Keresés

Részletes keresés

kitadimanta Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24584

"Sajnos van bőven ellentmondó szöveg az evangéliumokban. Ha te ennyire ragaszkodsz a betűkhöz, azt is ki tudod venni a szövegből, hogy Jézus ..."

Valóban sokmindent ki lehet olvasni, azonban, ha ismerjük azok előzményeit, megmarad a "csontváz", ami ténylegesen Jézus gondolatai lehettek.

Nem akarok minden egyes vastagbetűs címszón végigmenni, noha mindre volna külön-külön is válaszom. Így csak összefoglalnám mondandómat.

Bármelyik bekezdést is nézem egyik sem foglalkozik Jézus történelmi hátterével, márpedig anélkül csak hablatyolás az összes feltételezés. Ti a történet a hapiruk (héberek) sorozatos rablásaival, támadásaival kezdődött, amitől az amarnai levelek tudósítanak mikoris Kánaán városai a fáraótól kértek segítséget a rablóbandák megfékezésére. Nyilván sikertelenül, mert a "honfoglalás" megtörtént, s királyságot alapítottak Júda néven. Ezt követően állandó politikai és vallási csaták színterévé vált a térség. Amikor az izraeli királyság megszűnt a héberek tettek szert az ország fölötti uralomra, ami az őslakosok vallási, gazdasági elnyomását jelentette. Így válik érthetővé, miért várták ők a Messiást, az egykori fénykort idéző Dávid-kaliberű király eljövetelét, amit a jóslat és a szamáriai asszony is várt, egy olyan királyt, mely megszabadítja őket "sanyargatói botjától", aki "mindent megjelent" számukra, azaz a szabadságot, a felemelkedést. (Ugye, Jézus előtt Galileában kiirtották a hébereket/zsidókat, ezt ne feledjük el, mint közvetlen előzményt, hiszen Jézus és tanítványai is galileaiak voltak, és ott rótták körútjaikat is.)

 

Amikor Jézus után több évtizeddel megírták az eseményeket, sokféle iskola (Görög, zsidó, kánaáni irányzatok befolyásolták a szerzőket, akik annak rendje módja szerint az eredeti történetbe beleszőtték saját nézetüket (mer Jézus egy betűt sem írt le, így semmi sem igazán hiteles ami írva vagyon). Ráadásul ott voltak a zsidó rabbik is, akiknek nyilván esze ágában sem volt saját ellenségük tanait hűen megőrizni, ez világosan látható Pál tanításaiból, aki egy "ellen-Jézusként" töltött be funkciót.

 

"Nálam más a megközelítés útja, próbálom ellesni Jézus tanításának életben megtapasztalható igazolásait, és abból indulok visszafelé."

Ez sem rossz módszer, csak elfedi a valóságot, és számos félreértés marad nyitva. Ilyen pl. az Isten országa, a végítélet, a Szentlélek, stb...Mert itt nem egy teológiai végítéletről van szó, hanem a pogányok győzelméről, ami egyáltalán nem teológiai jellegű, hanem nagyonis valóságos politikai esemény:

Már Habakuk is figyelmeztetett a tarthatatlan állapotokra:

Hab 2:8. „Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, és az országok, városok és minden bennök lakozók ellen való erőszaktételért.”

10. „Házadnak gyalázatára tervezted a sok nép kiirtását, és bűnössé tetted lelkedet.”

11. "Mert a kő is ellened kiált a falból, és a gerenda a fa-alkotmányból visszhangoz néki."

12. "Jaj annak, a ki várost épít vérengzéssel, és a ki várat emel álnoksággal." Stb...

 

Lukács így fogalmaz:

Lk 21: 20, 22, 24. "Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.

Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.

És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje."

 

Ugyan ez a Jelenések könyvében:

Jel18:23-24. "És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek.

És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön."

 

Az esszénus Jelenések könyvében szinte szó szerint ismétlődő gondolatok:

"Mert számotokra az adás-vétel napjai befejeződtek,

És megszűntek a vadászat és a gyilkolás napjai is.

Mert az, aki fogságba vet, az fogságba fog jutni,

És aki karddal gyilkol, kard által fog elveszni.

...

Mert ti hátat fordítottatok a ti Atyátoknak, és Anyátoknak,

És imádtátok a bestiát,

"Így lesz a nagyváros lerombolva erőszakkal,

És soha többé nem lehet megtalálni.

Mert kereskedőitek, akik a föld nagy emberei voltak,

Bűvészkedéseikkel egész nemzeteket becsaptak.

És a városban találták a próféták és szentek vérét,

És mindazokét, akiket lemészároltak a földön."

 

"Nálam Jézus a világosság hirdetője, aki megpróbálta az embereket nemzetiségtől függetlenül igazságra, békességre, szeretetre vezetni, ami nem volt összeegyeztethető a kora bármelyik teológiai hitvallásával."

Ez félig van így, mert ő a korábbi vallás szószólója volt, melyben a békességen volt a hangsúly.

Ézs 2:3-4. "És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul."

 

Az esszénus Jelenések könyve így fejeződik be, végül helyreáll a rend; a férfi (napfény) és a női (holdsugár) princípium egyensúlya a régi vallás visszatértével:

"És láttam a szent várost,

És a testvérek özönlöttek oda.

És a város nem volt híján sem a ragyogó napfénynek,

Sem a fényes holdsugárnak:"

Szemben a bibliai Jelenések könyvével:

el 21:23. "És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány."

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: takarito (24578)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24583

"Nem. Ez egy több tanúval igazolt tapasztalati tény. Csak hívőknek teológiai állítás."

