Amikor az atom egy elektronja átugrik egyik energiaállapotából a másikba, a kisugárzott foton energiája a két energia különbsége. dE=E2-E1. Az energia pedig egyenesen arányos a frekvenciával. E=hf . Ezt E=hv nek szokás írni, de lényegtelen, az elsőnél az f a frekvencia a másodiknál a v.
Tehát a kisugárzott foton frekvenciája egy lebegésből adódik ki. A két elektronállapot egyszerre jelen van, és egy lebegést hoz létre.
Ezt valahogy nehezemre esik elhinni, hogy mondjuk több ezer év múlva, ha még él tudós a földön, akkor sem jutunk túl ezen a határozatlansági elven.
A világunkban az anyagot hullámfüggvény írja le. A hullámcsomagok előbb leírt megváltoztathatatlan tulajdonsága miatt létezik a Heisenberg-határozatlanság.
Nem fog túljutni ezen senki, mert értelmetlen a kijelentés.
Ez ismerős lehet, ezt már használtam többször hullámok összegzésénél.
A két kép két eltérő esetet mutat. A hullámhosszak leolvashatóak, számítással ellenőrízhető az eredmény:
L1=8 L2=10 L3=40 L1=8 L2=12 L3=24
Ez már a határozatlanság alapja. Ha növelem a hullámhossz különbséget, akkor csökken a vibráció hullámhossza. Ez változik a kvantumfizikában dP dX >= h egyenletté, csak előbb a hullámhossz különbségből impulzus különbség lesz.
De az egészből előbb hullámcsomag lesz. Hogyan? Nem két hullám adódik össze, hanem több ,L1 és L2 hullámhosszak közti értékekkel.
Hullámokat akartam veled összeadatni, de maradok a képregénynél. Biztos ismered, de azért belevágok.
Legyen egy L1 hullámhosszú vörös hullám és egy kék L2 hullámhosszal. Ha a kék hullámot a piros hullám felületére illesztem, akkor kapok egy lebegést, aminek a hullámhossza a frekvenciák különbségéből számolható az alábbi módon.
Ami olyan, mint egy kis l betű, az egyes. A hullám sebessége most egy, így a frekvenciája 1/L.
Ha ekkor is csatolt marad a két foton, akkor vagy időben visszafele ment a hullám
Ugyanis az időben visszafele haladó hullám pontosan ott van minden pillanatban, ahol az előrehaladó. Ha az utóbbi elérte a polarizátort, akkor a visszafele haladó is eléri a forrást a kisugárzás pillanatában, függetlenül attól, hogy a kisugárzás után az megsemmisült vagy nem.
Ezt valahogy nehezemre esik elhinni, hogy mondjuk több ezer év múlva, ha még él tudós a földön, akkor sem jutunk túl ezen a határozatlansági elven. Ez számomra olyan elfogadhatatlan és irracionális, mint a nem-determinisztikusság. Persze levezetni nem tudom sajnos, ahhoz sokat kellene tanulnom + kellene egy kis zsenialitás is.
Az EPR-re visszatérve, fel szokták hozni, hogy lehetséges a végtelen sebességű jelterjedés. Az elemi hullámok mehetnének majdnem végtelen sebességgel, a csoportsebesség maradhatna a fénysebesség.
Ennek valóságtartalma egyszerű kisérlettel ellenőrízhető. A forrást meg kell semmisíteni azelőtt, hogy a két foton elérné a polarizátorokat. Ha ekkor is csatolt marad a két foton, akkor vagy időben visszafele ment a hullám, vagy a két foton valójában egyetlen foton. Az utóbbi alternatíva számomra logikátlan, de lehet hogy ez a világ helyes modelje. Az előző legalább nem sérti a fénysebességet, hiszen a jel akármerre is megy az időben, mindig fénysebességgel halad.
A forrás megsemmisítést fogalmam sincs hogyan lehetne megvalósítani, így nem is olyan egyszerű a kisérletet felépíteni.
Diracnak voltak elképzelései az éterre vonatkozóan, de ezek inkább csak spekulációk maradtak, nem épített ki belőle teljes modelt.
Igy éter hivatalosan nincs. Nagy valószínűséggel van, hiszen Diracnak sok köze volt a relativisztikus kvantumfizikához, a QED-hez, és az M-elmélethez. Értett a témához, és ha szerinte lenni kell éternek, akkor ezt észben kellene tartani.
„A hullámok szuperpoziciója mérhető, az elemi hullámok soha nem mérhetőek. Ezt a kvantumfizika ki is használja, és egyszerűen kijelenti, hogy nincsenek ilyen hullámok.”
Ez a kijelentésed engem az éter ignorálására emlékeztet. A Higgs-bozon hatásmechanizmusa viszont az éter álnéven történő rehabilitása, visszacsempészése a fizikába. A nagyok, Einstein és Hawking egynél több tévedést nem vállalhatnak magukra?
A mérést korlátozó másik dolog a Heisenberg-határozatlanság. Ez szintén a hullámok műve.
Ha egy elektronnak nagy az impulzushatározatlansága, akkor ez annyit jelent, hogy sok különböző hullámhosszú elemi hullámmal írható le. A hullámtanból pedig ismert, hogy sok közeli hullámhosszú hullám eredője egy hullámcsomag. A hullámcsomag szélessége pedig az összetevők hullámhossz-tartományától függ. Minél szélesebb a hullámhossz-tartomány, annál rövidebb a hullámcsomag.
