Igen, ismerem ezt a gondolatmenetet, rendszerint azt szoktam rá válaszolni, hogy a még megmaradt ötven-hatvan munkatársból a következők dolgoztak 1990 előtt a lapnál: Fekete Gy. Attila bűnügyi tudósító, Szabó Barnabás fotós, Hajba Ferenc győri, Ungár Tamás pécsi tudósító, és talán a Rab Laci, de őt mindig elfelejtem erről megkérdezni.
Esterházy Péter azt mondta 1991-ben, hogy "Én a Népszabadságban már csak a nevét utálom." Bölcs mondás, mert csak az nem változott meg benne addig. Azóta meg elemenként úgy még ötször-hatszor egyébként minden. A lapfej, a betűtípus, a képek színe és kezelése, a hasábszám, a nyomdatechnika, az oldalszám, a rovatok sorrendje és súlyozása, maguk a rovatok, a cikkek műfaja, stílusa, hangneme, valamint témaválasztása. Egy dolog maradt állandó: hogy olyan lapot csinálunk, amilyet mi jónak és vállalhatónak tartunk. Szóval jogos, a megszűnés még kétségkívül hátravan.
Bocsánat, én a dolog személyes részét természetesen sajnálom (ha valakinek netán megszűnik a munkahelye, pláne ha még szerette is, vagy netán olyasmit kell csinálnia amivel nem ért egyet).
Hogy pontosan mi, miért történik a lappal azt nem igazán követem, ez az összefoglaló talán felvillant valamit.
Az újság érdemeit, a rendszerváltás óta számítva - bizonyos területeken - elismerem, ha valahova pl. ki van téve pl. több napilap, ez az egyetlen amit egyáltalán kezembe veszek és átnézek, nagyritkán meg is veszem, utazáshoz, strandra, telekre. Az Ön cikkeit pedig mindig végigolvasom:)
Amire a megjegyzésem utalt az inkább az, hogy mindezek ellenére, a lap teljes történetét ismerve (gyerekkoromban is olvastam, pl. az egyik nagyfaternak járt), én nem tudom úgy igazán, őszintén sajnálni, hogy netán megszűnik, megváltozik, szóval olyan vegyes na, ez nálam így maradt.
Ez a golyóstolltöltés jobb kedvre derített, habár - lássuk be -, itt nem arról van szó, hogy valamire már nincs szükség, hanem arról, hogy az a valami kétségkívül pénzbe kerül (bár ha nem akarják erőnek erejével kicsinálni, akkor hoz is pénzt), viszont különféle politikai okokból mégis kinyírják.
Hát, ez azért egy másik helyzet, legalábbis a szememben.
(Ha arra, amit csinálunk, nem volna szükség, arra az lenne a legjobb bizonyíték, ha a híreinket nem lopnák el azonnal, lábon az ingyenesen hozzáférhető internetes médiumok. De hát ellopják. Akkor most dögöljünk meg, vagy se?)
És ilyen helyzetbe nemcsak alkalmazott kerülhet, hanem olyan (vállalkozó) is, aki évekig azt hitte, hogy vele ilyen nem történhet meg, hiszen ő a maga ura. Sok olyan külső körülmény előfordulhat, ami ellen nem lehet semmit sem tenni. Gondoljunk csak azokra, akiknek egyik napról a másikra egy tollvonással megszűnt a vállalkozása (játékgéptulajdonosok, trafikosok). Mások pedig a technológia fejlődés miatt kénytelenek befejezni az akár több évtizedes és egykor virágzó iparukat (pl. golyóstolltöltés, szemfelszedés, írógépműszerész stb.).
Sajnos nem csak szlogen, hogy folyamatosan meg kell újulni. A kapitalizmus nem áll másból, mint megkeresni, megtalálni a piaci rést és azt kiszolgálni. Bár tudomásul kell venni, hogy nemzetközileg hasonló arányú a vállalkozni tudó és akarók aránya, ami csak kb. 5-6%. Nálunk ennél jóval többen vállalkoznak, de a többségüket éppen azért hívják kényszervállalkozónak, mert eszük ágában sem volt önállónak lenni, csak rájuk erőltették ezt a jogi formát, miközben sokan a továbbiakban is alkalmazotti helyzetben maradnak.
Nem könnyű empatikusnak lenni a nehéz helyzetbe kerülőkkel szemben, pedig többségük nem tehet róla. Arról nem olvastam még fejtegetést, hogy ha túl nagy lenne a jó helyzetben lévőkben a szolidaritás, akkor egy-kettőre ők is tönkre mennének a túlzott adakozás és megsajnálás miatt. Nehéz megtalálni a helyes arányokat, mert csak kevesen tudnak, szeretnének Teréz anyák lenni.
kívánom, sose legyen fontos dolog az életében, sőt életbe vágó, amely méltatlan ok miatt megy tönkre. Boldog ember. Majd egyszer bekérdezkedem az életébe. Addig meg kacagunk együtt.
Egy darabig nem értettem a kérdést, aztán már megértettem, csak a cseppet sem kellemes elfoglaltságok miatt nem válaszoltam, alig voltam netközelben. Vannak kellemes elfoglaltságok is, de most nem.
Szóval hiányról azért nem beszélhetek, mert nekem ez a lap kimaradt, cakk pakk.
Másféléket vettem. Persze nem olyan rendszerességgel, hogy beköttessem az évfolyamokat, így viszont könnyen lehet csemegézni belőle. Szinte kézzelfogható az idő múlása. :)
Az előbb elsóhajtott szanálnivalókban érdekes leletekre bukkantam, mi több, lényeges leletekre. Például az iskolaigazgató levele, mely szerint az igazgató-tanács úgy döntött, hogy támogatja (nem pénzzel, hanem elvi alapon) a továbbtanulási szándékot, s ezt tudatja az érintettel, valamint közli, hogy a jelentkezési papírt továbbították a megjelölt felsőoktatási intézményhez.
Aztán találtam egy villamos átszállójegyet, a 60-as évekből, valamint egy tablókép duplikát példányát.
Kész időutazás.
Visszatérve az emlegetett folyóiratra, legszívesebben egy kávézóban olvasgatnám, persze amikor épp eszembe jut. Tudom, hogy ez majdnem lehetetlen kívánság :) és azt is tudom hogy kitalálták a könyvtár nevű intézményt, csak az olyan hivatalos. Na mindegy, nálam most amúgy a papírállomány csökkentése a feladat.
és , innen kívülről (a feladatok ellátására kötelezettek körén kívülről) roppant szórakoztató, köszönöm! :))
a nap is másként süt, miután végigtanulmányoztam a legapróbb macskakaparásig. Ennek ellenére meg kell kérdeznem, hogy az alomkarbantartó egység (úgyismint a stáb egyik alcsoportja) kellő elismerésben részesül-e?
Fantasztikus! Micsoda előkelőség :) Az udvartartás hány tagú? Te vagy az írnok?
Első olvasás után keresgéltem egy megfelelő fotót az Oroszlánkirályból, hogy lecseréljem a korona viselőjét macskára. De rájöttem, hogy ezt már nagyon sokan megtették.
Nyári rezidencia,ha nem volna ötletetek:
A macska különleges lény, ezt már az egyiptomiak is tudták.