Kíváncsi lennék mennyire tapasztalati tén? Hányan találkoztak az Atyával, Él-lel. Az meg külön érdekelne, hogy éppen a lélek által...

Aki ugye, az Anya... Így mindkettővel találkozni kellett.

A mai keresztények dobnak egy hátast, mikor meghallják, hogy a lélek (Szentlélek) nem más, mint az Anya. Nekik nincs Anyjuk...Jézus Anyját is letagadják... Ilyen a bigott vallás, nincs mit tenni.

Előzmény: takarito (24577)
takarito Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24582

Mindenkinek világos, hogy Krisztus szó szerinti jelentése felkent, de a TARTALMI jelentése más az evangéliumokban és MÁS Pálnál. Az evangéliumokban a megígért Messiás, Pálnál azonban Megváltó. A kettő nem ugyanaz. A Messiás nem a bűntől szabadít meg, a Megváltó pedig nem a leigázóktól szabadít meg. Az evangéliumoknak köze nincs a megváltás teológiájához, így nem is épülhetnek Pálra.

Előzmény: balivi (24580)
takarito Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24581

Számomra Jézus nem erkölcsös próféta, hanem tanító, mégpedig Isten útját más, korabeli elképzelésektől eltérően világítja meg. Az evangéliumok NEM Pál Krisztusát dolgozzák fel.

Pál Krisztusa Megváltó, az evangéliumok azonban ezzel SZEMBEN a megígért Messiásnak igyekeznek beállítani. Éppen ezért lehet egyáltalán hivatkozni arra, hogy Pál NEM azt az elképzelést hirdette meg, mint Jézus.

 

 

 

Előzmény: balivi (24579)
balivi Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24580

Pál nem titulusként használja a krisztus szót, hanem "minőségként". A krisztus szó ugyanis szó szerint azt jelenti, hogy "felkent". Pál a felkent Fiút, vagyis a teológiája szerint Isten által már halálra adott Fiút nevezi Krisztusnak. A fiúság a páli evangélium szíve. Erre akarja eljuttatni a hallgatóságát Pál. De ide, ebbe a "hitbe" nem lehet, csak "hitből" eljutni. 

Előzmény: balivi (24579)
balivi Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24579

Takarító!

Az az igazság, hogy Te nagyszerűen felismerted Yeshu Ha-Nocrit, aki talán tényleg egy tanító volt, egy erkölcsös próféta, aki odaadja az életét mások számára, meghal, de nem támad fel. Jézus a világosság hirdetője, és lehet, hogy azt láttad meg, hogy volt egy ember, aki hirdette az igazságot, de az evangéliumokban csak töredékei maradtak fenn annak amit mondott. Azt hiszem így gondolkodsz. Csak azt nem látod meg, hogy Pál írt a Fiúról és a Krisztusról, és az evangéliumok ezt dolgozzák fel. Azért olyan nehéz Jézust megtalálni az evangéliumokban, mert amiről beszélünk, annak semmi de semmi köze Jézushoz.  

Előzmény: takarito (24578)
takarito Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24578

Sajnos van bőven ellentmondó szöveg az evangéliumokban. Ha te ennyire ragaszkodsz a betűkhöz, azt is ki tudod venni a szövegből, hogy Jézus  

 

– Cinikus filozófus: Jézus tanításai tele vannak görög filozófiával. Elég értelmes megközelítésnek tűnik arra következtetni, hogy Jézus egy vándor cinikus volt, vagy egy sztoikus guru galileai változata. Ezt a szemléletet erősíti: Leif Vaage, Burton L. Mack, John Dominic Crossan, Gerald Downing és mások.

– Liberális farizeus: mint például a híres Rabbi Hillel, aki Jézus előtt élt. Az evangéliumok a farizeusokat törvényeskedő gonosz csoportosulásnak festik le, de a valóságban annyira szerethetőek voltak, mint Jézus. Harvey Falk történész a Jesus the Pharisee: A New Look at the Jewishness of Jesus c.  könyvében úgy érvel, hogy a valóságban Jézus minden hozzászólása a zsidó törvénnyel kapcsolatban párhuzamba hozható az akkori farizeusi gondolatokkal, majd a későbbi, rabbinikus bölcselettel.

– Karizmatikus Haszid: A nagy tiszteletnek örvendő Vermes Géza, a Holt Tengeri tekercsek és Jézus-korabeli zsidóság szakértője, úgy látja Jézust, mint egy népszerű szabadúszó galileai szent embert, aki a Haina Ben-Dosa vagy a körrajzoló Honi figurákhoz hasonlítható. Jézushoz hasonlóan ők sem tisztelték a zsidó törvények betűit, és ez természetesen felháborította a kor vallási vezetőit.

– Konzervatív Rabbi: Jézus magasra emeli a Tórát, mondván: “egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből” (Mt.5:17,18), imaköntöst visel (Mt.9:20-22), tiszteletben tartja a szombatot, zsinagógába és templomba jár.

– Antinomista tekintélyromboló: Jézus, aki szétszedi a Tórát, kibővíti jelentését, mint pl Mt.7:15-20, 5:21-22, 27-28,31-44. A temlomnak is más jelentése van nála Mt.12:6-8.

– Mágus, ördögűző és gyógyító: Morton Smith, a Secret Gospel of Mark könyvében azt állítja, hogy Jézus egy igazi mágus volt. Helmut Koester, Harvardi professzor pedig úgy véli, hogy Jézus inkább egy prófétának, egy csodatevőnek, és egy ördögűzőnek az egyvelege. Robert Conner, a Magic in the New Testament-ben taglalja az őskeresztények mágiával kapcsolatos gyakorlatait. Mint a pogány csodatevők, Jézus is ördögöket űz, meggyógyítja a vakokat és süketeket, sarat és köpetet használ (Mk.5:41, 7:33-34), akárcsak a görög mágikus kézikönyvekben.

