A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
Az előzőekben láthattuk, hogy a relativizmus teljesen tévútra vitte a fizikát.
Hogyan lehet ezt helyretenni?
Nos, úgy, hogy a mozgást újraértelmezzük.
Láttuk, hogy a régi időkben kizárólag az abszolút mozgásban hittek.
Ma pedig éppen ellenkezőleg, csakis a relatív mozgásban hisznek.
A megoldás kézenfekvő.
A mozgás kétféle értelmezése ugyanis egyáltalán nem mond ellent egymásnak. Sőt.
Létezik a valóságos mozgás, amikor a természet által kijelölt bázishoz képest mozog egy test. És létezik a nyugalom is, amikor a természet által kijelölt bázishoz képest nem mozog egy test.
De a mozgás értelmezhető relatíve is, mert valamilyen célszerűségi okból a relatív mozgásnak is lehet jelentősége. Mondok egy példát.
Az egyszerűség kedvéért, (de csakis azért) átmenetileg vegyük úgy, hogy a Föld környezetében a Föld a természet által kijelölt bázisa a valóságos mozgásnak. (Nem egészen így van, de most úgy vesszük, mintha a Föld lenne a bázisa a valóságos mozgásnak).
Ezzel a feltevéssel élve, ha egy gépkocsi áll az út szélén, akkor abszolút nyugalomban van.
Ha a gépkocsi halad az úton 100 km/óra sebességgel, akkor az abszolút sebessége (vagyis az úthoz, mint bázishoz mért sebessége) 100 km/óra.
Ha szembe jön egy autó 60 km/óra sebességgel, akkor ennek az abszolút sebessége (vagyis az úthoz, mint bázishoz mért sebessége) 60 km/óra.
Ezzel az abszolút sebességgel kell számolnunk, ha azt akarjuk megtudni, hogy az autók egy adott idő alatt milyen messzire fognak eljutni.
Most tételezzük fel, hogy a két autó szemből összeütközik. Mitől függ, hogy a két autó mennyire fog összeroncsolódni? Az abszolút sebességüktől? Nem. Hanem a relatív (vagyis az egymáshoz mért) sebességüktől, ami most 160 km/óra. Ugyanolyan mértékben törnének össze akkor is, ha az egyik gépkocsi 120-al ment volna, a másik pedig csak 40 km/órával, mert a relatív (vagyis az egymáshoz mért) sebességüktől most is 160 km/óra.
Tehát van amikor az abszolút sebességet kell figyelembe venni, és van amikor a relatív sebességet.
Vegyünk egy másik példát!
Egy elektron ha valóságosan (a természet által kijelölt bázishoz képest) áll, akkor nincs mágneses mezeje. Ha viszont valóságosan (vagyis a természet által kijelölt bázishoz képest) mozog, akkor viszont már van mágneses mezeje. Itt a valóságos mozgás számít, ugyanis a valóságosan mozgó elektron mágneses mezeje mérhető, azt semmiféle viszonyítgatással (relatív értelmezéssel) nem lehet eltüntetni.
Vegyünk egy harmadik példát!
A Föld forgása abszolút mozgás, mert a forgás által létrejövő centrifugális erőt meg tudjuk mérni, de a centrifugális erőt semmiféle relatív értelmezésével nem tudjuk eltüntetni.
A példákból jól látható, hogy a valóságos mozgás nélkül a természet nem működhet. A mozgásnak a jelenlegi értelmezése totálisan hibás, mert csak relatíve értelmezi a mozgást. Erre a téves relativizmusra épült a jelenlegi modern fizika. Ezért kell lecserélni egy sokkal jobban működő, helyes alapelvekre épített fizikával.
(Már csak egyetlen egy feladat maradt. Az, hogy megmondjuk, mi a természet által kijelölt bázis, amely a valóságos mozgás alapja. Ezt megtudhatjátok a hamarosan megjelenő Szuperfizika könyvemből.)
