Vigyázat! Ott a "tudományos értelemben" kitétel. Ha én adok neked gombát enni, 100% hogy ehető. De tudományos értelemben csak a félkultúr lágyszárú növénytársulásokhoz értek, mert ha meg kellene határoznom egy gombafajt, sajnálkozva kellene kijelentsem, hogy nem tudom pontosan mi a faj definíciója a gombák világában. Az viszont hétszentség, hogy ez itt a kezemben egy nyárfa érdestinóru, amit nyugodtan betehetsz a serpenyőbe.
B. E. is nyugodtan adhat hangot politikai nézeteinek, annak ellenére, hogy nem politológus szaktudós. Ezzel a néhány mondattal természetesen távolról sem szeretnék állást foglalni, hogy az a B. E. aki iránt emberi rokonszenvet érzek, társadalmi világunkat pozitív, avagy negatív irányba befolyásolni iygekvő/befolyásoló polgártársunk.
(Ha valaki beszól valami vesszőhiba, vagy nyelvhejességi vétség miatt, találkozunk egy kocsmában, aztán kimegyünk elé! :)))
Ami a kultúrtörténetit vitát illeti, bocsánat, nem állhatom meg, hogy mindig bele ne pofázzak. Amikor utoljára értettem valamihez tudományos értelemben -- tíz évvel ezelőtt --, akkor ehhez értettem.
Almási professzor írja a Mozgó Világban: „a lényeg az, hogy a filozófiából (és társaiból) kiment a spiritusz. Ezt a hiányt aztán nem lehet retorikával pótolni, mert csak stílusgyakorlat lesz belőle. Ami megmentheti a helyzetet, az az emberi gesztus és nyelv: valahogy érezni kell, mi a fontos, és mi a lényegtelen. Mert az összes nagy baj között ennek hiánya a legrémesebb, és Babarczy írásai itt vágnak rendet: van érzéke a fontos és lényegtelen közti különbség érzékeltetéséhez, pontosabban az utóbbi tapintatos lesöpréséhez”.
A definiálás – mint tudjuk – megkülönböztetés…
S most nézzük konkrétan, hogyan definiál (különböztet meg fogalmakat, specifikumokat) az „exteriőrje folytán csinos” szellemistennő, Verebesék, Almásiék überhübsch Überspiritusgöttinje, aki Lator László munkásságáról írt esszéjében így határozza meg a „műértő” fogalmát: műértő az „aki nem analizálja, hanem használja az irodalmi anyagot, akár ír, akár olvas, aki művet, megoldást lát, nem elvont problémát, és alighanem azzal az enyhe megvetéssel tekint az irodalomelméletre, mint minden gyakorlati ember az elméletalkotókra” (A ház, a kert, az utca, 31. oldal).
A műértő fogalmának jelentése a köznyelvben is, a különféle szaknyelvekben is megegyezik a szótári definícióval: műértő „a művészetben jártas, a művészethez jól értő személy”.
Világos meghatározás.
Ami persze nem jelenti, hogy ne lehetne eltérni a köznyelvben használatos értelmezéstől. Eltérhetünk a szótártól, ám ha megtesszük, nem csupán illik, de kötelező is jeleznünk: „a műértő az akadémiai definíció szerint ez és ez, én viszont a pontosság, az értehetőség kedvéért, eltérek az általános meghatározástól, a szót az arnoldi, Poszler György-i, Almási Miklós-i (vagy bárminő) értelmében használom”. Na most, ha viszont Überspiritusgöttin nem adja alább Önmagánál, akkor egy istenúrnői gesztussal közli: „az Én definícióm szerint”, vagy: „az Én meghatározásom annyiban tér el a közbeszédben, illetve a szakmában használt értelmezéstől…” stb.
Miért szükséges ez? Azért, mert az írással tájékoztatjuk az olvasót, nem pedig az agyvelejét zsibbasztjuk. Ha ugyanis Überspiritusgöttin ex cathedra közli: „műértő az, aki nem analizál”, s ha erre az olvasó nem akarja azonmód a falhoz vágni a könyvet, akkor akár el is bizonytalanodhat: „én tudnék valamit rosszul?”; márpedig a bizonytalan olvasó nem olvasó. Az olvasó vagy értse, amit írunk, vagy ne értsen belőle semmit!