– Zelóta forradalmár: Lehetséges, hogy Jézus egy politikai messiás volt, aki forradalmat szított a rómaiak ellen, mint Thedeus, vagy az „Egyiptomi” (név nélküli messiás Fláviusznál), vagy éppen a két megfeszített rablóhoz hasonló vezér. Mi más miatt feszítették volna meg a rómaiak, ha nem a Szanhedrin kövezte meg? Lukács evangéliumában több zelóta is szerepel. Jézus követőinek azt mondja, hogy ragadjanak kardot (Lk.22:36). Amikor el akarták fogni, tanítványai megkérdezték, használhatják-e a kardjukat (Lk.22:49), és ott van a főpap szolgája fülének levágása (Mt.26:51-52). Sok ismert tudós, mint Robert Eisler, S.G.F. Brandon, Hugh J. Schonfield, Hyam Maccoby és Robert Eisenman, azt gondolja, hogy ez az igazi Jézus.

– Erőszakmentes pacifista ellenálló: Ahogy Bruce Malina és mások érveltek, Jézus nem akármiért lett a béke királya. Nem találkozol semmilyen politikai zavargással, amikor azt a tanítást hallod, hogy „fordítsd oda a másik orcádat is” (Mt.5:39) vagy „menj még egy mérföldet” (Mt.5:41).

– Apokaliptikus próféta: Ezt a Jézust látta Albert Schweitzer és több más történész. A megfélemlíthetetlen, Ítélet Napját hirdető prédikátor kijelenti, hogy a vég közel, és Isten országa hamarosan eljön. Ahogy Jézus, úgy Pál és más első századi zsidó tanítók sem várták, hogy nemzedékük túléli az ítélet Napja. Bart Ehrman ezt a figurát rajzolja le a Jesus: Apocalyptic Prophet of the New Millennium könyvében. Paula Fredriksen, a From Jesus to Christ könyvében azt állítja, hogy az evangéliumnak és a korai keresztény történelemnek semmi jelentősége, hacsak Jézus nem valamilyen apokaliptikus látnok volt.

– Első századi kommunista: Vajon Jézus lehetett az első marxista? Milan Machovec és más baloldali történészek úgy gondolják. Azt el kell ismerni, hogy Jézus semmi jót nem mondott a kapitalista disznókról??? (Lk.6:24, 2:15), folyamatosan arról prédikált, hogy nem lehet egyszerre az Úrnak és a pénznek is szolgálni, (Mt.6:24, Lk.16:13) vagy hogy követői adják el mindenüket és osszák szét a szegényeknek (Mt.19:21, Mk.10:21, Lk.18:22). Egyik leghíresebb mondása: „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába” (Mt.19:24, Mk.10:25, Lk.18:25). Azt sem lehet elfelejteni, hogy megostorozta a pénzváltókat és felborította asztalaikat a Templom udvarán. Az Apostolok cselekedetei nemcsak azt írja, hogy a korai keresztények mindenüket megosztották egymással, hanem egy marxista hitvallás is életre kel: “szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szükségük volt rá.” (Apcs.4:35)

– Korai feminista: Talán ő volt az első feminista férfi? Néhány szakértő, mint Elizabeth Schüssler és Kathleen Corley rámutat arra, hogy ő volt a „bölcsesség gyermeke”, és olykor Sophia prófétanőhőz hasonlóan viselkedett, aki a zsidó hagyományban a mennyei bölcsesség női megtestesítője volt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet Jézusnak a nők felé megmutatkozó szokatlanul illedelmes, az első században igen progresszívnek számító viszonyulására is. Jézus leghűségesebb követői is nők voltak, a korai gyülekezet vezetői között is elég sok nő volt, sőt még a parázna nőnek is megbocsátott. Ráadásul a nők társadalmi szerepén is próbált módosítani (Jn.4:27, Lk.7:37, Mt.21:31-32).

– Földi hedonista: Vagy éppen egy férfisoviniszta? Az evangéliumok szerint a külső szemlélő számára, Jézus “falánk és részeges, a bűnösökkel és vámszedőkkel eszik” (Lk.5:30-34, 7:34-46), vagyis amolyan „menő partiarc” volt.

– A család embere: Jézus lehet a régi jó családi értékek bajnoka, aki Mózesnél is keményebb, felülírja az Ószövetségi törvényt, kijelentve, hogy “aki elbocsájtja feleségét, és mást vesz el feleségül, az házasságtörést követ el” (Mk.10:11-12). Arra is emlékezteti követőit, hogy tiszteljék apjukat és anyjukat, mert ha nem, halált érdemelnek (Mt.15:4)

– Családokat tönkretevő bandavezér: Úgy tűnik, hogy az is elfogadható, amikor Jézus negatív dolgokat mond a családról: “Ha valaki hozzám akar jönni és nem utálja meg anyját és apját, feleségét és gyermekeit…” (Lk.14:26). Amikor Jézusnak azt mondják, hogy megjött az anyja és testvérei, rájuk se hederít és követőit nevezi anyjának és testvéreinek (Mt.12:47-48). Sőt, azt is mondja, hogy nem azért jött, hogy békét hozzon a földre, hanem ellenségeskedést az apa és fia között… (Mt.10:34,35)

– A világ Megváltója: Mindezek ellenére Jézus szeret mindenkit, még a szamaritánusokat, (Jn.4:39-41, Lk.17:11-18) és a pogányokat is (Mt.4:13-17, 24-25).

