Nézem a Fradi meccseket, Csörgő is jobb. Kíváncsi vagyok, mikor merül fel Chemáék felelőssége, a két edző közül egyik sem követi a magyar bajnokságot, így a játékosok formáját.
Valami döbbenetesen lassúak vagyunk lábbal. Úgy verték meg a védelmünket ma is, ahogy akarták. Őszintén szólva nem látom a kiutat, ennél erősebb csapatot nem tudunk kiállítani.
Nagyon elkeserito a válogatott játéka. Portugálok ellen legalább teljes betli volt mindenki, de itt egyelőre leckét kapunk kezilabdazasbol. Mintha más játékot játszanának a svédek:(
Ilyenkor nem bánom, hogy Lekaival nem hosszabbítottak. Mindkét irányító súlytalan, a szelsokre pedig szavak sincsenek sajnos.
Pár hete hangzott el, hogy a Kiel fizetésekre fordítható összege megugrott 13 millo euróra, a PSG-é csökkent, a Kielcének most 30 százalék csökkenés kinéz.
A Barca meg mindig stabil.
Na de hát a Veszprém költségvetése is, amikor a csúcson volt, 14.5 milla volt.
Ezzel akkor a PSG 18 millája mögött a második volt a klub.
Aztán?
Ezért hiányoltuk többen, hogy ha már van/volt pénz dögivel, legalább egy átgondolt, komplex, korban ideális csapatot össze lehetett volna rakni...
Persze, igazad van, de mégis rossz volt látni egy anno Davis tv-s nyilatkozatot, amikor már 2Rule pulóverben adott, pedig még az adott évben más volt a Veszprém "öltöztetője" ...
Hát semmi nem elég?
Valahol törvényszerű, hogy nincs bl győzelem és a PSG-nek sem.
Annak ellenére, hogy ha valaki a hagyományai miatt megérdemelné, akkor az a Veszprém..
Aki az elmúlt 12 évben nem külföldön volt vagy mélyaltatásban, annak egyértelmű, hogy ebben a konstellációban a klub működését meghatározó peremfeltételek nem fognak változni:
- (legfelső) politikai döntés gyakorlatilag minden sporttámogatásra;
- szintén (legfelső) politikai döntéssel vannak az állami érdekeltséggel rendelkező vállalatok támogatásai klubokhoz/szövetségekhez irányítva (amelyeknek forrása szintén politikai döntéssel "teremtődik");
- a fenti pénzek ellenőrzésére lojális és kipróbált embereket rendelnek, mind pénzügyi, mind szakmai vonalon; a nevek soha nem érdekesek, azok cserélhetőek, de csak azonos minőségben (nincs jobb abban a körben);
- a nem állami vállalatokon erős nyomásgyakorlás (érdekteremtés) van a szponzorációs pénzek becsatornázására;
- a klubok közötti forrásallokáció szintén a (legfelső) politikai döntéssel vezetett szövetségek kezében van.
Nincs olyan - alapvetően állami pénzből működő - magyar sportklub (sem más intézmény), amely ne a fenti modell szerint működne; jelenleg nincs más út (csak a vegetáció vagy a megszűnés).
Kényelmetlen ezzel szembesülni, főleg ha más kultúra illet bennünket (B.G-Cs.T.), de ha azt akarjuk, hogy ez a klub megmaradjon és remélhetőleg túlélje ezt az időszakot, akkor el kell viselnünk az ezzel járó kellemetlenségeket.
Zárójel: a Mahé-féle álinterjúban a riporter látszólag vicces kérdésére Kentin - humornak ható - de az igazságot megmutató választ adott, amikor összehasonlította Bundesliga és a magyar bajnokság működési modelljét; tisztán látja a helyzetet, nem függetlenül attól, hogy a csapat (talán) legintelligensebb játékosa.
Szerintem tudnak segíteni a focicsapat körül. Az évek alatt kemény munkával rengeteg tapasztalatot szereztek. Ne legyünk önzők:). Viccet félretéve, akármennyi pénzt is fog bárki ebbe beletolni, amíg ilyen emberek vezetik ezt a klubot nem változik semmi. Persze, lehet mondani, hogy mennyi Final4 volt, de nézzük már meg, hogy mennyi pénzből?
Szerintem lesz. Kell egy új sportigazgató. Legalábbis Nagy Laci ebben reménykedik. Amúgy a szövetség vezetése is érdekes. Amikor egy másodvonalbeli politikus, Vetési Iván volt az elnök, valahogy jobban jöttek az eredmények.
N.L. talán igen- ugye erre célozgatott is, de neki van más alternatívája. Éppen ezért Dr. Csík és Sevinger nem ők hova mennének? Túl jó biznisz ez nekik jelenleg.
A végén pl egyáltalán nem volt mindegy, hogy a norvégok Reinkind helyére hozni tudtak egy Rodöt, míg a másik oldalon Smitsnek sérülten is vissza kellett jönnie, mert a poszttársa sokat rontott..
NL talán, Matuznak célozgatott. Elnök, vagy szöv. kap. Mégsem örülnék neki, mert ez abban az esetben történne, ha rossz szezonunk lenne. Így melyik ujjunk harapjuk?
Elísson gyengül, most csak 8 gólra volt jó. :D Felfoghatatlan hogy miért nem kap labdát nálunk. Én már csak abban reménykedek, hogy a jövő évi keret szükségszerűen a stábnál is koncepcióváltást hoz, mert ez eddig nagyon egysíkú.
A tegnapi összeomlás kapcsán felmerül újfent, hogy ez "magyarosch" sorscsapás, hogy amikor ott van a lehetőség akkor nem élünk vele? Lásd többek között 16, 19-es BL döntő (de sokan a 15-t is ide sorolják), most ez a VB sorsolás.