A hullámok ezen tulajdonsága meghatározott, és megváltoztathatatlan. Kikerülhetetlen. Emiatt egy kvantummechanikai mérés Heisenberg-határ alá szorítása pont ilyen lehetetlen.
részletesebb elmélettel le lehet majd írni a világot determinisztikus formában
Hiába tudnád leírni részletesebben, ha ezekből a részletekből nem tudsz mérni semmit, sem részletesebb kezdőparamétereket nem tudsz felvenni.
Nem tudsz mérni bizonyos határokon belül. Márpedig nem tudsz, ez alap kvantumfizikai ismeretekkel egyszerűen megérthető.
A húrelmélet biztató lenne, ha amit leírtam nem lenne igaz. Sajnos a fenti két mondatom abszolút igaz. A hullámok szuperpoziciója mérhető, az elemi hullámok soha nem mérhetőek. Ezt a kvantumfizika ki is használja, és egyszerűen kijelenti, hogy nincsenek ilyen hullámok.
Nem tehetsz semmit, mert a kijelentésen nem lehet fogást találni.
Be kell vallanom, hogy az EPR magyarázatomon lehetne fogást találni. Sajnos itt nincs megfelelő erősségű vitapartner, aki ezt fel merné vállalni.
Az egyetlen megoldás, amin nem lehet fogást találni, az a könyvben levő megoldás. Wheeler és Feynman "avanzsált" hullámai akkor is helyes magyarázatot adnak a csatolt fotonokra, ha a kisérletben résztvevő összes foton ilyen lenne.
Ekkor a magyarázat leegyszerűsődik: a másik oldalt azért detektálunk mindig ellentétes tulajdonságot, mert az első mérési oldalról visszaverődnek a hullámok az időben.
A visszaverődő hullámok úgy interferálnak a másik oldali hulllámokkal, hogy az első oldali mérési szögre merőleges eredő hullámot kapunk.
Azt is be kell vallanom, hogy ez a megoldás sokkal tisztább, és egyre jobban tetszik. Bár elképzelni sem tudom, hogy mehet valami visszafele az időben.
Senkit nem akarok meggyőzni semmiről. Még csak azt sem mondtam, hogy valami újat fedeztem fel. Ez Schrödinger alapötletére építő, helyes eredmény adó számítás.
A következtetés egyszerű. Az elektromágneses erő egyszerű Bragg-diffrakció, ahol a foton téridőbeli hullámfrontja a rács az elektronhullám számára. Az elektronhullám ugyanígy egy rács a fotonhullám számára. Lehet hinni, hogy ez tévedés, de a dfi és a fi3 halálpontosan ugyan az a szám minden választott v1 és dv értékre. Magyarul bármekkora elektronsebesség és fotonenergiára.
v1=akármekkora szám c-ig
dv=akármekkora szám 1-ig, de v2 csak kisebb lehet mint c v2=v1+dv*c
A tisztán matematikai megközelítések jó eredményeket (is) produkálnak, viszont nem mindig azonosak a FIZIKAI valósággal. Az xdone féle refrakciós megközelítés sem az , szerintem.
„A Higgs-bozon a részecskefizika Szent Grálja, a részecskefizikai kutatások európai intézete, a CERN az LHC részecskegyorsító egyik fő feladatául tűzte ki a részecske megtalálását.”
"És nem elhinni kell, hanem ki kell számolni, és ráépíteni egy új fizikát."
Az SM korrektul ki van számolva. Erre alapozva építették az LHC-t. Az általa szolgáltatott adatok kimutatják a Higgs részecskét, vagy nem és kezdődhet egy új fejezet a fizikában.
Minél rövidebb, annál jobban eltérítit az elektront. Kisebb rácstávolságra nagyobb a Bragg-szög, ha a hullámhossz kisebb, mint a rácstávolság. Ez a klasszikus fény-elektron eset.
A dolog másik oldala, amikor nem a rácstávolságot változtatom, hanem a hullámhosszt. Ez megfelel annak, amikor ugyanazon fotonrács hat egy nagyobb energiájú elektronra. A nagyobb energiájú elektron hullámhossza rövidebb, ami miatt kevésbé térül el ugyanazon foton hatására. Ez ugyan az, mint amikor egy CD lemez a fényt szivárványszineire bontja. Csak ennél a CD irott szektorai jelentik a rácsot, a fény a hullámot, míg az elektromágneses hatásnál a fény a rács, és az elektron a hullám.
Ez egyben a tömegnövekedés magyarázata is. És nem elhinni kell, hanem ki kell számolni, és ráépíteni egy új fizikát.
Ez az idézet a késleltetett kvantumradír kisérletre utal. Ott az a logikai bukfenc, hogy részecskeként elképzelve a fotont, feltételezik, hogy vagy erre ment, vagy arra.
Ez a feltételezés teljesen nonszensz. A hullámfüggvény minden irányú mozgást számításba vesz. Ez a realitás, mert így lehet helyesen leírni. Nem törölhetjük a melyik úton ment a foton információt, mert egyszerűen ez a fogalom értelmetlen.
A kvantumfizikán belül a hullámfüggvény összeomlása jól definiálható.
Ott a Hilbert tér elemei bázisállapotok. Minden bázisállapot merőleges egymásra, így lehetetlen egy adott kvantum-rendszert egyszerre két bázisállapotban találni. Méréskor csak az egyik jelenik meg.
Ennyi az igazi tartalma a jelenlegi fizika szerint az összeomlásnak. Ez a megfigyelős téma nagyon gáz.
