>>"...az átlagnéző világától nagyon távoli körökben játszódó történet..."
>Szerintem az operairodalom klasszikusairól ugyanez elmondható, néha még a negédes is stimmel, mégis tudok olyanokat, akik azt is csípik.
Az opera magas művészet, mert unalmas, mint a fene... :-) (Magam csak az operaslágereket meg a nyitányokat szeretem, de azt meg nagyon, vagy 10 ilyen CD-m van.)
De azért kevés opera negédes, majdnem mindben meghal valaki :-))
>Én kizárólag a zenéről írtam, te meg a librettóról - ...
Nem csak: "meg sokminden más, ehhez méltó zenével."
Valóságos tragédia és reális élethelyzetek olyan zenével, amelyik némely része önálló zenedarabként is megállja a helyét, ezzel szemben negédes édesbús történet mulató nótás stílusú zenével, ahol a cigány húzza a nyinyinyinyát a füledbe.
Ha kitalálod, hogy melyiket melyikről írtam, akkor tán ki tudtam fejezni valamit :-)
Egy cikk első mondata kedvenc lapom mai számából. Ha ebből lényegében egy rohadt mukkot sem értek, az azt jelenti, hogy megöregedtem?
"Minden eddiginél nagyobb tömeg, minden eddig látottnál lényegesen több nonfitetkó és a Jersey Shore-ból éppen kilépett atomfizikus ez az első gyorsmérleg a Balaton Soundon."
A Műszaki Múzeum extra peches intézmény, a hatvanas évekbeli újraalapítás óta (az első változatot kivitték Kassára a bécsi döntés után, ott is maradt), sosem sikerült épületre szert tennie. Éveken át követtem, hogyan ígérték meg nekik a Palme házat, meg a gázgyárat, meg a mindent, aztán a vége az lett, hogy összevonták őket az amúgy is tetszhalott közelekedési múzeummal. Most két invalidus támaszkodik éppen egymásra.
A baj az, hogy azokat is megfojtják, ahol tenniakarás is van, lelkesedés is van, közönség is van, csak pénz nincs. Lassan egy évtizede, hogy benne vagyok az Év Múzeuma zsűriben, az a dolgom, hogy a kis álruhácskámban keressem föl a pályázókat, és adjam hozzá a tapasztalataimat a zsűri többi tagjáéhoz. Őrület, miket látok néha, kik gondolják magukról, hogy ők lehetnek az év múzeuma. (Bonyhádot már meséltem? Kedvenc sztorim.)
Az idei év annyit adott hozzá a korábbiakhoz, hogy pályázott a balácia római villamúzeum is, amelyik tavaly nagy fejlesztéseket hajtott végre. Igen kíváncsi voltam rá, ezért ugrásra készen vártam, hogy húzzák fel a rolót. A honlapjukon csak tavalyi infók voltak, végül kiderítettem, hogy egyáltalán nem nyitottak ki: nem volt ugyanis fenntartójuk. A megye kimúlt alóluk, a falunak nem kellettek, a Nemzeti Múzeumnak a füle tele volt a rálőcsölt múzeumokkal... Ők meg ott álltak a fene nagy fejlesztésükkel. A zsűriben igen heves vita alakult ki, hogy lehet-e olyan múzeumot díjazni, amelyik nem látható. Végül az én álláspontom győzedelmeskedett, miszerint nem.
Az egyik győztes, a Tiszazugi Múzeum - fantasztikusan jó, gyereknek-felnőttnek egyaránt pompás látványosságot kínáló kisgyűjtemény - meg lehet, hogy be fog zárni: a település ugyanis nem utalja ki nekik a költségvetésben előírt pénzt, sőt azért is külön trükközni kellett, hogy a díjjal járó összeget nehogy lenyúlják. És ilyen sztori van még több száz.
Bocsánat, de a múzeumokról sajnos órákig tudok beszélni. :)
A szakszervezethez kellett volna fordulnod. 1989-ben 2600 volt a fizetésem a gimnáziumban félállású tanárként, az Akadémiától pedig kerek 6000-t húztam mint doktori ösztöndíjas. (Azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy 91-ben, amikor külsőzni kezdtem a Magyar Nemzetnél, cikkenként fizettek, és az akkori szabályok szerint az ötezer forint alatti kifizetések az adóalapba sem számítottak bele. Volt, hogy napi öt tudósításom jelent meg, darabonként ötszázért, ezerért... Akkoriban hihhhhetetlenül jó parti voltam, csak ennyit mondanék. :-)) )
Van egy-két múzeum, ahol nem csak a fenntartással, de a személyzettel is komoly gondok vannak. Az általam látottak közül a legborzasztóbb a Műszaki Múzeum: talán két éve kontaktáltam velük utoljára, akkor még a hetvenes években jártak.