Most pedig nézzük meg, hogyan jutottak elődeink a téves relativista felfogáshoz!
A tudomány kezdetén a mozgást valóságos mozgásnak tekintették. Ami a földhöz képest mozgott, azt tekintették valóságos mozgásban lévőnek. Ami a földhöz képest állt, azt tekintették abszolút nyugalomban lévőnek.
Ennek oka a tapasztalat volt. Ha az ember mozgott (pl. futott), akkor erőt kellett kifejtenie, de ha nem mozgott (pl. feküdt) akkor nem kellett erőlködnie. Tehát régen a mozgást valóságosnak (abszolútnak) tekintették, a földet pedig abszolút állónak és így a valóságos mozgás bázisának.
Ez jól működött a laposföld idejében, és még akkor is, amikor már rájöttek, hogy a Föld, mint bolygó nem lapos. Ekkor az abszolút nyugvó Földet már a világmindenség középpontjának is tekintették, egyházi hatásra. Vagyis az abszolút nyugalmat megtestesítő égitest és a világmindenség középpontja összekapcsolódott, mindkét szerepet egyaránt a Föld töltötte be.
De az 1500 évek vége felé jöttek a problémák. A csillagászati megfigyelések révén rájöttek, hogy a Föld nem lehet a világ közepe, de még a Nap sem. Sőt Giordano Bruno már azt hirdette, hogy a világmindenségnek egyáltalán nincs középpontja. Ezzel a mozgó Föld, mint égitest elveszítette az abszolút nyugvó státusát, és ezzel együtt a központi szerepét is, és már nem tekintették a valóságos mozgás bázisának.
A későbbiekben még tettek kísérletet a bázis megtalálására (lásd Lorentz mozdulatlan étere), de a mozdulatlan étert nem tudták kimutatni. Így nem találtak olyan égitestet (vagy más viszonyítási alapot) ami az abszolút mozgás bázisa lehetett volna, ezért végül elvetették magát az abszolút mozgást is. Ez hiba volt.
Tehát két hibát követtek el:
1. A világ közepével együtt elvetették a valóságos mozgás bázisát is
2. A bázis hiányában elvetették magát a valóságos mozgást is.
Ekkor lépett színre Einstein. Ő azt mondta, hogy a mozgás csakis relatíve értelmezhető, abszolút mozgás nem létezik. (Érdekes, hogy rögtön tett egy kivételt, mert a fény terjedését abszolút mozgásnak vette, és a fénysebességet abszolút állandónak.)
Ez a teljesen hibás felfogás uralkodik ma is a modern fizikán. Mik a hibák?
1. A fény haladási mozgása abszolút (tehát ez helyből kivétel)
2. A forgómozgást azóta sem sikerült relatív mozgásként értelmezni
3. A tapasztalat is ellentmond a relatív értelmezésnek. Pl. az álló elektronnak nincs mágneses mezeje, a mozgónak pedig van. Ez csak úgy lehetséges ha létezik az abszolút (valóságos) mozgás.
A mai modern fizika tehát tévúton jár.
Ezért van szükség egy teljesen új alapelvekre épülő új fizikára.
A Szuperfizika (egy lehetséges változata az újfizikának) az előzőekben boncolgatott hibákat kiküszöböli, és a mozgással kapcsolatos mai ellentmondásokat helyreteszi.
Most pedig nézzük meg, hogyan jutottak elődeink a téves relativista felfogáshoz!
A tudomány kezdetén a mozgást valóságos mozgásnak tekintették. Ami a földhöz képest mozgott, azt tekintették valóságos mozgásban lévőnek. Ami a földhöz képest állt, azt tekintették abszolút nyugalomban lévőnek.
Ennek oka a tapasztalat volt. Ha az ember mozgott (pl. futott), akkor erőt kellett kifejtenie, de ha nem mozgott (pl. feküdt) akkor nem kellett erőlködnie. Tehát régen a mozgást valóságosnak (abszolútnak) tekintették, a földet pedig abszolút állónak és így a valóságos mozgás bázisának.
