Keresés

Részletes keresés

naox Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1727

Tudod az a baj, hogy a fanatikusok sokszor azt hiszik, hogy a realisták, akik számolnak, méreteznek, megértik a technológiát azok ellendrukkerek.

A valóság az, hogy éppen a technokraták azok, akik győzelemre visznek egy új technológiát, és éppen azzal, hogy pontos, valós adatokon alapuló számításokat tesznek. Amit mondanak az nem álom, hanem tényleg úgy is van.

Ha a tények ismerete nélkül hazudoztok önmagatoknak akár egy akku élettartamáról, akár a napelem megtérülési idejéről, akkor nemcsak magatokat csapjátok be, de másokat is, és ezzel rengeteget ártotok a technológia elterjedésének.

 

Most pont itt a tart a világ kishazánkban napelem-fronton. Szinte csak hazug, torzított, minden valóságot nélkülöző infók (és elvárások) kerinegenek. Pedig a technológia lassan tényleg ringbe tud(na) lépni, és egyre fontosabb szerepe lehetne a hazai energetikában. Lehetne, ha addig az irreális elvárások nem járatnák le végleg.

 

Előzmény: Hehe164 (1725)
Hehe164 Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1725

Nézd. Bizonyítottad már többszörösen itt is, máshol is, hogy szerinted semmiképpen sem "éri meg" napelemezni.

Előzmény: XRive (1724)
XRive Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1724

Ha jól értem/remélem, akkor az akkut is azzal (mármint csúcs- helyett völgyideji árammal) töltenéd...

 

Viszont a hőtároló cikusszáma és árra nézett fajlagos kapacitása... Hát, hogy egy hőtároló mellé még értelme legyen akkupakkot is rakni, ahhoz van még hova fejlődni az akkuknak.

Előzmény: Hehe164 (1721)
Hehe164 Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1723

Persze hogy lehet. Adott környezet dönti el melyik kevésbé drága.

De mindegyik drága.

Előzmény: ShaReRe (1720)
ShaReRe Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1722

Ha már akkuban van az energia nem kellene vizet melegíteni vele fűtéshez. Van elektromos padlófűtés is. Viszont annak sem tudom az energiaigényét.

Előzmény: XRive (1717)
Hehe164 Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1721

Már miért veszekedne?

A hőtárolót csúcsárammal fűtöd.

Előzmény: XRive (1719)
ShaReRe Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1720

Furat helyett lehet csőhálót is használni mondjuk másfél méter mélyen.

Előzmény: Hehe164 (1718)
XRive Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1719

Az igazából opcionális...

 

Jobban belegondolva viszont a hőtartály némileg 'veszekszik' az akkupakk funkcionalitásával.

Előzmény: Hehe164 (1718)
Hehe164 Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1718

Nem a hőszivattyú.

A furat.

Előzmény: XRive (1717)
XRive Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1717

Szorozzátok még fel (osszátok le) hőszivattyúval is.

Ha már akku, hőtartály, satöbbi, akkor egy hőszivattyú már nem számít költségoldalon.

Előzmény: Hehe164 (1716)
Hehe164 Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1716

Én számolgatam, nem kell hozzá különösebb extra akkukapacitás.

Feltéve hogy hőtárolós fűtésrendszert alkalmazol. Akkor jóval kisebb az egyidőben felvett teljesítményigény.

Max. 5KW/h körüli fogyasztást produkál, amit 12 órán keresztül igényel. 160 négyzetméteres szigetelt családi házra számolva.

Előzmény: ShaReRe (1715)
ShaReRe Creative Commons License 2014.01.19 0 0 1715

Bocs, villanyszámlára gondoltam. Ugyan már azon is gondolkodtam, hogy akkupakkról kellene fűteni, de elvetettem az ötletet.

Ugye gázkazánok 16kW és 24kW méretben mennek egy-egy családi házban. Ha ezt kellene egy akkupakknak hoznia, akkor többszintes pince és egy lottóötös kellene hozzá.

Előzmény: Hehe164 (1714)
Hehe164 Creative Commons License 2014.01.18 0 0 1714

Az energiaszámlája kizárt hogy ennyi.

Legfeljebb a villanyszámlája.

A energiaszámlája minimum évi 300 000ft.

