Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

JuanPablo Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1079
Nekem mechanikus klímám van, annyit hűt amennyit beállítasz. A tiétek gondolom hőfokra beállítható zum beispiel 22 fok celsius és akkor annyira hűti vagy melegíti a belső teret.
Csak óvatosan azokkal a gyerkőcökkel!
Majd a szervízről informálj! Kiküldenek-e vagy bent maradhatsz. Csak azért kérdezem, mert az első olajcsere után 180 klómétert mentem és véletlenül megnéztem az olajszintet. Azzal nem is volt baj, de valahogy nagyon sötét színű volt a 180 km-t futott novicsento olajam, ami szűrővel együtt majdnem 24.000 pengőbe fájt. Persze bizonyítani nem lehet, de itt motoszkál a fejemben, hogy valami nem történt meg. Tudom, hogy a dieselnél nagyobb az igénybevétel meg kormolódik stb. de ennyit!
Előzmény: helgapataki (1078)
helgapataki Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1078
Sziasztok! Szerdán vettem át az én kis C3-asomat,fekete,1,6-os exclusive. A széria mellett van még benne tolatóradar és ESP is. A Nagyéktól vettük, 1 hét alatt megkaptuk. Rendesek voltak, mindent jól végignéztünk, mert már egy ideje olvassuk ezt a topicot, tudtuk, hogy mire kell figyelni. Nálunk ez 2. autó, főleg a gyerkőcöket hurcolom vele minden felé. Nagyobb hibát még nem vettem észre, imádom, megy mint a golyó.
A klímával volna egy kérdésem: ha automata állásban van, nálunk állandóan megy ( a hópihe látszik a kijelzőn), még ha a hőmérsékletet felnyomjuk is és kint hideg van. Ez nálatok is így működik?
Geli66 Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1077
Regisztráltam magam a tar.hu-n, hogy feltegyem a képeket oda. De valahogy sehogysem akarja feltölteni a képeket. Még próbálkozom vele azért.

A 7.9-es fogyasztást az 1.6-os exclusive-nál mértem.

Előzmény: Geli66 (1076)
Geli66 Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1076
Csináltam ma pár digit. képet a kocsimról. Fel kéne tennem a netre, hogy ti is megnézhessétek.

Amúgy most néztem a fogyasztását. 160-as tempónál, +városi forgalom, +klíma. = 7,9liter
Gondolom klíma nélkül kevesebb lett volna.

JuanPablo Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1075
Irigyellek, de sajna mostanság nics dolgom arrafelé hogy ezt is lekapnánk.
Előzmény: El Robotnyk (1074)
El Robotnyk Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1074
tegnap este valami kirajzás féle volt. váraplotáról átugrottam fehérvárra (25km) és közben annyi Citroënt láttam hogy csak na. mondjuk c3ast nem, de vagy 10 Xsara-t, 5-6 Picassot, meg 2 C5öst is. ja, meg egy BXet is :)

nekem is vannak fejlemények fényképezőgéppel kapcsolatban: úgytűnik hogy egyik barátom tud szerezni kölcsönbe, aztán kattingatok párat!
Hajrá!

Előzmény: JuanPablo (1073)
JuanPablo Creative Commons License 2003.03.29 0 0 1073
Már megint mindenki autókázik?
Senki nem fakad sírva örömében?
Estére azért érjetek haza épségben aztán írogassunk mindenféle jót!
A digtális fényképezés okdalon is megkérdeztem, tudtok egykölcsönzőt, ahol digitális fkpg-et lehet kölcsönözni?
Úgy megörökíteném már a gömböc kacsát.
Köszi
JP
R5TL Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1072
Szia Speibl!
Ha nem titok, hol vetted a felnit es mennyibe kerult? En is ilyet szeretnek a Cliomra, 7x15-os meretben. Johet a mailemre is akar.
Udv!
Előzmény: Speibl és Hurvinyek (1064)
JuanPablo Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1071
Szia Monyesz!
Ha valami konkrét problémád van írd meg, a hét elején Zsolt fiam küldi a webcímeket ahonnan lehet okosodni. Egyébként az északi parton össze lehet futni eszmét cserélni, mivel nekünk is arrafelé van nyaralónk, Ábrahámhegyen. Küldhetsz emilt is ha úgy gondolod.
Jó hétvégét!
JP
Előzmény: monyesz (1059)
j2smith Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1070
Nem a Pásztornál vetted a kocsit?
Speibl és Hurvinyek Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1069

valahogy így néz ki, este dobok egy mélt.