Viszont 1991-ben 4000 (négyezer) forint volt a fizetésem az idegennyelvű könyvesboltban. Jó, akkor már több volt az átlag, de még úgy is az akkori 290 ma kábé 6-8000-nek felelne meg, szóval az elég drága volt. Egyébként vettem tavaly is vadonítúj és egészen csinos könyvet 500 Ft-ért, persze az sem általános.
Magyarországon ugyanez - mármint a szigorúan vett állami büdzsét leszámítva, amelyből pont annyi jut, hogy sorban mennek tönkre a múzeumok, művházak, stb.
Kezdetben vala a Nemzeti Kulturális Alap, amelyet a "giccsadóból", azaz a pupuláris termékekre (később mindenre) kivetett extra adóból töltöttek föl. A pénz elosztása az eredeti elv szerint önigazgatási rendszerben ment, aztán az ezredfordulón elkezdett nőni a "miniszteri keret". Volt, hogy a pénz felét a miniszter osztogatta szét, teljesen objektív értékalapon, persze. Most ez az alap a hatos lottó pénzéből megy, vezetője a parlament kulturális bizottságának vezetője, nem oly rég még államtitikár is.Olykor milliárdokat zárolnak nemesebb célokra, majd amikor felszabadítják a pénzt, rögtön tartanak egy sajtótájékoztatót, hogy milyen jelentősen nőtt a kulturális költés.
Aztán leend a TAO. A gazdálkodó szervezetek az adójukból (nem az adóalapjukból!) felajánlhatnak pénzt a kulturális élet szereplőinek. No, mióta a kormány ezt a lehetőséget megnyitotta a sportnak is, kicsit átrendeződött a piac. A fene érti, de mostanában valahogy mindenki a felcsúti futballakadémiának akar felajánlani. Nemes verseny, egyenlő feltételekkel.
Most olvasom éppen újra Máraitól egy Polgár vallomásait. Gyönyörű vászonkötésü könyv 1990-ben jelent meg sokadszor. Frenenczy Verlag Zürich, printed in Hungary van beleírva. Az ára: 290.- Forint!!!! Jól elmentek a könyvárak is az elmult 20 évben.
Én kizárólag a zenéről írtam, te meg a librettóról - az kétségtelen, hogy az egyik muzsika nem hasonlít a másik szövegre.
Alapvető különbség hogy zenei produktum befogadásakor engem semennyire nem érdekel a körítés: nem számít a szöveg, az előadás és a többi. Csak a zene. Nyilván azokat is lehet értékelni, csak nem szabad keverni őket - mindig ráncosodni kezd a szemöldököm, ha azt hallom egy zenéről, hogy azért jó, mert jó a szövege. Semmi köze a kettőnek egymáshoz, a szöveg vagy az előadás (tehát a színpadi show) nem javít és nem ront a zenén. Külön kategória, külön művészet. József Attila megzenésítve nem biztos, hogy jó lesz.
>Szükség van-e olyan versre, amelyet esetleg soha senki nem olvas el?
Arra semmi szükség. A költőknek igyekezniük kellene olyan verseket írni, amelyeket elolvasnak :-) Tudom hogy annyian sosem veszik meg, hogy a kiadás eltartsa magát, ezért kell a támogatás.
Máshol ezt hogy csinálják? Amerikában pl., ami maszek támogatást és bevételt el tud érni egy művészeti vállalkozás, az állam hozzáadja annak bizonyos %-át. Ott szerencsére cégek támogatnak akár kortárs zenei koncertet is, a reklámérték miatt, mert közönségigény van az ilyesmire.
A két hete mentett tíz doboznyi könyvben van fél méter Olcsó Könyvtár kötet is. Annak idején 3 és 4 forintba kerültek, azaz egy kiló kenyér árába a legjobb hazai és külföldi szerzők művei. Azokat látva éppen az állami támogatás jutott eszembe.
Apropó: ne rendezzünk még egy vári sétát azoknak, akk a múltkor lemaradtak? És akkor meg lehetne néznetek ezeket a könyveket is, hátha van közte olyan, amit szívesen hazavinnétek.
Valahogy úgy elszomorodtam ettől a "kell-e támogatni a kultúrát" kérdéstől.
Ha belegondolok, meg kellene nézni, hogy milyen forrásból támogat bármit is az állam, mert nincs önálló jövedelme.
Meg kellene nézni, mit támogat még ezen kívül, és ezeknek milyen a százalékos aránya.