Előzmény: ShaReRe (1713)
ShaReRe Creative Commons License 2014.01.18 0 0 1713

Jó lenne, de sajna ehhez kormányok összefogása is kellene, ami nem fog megtörténni. Az ok egyszerű; az energián a kormányoknak bevételük van. Ha mindenki megoldaná a saját elektromos energiaigényét, az nagyon nagy érvágás lenne nekik.

Addig sztem nem fog elterjedni széles körben, amíg számokkal nem lehet bizonyítani az öt-hat éven belüli megtérülést.

Mennyi egy négytagú család éves energiaszámlája? 150 ezer forint? Ha egymillión belül lesz tokkal-vonóval egy 3kW-os rendszer, én azt prognosztizálnám, hogy ez már egy jó küszöb lenne, amit sokan ugranának meg kedvező hitel lehetőséggel egybekötve. Gondolom ezt Mo-ra vetítve. Országonként persze eltérő ez a küszöb.  

Előzmény: Krinyo (1711)
istvanq01 Creative Commons License 2014.01.17 0 0 1712

puff neki, be lehet zárni az összes atomerőművet, valószínű paksII még akkor sem fog teljese üzemben menni, így könnyebb lesz leállni vele :) csak mi lesz a rengeteg hitellel?

Előzmény: Krinyo (1711)
Krinyo Creative Commons License 2014.01.17 0 0 1711

Egy érdekes írás vonatkozó részlete: :)

 

http://jimidisu.com/?p=6013

 

"2033: 100 per cent of our energy from solar
We are applying new nanotechnologies to the design of solar panels, and the costs are coming down dramatically. A recent report by Deutsche Bank said that ‘the cost of unsubsidised solar power is about the same as the cost of electricity from the grid in India and Italy. By 2014 even more countries will achieve solar grid parity’. So I do believe that within 20 years we could get all our energy from solar energy. I presented this not so long ago to the Prime Minister of Israel, Benjamin Netanyahu, who was actually my classmate at MIT’s Sloan School of Management, and he said: “Ray, do we have enough sunlight to do this with?” and I said: “Yes, we’ve got 10,000 times more than we need.”

XRive Creative Commons License 2014.01.15 0 0 1710

Lusta vagyok már mindenkinek külön-külön elmagyarázni mindent. Pláne, hogy itt elég off.

 

Olvasd el  innen fölfele ami taekoo kérdéseire előjött, ~ #8630-ig. 

 

Előzmény: Krinyo (1705)
zWatt Creative Commons License 2014.01.15 0 0 1709

Bocs.

85%-át.

Előzmény: zWatt (1708)
zWatt Creative Commons License 2014.01.15 0 0 1708

Hasznos, bizony.

Az ún. déli tájolás, mint optimum, nem is annyira szempont, mint amennyire szeretik hangsúlyozni.

A bárhová rakott, vízszintes napelemek is hozzák annak a 90%-át.

Előzmény: Krinyo (1707)
Krinyo Creative Commons License 2014.01.15 0 0 1707

Ez egy nagyon hasznos grafikon, el is mentettem. 

Előzmény: zWatt (1706)
zWatt Creative Commons License 2014.01.15 0 0 1706

Itt van egy grafikon erre.

 

Előzmény: Füredi1 (1696)
Krinyo Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1705

Ne nyafogj.

A következő két-három évtizedben majd' négyannyi kapacitást kell itthon telepíteni, mint amennyiről megállapodtak.

Szóval nem egészen értem, hogy miért éppen azt kellett ehhez az idétlenkedéshez kiszúrnod, amelyik este is jól elketyeg.

 

Dehogy nyafogok, jeleztem is, hogy milyen demagóg az ötlet. Gondolkozni lehet, nem?

A 4x-es kapacitást honnan veszed? Pont arról szól minden hír manapság, hogy az egyre energiatakarékosabb háztartási eszközök, világítás (led) miatt egyre kevesebb áram fogy, ezért egyre kevesebb áramra osztódik a hálózatok fenntartási költsége... gondolom ez a jövőben csak még hangsúlyosabb lesz.

 

Ez a "bővítés" is komoly, Paks jelenlegi négy blokkja ad ugye 2000 MW-ot, ezek ketyegnek még maximum 2035-ig, aztán lesz jó esetben 10 év közös működés, majd marad ez a mostani kettő, ami összesen tud majd 2400-at. És 2044-re fogjuk kifizetni őket. Kiváló üzlet, nem mondom.