Babarczy Eszter szerint a műértő „nem analizálja, hanem használja az irodalmi anyagot”.
Igen, csakhogy aki analizálja az anyagot, az is használja az anyagot. Úgy használja, hogy analizálja. A differentia specifica nem lehet a genus proximum, még kevésbé a genus, nem illendő a fogalmat önmagával meghatározni. Esetleg a szubsztanciát. Az persze igaz: Babarczy csakis Babarczyval mérhető (már, ha Almási professzorral ugyanazt értjük az „unikális” és az „originális” fogalmakon), de (szubsztancia ide, szubsztancia oda) ebben az értelemben a „használat” nem egyéb, mint a „tevékenység” szinonimája (ti. az analizálás cselekvés), vagyis: aki nem használja az anyagot, az nem csinál semmit. Oly annyira, hogy az analízis is kategória, hisz’ még szimplán nézni sem lehet analízis nélkül, a nézés során nem csak a szem, de az agy is analizál.
Nem tudom, hogyan lehetne kijavítani a szöveget, szerintem sehogy. Esetleg valami hangulatfestő gyakorítással: „a műértő nem elemezgeti a műalkotást, hanem érzékileg azonosul vele”; de – legyünk őszinték – ennek sincs értelme. Semmi.
A Mozgó Világ Überspiritusgöttinje szerint a műértő „megoldást lát, nem elvont problémát”.
Érti ezt valaki? Mondjuk, egy „műértő” ember, mondjuk a Mozgó Világ műértő főszerkesztője, érti? Vagy ő nem olvasta a könyvet? Csak kritikát közöl róla a lapjában? Almási professzor érti? Vagy ő sem olvasta a könyvet? Azért kérdezem, mert Almási professzor szerint Babarczy Eszter írásai „rendet vágnak” a szellemi káoszban, merthogy Babarczy Eszternek „van érzéke a fontos és lényegtelen közti különbség érzékeltetéséhez, pontosabban az utóbbi tapintatos lesöpréséhez”.
Kérném tisztelettel (már, ha kérhetek én itt egyáltalán valamit), azért a kérdést ne tessenek már „tapintatosan lesöpörni”, a kérdés nem lesöprésre való, hanem arra, hogy válaszoljanak rá! Persze kérdést is lehet minősíteni (hülyeségnek, rossz kérdésnek stb.), ámde nem hallgatással, lapítással, hanem indoklással. Különösen akkor, ha a „szürkeállományosok” oly hangosan peckesek az ő „polgári középosztályi” magasabbrendűségükre!
Tehát a konkrét kérdés: mennyiben tagadja a „megoldás látását” az „elvont probléma” látása? Immár függetlenül attól, hogy műértők vagyunk-e vagy sem. Az absztrakció kizárná a megoldást? Másként kérdezem (mert Almási professzor Lukácstól tanulta a logikát, nem Fogarasi Bélától), kérdezem: megoldás csak konkretizálás révén jöhet létre? A konkretizálás nem föltételezi az absztrahálást? Általánosabban: csak a gyakorlat értelmes, az elmélet ab ovo értelmetlen? Valódi megoldáshoz csak praxis útján juthatunk el? Ha igen, akkor viszont – a magam szerény módján – tudatnom kell Almási professzorral: bizony, vulgármarxista álláspont ez (ha egyáltalán álláspontnak nevezhető). Marx szerint (Engels kurziválásával, illetve az én boldolásommal): „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”.
A „csak” nem azt jelenti, hogy a jövőben nem elemzünk, nem értelmezünk (ellenben ész nélkül cselekszünk), nem azt jelenti, hogy innentől kiküszöbölendő az „elvont probléma”, hanem Marxnál a filozofálás, teoretizálás, a puszta értelmezés kizárólagossága szűnik meg. A feladat a változtatás, s ezért kell, viszont ezért kell értelmezni, elméletet alkotni! Meghatározott céllal. Ezzel szemben idézzük ismét Babarczyt: „Lator… megoldást lát, nem elvont problémát, és alighanem azzal az enyhe megvetéssel tekint az irodalomelméletre, mint minden gyakorlati ember az elméletalkotókra”.
