Abszolút semmi különbség nincs. Gyakorlatilag. ABC=B3.
Ugyanaz a mechanika. A szerkezetet befogadó szekrény különböző formáit jelentik a betűk.
______________________
Némiképp ecsetelném a kis különbözőségeket. B és C esetében abszolút csak a faszekrény.
A B3 több helyet igényel mert a felhajtott billentyűfedél hátul túllóg. A B3 basszpedálján van egy plusz saroktartó, a többinek nincs. Ezáltal azok könnyebbek is.
Mondhatni a C3 az átlagméret.
Az A100 kissé jobban különbözik. Azért A, mert mélysége a sokkal vékonyabb első A modellével egyező.
A kis mélység miatt ennek már nem fér a TG mögé az előfoka. Azt emiatt fejjel lefelé a polc alá tették és javarészt a TG alatti elhelyezéssel. Emiatt kissé más a hanerőpedál és A0-28 hangerőkarja közti összekötőelem. Az előzőeknek az rézrúd (cső), míg itt, teljesen láthatatlanul egy fémlemez, ami rövidebb, hiszen közelebb van az előfok. Tökéletesen egyenértékű.
Másik kissé eltérő alkatrész a basszpedál kontaktsor. A B,C esetében L acéllal csavaros rögzítésű, míg az A100-aknál kapott egy-egy fémszárnyat oldalt, amit be kell tolni a faelem résébe.
Ezenkívül a regisztereket körülkerítő kotatartós faelem kissé egyszerűbb formájú. A recézett alsó helyett jobban döntött sima aljú.
Meg persze van 2 száraz erősítésű hanxóró, plusz egy rugós-nedves.
De ennyi és nem több.
A 3 hanxer tökéletesen azonos.
Van még az RT3-D100 típus. Gyakorlatilag az is B3, csak a basszpedálsora nem 25-ös sugaras, hanem 32-es konkáv. Amihez tartozik még egy monofón, csöves basszusszintetizátor is.
Egy rövid okosításra kérnélek benneteket. Különbségek a C-3, A-100, B-3 között. Elsősorban a megszólalás és a dobozba rejtett belsőségek között. Mire számítsak ha C-3-ban gondolkodom, ráadásul ha nem az eredeti külsőbe burkolják, hanem valamiféle chop modell.
Ez jó :) pár ember már panaszkodott a HS hozzáállása miatt a kéréseket illetöen, de lehet hogy vannak kivételek, ha akad aki szponzorálja öket vásárlásokkal stb. A Kaltenecker az egyik azt tudom...
Az én építő kritikámat jónéven vették és írták privátban hogy továbbították a céghez. Végülis nem kellett sokat dolgozniuk rajta szerintem. Jószerivel egy kis programozás. Ok, a gombokhoz új nyákkiosztást kellett készíteniük, de szerencsére ez belefért.
A hitspacet érdemes kihagyni! Nem fogadják az építõ kritikát sem, szerintük minden tökéletes amit a svédek csinálnak, ezért nem is továbbítják...
KarnEvil mondta hogy most vett Kurzweil PC3-ast és itt is a gyártó közvetlenül a felhasználók kéréseire becsületesen figyelve adja az új funkciókat, frissítéseket!
Köszi/Köszönjük! hát...igen. Nem egyszerű összerakni egy ilyen videót. És sajnos még mindig nem megy fél éven belül... De kárpótol minket a végeredmény. :) Ami egyre jobban szól. Nagyon szépen megfogalmaztad: "Ennél szebb zenei és emberi felhasználást talán nem is tudok így hirtelen elképzelni." Így van. :) Köszi, üdv.Gyuri
Csak most néztem meg, de igazán lenyűgöző ! Szépen szóltok és , hogy régi zongora tanárnőmet Sebestyén Erzsinénit idézzem: "egy levegőt szívtok" ! Virtuális műfajban ez önmagában is kiváló teljesítmény, nem is beszélve a zenéről. Teljesen olyan a hatás, mintha valóban "egyszerre" lennétek jelen és kifejezetten élveznétek, amit csináltok. Ez az IGAZI jelentősége a technikai fejlődésnek, hogy a NET segítségével ezt meg lehessen tenni. Ennél szebb zenei és emberi felhasználást talán nem is tudok így hirtelen elképzelni. Szívből gratulálok ! Informatikus létemre tudom, hogy ez a "zenei" munkán kívül, még mennyi más munkát is igényelt, hogy ilyen szépen és ütössen jelenhessetek meg !
Minden elismerésem és csak így tovább! Jó példát mutattatok, remélem lesznek követőitek bármilyen műfajban !