 

"Fontos kiemelni, hogy egy új atomerőmű vagy egy új reaktor megépítése rendkívüli kezdeti beruházási igénnyel bír, ami által a termelt villamos energia ára is többszöröse lesz a jelenleg irányadó európai villamos energiaárakénak, nem beszélve a meglévő paksi blokkok termelési költségeiről. Olcsó nukleáris áramról így az új blokkok esetében nem lehet beszélni, bár ez nem jelenti azt, hogy a tervezett új reaktorokból származó áram ára nem lehet majd kedvezőbb más technológiák termelési költségénél a jövőben, bár ilyen távú árelőrejelzésre az elmúlt évek árampiaci történései után, illetve az új termelési technológiák megjelenésével átalakuló, és egyébként is egyre inkább összekapcsolódó uniós piacon nem sokan vállalkoznak.

Mindenesetre nem érdemes azzal számolni, hogy az új paksi blokkok fogják tovább csökkenteni a hazai villamos energia árakat, amelyre nemrég a britek is felhívták a figyelmet. Az Egyesült Királyságban a kormány és a francia EDF vezette konzorcium egy olyan megállapodást kötött egymással, ami két új reaktor felépítése esetén egy ún. CfD-támogatási rendszeren keresztül 92,5 font/MWh-ás átvételi árat biztosít a beruházóknak 35 éves időtartamra. Összehasonlításképpen ez a jelenlegi kontinentális piaci árak 2-2,5-szerese, de a közelben épülő, a hazai tervekhez nagyon hasonló cseh bővítési projekt kapcsán is 1,5-2-szeres átvételi árakról folynak a tárgyalások."

Előzmény: XRive (1694)
Krinyo Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1704

Ha egyébként ideális a tetőd (30-35 fok közötti dőlés, nincs árnyék), a számítások szerint csupán 6,5% az éves veszteséged a déli irányhoz képest.

Előzmény: Füredi1 (1696)
Krinyo Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1703

Ezzel is számolhatsz, görbét is rajzol egész évre, kísérletezhetsz.

 

http://re.jrc.ec.europa.eu/pvgis/apps4/pvest.php#

Füredi1 Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1702

Köszönöm!

istvanq01 Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1701

erre számos online-offline méretező segéd van, én a kínai EHE inverter honlapján ezt találtam. Méretezésre nem jó, de a napelem fajlagos éves kapacitás számolásra, földrajzi, tetőtájolás szerint elfogadható pontossággal jó. Töltsd le:

 

http://www.ehexny.com/upload/2012-9/20120910221228205.rar

Előzmény: Füredi1 (1696)
szilvatövis Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1700

Ma még kb. 15-2-szeresébe kerül a napelemekkel előállított áram, nem beszélve az időszakos rendelkezésre állásáról.

Otthon a háztetőn azért éri meg jobban, mert megspórolod az adót+elosztó+hálózati költségeket.

Előzmény: istvanq01 (1697)
XRive Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1699

Elég sok 'solar calculator' van szerte a neten, földrajzi helyre, tájolásra, dőlésszögre, átlagos napos órákra. Én egy hazai cég kalkulátorával játszottam egy ideig, de már nem emlékszem,melyik volt. De ha keresgélsz egy kicsit, valszeg találsz megfelelőt.

Előzmény: Füredi1 (1696)
szilvatövis Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1698

Biztos van rá valami számítás, de egy darabig nem túl nagy acsökkenés, csak későbbre tolódik a csúcs és tovább ad áramot.

Előzmény: Füredi1 (1696)
istvanq01 Creative Commons License 2014.01.14 0 0 1697

én is éppen azon spekuláltam, mekkora napelem kapacitás jönne ki 3000milliárd Ft-ból. De legyen most igazi nagyerőművi parkban, ahova óriási nagytételes beszállítás miatt minden elem lehet olcsóbb, vagyis 1kWp kapacitás így fajlagosan olcsóbb mint a házi méretűekben. Igaz, a felületet-területet valahol foglalni kell, a házi rendszerben az mindig "ingyen" van.

Előzmény: Krinyo (1693)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!