– Izrael Megváltója: Lehet, hogy szeret mindenkit, de kivételt képeznek a szamaritánusok és a pogányok. Amikor a kánánitai nő könyörög hozzá, hogy gyógyítsa meg a lányát, akkor visszautasítja: “csak Izael elveszett juhaiért jöttem” (Mt.15:24). Amikor Jézus kiküldi a tanítványokat, akkor megparancsolja nekik, hogy ne menjenek a pogány és szamaritánus városokba (Mt.10:5-6).

– Trónörökös: Vajon Dávid király leszármazottja, a királyi család örököse a trónok harcában? James Tabor, a The Jesus Dynasty könyvében azt állítja, hogy Jézus egy David Koresh-féle karizmatikus vezető volt, de téveszmés és öngyilkosságra is hajlandó csapata azt hitte, Isten küldte őt, hogy királyuk legyen.

– Radikális társadalmi reformok hirdetője: John Dominic Crossan, Gerd Theissen és Richard Horsley az ellenkező irányból nézik; és Jézust nem valami királyi család sarjának tekintik, hanem a szenvedő zsidó parasztság hősének, aki a római birodalom igája és elnyomása alól szeretné felmenteni népét – leginkább amolyan Gandhi-féle vonalat követve.

 

Válassz.

 

Nálam más a megközelítés útja, próbálom ellesni Jézus tanításának életben megtapasztalható igazolásait, és abból indulok visszafelé. Nálam Jézus a világosság hirdetője, aki megpróbálta az embereket nemzetiségtől függetlenül igazságra, békességre, szeretetre vezetni, ami nem volt összeegyeztethető a kora bármelyik teológiai hitvallásával. És ezért ölték meg. A tanítványai nem értették, az evangéliumokban töredékei maradtak fenn a vele kapcsolatos eseményekből, Pál pedig egész mást hirdetett meg. A többi hidd el, szavakon való rágódás. A biblia nem hiteles tanúságtétel, ha komolyan veszed bármelyik szöveget, mintha kősziklaként úgy hangzott volna el, hát tévedsz. (Mert hogy úgy idézgetsz a Bibliából, mintha komolyan kellene azokat vennem.)

 

 

 

Előzmény: kitadimanta (24575)
takarito Creative Commons License 2022.02.25 0 0 24577

""Jézus az élő Istent hirdette meg, az Atyát, akivel mindenki találkozhat lélek által."

Az igaz, de ez nem egy vallástörténelmi tény, hanem csak egy teológiai állítás."

 

Nem. Ez egy több tanúval igazolt tapasztalati tény. Csak hívőknek teológiai állítás.

 

Előzmény: kitadimanta (24574)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.22 0 0 24576

"Pál szerint de. Valahogy úgy gondolta, hogy a törvény Krisztusig volt érvényben. A zsidók akik nem hisznek Jézusban, persze nem tekintik hitelesnek a törvény eltörlését."

Ebben  két dolog keveredik.

- Amikor Pál magát törvénytisztelő zsidónak mondja, igaznak vehetjük, mert mikor a római zsidó diaszpórának írta levelét, abban egyértelműen a törvény mellet áll:

Csel 24:14 Erről pedig vallást teszek néked, hogy én [Pál] a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.

 

Rm2:17 „Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.” - Tehát a levél a zsidóknak szól.

 

Rm2:13 „Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik.”

Rm3:20. Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.

Rm3:31 „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.

Rm7:12 „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.”

 

Ugyanakkor a pogányok felé, akiket zsidó hitre akart téríteni már egészen mást mond.

Gal 2:16. „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus -Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.”

Gal 3:11. „Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.

 

A Jeruzsálemi gyülekezet nem Jézus egyháza volt, hanem egy olyan "bizottság", mely zsidók verbuválásával foglalkozott a Szanhedrin (Vének tanácsa) alatt:

Csel 15:19-24. Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez;

Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől.

Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.

Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek valának

Megírván azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének, és az atyafiak az Antiókhiában, Siriában és Czilicziában levő, a pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket!

Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:"

Itt pont arról van szó, hogy pogányok megtérítésével foglalkoztak, s miután néhány térítő, - köztük Pál is - a törvény megtartására és körülmetélésre akarta kényszeríteni őket, Jakabék levélben nyugtatták meg a betérőket, hogy ilyen parancs nem született, nem kell a törvényt betartani.

Íme az előzmény:

5. "Előállának azonban némely hivők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák."

6. "Egybegyülének azért az apostolok és a vének, [Szanhedrin] hogy e dolog felől végezzenek."

 

Feltehetően Pál, miután ekképp felelősségre vonták, módosítani kényszerült a törvénnyel kapcsolatos véleményét a pogányok felé.

Így később már érthető módon megmásította korábbi álláspontját.

 

"Erkölcse hitetlen embernek is lehet, még jobb is, mint Mózesé."

Ahogyan ezt irigykedve Pál is megfogalmazta:

Rm2:14-15. „…a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik,… a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe,”

Rm7:9. „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn,”

Rm3:20. „mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.”

 

 

 

Előzmény: takarito (24573)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.22 0 0 24575

"A probléma az volt náluk, hogy azt kezdték el hinni, hogy Jézus volt a megígért Messiás."

A Messiás egy fölkent királyt, vezetőt jelent, s mint ilyen, Jézus valóban Messiásként lépett színre. Igaz, nem a zsidók Messiásaként, ahogyan azt ma képzelik, hanem a pogányok, a kánaániak Messiásaként, Megmenőjeként, s nem mint Pál is állítja, Megváltóként, áldozati bárányként.

