A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
VISZONYÍTÁS már régen is volt a fizikában. Nos az általad említett dologból eleve több is van, és van azoktól eltérő más értelmezése is. Itt ebben a topokban nem térnék ki rá bővebben, mert félrevinné a fő témát. Nem is elemeztem még mélyebben. ...de a legtöbb eléggé megbízható tudományágban is felbukkannak időlegesen áltudományos dolgok. ... Amelyek idővel lebuknak és kikopnak.
tudomány; A tudomány egy a tekintélyelvet elvető módszertan, aminek az alapja a logika, az ok okozati összefüggések, a helyes érveléstan és a bizonyíthatóság. Fő eleme a kritikai vizsgálat és a tesztelés. A tudomány módszertana, ha valami nem működik leírásának megfelelően, akkor pontosítja azt, vagy elveti.
Csak az a tudomány, ahol a tudományos elvek és módszertan maradéktalanul van betartva. Ha csak úgy nagyjából .... na az még, és pont az áltudomány definíciója.
A vallások, a teológia és az ateizmus sem tudomány, mint ahogyan a metafizika sem. Ezek áltudományok. Tekintélyelvek és dogmák elfogadására épülnek főként. Állításaikat nem hogy nem tudják igazolni, de nem vetik alá kritikai próbáknak sem, és ez alapján nem vetik el és javítják a hibás dolgaikat. Továbbá nem tudományok a művészetek és az ismeretek sem. Nem elégséges feltétel a valamiről sokat és rendszerezve tudni a tudományosságnak.
áltudomány: Magát tudománynak beállító gondolati és eszmerendszer, ami nem teljesíti maradéktalanul a tudományos módszertan követelményeit, azokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen szándékosan áthágja, és tesztelhetetlen és bizonyíthatatlan állításokat tesz.
"Hát tőled sem olvastam még egyetlen egy értelmes hozzászólást sem."
Lehet, hogy úgy van vele: a pöcegödörbe totál felesleges Chanel kölnit önteni, így is, úgy is büdös sz@r lesz ott.
Nem vagyunk egyformák.
Én például ismeretterjesztő szándékkal még az ilyen áltudományos hulladék topicokra is írogatok, hátha idetéved egy gyanútlan ember, őt illik tájékoztatni, hogy mi a tudományosan helyes ismeret, és mi az a hamis szemét, amit nárciszvirágszálak és fogalmatlan sufnizsenik ideöntenek.
"A nagy bumm helyett .... " a topik címe, ami lehetne ugye pölö
MagmaFánk Univerzum,
MagnaZorb Univerzum,
Tórusz Univerzum,
Multiverzum .. stb.
Tehát a BigBangben nem hívők nem aBigBangistáknak azonosítják magukat, mert az egy logikai marhaság. Hasonló a gond a tagadásvallásosokkal is, úgy tagadnak, hogy közben meg reklámozzák már csak a nevében is azt, amit tagadni szeretnének. Tehát nekik is inkább racionalistáknak, vagy naturalaistáknak, vagy materialistáknak lenne értelme hívni magukat.
"...ateizmus, mint egy sajátságos tagadásvallás ..."
Innentől kezdve értelmetlenség, amit az ateizmusról írsz.
Nem létezik tagadásvallás, ezt csak te találtad ki magadnak, hogy legyen mi ellen harcolnod.
""Isten" és az "Ősrobbanás" szülőhelye bizony az emberek agya. Mindkettő kitalált és utólag próbálták meg igazolni és bizonyítani. ..."
Ebben egyetértünk, de ezekből nem következik, hogy akik istenben nem hisznek azok is vallásosak lennének. Sőt, éppen azok nem hisznek istenben, akik nem vallásosak.
A tudományosság, logikusság, ésszerűség, tesztelhetőség, a valóság-megfelelősség a lényeg és ezen az ateizmus, mint egy sajátságos tagadásvallás és az Ősrobbanás is elbukik, megbukik. Értsed jobban: Lenne-e értelme az ŐsRobbanásban való nem hit miatt, aBigBangosnak vallanod magadat???
Charles Darwin a tudományos módszertant betartotta. Adatokat gyűjtött, rendszerezte, feldolgozta, tesztelte, pontosította, majd újra tesztelte, majd alkotott egy rá illő elméletet. Stimmel is a mai napig, sőt sokszorosan meg is lett még pluszba erősítve.
Georges Lemaitrekitalált valamit, amihez majd később próbáltak és próbálnak bizonyítékokat ráerőltetni, de a legtöbb ilyen nem stimmel és sérti az általános logika, a helyes érveléstan és más tudományágak szabályait és megfigyeléseit is.
