Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Kultúrtörténeti évfordulók május 30-án: 1786: Megszületett Fáy András író, a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legtevékenyebb alakja. Nevéhez fűződik az első társadalmi regény, a Bélteky-ház 1849: Megszületett Fabinyi Rudolf vegyész. Ő volt az első, aki hazánkban a modern szerves kémiával foglalkozott. Farkas Gyulával közösen tüzelőanyag-cellát állítottak elő, amely későbbiekben az űrhajózásban vált fontossá. Eljárást szabadalmaztatott a fa száraz desztilliálására. Módosította a szerves anyagok molekulasúly-meghatározására szolgáló forráspont és fagyáspontcsökkenés-mérés módszerét. Elindítója és szerkesztője volt a Vegytani Lapoknak, amely az első magyar kémiai folyóirat volt. 1952: Megszületett Kocsis Zoltán, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző és karmester.
Ha még emlékeztek Yuja Wang-ra, Petyus tuti emlékszik, hiszen annó ő hozta ide a topikba emlékeim szerint.
Akit Magyarország számára kvázi Kocsis Zoltán fedezett fel annó: meghívta Bartók II.zongoraversenyét játszani (a nekem szélsőséges tempóválasztásaival)
A rendszerint "morózus" Kocsis teljesen odavolt érte, az előzetes MÜPA-kisfilmben poénkodott azon, hogy szerencse, hogy a dicséretét Yuja nem hallja.
Ő az a hihetetlen vékony modell-alkatú lány, valami elképesztő technikai virtuózitással, jó csaj+pianista kombóban verhetetlen. :)
Ráadásul weboldalán kiválóan "akció-fotózott" jobbnál-jobb HD-videói vannak.
Na ő van 9 évesen az alábbi remek minőségű videón, abszolút felismerhetően.
Szerintem itt még nem érti a darabot (bár saját korának szintjén azért nem rossz), így ezért a zenei lényeget/üzenetet sem tud(hat)ja átadni.
Viszont feltűnő, hogy milyen természetesen, elegánsan, magabiztosan játszik, mondhatni teljesen hibátlanul (technikailag abszolút uralva a zongorát).
Érdekes lenne tudni mennyi gyakorlás van mögötte, hogy ilyen szinten tudja hozni: símán el tudom képzelni "zseni-feeling"-ből lazán, könnyedén.
Arról már nem is beszélve, hogy kívülről érzékelhetően is, így 9 évesen is már köröket ver idősebb, oktatásban képzettebb, tévébe került Virtuózokos pianistákra.
Nem véletlenül tart ott, ahol: mondom ezt úgy, hogy neki is vannak zeneileg rosszabb felvételei.
[9yo Yuja Wang]: Debussy Arabesque No 1 in E major
1504: Megszületett Verancsics Antal történetíró. Jelentős irodalmi tevékenysége: magasztaló költeményeket, verseket, elégiákat, szónoklatokat, leveleket írt. Levelezett többek között Rotterdami Erasmusszal és Phillip Melanchtonnal is.
1846: Megszületett Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter. Minisztersége alatt rendezték a néptanítók fizetését, szabályozták az állami és nem állami iskolák jogviszonyait, ingyenessé tették a népoktatást. Az első világháborút követő béketárgyalásokon a magyar küldöttség vezetője volt, három nyelven tartott beszédében megpróbált mindent, hogy ne vegyék el Magyarország területeit.
1917: Megszületett John F. Kennedy (JFK), az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke.
1920: Megszületett Harsányi János magyar származású amerikai közgazdász. A játékelmélet, azon belül a nem teljes információs játékok kutatója volt.
1953: Edmund Hillary és Tenzing Norgay serpa elsőként a világon felértek a Mount Everest csúcsára.
Kultúrtörténeti évfordulók május 26-án: 1926: Megszületett Miles Davis afroamerikai jazztrombitás, zeneszerző 1980: Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
Denis Cherim művész számára a fényképezés olyan, mint az íróknak a szavak, zenészeknek a hangok, rajtuk keresztül fejezi ki az érzelmeit. A #CoincidenceProject című sorozatában például „véletleneket” láttat,
1928: Megszületett Hidas Frigyes zeneszerző. 1931: Megszületett Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író (A lovakat lelövik, ugye?). 1939: Megszületett Sir Ian McKellen angol színész 1977: Bemutatják a Csillagok Háborúja című filmet 1963: Afrika napja 2001: Nemzetközi törölköző nap. Douglas Adams emlékére minden év május 25-én nemzetközi törölköző-napot tartanak szerte a világon. Ilyenkor a rajongók törölközővel a nyakukban közlekednek a városban, és különböző rendezvényeket tartanak. A törölköző viselése Adams Galaxis Útikalauz Stopposoknak című művéből ered, ahol minden belevaló stoppos tudja hol a törölközője.
Kultúrtörténeti évfordulók május 24-én: 1686: Megszületett Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus 1870: Megszületett Illyés Géza orvos, az urológiai diagnosztika és sebészet, valamint a belgyógyászati műttéttan területén elért eredményei, az általa bevezetett megoldások és érzéstelenítési eljárások nemzetközi hírnevet hoztak számára. Jelentősek a húgyvezeték radiológiai vizsgálatával kapcsolatos kutatásai is. Ő volt az urológia első egyetemi tanára, kezdeményezésére vezették be a Budapesti Egyetemen az urológiai szakvizsgát. 1903: Megszületett Aram Iljics Hacsaturján szovjet-örmény zeneszerző (Spartacus balett). 1905: Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov szovjet-orosz regényíró 1918: Bemutatták Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című dalművét. 1941: Megszületett Bob Dylan amerikai énekes
Kultúrtörténeti évfordulók május 23-án: 1707: Megszületett Carl von Linné svéd természettudós. Megalkotta a modern tudományos rendszerezés alapelveit, a rendszerezés kategóriáit, amelyeket taxonoknak nevezett el. Mellette kidolgozta a modern tudományos nevezéktant, az élőlényekre alkalmazta a kettős elnevezést tudományos névként. Lényegében napjainkban is az ő elveit és eljárását használják a biológiában.