Ez jól működött a laposföld idejében, és még akkor is, amikor már rájöttek, hogy a Föld, mint bolygó nem lapos. Ekkor az abszolút nyugvó Földet már a világmindenség középpontjának is tekintették, egyházi hatásra. Vagyis az abszolút nyugalmat megtestesítő égitest és a világmindenség középpontja összekapcsolódott, mindkét szerepet egyaránt a Föld töltötte be.
De az 1500 évek vége felé jöttek a problémák. A csillagászati megfigyelések révén rájöttek, hogy a Föld nem lehet a világ közepe, de még a Nap sem. Sőt Giordano Bruno már azt hirdette, hogy a világmindenségnek egyáltalán nincs középpontja. Ezzel a mozgó Föld, mint égitest elveszítette az abszolút nyugvó státusát, és ezzel együtt a központi szerepét is, és már nem tekintették a valóságos mozgás bázisának.
A későbbiekben még tettek kísérletet a bázis megtalálására (lásd Lorentz mozdulatlan étere), de a mozdulatlan étert nem tudták kimutatni. Így nem találtak olyan égitestet (vagy más viszonyítási alapot) ami az abszolút mozgás bázisa lehetett volna, ezért végül elvetették magát az abszolút mozgást is. Ez hiba volt.
Tehát két hibát követtek el:
1. A világ közepével együtt elvetették a valóságos mozgás bázisát is
2. A bázis hiányában elvetették magát a valóságos mozgást is.
Ekkor lépett színre Einstein. Ő azt mondta, hogy a mozgás csakis relatíve értelmezhető, abszolút mozgás nem létezik. (Érdekes, hogy rögtön tett egy kivételt, mert a fény terjedését abszolút mozgásnak vette, és a fénysebességet abszolút állandónak.)
Ez a teljesen hibás felfogás uralkodik ma is a modern fizikán. Mik a hibák?
1. A fény haladási mozgása abszolút (tehát ez helyből kivétel)
2. A forgómozgást azóta sem sikerült relatív mozgásként értelmezni
3. A tapasztalat is ellentmond a relatív értelmezésnek. Pl. az álló elektronnak nincs mágneses mezeje, a mozgónak pedig van. Ez csak úgy lehetséges ha létezik az abszolút (valóságos) mozgás.
A mai modern fizika tehát tévúton jár.
Ezért van szükség egy teljesen új alapelvekre épülő új fizikára.
A Szuperfizika (egy lehetséges változata az újfizikának) az előzőekben boncolgatott hibákat kiküszöböli, és a mozgással kapcsolatos mai ellentmondásokat helyreteszi.
Azonban még mielőtt megvizsgálnánk, hogyan jutottak a modern fizikusok erre a helytelen relativista álláspontra, nézzük meg milyen következményei vannak.
A relativisták azt mondják, hogy egy 1 méteres rúg hossza lehet 80 centiméter is ha egy gyorsan mozgó rendszerből mérjük. És ez a 80 centiméteres hossza a rúdnak ugyanolyan valóságos, mint az 1 méteres hossza. De egy méggyorsabb rendszerből mérve akár 60 centiméter is lehet, és ez is ugyanolyan valóságos, mint az 1 méter vagy a 80 centiméter.
Vagyis a rúdnak nincsen egy valóságos hosszúsága. Mindenkinek olyan hosszú, amilyennek épen méri.
Ez egyenes a következménye a relativista felfogásnak, és az einsteinista fizika így is tanítja. Ebből keletkezett a sok paradoxon (rúd-pajta paradoxon, stb.)
