E téma indulásakor csak azt akartam jelezni, hogy egy üzemben sokkal szigorúbb előírások szerint kellett tervezni egy hágcsót (a balesetvédelemre amúgy kiképzett dolgozóknak), mint amilyen elvárás volt a gyerekek számára készült játszótéren.
Kimondottan játszótér, és az ott elhelyezett játékeszköz volt a téma, az idézetem is arra vonatkozik.
Az pedig egészen más tészta, hogy melyik évjáratban hány éves korban engedték el játszani a gyereket egy város közterületére egyedül. Nyilván volt olyan is abban a korszakban, aki naphosszat a libákat terelgette, ezek egyéni, eseti helyzetek. Egy játszótéren minden sűrítve van.
Ilyenkor jövök rá, hogy milyen boldog gyerekkorom volt.:-)
Szegeden a Széchenyi téren laktunk. Ha kész volt a lecke, lemehettem játszani a térre. Ott voltak a barátnők is. Nem beton volt, hanem aszfalt, de azon is lehetett nagyot esni peches napokon. Bujocska és fogocska volt a kedvelt játék. Nem volt semmi külön játszótéri berendezés, de mienk volt az egész tér. 45-ben aztán a kicsit romos de totál üres kollégium lett a legjobb játszótér. Soha nem sérült komolyabban senki. Az életre nevelődtünk.
"Játszótér a kertben, közterületen, óvodában és iskolában
A gyermek az életkorának megfelelő játékkal játsszon. A játékok feleljenek meg a gyártási előírásoknak, rendelkezzenek a szükséges minőségi tanúsítvánnyal. Úgy legyenek megtervezve, hogy ne okozhassanak sérülést, mérgezést. A játszótéri játékok alatt sehol ne legyen beton, kő, kemény felület. A játszótér tervezéséről, biztonságának folyamatos biztosításáról a fenntartónak kell gondoskodnia. Ha balesetveszélyt észlel, jelezze a játszótér fenntartója felé. Na hagyja egyedül gyermekét a játszótéren. Folyamatosan figyelje, mit csinál, időben avatkozzon be, ha valami veszélyes."
Több mint 30 éve egy üzemcsarnok kezelőgalériáját kellett terveznem, ahová egy szem munkásnak kellett néha felmennie. A feljáró létrához szigorú előírások voltak. Ekkor levelet írtam a munkavédelmi hatóságnak, hogy az akkori Engels téri játszótéren (és persze az országban mindenütt) a csúszdához vezető hasonló fémhágcsónál nem voltak olyan védőberendezések, mint amilyeneket az üzemben a felnőttek által használt szerkezethez előírtak. Pár hét múlva leszerelték az egész csúszdát. Persze csak ott, az ország több tízezer hasonló csúszdája még sokáig megmaradhatott.
Számomra rettenetesek voltak, talán azóta megtíltották, hogy mindenki kitüremlekedett a kacatjával a lépcsőházakba. Aztán jöttek a betörések és rácsokkal zárták el a folyósókat. Tisztára sing sing érzetem volt mikor ilyen házba keveredtem. A lift volt a másik félelmem. Nem vagyok klausztrofobiás és nem szoktam liftben félni, de azokban a panelbéli liftekben a frász kerülgetett. Mostmár irtó régen nem jártam ilyen házban, az ottlakó ismerősök mind elköltöztek közben, így lehet, hogy ma már minden másként néz ki.
Amugy Berlinben nagyon rendesen rendbehozott és átalakított panel házakat lehet látni. Irigykedtem.
Kábé tíz éve, hogy olvastam egy cikket valami kerületi lapban arról, hogy a Gazdagréti lakótelepen feltártak egy időkapszulát: a tévé megvett pár lakást a Szomszédok forgatására, aztán befejeződött a sorozat, a lakásokat lezárták, és amikor a tévének kellett a pénz, elkezdték árulni őket. Ámde hopp, ott voltak a nyolcvanakárhányas enteriőrök. Hiába hisszük, hogy a lakótelep változatlan, dehogyis. Ám hogy milyen volt eredetileg, azt kábé most lehetne utoljára megfogni. És mondom: ez van annyira a múltunk része, mint a bokály, a garaboly, a petrence, meg a többi izé.
Gondolod, hogy ott nem maradnak meg az eredeti állapotok? Igaz, hogy talán már sehol sincs olyan játszótér, amelyiken vascsöves játékok lennének. A lépcsőházak még majd' mindenhol az eredetiek.
Ismerek olyan panelházat a Füredin, ahol az ott lakó közös képviselőnek köszönhetően minden újnak látszóan eredeti és tiszta a lépcsőházban és kívül is.
Tegnap viszonylag kicsiny tömegigény jelentkezett a bonyhádi múzeumos történetemre, ezt ezért egy kicsit jegelem. :)
Viszont. Ti mit gondoltok az egyik kedvenc mániámról, a lakótelepi skanzenről? Tizenéve szajkózom, hogy meg kell csinálni a "panelskanzent", mielőtt végleg elmúlnának az eredeti elrendezési formák, burkolatok, nyílászárók, berendezési tárgyak, vagy épp azok az emberek, akik még emlékeznek az autentikus állapotokra. Százezrek nőttek föl/ éltek ebben a környezetben, és ez van olyan meghatározó a jelen szempontjából, mint a XIX. századi magyar falu. Hm?
Ma délután több mint öt órán át vallattam a digitalizált lakcímjegyzékeket, és bár mostanra sokkal okosabb lettem, amit kerestem, na, azt nem találtam meg. A szemem viszont majd kiugrott a helyéről. Mondjatok bármi vigasztalót, jól fog esni. :)
Ajaajjjjj.... Szerinem Marton Lászlót is kár volt a Lohengrin közelébe engedni. Még mindig ráz a hideg, ha rágondolok a szovjet katonai egyenruhás statisztériára, hogy a többi szörnyűségről ne is beszéljek. Lohengrin külsőben erősen emlékeztetett a polgármesteremre.:-(