Igaz, létezik a közbeszédben az „elvont” szónak olyan „értelme” is, mellyel a lököttet, a dinkát, az egzaltált fazont illetik a professzorilag arra fölkentek, ám ezt a szótár még a „biz” elítélő megjegyzéssel sem legitimálja. Hivatalosan nem létezik. Ami pedig azt jelenti, hogy csak az unikálisan prosztó emberek szókészletében jelent az „elvont” jelző hülyét, idiótát, illetve csak Überspiritusgöttin könyvében lehet pejoratív jelzős szerkezet az „elvont probléma”. Ami egyébként nem létezik, ti. „csak” probléma van (ha van), s ahhoz közelíthetünk logikai úton: elvonatkoztatással is, konkretizálással is. És még számos logikai művelet útján.
Almási professzor Überlieblingje szerint Lator László „szemlélete” nem „az irodalomtudós látásmódja… hanem a gyakorló irodalmáré, a műértőé”.
Mi a különbség a „gyakorló irodalmár”, illetve az „irodalomtudós” fogalmak között? Érdekelne Almási professzor Széchenyi-díjas válasza! És aminek híján – egyelőre – bátorkodom föltételezni, hogy az irodalomtudós is literátor. Ha pedig gyakorolja a mesterségét, „gyakorló irodalmár”.
Hogy a tudós literátorok közt több olyat ismerünk, aki kevéssé van megáldva szépírói tehetséggel? Lehetséges. Ami viszont önmagában véve nem jelent semmit, e megállapítás (még, ha igaz is) nem emelhető a teória szintjére. Vagyis, ami a legviccesebb: Babarczy pontosan azt teszi, amit kárhoztatni igyekszik könyvében: elméletieskedik. A szerző maga tudálékoskodik azzal, hogy általánosít (hübschtige hittel, untüchtige ésszel), mert – ismétlem – Ancsel Éva is tudós literátor. Poszler György is tudós literátor, József Attila is, Gyertyán Ervin is, Szabolcsi Miklós is, Sőtér István is, Bori Imre is, Lukácsy Sándor is, Király István is, Nemeskürty is, Ungvári Tamás is, Hankiss Elemér is, Gyulai Pál is, Námeth G. Béla is. Elbert János is, Bata Imre is, Révai József is, Lukács György is. Szerdahelyi István is, Balassa is, Radnóti Sándor is, Hegedű Géza is (nem keverendő össze a scmuck-männlich Hegedűs D. Géza diamanthart répájával), Kosztolányi is tudós, Szerb Antal is, Németh Andor is. Mészöly Dezső is (nem keverendő össze Mészöly Kálmánnal, vö. „Sanyi, a kurva anyád!”), de tudós literátor Kazinczy is (nem keverendő össze Schmitt Pállal). És igen, Lator László is tudós irodalmár. No persze mind más stílus, más kvalitás, ámde mind „gyakorló irodalmár” (volt, amíg élt), egészen a fűrészporba mártott tollú, csekély értelmű doktrinerekig (le)menően – efféle neveket nem akarok említeni (tudnék egynéhányat!), a lényeg, hogy a furvézerek is gyakorló irodalmárok, ha irodalmat gyakorolnak valami módon.
Gyanítom, az Unikális Tanítvány (Überschülerin) az ő Überprofessorának nyeglén, poénkodva elővezetett „antiesztéta” megjegyzéseit, benyögéseit értette fatálisan félre. Ezért fogalmaz a könyvében elméletalkotó igénnyel, mégpedig jókora marhaságokat. Kedves gyanúmnak az ad szilárd alapot, hogy Überspiritusgöttin szerint Lator László „enyhe megvetéssel tekint az irodalomelméletre”.