Nem mellékesen meg kell jegyezni - ha már tartsa el magát felmerül- , hogy a pornó az egyik legjövedelmezőbb valami, persze annak is a felső, szervező része. Még a "szak"iskoláztatásra sem költ az állam. Nagy az igény, a vevőkör, eltartják magukat.
Szerintem a komolyabb szinházak, operaházak és zenekarok, mindenütt szubvencionálva vannak. Természetesen főleg a zene műfajban akadnak privát mecénások, illetve támogatók. Nem hinném,hogy privát emeberek, hanem cégek. Zürichben pl. a kanton és a város is szubvencionálja a komolynak tartott művészetet.
Stockholmban mikor a legjobban futott a socialistáknak a szekér, egy közepes opera- vagy hangverseny jegyért nem sokkal kellett többet fizetni mint egy moziért. Ma ez már nem így van.
Persze jónak kell lenni! Itthon nagy tisztelője vagyok a fesztivál zenekarnak, akik 3 egymásutáni estén meg tudják tölteni a müpát ugyan azzal a műsorral. Nem hinném, hogy pont ők hatalmas állami támogatást kapnának.
Szerintem generációs kérdés. Mi még benne élünk abban a XIX. századi szokásrendszerben, amelyik kijelölte a kánont. Van egy képünk arról, mit kell megőrizni, mi az érték, és mi a szórakoztató, de szívünknek kedves. Mire mi nem leszünk, ennek nyoma vész - de hát az ember csak a saját koordinátarendszerében tud működni. Őszintén szólva nem fűz különösebb érzelmi viszony a magas kultúrához - épp a fentiek miatt, hiszen van egy képem arról, mennyire múlandó és viszonylagos. Közben meg, a jelenben, furcsa mód pontosan látni vélem, hogy mi a megőrzendő. Tán mert emberi léptékkel mérek. :)
Épülettel jobban tudom magyarázni, miről beszélek. A kortársaknak szemfájdító szecessziós házak ma szívszorító kincseink, mert sok elpusztult belőlük. A megbízható ekletktika ott van mindenütt, mert középszerű, ezért nem bántotta senki. Mindkettőtől "Budapest" Budapest, de ha a földrengéskor rá kéne mutatnom a novhéttéri Strozzi palotára vagy a Bedő házra, melyik maradjon meg, hát nem volna kétséges a választásom. Közben meg sok olyan embert ismerek, szeretem is őket, akik csak a kedvemért nem mondják ki hangosan, hogy hát kit érdekel: az új ház a jó ház, a régi dohos is, meg nem záródnak jól az ablakai.
Szerintem ez a világon sehol sem működik. Csak vannak gazdag országok, ahol erre is csurran-cseppen - mert hát másra is telik alapon.
Azt, hogy mi lenne méltó, meglepően gyakran még a pályatársak, ügynökök és más profik - az adott művészetből élők - sem tudják megmondani, illetve sokszor mellétrafálnak.
Én valószínűleg ott indítanám a kérdést, hogy kell-e egyáltalán államilag támogatni a kultúrát? Milyen érvek szólnak mellette és ellene? Lehet, hogy szentségtörésnek hangzik elsőre, de szerintem ezekre a kérdésekre válaszolni kell (vagy legalább megpróbálni) ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk az üggyel. Szükség van-e olyan versre, amelyet esetleg soha senki nem olvas el? Kell-e olyan festmény, amelyre senki nem kíváncsi?
Tényleg kíváncsi lennék, hogy milyen működő megoldások vannak a világban.
Bele tartozom az 50%-ba. A macskáktól nem voltam annyira elájulva, kivéve egy-két azóta igen ismerté vált melódiától. Csárdáskirálynőt nagyon szeretem a maga helyén. Persze a Nürnbergi Mesterdalnokok se kutya.
A dolog egyszerű. A Macskák és a Csárdáskirálynő is eltartja magát - nekem egyébként ebből a kínálatból akkor már inkább Csárdáskirálynő jön be -, ergo nem kell a te adódból támogatni. Azt kell, amit te nem nézhetnél meg, ha nem volna az extra állami apanázs, és persze méltó arra, hogy ilyen hátszéllel juttassák el hozzád. Na, az a sokforintos kérdés, hogy miként választassék ki a "méltó".
Attól függ, honnan nézzük: egészen profin megírt és hangszerelt, viszonylag populáris színpadi zene mindkettő, tehát ilyen szempontból tökegyforma. Egyébként komoly összegbe mernék fogadni hogy legalább 50%-os átfedés van a két dalmű potenciális közönsége (tehát azok, akiknek mindkettő tetszene, ha mindkettőt ismernék) között.