"Jézus nem volt zsidóellenes."

Van bőven vers, melyekben igen keményen áll szemben a zsidókkal:

Mt8:12 „Ez ország fiai [zsidók] pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.”

Mt 15:13. "Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik."

 

Mt25:33. „…a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

Annyit biztosan tudhatunk, hogy a juhok Jézus követői:

Jn10:7 „Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.”

Ezek meg nyilván a kecskék lehetnek:

Jn 10:8. „Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.”

 

A végleges választ itt kapjuk meg:

Jn10:24-27 „Körülvevék azért őt a zsidók, és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván!          

Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, a melyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam.

De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. A mint megmondtam néktek:

Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem:”

 

Csel2:40. „Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!”

Itt is a zsidókhoz szól Péter:

Csel5:30. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.

Itt a „mi” és a „ti” névmásokkal nyomatékosítja az elhatárolódását a zsidóktól.

"Az írástudókat és a farizeusokat bírálta, azt lehet ebből kiszűrni, hogy Mózessel és szellemiségével hadilábon állt."

Nyilván a legtöbbször velük, mint Mózes vallásának, Istenének képviselőivel vitatkozott.

Persze, ennél árnyaltabb a dolog, mert igazán a héberekkel állt szemben, hiszen ők alkották az uralkodó réteget, ők voltak az őslakosok elnyomói. Abban az időben már sok őslakos - leginkább kényszerűségből, főleg Júdeában, Jeruzsálemben - áttért  Mózes vallására, s a zsidó jelző már nem csak a héberekre, hanem a Mózes-vallásúakra vonatkozott.

Mt 23:15. „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.”

 

Ettől függetlenül, Jézus és követői nem a farizeusoktól, hanem a zsidóktól féltek:

Jn9:22. "Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a zsidóktól: mert megegyeztek már a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, rekesztessék ki a gyülekezetből."

Jan7:1. „És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt megöljék.”  - A júdabeliek itt zsidókat jelent.

Jan7:13. Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan ő felőle a zsidóktól való félelem miatt.

Jn 11:54. „Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre,

Jn 19:38. „Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt),…”

Jn 20:19. „Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt,…”

 

"Másfelől királlyá sem kenték. Vagy másvalakire gondoltál?"

Nem gondoltam másra, hanem kifejezetten Jézusra gondoltam.

Miután a Massiás fölkent királyt, vezetőt, vallási vezetőt jelentett, így értelemszerűen Jézusról - mint fölkentről, Messiásról - van szó Jánosnál, ahol a szamáriai asszonynak, aki biztosan nem volt zsidó, magát Messiásnak nevezi:

Jn 4:25-26. "Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek."

 

És igen, királlyá is kenték, méghozzá ősi "pogány" szokás szerint a leendő felesége, Magdaléna.

A történet azzal kezdődik, hogy Galileában a tömeg királlyá akarta kenni, de akkor Jézus még elzárkózott ez elől:

Jn6:15 „Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.”

 

Végül Magdaléna királlyá keni. Igaz, ez nincs szó szerint leírva, de miután más lehetőség nemigen kínálkozik ennek a rövid történetnek a magyarázatára,

Mt 26:7 Poklos Simon házában névtelen asszony drága kenetet önt fejére, amit a tanítványok eladhattak volna

Mk 14:3 Ua, mint Máténál.

Luk 7:37 Simon farizeus házában bűnös asszony keni fel drága kenettel, hajával törli lábait

Luk 8.2 A bűnös asszony, kiből 7 ördög ment ki: M.Magdaléna.

Luk 10 Jézust befogadja Márta, aki felszolgál, és testvére Mária, aki hallgatja a lábánál. (udvarlási jelenet)

Ján 12.3 Mária, Mártha, Lázár testvérek. Az ő házukban történik a felkenés Mária által, aki hajával törli meg,

 „Mária azért elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait,…”

 

aztán az esküvőre is sor kerül Betániában, és az apokrifek is tudósítanak róla, így el kell fogadni ezt a verziót:

 

Jn Esszénus ev.12. rész, Betániai felkenés:

3. Mária, Jézus sógornője, hitt Jézusban, mint az elküldött Messiásban, és be akarta őt kenni, mint Izrael királyát

10. Amikor Jézus testvérét bosszús zsidók egy prédikáció közben megkövezték, akkor Mária Magdaléna gyerektelen özvegy lett.

11. A törvény szerint, Jézus vette őt feleségül, és leányuk született, akit mindketten Galiziának neveztek el,

 

 

Előzmény: takarito (24572)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.22 0 0 24574

"Jézus az élő Istent hirdette meg, az Atyát, akivel mindenki találkozhat lélek által."

Az igaz, de ez nem egy vallástörténelmi tény, hanem csak egy teológiai állítás.

Előzmény: takarito (24571)
takarito Creative Commons License 2022.02.19 0 0 24573

"A törvényeket soha senki nem törölte el"

 

Pál szerint de. Valahogy úgy gondolta, hogy a törvény Krisztusig volt érvényben. A zsidók akik nem hisznek Jézusban, persze nem tekintik hitelesnek a törvény eltörlését.

A pogányoknak nyilván nem kell felszabadulni a törvény alól, de a zsidóknak ez lehetőség.

 

Rm 7,4 Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, a ki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. (Nem Mózes vezérli már a hívőket)

Rm 8,2 Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől (Ez Mózes parancsolatai).