Na, erről van szó! A megvetés. Ez az egyik kulcsfogalom náluk. Almási professzor megveti a „bunkó taxist” (az úri „középosztály” atavisztikus, történelmi megvetését posztmodernizálva), az esztétaprofesszor – mint tudjuk – „enyhe megvetéssel tekint” az esztétikára, akoltársa (Heller Ágnes) pedig manifeszt veti meg a „paraszt csajt” (vö. Bicikliző majom), miközben egyetlen épkézláb mondat megfogalmazására nem képesek. Hozzájuk képest a sudár államelnök egy Péchy Blankába ojtott Kazinczy Ferenc.
Esterházy is mélyen megveti azokat, akik nem „alanyban-állítmányban” kotoznak ugyebár, mígnem ő is számos mellbetaszító baromságot méltóztatott már kiöklendezni magából.
Ráadásul Almási professzor spiritusgöttinje Lator Lászlót is közibük rángatná. Sőt Babarczy szerint Lator László „azzal az enyhe megvetéssel tekint az irodalomelméletre, mint minden gyakorlati ember az elméletalkotókra”, vagyishogy Überspiritusgöttin szerint minden gyakorlati ember megveti a teoretikust. Ami pedig azt jelenti értelemszerűen, hogy senki sem gyakorlati ember, aki ne megvetéssel „tekintene az elméletalkotókra”.
Hát hogyne!
A nyelvileg (is) toplák Szellemistennő láthatóan nem tudja, mi a különbség az „elméleti szakember” (theoretician, theorist) illetve a „tudálékos” (doctrinaire, pedant) fogalmak között. Vagy talán tudja (ki tudja?), csak épp a rút elméletre ő is „enyhe megvetéssel tekint”? Netán az absztrakcióra? Nem tudni, mert a szerző ezt a két fogalmat is bőszen keveri. Erre tanították az egyetemen.
Igen, csakhogy mindez még a „visongó spinét” megvető „taxis bunkó” szellemi szintjét sem üti meg. Miközben nem győzőm hangsúlyozni: Lator Lászlónak az efféle mentális szennycsatornába való lerángatása külön gyalázat. Ha valaki stílusára nem jellemző még az „enyhe” megvetés sem, akkor az éppen Lator László.
Most, visszaolvasván, látom, van egynéhány dr. vargabetű („genus proximum”, „szubsztancia”, „differentia specifica” stb.) fenti szövegemben, szinte az egész olvashatatlan, mégis így hagyom, mégpedig elvi okból, ti. őszintén hiszem: nem „sikkad el a lényeg”, mely szerint férfiüdvösségemet tettem föl arra, hogy Babarczy Esztert roppant hímverbalitással emelem ki a répabuzdító femininumok félsötéten habzó, szubmaszkulin lápvilágából.
Nem párt kell elsősorban, hanem emberek egyetértő csoportja, aztán az igény, ha lesz, fekszinre hozza a vezetőiket, azok meg majd egy az értékrendjüket képviselő pártot...
Ezt nem vitatom, de hát akkor ezzel nem is érdemes foglalkozni.
Ha az a jókora tömeg, akik nem csak választók, de értelmiségiek, tudósok, művészek is egyben, nem tudnak betölteni egy hatalmas politikai űrt, ahol most gyakorlatilag szabad a pálya és mindent előlről lehetne kezdeni, akkor nem tudnak betölteni, oszt jónapot.
Felszólalt? Tényleg? Azt a mindenit...! És jókat mondott legalább?
A novemberi határozati javaslatot pedig sokadmagával nyújtotta be, manyup-ügyben... még szép, hogy nem maradt ki belőle. (Mesterházy, Tóbiás, Puch, Kovács, Szekeres, Hiller, stb)
Nem baloldal kell ide, hanem egy olyan párt, amely nem járatta le magát a magyar és külföldi közvélemény elött, van használható koncepciója, válasza a kihívásokra, elegendő pénze, képes tömegeket elérni és bizalmat kelteni, azaz hitelességet és alternatívát felmutatni.