"Isten" és az "Ősrobbanás" szülőhelye bizony az emberek agya. Mindkettő kitalált és utólag próbálták meg igazolni és bizonyítani. ...Az első, tehát "Isten" már elbukott a valóságpróbán és teszteléseken és a második meg éppen a bukás előtt áll. Hasonlóságok a judeokeresztény JahveSátánIsten és a SzingularításIsten közt:
0. Mindkettőből zavar van a fejekben, hogy egy abszolút van, vagy több is.
1. Mindkettő kitalált és papok a kitalálás elindítói.
2. Mindkettőhöz utólag próbáltak bizonyítékokat gyártani, vagy hamisítani.
3. Mindkettőt szavazással és tömegnyomással fogadtatták el - de csak látszólagosan
4. Egyik sem a tudományos módszertan alapján indult el
5. Egyik sem lett a mai napig sem bizonyítva ...
6. Mindkettő egyfajta hiedelem csak
7. Mindkettő látszólagos bizonyítékai oka számtalan más is lehet.
8. Mindkettőnek fanatikus hívő tábora is van.
9. Mindkettő memetikusan, azaz pszichovírus szerűen terjedt el jellemzően.
10. Mindkettőben jelentős lobbitevékenységet fejtett ki Vatikán és elődszervezetei
11. Mindkettő a hitszónokai szerint "Semmiből " "teremtetett" "mindent".
12. Mindkettőt dogmaszerűen védik.
13. Mindekettőt csak hinni lehet, mert a logika szabályait megsértik és a tudományos módszertant meg egyik sem tartja be.
A magabiztos állítás és a halálbiztos állítás nem ugyanaz.
Én még magamnak is fenntartom a jogot a tévedésre.
"Magabiztosan állítod, hogy a Hold nem forog! Hogy fekete lyukak nem léteznek! Hogy a galaxisok közepén nincs semmi! Hogy a relativitáselmélet hülyeség! Hogy a gravitációs lencsék eltérően hajlítják meg a különböző hullámhosszú sugárzásokat! Hogy létezik egy fényközeg, amit a gravitációs főnökök hurcolnak magukkal. Hogy fotonok viszont nem léteznek! Hogy lehetséges fénysebességnél gyorsabb mozgás. Hogy nincs téridő. Hogy az Univerzum nem tágul. Hogy nem volt nagy bumm. Hogy fizikusok száz éve egy világméretű összeesküvésben akadályozzák az igazság kiderítését, s elcsalják a kísérleteket! Hogy a Nobel-díjakat személyes érdekszövetségekben osztogatják egymásközt."
Ritka jó összefoglalása a Szuperfizikának.
Örülök, hogy az elmúlt évek alatt sikerült érthetően elmagyaráznom az új fizika alapjait.
Ezen az elvek mind-mind újdonságot jelentenek a mai fizikához képest, ami az új fizika rovatban egy értelmes ember számára nemhogy meglepőnek, de magától értetődőnek kellene lenni.
Magabiztosan állítod, hogy a Hold nem forog! Hogy fekete lyukak nem léteznek! Hogy a galaxisok közepén nincs semmi! Hogy a relativitáselmélet hülyeség! Hogy a gravitációs lencsék eltérően hajlítják meg a különböző hullámhosszú sugárzásokat! Hogy létezik egy fényközeg, amit a gravitációs főnökök hurcolnak magukkal. Hogy fotonok viszont nem léteznek! Hogy lehetséges fénysebességnél gyorsabb mozgás. Hogy nincs téridő. Hogy az Univerzum nem tágul. Hogy nem volt nagy bumm. Hogy fizikusok száz éve egy világméretű összeesküvésben akadályozzák az igazság kiderítését, s elcsalják a kísérleteket! Hogy a Nobel-díjakat személyes érdekszövetségekben osztogatják egymásközt.
Mi persze eddig is jól tudtuk, hogy reggeltől estig összevissza karattyolsz. De most végre te saját magad is elismerted, hogy folyamatosan hazudsz:
"aki a csillagászatban halál biztosan állít valamit, az hazudik."
Igaz, én csak amatőr csillagász voltam, de így is volt rálátásom a profi csillagászatra. Jól tudom, hogy aki a csillagászatban halál biztosan állít valamit, az hazudik.
"Fred Hoyle ateista kozmológus, aki 1949-ben a "Big Bang" pejoratív név feltalálója volt, 2001-ben bekövetkezett haláláig elutasította. Az Ősrobbanást álcázott vallási eszmének tartotta." Szerző megjegyzése: Igazi tudós az ateizmust is elveti. Az is emberi butaság és egy sajátságos tagadásvallás vagy ellenvallás.