Előzmény: j2smith (1068)
j2smith Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1068
S&H

Küldj egy árat az emilemre. Bár nem tudom pontosan milyen az Exclusive kereke. A méret bizti 6x15-ös? Most elbizonytalanodtam, hogy egyforma-e?

Speibl és Hurvinyek Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1067
"A Peugeot és a Citroën több modellje a különleges tetőmegoldások gyártási problémái miatt késik. Már a 206CC körül is voltak problémák, amelyeket azóta megoldottak, és a C3 üvegtetős változatát is csak az idén februártól, azaz 10 hónappal a bemutató után kezdték szállítani, de az igazi gondok a Peugeot 307CC és a Citroën C3 Pluriel körül lehetnek. A Plurielből a hírek szerint alig néhány száz készülhet el a nyár elejéig, főképp a különleges vászontető-megoldás miatt, amelynek kivitelezése körül állítólag komoly gondok adódtak. A 307CC-nél hasonló a helyzet, a CTS által készített tető ugyanis a gyári források szerint is jóval bonyolultabb szerkezetű, mint akár a 206CC összecsukható keményteteje, ami azzal a kellemetlen következménnyel jár, hogy az autót legkorábban a kabrió-szezon legvégén, szeptemberben kezdik el forgalmazni. Persze mindez nem nagy meglepetés, hiszen mind a Pluriel mind a 307CC tetőmegoldása viszonylag újszerű, így a velük szerzett gyártási tapasztalatoknak is híján vannak mind az autógyártók, mind a gyártást végző beszállítók."
(Totalcar 2003.03.10.)
Előzmény: Közgazdi (1022)
zsuzsuzsu Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1066
Hát igen! Így fejlődik a C3-s társadalom!
Eddig még csak arról szólt a dolog, hogy ki milyet vesz, venne, most meg már arról, hogy ki hogy tuningolja!
BrrrrrrBrrrrrBrrrrr
monyesz Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1065
Hm, ez se rossz ! Csupa jó ízlésű ember van itt :) !
Előzmény: Speibl és Hurvinyek (1064)
Speibl és Hurvinyek Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1064
Én most ilyet ugrasztottam fel rá:
El Robotnyk Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1063
mit gondolsz miért halogatom a tavaszi nagy autómosást? amikor ránézek a felnire, lazán infarktust kapok :)
Előzmény: c3 (1061)
monyesz Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1062
Nekem is ezek a felnik tetszenek ! Mondjuk a mosása az már más kérdés, de hát valamit valamiért...
Előzmény: c3 (1061)
c3 Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1061

Még annyit, hogy mosásnál brutál, mire minden küllő között kimosom...
De gondolom az Exclusive kivitel eredeti könnyűfém felnijének alapos tisztítása még brutálisabb (sűrűbb küllőzés...).

c3 Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1060

Üdv!

Még a felnire visszatérve:
Most találtam egy képet róla, hogy miként néz ki közelebbről.
Típusa: Alessio Monza 6x14 (azt hiszem), de természetesen nem 5, hanem 4 csavaros kivitelben. A képen látszik, hogy ez nem takart csavarelrenedezésű, tehát nem hiányzik a takarólemez az enyémről.
Jahh, és a legfontosabb: az eredeti Alessio kupak helyett Citroen emblémás van :-) (ez rendelhető volt anno bármilyen márkajelzéssel).