Rm 10,4 Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára. (slussz, eltörölve)

 

Én személyesen egyáltalán nem tekintem istentől valónak Mózes törvényeit, és nem azért nem ölök, vagy nem kívánom meg felebarátom házát, mert azt Mózes megtiltotta. Erkölcse hitetlen embernek is lehet, még jobb is, mint Mózesé.

 

Előzmény: kitadimanta (24569)
takarito Creative Commons License 2022.02.19 0 0 24572

"A többiek ugyan megértették Jézust, de szemben álltak vele... Miért foglalkoztak volna Jézus halála után Jézus tanításával?"

Nem álltak szemben Jézussal, hanem elferdültek az írástudók okoskodásai végett Mózes és a próféták tisztelete felé. A probléma az volt náluk, hogy azt kezdték el hinni, hogy Jézus volt a megígért Messiás. Erről szólnak az evangéliumok, hogy ki vannak tarkítva jövendölés teljesülési szövegekkel. Ettől függetlenül csak az ő hagyományukból maradtak fenn Jézusról néhány hihetőbb információ.

" elsősorban zsidóellenes "forradalmár" volt, akit a népe királlyá kent"

Jézus nem volt zsidóellenes. Az írástudókat és a farizeusokat bírálta, azt lehet ebből kiszűrni, hogy Mózessel és szellemiségével hadilábon állt. Másfelől királlyá sem kenték. Vagy másvalakire gondoltál?

Előzmény: kitadimanta (24568)
takarito Creative Commons License 2022.02.19 0 0 24571

Van harmadik lehetőség. Sem Él, sem Jahve, Jézus az élő Istent hirdette meg, az Atyát, akivel mindenki találkozhat lélek által. Ezt nem tudta sem Él, sem Jahve.

 

Előzmény: kitadimanta (24570)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24570

"Ne ragadj le a múltban. Jézus az életről tanított, és nem a hagyományok követésére. A szöveg nyilván nem tükrözi a valóságot hűen."

Jézus valóban az életről beszélt, ami egyben hagyományosan is a kánaániak szellemiség vezérgondolata volt.

Azért is idéztem Ézs 2:3-4.-et, hogy lásd micsoda különbség van Él és Jahve között. Az előbbi a békesség, a megbocsájtás Istene, az utóbbi a rablást, népirtást, bosszút, gyülölködést szentesítő Isten.

Nem volt harmadik... A kánaániaknak Él / Aséra voltak az isteneik kezdettől fogva, se amint megszűnt az izraeli királyság, kénytelenek voltak a héberek Istene és törvénye szerint élni.

A "kezdettől fogva" nem utalhatott másra egyedül arra a korszakra, mely Mózes törvényeinek életbelépése előtt volt. Egyszerűen nincs harmadik lehetőség...

Előzmény: takarito (24565)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24569

"Másik. Pál egyáltalán nem a törvényt helyezte mindenek fölé, hanem Krisztust. Aki megszabadított minden hívőt a törvény igájából."

Ez csak egy alaptalan teológiai duma volt, amit a zsidók és a Jézuskövető keresztények egyaránt elutasítottak, csak a római császár jóvoltából nyert teret Pál süketelése a birodalomban, de nem Izraelben!

A törvényeket soha senki nem törölte el, sem Izraelben a zsidók, sem a császár Rómában... (ki-ki a sajátját)

Meg egyébként is, a pogányokat milyen törvény alól akarta felszabadítani? A zsidó törvények rájuk nem vonatkoztak, Pál meg csak arról beszélt...

Előzmény: takarito (24564)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24568

"A jeruzsálemi közösség volt éppen az, amelyben Jézus életének közeli tanúi próbálták meg tovább adni azt, amit megértettek Jézusból."

Kik? Pál nem is látta Jézust, ő a saját evangéliumát hirdette. A többiek ugyan megértették Jézust, de szemben álltak vele... Miért foglalkoztak volna Jézus halála után Jézus tanításával?

 

"Az evangéliumok nyilván később lettek leírva. Akik írták vagy szerkesztették, már nem is lehettek közeli tanúk, de az evangéliumok lényegi tartalma mégis ezektől ered."

Amennyiben az "ezek" alatt nem Pál és bandáját érted, úgy többé kevésbé igaz.

Jézus idejében, illetve már jóval előtte is megfogalmazódtak és éltek a Jézusnak tulajdonított gondolatok, amelynek Ő csak hirdetője volt, de elsősorban zsidóellenes "forradalmár" volt, akit a népe királlyá kent, mert tőle várták a megmentést. Nem a megváltást! Hanem a megmentést a zsidó uralom alól.

Mt4:15-17 "Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája,  A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada."

- Írta Máté Ézsaiás verseire hivatkozva, melyekben megfogalmazódott az ottani nép keserűsége és akarata:

Ézs 9:1-4.  „Először megalázta az Úr Zebulon földjét és Naftali földjét. De az eljövendő napokban megdicsőíti majd a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a pogány nemzetek tartományát.

A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök! […] Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd,"

 

A zsidóellenesség sok-évszázados múltra tekint vissza főleg az északi tartományokban, így Galileában is, ahonnan szó szerint kiirtották a zsidókat 150 évvel Jézus előtt. Ők nem zsidó uralkodót, hanem egy Dávidra emlékeztető izraeli/kánaáni királyt akartak maguk fölött tudni. Természetesen ezzel együtt a korábbi vallás visszaállítása is napirendre került, hiszen a vallás mindig az uralkodók/királyok ideológiai támasza volt.

 

Ez az evangéliumok fő mondanivalója, s egyben létrejöttének politikai háttere.

 

Előzmény: takarito (24563)
balivi Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24567

Helló!

Fals, de mindegy! Sziasztok!