Természetesen ez a képtelen relativista felfogás elfogadhatatlan a valódi tudomány számára. A valóságban a rúdnak csak egyetlen egy valóságos hosszúsága van, (az 1 méter, amit a rúd rendszerében mérünk), de ezt egy távoli megfigyelő, vagy egy mozgó megfigyelő mérheti más értékűnek, ami természetesen nem változtat a rúd valóságos 1 méteres hosszúságán.
Lássuk, hogyan jelenik meg a relativizmus a fizikában!
Leginkább a mozgás relativitásának kérdésében.
A jelenlegi relativista fizika azt mondja:
A mozgás csakis relatíve értelmezhető. Nincs abszolút vagy valóságos mozgás. Egy test mozoghat vagy állhat, attól függően, hogy mihez viszonyítunk. Például szerintük nincs értelme annak, hogy a Föld mozog, vagyis kering a Nap körül, mert ha a Föld rendszerét választjuk viszonyító rendszernek, akkor a Nap kering a Föld körül, vagyis a Nap mozog.
Ez a felfogás természetesen helytelen. A helyes felfogás a következő:
A mozgás értelmezhető valóságos (abszolút) mozgásként is és értelmezhető relatív mozgásként is.
Mi a különbség a kettő között?
A relatív mozgás esetében bármit szabadon választhatunk viszonyítási bázisnak. A valóságos mozgás esetében ezt nem tehetjük, mert a természet már kijelölte a bázist. (csak a modern fizikusoknak ezt a bázist nem sikerült még megtalálni).
A továbbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hogyan jutottak a modern fizikusok erre a helytelen relativista álláspontra.
A jövő fizikája szakítani fog a relativista szemlélettel.
De mi is ez tulajdonképpen?
Nos, a relativista szemlélet abban mutatkozik meg, hogy nem is mer el egy fix bázist, hanem minden relatívnak tekint. Konkrétebben pl. tagadja egyetlen valóságos világ létezését. Azt mondja, hogy mivel mindenki másképpen érzékeli a világot, mindenki számára más és más világ létezik. Annyi világ létezik, amennyi szemlélő van. Ezek a "világok" egyenrangúak, vagyis nincs közöttük egyetlen valóságos, hanem mindegyik egyaránt valóságos.
Természetesen ez tévedés. Valóságos világ csak egyetlen egy létezik, de ezt a különböző megfigyelők érzékelhetik más és más formában.
Ennek a téves relativista szemléletmódnak két változatát ismerjük. A szubjektív relativizmust és az objektív relativizmust. A szubjektív relativizmus esetében a megfigyelő belső látásmódja (szubjektuma) miatt érzékeli másképpen a világot. Az objektív relativizmus esetében pedig a helyzete, a távolsága, a sebessége (vagyis objektív körülmények) miatt érzékelik másképpen a világot a megfigyelők.
Az általunk vizsgált fizikai relativizmus (amelyet Einstein is képvisel) az utóbbi kategóriába esik.
" Az idő egy fogalom, nem valóság, vagyis fizikailag semmi. "
Az idő egy függvényváltozó. Az idődilatáció pedig folyamatok időigényének megnövekedtére utaló kifejezés.
A Föld középpontjában a gravitáció elméletileg nulla, az ottani óra viszont lassabban járna, mint egy fentebb lévő. Az elmélet szerint az órák járása tehát azzal függ össze, hogy milyen gravitációs potenciálon vannak.
Indoklás híján e kinyilatkoztatásod értéktelen. Amúgy a kúpinga viselkedésének kiszámításánál a súlyt arányosnak vesszük a tömeggel, és a kísérletek igazolják az elgondolás helyességét.
A newtoni mechanika jelen esetben beválik, a diliházi fizika viszont nem.
" Ma majd elökerülnek olyan megfigyelések, amik evvel az atomisztikus fizikával NEM magyarázhatók meg, az elmélet egyszerüsége miatt, azonnan tudjuk mlyen irányban kell kijavítani, esetleg tovább fejleszteni.