1861: Megszületett Rippl-Rónai József festő-és grafikusművész 1904: Megszületett Palotai Boris írónő, költő 1927: Megszületett Ancsel Éva költő, filozófus. 1987: Bartókról nevezték el a Magyar Rádió URH-n adott harmadik műsorát.
Kultúrtörténeti évfordulók május 22-én: 1813: Megszületett Richard Wagner német zeneszerző 1859: Megszületett Sir Arthur Conan Doyle skót író 1924: Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző. 1927: Megszületett Oláh György magyar származású amerikai kémikus 1989: Magyarországon megkezdi adását a Calypso Rádió
Kultúrtörténeti évfordulók május 21-én: 1471: Megszületett Albrecht Dürer német festő 1844: Bécsben megkapta orvosdoktori diplomáját Semmelweis Ignác Fülöp orvos, az "anyák megmentője 1860: Megszületett William Einthoven holland fiziológus az elektrokardiográf feltalálója 1863: Megszületett Winkler Lajos kémikus, számos analitikai kémiai eljárás kidolgozása fűződik a nevéhez, nemzetközi szinten is jelentős a vízben oldott oxigén jodometriás meghatározására napjainkban is alkalmazott módszere, valamint a gázok oldhatósága és viszkozitása közötti, róla elnevezett összefüggés felismerése. A gyógyszerkémia egyik iskolateremtő alakja volt.
1878: Megszületett Glenn Curtiss amerikai feltaláló a hidroplán megalkotója.
1902: Megszületett Breuer Marcell Lajos világhírű magyar építész, a Bauhaus mestere, a csővázas szék alkotója
1927: Charles Lindbergh amerikai repülős egyhuzamban átrepülte az Atlanti-óceánt.
1933: Megszületett Maurice André francia komolyzenei trombitás.
1935: Megszületett Karátson Gábor, Kossuth-díjas író, műfordító, festő és filozófus, művészetpedagógus.
1498: Vasco da Gama portugál hajós felfedezte a tengeri utat Indiába Afrika megkerülésével.
1799: Megszületett Honore de Balzac francia regényíró
1806: Megszületett John Stuart Mill angol filozófus, Minden tudomány számára általános egységes metodológiát akart alkotni. Elképzeléseit a Deduktív és induktív logika rendszere című művében fejtette ki, eszerint az induktív logika szabályainak megfelelően, a tapasztalatok elemzésével következtet általános törvényszerűségekre.
1875: Megszületett Navratil Ákos közgazdász, Heller Farkas mellett a két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű képviselője volt, a gazdaság interdiszciplináris vizsgálata terén iskolateremtő elméleti munkát fejtett ki.
1936: Megszületett Orbán Ottó költő, esszéíró, műfordító 1944: Megszületett Joe Cocker angol rock-és bluesénekes
Kultúrtörténeti évfordulók május 19-én: 1762: Megszületett Johann Gottlieb Fichte német filozófus, a német idealizmus megalapítója és egyik legfontosabb képviselője. 1871: Megszületett Ligeti Miklós szobrász (városligeti Anonymus szobor). 1896: Megszületett Várkonyi Nándor író, szerkesztő, kultúrtörténész, Írt verseket, elbeszéléseket, műfordításokkal is foglalkozott, munkásságának gerincét azonban irodalom-és művelődéstörténeti esszéi és tanulmányai alkotják. Legjelentősebb műve a Szíria oszlopai volt
Kultúrtörténeti évfordulók május 18-án: 1822: Megszületett Bókay János orvos, sebész, szemészorvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtője. 1830: Megszületett Goldmark Károly magyar-osztrák zeneszerző 1883: Megszületett Walter Gropius német építész
1896: Megszületett Munkácsi Márton világhírű fotográfus, aki először fotózta a divatmodelleket szabadban.
1897: Megszületett Frank Capra olasz származású, amerikai filmrendező (Az élet csodaszép , A csodatevő asszony).
1959: Megszületett Galla Miklós humorista, zenész 1971: Megszületett Lackfi János író, költő, műfordító 1976: Megszületett Grecsó Krisztán író, költő 1978: Múzeumok Nemzetközi Napja
Kultúrtörténeti évfordulók május 17-én: 1543: Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász megjelentette könyvét, mely szerint a Nap körül keringenek a bolygók. 1907: Megszületett Dsida Jenő erdélyi magyar költő 1943: Megszületett Kóbor János, Kossuth-díjas énekes, zeneszerző és gitáros, az Omega együttes volt tagja. 1970: Thor Heyerdahl norvég utazó vitorlás nádcsónakkal indult az óceán átszelésére.
Kultúrtörténeti évfordulók május 15-én 1358: Ismeretlen szerző megkezdte a Képes Krónika írását.
1567: Megszületett Claudio Monteverdi itáliai barokk zeneszerző 1720: Megszületett Hell Miksa csillagász, Felfedezte a földrajzi szélességmérés új módszerét, amelyet napjainkban Horrebow-Talcott-eljárásnak neveznek.Nevéhez fűződik az egyik első csillagászati évkönyv kiadása. 1891: Megszületett Mihail Bulgakov orosz író 1915: Megszületett Paul Samuelson amerikai közgazdász
1953: Megszületett Mike Oldfield angol zenész. 1994: A "család" nemzetközi napja