Előzmény: takarito (24562)
LáHamá Creative Commons License 2022.02.16 -1 0 24566

Krisztus igazi tanítása!

Egy az Isten.

takarito Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24565

"A kezdettől fogva szókombináció máshol is Mózes előtti időkre utal"

 

Ne ragadj le a múltban. Jézus az életről tanított, és nem a hagyományok követésére. A szöveg nyilván nem tükrözi a valóságot hűen.

 

Előzmény: kitadimanta (24560)
takarito Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24564

"a Krisztusban ugyanis nem cselekedetekből igazul meg az ember, hanem kegyelemből."

Így is értelmezhetjük, de ez ellentmond az evangéliumoknak, ahol sem nem hitből, sem nem kegyelemből, hanem cselekedetekből igazul meg az ember. "

 

Persze hogy ellentmond. Pál nem ismerte Jézus tanításait, korántsem tudta harmonizálni az elképzeléseit Jézus beszédeivel.

 

Másik. Pál egyáltalán nem a törvényt helyezte mindenek fölé, hanem Krisztust. Aki megszabadított minden hívőt a törvény igájából.

 

Előzmény: kitadimanta (24558)
takarito Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24563

"Az evangéliumoknak semmi köze a jeruzsálemi közösséghez, nem is foglalkoznak vele"

Ebben egyáltalán nem értünk egyet. A jeruzsálemi közösség volt éppen az, amelyben Jézus életének közeli tanúi próbálták meg tovább adni azt, amit megértettek Jézusból. Ezt nyilván a betért farizeusok elvei módosították az idők folyamán, ezért vált a gyülekezet Mózes és törvényei tisztelőivé, illetve változott Jézus a megígért Messiás teljesülésévé. Az evangéliumok nyilván később lettek leírva. Akik írták vagy szerkesztették, már nem is lehettek közeli tanúk, de az evangéliumok lényegi tartalma mégis ezektől ered.

 

 

 

Előzmény: kitadimanta (24557)
takarito Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24562

"Ezen mit értett Pál: Róma 1,17"

 

A Pál által terjesztett Krisztus evangéliumot. Ez az evangélium nem egyenló Jézus tanításainak terjesztésével, hanem a halálához társított megváltás teória terjesztésével. Amely lényege, hogy Isten kegyelme minden emberhez eljutott, akik hisznek a Krisztusban, megszabadultak a bűntől. Azok többé már nem törvény szerint járnak, hanem hitben.

 

 

 

Előzmény: balivi (24556)
takarito Creative Commons License 2022.02.16 0 0 24561

"1. Honnan kopiztad ezt a földanyás imát?"

 

https://titokzatosmult.wordpress.com/apokrif-gondolatok/esszenus-beke-evangelium/

 

"2. ...miért nem azt írod hogy biztosan tanított?"

 

Mert Jézus körül SEMMI nem bizonyítható, illetve SEMMI nem állítható biztosan. A Biblia éppen olyan megbízhatatlan, mint az apokrífok és fordítva. Valahogy tényleg az működik, hogy akinek van füle hallja.

 

 

Személyesen teszik nekem a Föld Anya ima. Ha nem irtotta volna ki az egyház a Föld Anya tekintélyét, talán környezet barátabb emberiség nevelkedett volna fel.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: elterito (24555)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.15 0 0 24560

"Ezzel együtt csenghet egybe régi bölcsekkel néhány gondolata, hiszen régebben is érthettek meg Isten igazságaiból részleteket, és megpróbálhatták átadni az embereknek példabeszédeikben, tanításaikban. A szeretet gondolata nem Jézustól ered, hiszen előtte is szerették egymást egyesek, és értették, hogy Jézus vagy a korábbi bölcsek mire hivatkoznak. Jézus azonban mélyebb megértésről tanúskodik Isten dolgai felől, így ütközhetett össze kora vallási dogmáival és került ez a halálába."

Persze, hogy létezett a szeretet gondolata! Erre hivatkozott János is a levelében:

I. Ján.2:7 "Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, amely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva."

II.Ján1: 5. „És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást!”

            6. „És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.”

Nagyon fontos, hogy János a jézusi „Új parancsolatot” réginek, kezdettől fogva valónak tartja.

A kezdettől fogva szókombináció máshol is Mózes előtti időkre utal:

Mt 19:8 [Jézus] "Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt."

 

Előzmény: kitadimanta (24559)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.15 0 0 24559

"Nem volt korábbi vallás hirdetője, korábbi vallások nem hirdették meg Isten és az ember közötti gyermeki kapcsolatot, sem a szeretetre épülő Isten Országát, sem az igazság megismerésén megnyerhető boldogságot, sem azt, hogy Isten világosság, vagy azt hogy Isten lélek, és lélek által ismerhető  meg,..."

Persze, mert nem írt róla semmit az Ószöv. Miért is írt volna egy lebálványozott Istenről?

Csak annyit tudunk, hogy ez az Isten egy békeszerető Isten volt:

Ézs 2:3-4. "És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének (Él-nek)  házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;

Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul."

Miért járt Dávid is, Jézus is ugyan arra a helyre- az Olajfák-hegyére - imádkozni, ahol egykor Aséra temploma állt?

Ezekből az apró részletekből szépen kirajzolódik Jézus korábbi vallása.

És egyébként sincs más választási lehetőség, mert Mózes előtt, "kezdettől fogva" a kánaáni vallás uralkodott a térségben.

 

Egyébként Él és a Szentlélek (Aséra, az Ég királynéja, Eloah) a korábbi vallás istenei voltak, akiket a zsidók gyűlöltek.