Szász Gyula"
Kúpingás kísérletekkel igazolható Galilei alapfeltevése, miszerint adott helyen bármely test tömege arányos a súlyával.Ez nem fér össze a te elképzeléseddel.
„Kétrészevske rendszerek mozgásánál szokásos energia kibocsátásról beszélni!”
Ez alatt azt kell érteni, hogy ha a proton körül keringő elektron kisebb rádiuszon kering, akkor energia kisugárzás történik. Az lenne a kérdésem, hogy be-vonzás, vagy be nyomás közelíti az elektront a protonhoz?
Az atomisztikus fizika a megmaradó négyféle elemi részecskékre, az elektronokat, a pozitronokat, a protonokra és az eltonokra épül, amiknek kétfajta megmaradó elemi töltése van, a gravitációs és az elektromos töltésük, amikbl kétféle c-vel terjedö, kölcsönhatásokat okozó nem-konzervativ mezö indul ki.
Más részecskékre, és más mezökre, kölcsönhatàsokrra nincs is semmi szükség a természet, a világmindenségünk leírásánál. www.atomsz.com
Én ezt nagyon jól megértettem és ezt mindenki meg tudja érteni. És ez tökéletesen megfelel a megfigyelt , ma ismeret jelenségek leírásának. De ez haza csapta az egész elfogadott fizikát, Minden pszeudó magyarázatával együtt. Megoldotta tehát a fizika válságát.
Ma majd elökerülnek olyan megfigyelések, amik evvel az atomisztikus fizikával NEM magyarázhatók meg, az elmélet egyszerüsége miatt, azonnan tudjuk mlyen irányban kell kijavítani, esetleg tovább fejleszteni.
"...gravitációs potenciál hat a helyi mért időre..."
Ez nyilvánvaló butaság. Az idő egy fogalom, nem valóság, vagyis fizikailag semmi. A gravitációs mező pedig létező valóság, fizikailag is valami. A te mondatodban a valami hat a semmire. Ilyen a természetben nincs. A valóságban a gravitációs mező hat az ingaórára. Valami a valamire.
"Az atomórát csak EGYFÉLEKÉPPEN befolyásolja a gravitáció: a gravitációs potenciál hat a helyi mért időre..."
Ugyanaz a tévedés. A valami nem hathat a semmire. A valóságban a gravitációs mező hat az atomórára. Valami a valamire.
"...a gravitációs idődilatáció a helyileg mérhető időre hat..."
Ez már a továbbfejlesztett változat. Mégnagyobb butaság. Gravitációs idődilatáció nem létezik, ha létezne, akkor is csak mint fogalom létezne. Ebben a mondatodban tehát a semmi hat a semmire.
Ezeket a fogalmakat el kell felejteni: téridő, sima téridő, görbe téridő, görbe tér, görbe idő, idődilatáció, gravitációs tér.
Az újfizikában ilyen értelmetlen dolgok nem lesznek.
Helyette ezeket a fogalmakat kell megtanulni: gravitációs mező, homogén gravitációs mező, inhomogén gravitációs mező, gravitációs burok, stb.
De neked már nem lesz szükséged ezekre az újdonságokra. Jól elleszel a régi értelmetlen, zavaros, relatív világodban erre a kis időre.
A negyedik Nobel díjat azért kapom, mert felfedeztem, hogy a gravitációs mezö egy ç-vel terjedö nem-konzervatív mezö és NEM a tér görbülése okozza. A g- mezö mozgásegyenlete a Maxwell egyenlet.
A harmadik Nobel díjat azért kapom mert az atomisztikus fizikábòl levezettem, hogy a részecskék mozgásegyenletében Lagrange multiplikátorok kerülnek be, a Planck állandó egy ilyen L. m.!
Ez azért egy nagy felfedezés, mert ez pulverizálta az elfogadott kvantumfizikát.
Igazában kvantum elméletet a kvantált elemi töltések okozzák, NEM a kvantált energia. Az anyag fény kibocsátása egy hullám féle jelenség.