Az MSZP-n kívül momentán nem látszik baloldal. Hol, merre lenne? (Az LMP egyelőre nem "sározódik" se jobbra, se balra, amíg ez így marad, addig politizálnak a szó eredendő értelmében, csak sajnos erőtlenül.)
Lehet, hogy pártonkívülivel nagyobb esélye lenne az MSZP-nek, de egy pártonkívüli nem tudná elvégezni azt a munkát, ami a párton belül lenne elvégzendő: megújítani a pártot (vagy mi, ahogyan nyilatkozni szokták), de ha ez nem is megy, visszaszerezni a társadalom baloldali értékrendű/szimpatizáns részének bizalmát.
És innen már csak az a kérdés, mennyi a „sokszor”, illetve mennyi az „egy-egy”?
Ami bizonyos: Kertész Ákos szövegénél többet ér Dusán vagy Bródy bármely agyzsibbasztó közhelyömlenye (illetve pont annyit ér): „ha langyos a sör, nekünk úgy is jó”, „ne gondold, hogy tied a világ”, „a királyé nem leszek, nem leszek” (Kertész papa cikke az utóbbiról szól). Egyébként meg lehet kérdezni, mondjuk Nagy Ferótól, mennyit ér gyakorlatilag az idézett Bródy-banalitás. Plusz az, amikor Bródyék az MSZMP Budapesti Bizottságának tagjával, Maróthy egyik famulusával, a KISZ-KB aktivistájával (bizonyos Koltay Gáborral) együtt „királykodták” össze a magyar beat-történet egyik legocsmányabb, leggiccsesebb Kádár-apoteózisát (István, a király), emlékszem, ettől bomlott a jónép, miközben szívében zengett a másik gyalázatos közhely: „a királyé nem leszek, nem leszek”.
„Láss, láss, ne csak nézz…” – és így tovább.
Kertész Ákost sem az eszéért szeretjük. Hanem a Makráért például. Jó művész, elitművész képes oly közönségesen buta lenni, hogy az ember csak ámul. Esterházy nincs egyedül ilyen értelemben.
Ami az MSZP-t illeti, ha nem pártonkívüli vezetőt vagy potenciális miniszterelnökjelöltet vesz elő, akkor esélye a nulla környékén fog stagnálni.
Amúgy meg a politizálás, ha komolyan vesszük, tényleg áldozat. Egészen komoly emberek üzik világszerte, akik sokkal jobban és nyugodtabban élhetnének nélküle. Egyik-másik még bele is halt.
Ennek sajnos egyetlen sorával sem lehet vitatkozni.
Még tovább is megyek: jól fizetnek a bizottsági helyek is, és minél kisebb egy frakció, annál jobb.
Az én kedvencem Kiss Péter.
Ez az ember négyszer volt miniszter, háromszor kancelláriaminiszter öt kormányzatban: Horn, Medgyessy, 2xGyurcsány, Bajnai. Hallotta-e valaki ezt az élvonalbeli politikust, a baloldali ifjúsági mozgalom valamikor atyúristenét egyetlen szót is nyikkanni május óta? Vagy ha igen, volt annak bármi tartalma, súlya?
Ott tesped a képviselőházban, és szerényen csak három bizottság tagja pluszban.
Önálló képviselő indítványait letudta egyetlen napon: tavaly május 31-én.
Nem tett indítványt az Alkotmánybíróságot vagy a médiaszabályozást érintő rendelkezésekhez.
Már csak az a kérdés, hogy egy piacképes tudással, biztos egzisztenciával, józan ésszel rendelkező ember ugyan miért venné a hátára, vállára (stb.) az MSZP-t, különösen, ha eddig is jól megvolt nélküle. Vagy melyik pártra gondoltál? Kinek kéne megkeresni ezt a személyt?
Itt alább Kertész Ákos soraiban (aki részt vesz benne, korrumpálódik, besározódik és odatartozik) komoly igazság van.
