Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
Amúgy kár elmenni az ifjú Sándor Tamás-féle Loki mellett, mert az egy jó kis csapat volt. Mai szóhasználattal élve: szerethető csapat, Casino Gyuri elélvezne tőlük a Sport TV stúdiójában.
Egyrészt két légiósuk, Gojan és Ilea is beférne bárhová. Gojanról az maradt meg, hogy mindig baromi tisztán szerelt, Ilea meg mindig rúgott vagy tíz-tizenkét gólt.
A fiatal Madar, a bajuszkirály Sándor Csaba, Vadicska, Pető, a Fradiba távozott Arany Laci. Talán Horváth Béla volt a kapusuk. Dombi fénykora is azokra az időkre tehető -11 sec alatt futotta a száz métert.
Meg arról is nevezetesek voltak, hogy fejenként volt kb 15 kiló túlsúlyuk. Szuri Bátya egyszer a Vidi elleni kupameccs huszadik percében lépett meg egy kettős/vagy hármas cserét, amikor egyszerre kapta le őket a pályáról. A legrosszabb az volt bennük, hogy aki egyik emccsen Patricio volt, az egy hét múlva már könnyen Lobo művésznéven varázsolt a Bozsik vakondtúrásai között.
Egy időben elterjedt, hogy a tesója a Panában futballozó Krzysztofnak (390 meccsen 273 gól...), de aztán valahol, mintha nyilatkozta volna, hogy csak névrokonság.
A csepeli Kincses Béla? Az ő neve is szóbekerülhet, ha már Váczi Dénes megemlíttetődöt. Mi, a haverokkal csak Talpasnak becéztük, labdát csak úgy vett le, hogy a pattanáskor rálépett.
Fatusi. "Fatusi, Fatusi, csak ne lennél olyan gyors..." -by Knézy a Grasshoppers-Fradin, miután Babatünde tíz perc alatt lenyomta Inzaghit a "hányszor legyünk lesen egy meccsen" játékban.
Nyíregyről rémlik még egy pápua csávó -igaz, ő csak próbajátékig jutott. Wonkifongnak hívták.
tíz év múlva jókat fogunk röhögni a Patricio, Lobo, Maganghida, Mano-Mano, Tangara vonulaton is.
Rögtön a kapuban a Higuitát megszégyenítő Kosztával. A rengeteg egyszeres gólkirály, Répási, Orosz, Füle. Az erősen napbarnított Nagy Tibi, Romanek. És a vörös démon: PUGLICS! No meg szőke védőtársa, a jugoszláv csatárok réme: Bánfi.