Előzmény: takarito (24554)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.15 0 0 24558

"A római levél elején zsidókhoz intézett szózat egy vita kezdeti fázisa, amelyben felvezeti a törvény alatt valóság mellett szóló érveket. A lényeg azonban az, hogy van ez alól felszabadulás, a Krisztusban ugyanis nem cselekedetekből igazul meg az ember, hanem kegyelemből."

Így is értelmezhetjük, de ez ellentmond az evangéliumoknak, ahol sem nem hitből, sem nem kegyelemből, hanem cselekedetekből igazul meg az ember. Továbbá saját szavainak is ellentmond, ahol a Törvényt helyezi mindenek fölé.

Előzmény: takarito (24553)
kitadimanta Creative Commons License 2022.02.15 0 0 24557

"Pál Krisztus alatt a Megváltót érti, aki Krisztus engesztelő áldozatával kivívta Isten kegyelmi ajándékát, az evangéliumok pedig a megígért Messiást, aki ha Jézus életében nem is, de amikor visszajön helyreállítja Izraelt és megszabadítja nyomorgatóitól."

Ez így van, de ez ellentmond az előbbi mondatodnak:

"Az hogy a Krisztus fogalma alatt MÁST értettek a keresztények (akik Pál teológiáján nevelkedtek) és MÁST az evangéliumok (amit Péterék, Jakabék és a jeruzsálemi közösség továbbított), beleértve Márkot."
Az evangéliumoknak semmi köze a jeruzsálemi közösséghez, nem is foglalkoznak vele. A jeruzsálemi közösség sem foglalkozik az evangéliumokkal.

Ami Pétert, Jakabot, Jánost illeti, mindkét helyen szerepelnek, de nem azonosak, csak a nevük egyezik.

A Jézust követő Péter, Jakab, János nem voltak testvérek, mégkevésbé Jézus fivérei. Ők voltak az apostolok közül hárman.

A tizenkét apostol Máté felsorolásában a következők:

Mt 10:2-4 "A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, a kit Péternek hívnak, és András, az ő testvére; Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére; Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, a kit Taddeusnak hívtak;

Simon a kananita, és Judás, az Iskariotes, a ki el is árulta őt."

Lk 5:10. "Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait"

 

Tehát van egy Péterünk, van egy Jakabunk és egy Jánosunk, akik testvérek, és ők ketten a Zebedeus fiai,

Van még egy Jakabunk, aki viszont az Alfeus fia.

Péter egyiküknek sem testvére.

 

Ellenben a jeruzsálemi gyülekezetben az a Péter, Jakab, János szerepel, akik mindhárman testvérek, s akiket Jézus testvéreinek ír az ApCsel, és Pál, és ők azok, akik nem tartoznak az apostolok közé, s akik nem követői Jézusnak:

 

János evangéliumában a testvérek tudtunkra adják egyet nem értésüket és elhatárolódásukat Jézussal szemben, s ebbéli véleményüknek cinikus megjegyzés kíséretében adnak hangot, tehát ők nem lehettek Jézus apostolai:

Jn 7:3-5. "Mondának azért néki az ő atyjafiai: Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a melyeket cselekszel.    

Mert senki sem cselekszik titkon semmit, a ki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak.

Mert az ő atyjafiai sem hivének benne."

 Hogyan lehetnek ők oszlopos tagjai Jézus egyházának, ha nem hittek benne??? A válasz egyszerű, nem Jézus egyházának voltak a pillérei, hanem Pál egyházának.

Ez egy teljesen más egyház kellet, hogy legyen, olyan, amelyik szemben állt Jézussal, Jézus eszméivel.

 

Az a Márk, akit Te említettél, valójában János, az a János, aki nem volt Jézus apostola:

Csel 15:37. "És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik."

 

" Jézus azonban egyik sem volt, Isten fiúságát nem a Szent Lélektől való születésből eredeztette, hanem Isten akaratának megcselekvéséből. Ennél fogva mindenkit Isten gyermekének tekint, aki cselekszi az Isten akaratát."

Jézus az isteni Atya és az isteni Anya gyermekeként lépett színre. Az atya Él volt (erről bizonyosodhatunk meg utolsó szavai által: Éli, Éli lama szabaktani.) Az isteni anyja pedig a Szentlélek.

 

 

Előzmény: takarito (24552)
balivi Creative Commons License 2022.02.15 0 0 24556

Helló!

Oké, akkor egy dologban kérem még a tudásodat. Ezen mit értett Pál:

 

"Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe..." Róma1:17

Előzmény: takarito (24552)
elterito Creative Commons License 2022.02.15 -1 0 24555

"Az Atya-isten mellett lehet hogy tanított Anya-istenről is, létezik egy ilyen ima is Jézustól eredően:

 

 

Föld Anyátokhoz pedig ekképpen imádkozzatok:

"Mi Anyánk, ki a Földön vagy,
szenteltessék meg a Te Neved.
Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod,
Miként Te benned, azonképpen bennünk is.
Ahogyan mindennap elküldöd a Te angyalaidat,
úgy küldd el őket hozzánk ma is.
És bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is jóvátesszük mind azt,
amit ellened vétkeztünk.
És ne vígy minket a betegségbe,
de szabadíts meg minden rossztól,
mert tiéd a Föld, a test és az egészség.
Ámen.""

 

1. Honnan kopiztad ezt a földanyás imát?

2. Ha ez az ima Jézustol ered (mint ahogy írtad), akkor miért azt írod hogy lehet hogy tanított Anya-istenről, miért nem azt írod hogy biztosan tanított?

Előzmény: takarito (24554)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!