Ezért nincs itt haladás, kérem, ezért nincs itt semmi, tessék nekem elhinni drága Szerkesztő úr, csak a nagy pusztuló szellemi penész van, mert Gyurcsánynak rossz a mikrofonja, mi több: ugyanez a világmegváltó szónoklat a rekedt rikácsolás folytán később rosszul hat az interneten, elriasztva ezzel a magyar megújulásra szomjúhozó fiatalok tízmillióit világszerte.
Például. Ilyesmire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy Farkasházy nagyjából a nulla, míg ezek a mínusz. Mélyen Farkasházy nívója alatt.
Farkasházy nem azt állítja, hogy azért van pusztulás, mert „Gyurcsánynak rossz a mikrofonja”, hanem részint fordítva: azért rossz a mikrofon (is), mert totális a pusztulás, részint (Farkasházynál) egészen másról van szó. Farkasházy arról beszél, hogy ők jobbak voltak a mostaniaknál. Az MSZP azért győzött annakidején (de facto azért szavazott a mai jobbikos választók többsége, de inkább egésze Horn Gyulára), merthogy a Charta erős volt. Azért volt erős a Charta, mert Farkasházyék sokan voltak, és azért voltak sokan, mert Farkasházyék kiszorították az MSZP-t a Chartából. Sőt már majdhogynem maga Farkasházy volt a Nagy Kiszorító: „számtalan olyan döntésénél voltam jelen, ami hosszas hezitálás után született, s többször is az én [itt egyes szám] javaslatom győzött. Az MSZP csak haszonélvezője volt, nem is engedtük [itt többes szám] volna őket a mikrofonokhoz, leszámítva Vitányit, akit Horn azonnal félreállított, de nem is nagyon kellett, mert Hegyin kívül senki se adta közülünk politikára a fejét”.
Tehát Vitányit azonnal félreállította a Horn (amúgy mire használhatta volna?, mihez ért az öreg kolbász?), szóval azonnal félreállították a Vitányit (így azután a helyére került: a választmány elnöke volt), szóval „félreállították”, ámde nem is „nagyon kellett” félreállítani, és miért is?, mert a Hegyin kívül senki sem adta Farkasházyék közül „politikára a fejét”. Ezért nem „nagyon” kellett félreállítani a Vitányit. Itt a „politika” szó alatt nyilván hivatásos pártpolitizálást ért a neves stiliszta (vagy ki tudja, mit?), mert Farkasházy gyakorlatilag mást sem tesz, mint politizál. Amatőrként a hivatásosok szekerét tolja, közben csahol, olykor a szekér gazdájára is, főként akkor, ha nem abrakolják megfelelően.
Farkasházy: „Hegyin kívül senki se adta közülünk politikára a fejét”.
Hegyin kívül? Eltekintve Vitányitól, aki valószínűleg nem a Hegyin kívül van, és eltekintve Farkasházy nagy lufieregető, hippi (virágok erejével a románok ellen harcba induló) fegyvertársától. Márhogy Kerényi ne adta volna „politikára” a fejét? Ha nem adta, akkor mire adta?
Egyébként Horn minden szuszogó, vakaródzó vén tovarist „félreállított”, Nyers Rezsőt is, mindenkit, aki nem volt képes a dinamikus politizálásra. Mérvadó elemzők szerint – és elsősorban szerintem!!! – az MSZP (amely akkor gyakorlatilag Horn pártja) ezért tudta meglovagolni az 1993-94-es politikai konjunktúrát. A vezetés professzionalizmusa, operativitása okán. Míg a Fidesz épp csak bejutott a parlamentbe, pedig éveken át a Fidesz volt a legnépszerűbb párt (még 1994 elején is 48 %-on állt). Orbánék pontosan ezt ismerték föl később (plusz az „űrt” a „jobboldalon”), és (egyebek közt) ezért nyertek 1998-ban. Orbán ereje abban áll, hogy folyamatosan rákosizálódik, kádárizálódik, hornizálódik, vagyis: professzionalizálódik, míg az MSZP „demokratizálódik”. Az MSZP (egyebek közt) ezért veszít trendszerűen. A „Gyurcsány-diktatúra” rövid intermezzónak tűnik. (Az SZDSZ pedig helyből lúzer, a rendszerváltás a felszínre dobta őket, azóta folyamatosan hanyatlottak, a végső dögrovásig. Az LMP is föltalálta az 1989-93-as „Fidesz-demokratizmus” csövében a lukat, szintén lefelé kanyarog stb.) Ha az MSZP képes lesz kiizzadni egy új „Horn-modellt”, akkor lehet komoly alternatíva, ha nem, akkor game over.