Előzmény: monyesz (948)
monyesz Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1059
Köszi JuanPablo !
Így vettük, a tető 2-3 éves lehet (hibátlan állapotú) és a festés is annyi idős kb. Valamikor piros-fehér volt, tudod a kerékdobokat szokás volt eltérő színűre festeni egyes változatoknál (itt fehér volt, de a tulajnak nem tetszett). Ez egy német autó volt minden bizonnyal a kivitel és a felszereltség alapján, olyan 83-84 körüli gyátású (némi legózásra utaló nyomok vannak).
Nem minket láttál a Balaton északi partján az biztos, de láthatsz majd Keszthely környékén, mert nyaralónk ott van.
Eddig volt szerelőnk, de most visszaadta az iparját, ezért vagyok bajban... Az a baj hogy a szerelők nem ismerik és félnek tőle, aki szerelte és tud egy-két trükköt, annak már nem gond. Felénk talán 2-3 darabot látni Kacsából, sajnos.
Előzmény: JuanPablo (1054)
Speibl és Hurvinyek Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1058
"Mennyi a felni, és melyik tipus, illetve mekkora mérat?"

Mennyi-mennyi? Hát 4db :-)))) (fogalmam sincs, de megalkuszunk)
Tipus: Ami gyárilag Exculsive-on volt, amugy BBS
Méret: asszem 6X15ös
Szóval C3-ra való

S&H

Ha valaki elalszik vezetés közben, akkor mindegy, hogy azt tempomattal vagy nélküle teszi.:-))

Előzmény: j2smith (1055)
Skót Béka (C3) Creative Commons License 2003.03.28 0 0 1057
Válaszok!

El Rob: Kilincsek és a felni abszolút 1x számítógépes montírózás, a kilincses téma nagyon izgatott... a felni már nem annyira ezért is látszik a munkám minőségén..

Geli66: Az enyém 1.4 8v gyári adat 12.4, kihoztam belölle a 12. És még semmi tuning. Nem nagy vasziszdasz, mert elötte egy full tuning 2.0 16V GSIm volt 7.4-es 100as sprinttel.

Garry: A fóliázás baráti alapon ment, a felnire épp gyüjtök, a kilincs majd valamikor jövör tűnik majd el! De így fog kinézni, mert ez a látványterv!

A fólíázást meg ajánlom figyelmetekbe itt!
www.thomyfolia.hu
Az üvegfüstöléshez is ki kell szedni az üvegeket, tehát ugyan ott vagytok, ahol a part szakad!

Üdv SB(C3)

El Robotnyk Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1056
a mostani képes autó expresszben is árulnak egy képről szépnek tűnő kacsát 290.000 HUFért

JP: további extra a kétszinű kormány! :)

Előzmény: JuanPablo (1054)
j2smith Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1055
Az igaz, hogy több extra van benne, de ez nem a gyerekeseket szolgálja.
A tempomat valóban veszélyes, mert ha valaki pl elalszik, akkor ugy zug bele az előtte levőbe, mint a kisangyal.

S&H
Mennyi a felni, és melyik tipus, illetve mekkora mérat?

JuanPablo Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1054
Monyesz!
Megnéztem a piros 2cv-t a psa.sysconfig.hu-n.
Nagyon szép! Így vettétek? Új a tető?
A Balaton északi partján létezhet, hogy titeket láttalak a 2cv-vel?
JuanPablo Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1053
Bocsika fijjuk, tényleg nem néztem utána, csak rémlett a weblapon közölt árlistán, hogy alig van különbség, de ezek szerint felületes voltam.
Ló2 ha tettszenek a dolgok naná, hogy jobb a digit.klíma. A tempomat se rossz, szerintem a tempomat mellett ellustul az ember figyelme a hosszú úton. Lehet hogy megint tévedek, én nem hajtottam erre az extrára (mert az sx-ben extra)
El Robotnyk Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1052
+függönylégzsák, elektromos viszpill tükör, cd-s rádió, tempomat, moduboard...
Előzmény: ló2 (1051)
ló2 Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1051
Én megnéztem. Az Exclusive kivitelnél a digitklíma alap.

ló2

Előzmény: JuanPablo (1048)
JuanPablo Creative Commons License 2003.03.27 0 0 1050
Tök ócska ez a klaviatúra. Mindjárt kidobom.
Püfölöm mint állat, akkor is kihagy.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!