Nyilván kellett a Charta anno, én nem vitatom, nem értek hozzá, két dolog viszont egészen biztos: (1) Farkasházyék mindahányan ócska ripacsok voltak ott a színpadon, illetve (2) az MSZP akkor is abszolút többséget szerez a választáson, akkor is lett volna Bokros-csomag, továbbá akkor is Farkasházy lett volna Bokros egyik főfőgyalázója, a Bokros-csomag egyik főellensége, ha nincs Charta.
Miért? Mert Farkasházy Magyarország egyik legbutább és legalattomosabb szarkavarója. A másik buta pedig Babarczy Eszter. Erre mondtam, hogy egyazon húr, Farkasházyk, Babarczyk pendülnek, olykor ellenpendülnek rajta.
Farkasházy szörnyű ember, lapótyán gondolkozik (ha gondolkozás az egyáltalán, amit művel), Farkasházy ocsmányul fogalmaz, miközben nála soha nem tapasztaltam (még élőbeszédben sem, nemhogy írásban!), hogy keverte volna a személyes és nem személyes vonatkozó névmásokat.
meg kell keresni egy olyan személyt (inkább nőt, mint férfit), aki nagyjából az alábbi kritériumoknak felel meg:
Egy embert?
A többiek maradnának?
Ebben a kérdésben én Kertész Ákossal értek egyet:
"Mert tudtam: aki részt vesz benne, korrumpálódik, besározódik és odatartozik. Ugyanezt tudom ma is. Még a választásokra készülve, az MSZP listája ismeretében sok baloldali azért nem akarta, hogy ez a lista kerüljön be a parlamentbe, mert azt látta, hogy a vezetők egy része ahelyett, hogy az utolsó pillanatban mentené, ami még menthető, már egy éve azért tülekedik, hogy jobb helyett szerezzen a listán. Mert tartott tőle, hogy ez a csapat majd csak önmagát képviseli, és nem megy harcba a kapitalista visszaalakulás veszteseiért, akiknek a munkáját, keresetét, emberhez méltó életét elvitte a rendszerváltás. Egy más listára lehet, hogy többen szavaztak volna.
Aki belemegy az alkukba, legalizálja a fönnálló hatalmat. Nem állítom, hogy az ötvenhetek, a listáról bekerült MSZP-s képviselők ezt akarják; de azáltal, hogy a párt jelenlegi, Botka szerint szavatosságukat vesztett vezetőgárdája túlélését akarják biztosítani az Orbán diktatúrában, akaratlanul is a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, ezt a jobboldali "Népfrontot" legalizálják. Az ellenzéki képviselőség sem fizet sokkal rosszabbul, mint a kormánypárti, az is buli. A listáról bekerültek és az egyénileg megválasztottak (ketten vannak!) fizetése között meg semmi különbség nincs.
Emlékszik még az olvasó Sztevanovity Zorán nótájára, Dusán szövegére?
Mi a győzelemről megtanultuk, hogy a részvétel a fontosabb, hisz a vereség is fizet szépen, és a győztes sokkal fáradtabb -
Na?! A jó slágerszövegekre érdemes odafigyelni, azok sokszor többet érnek egy-egy publicisztikánál"
Babarczy természetesen a köztársasági elnök lenne, ez nem is lehet vita téma.
Keresni viszont bárhol lehet, csak a valószínűsége a találatnak kicsi. Doppelstangel fórumtárs lám akár ötvenezer potenciális jelöltet is fel tudna vonultatni, míg én akárhogy is erőlködöm nem találok egyet sem. Ami nem jelenti azt, hogy nincs is. Úgy látszik nagyon igényes vagyok. Talán Pindynek van igaza: türelem rózsát terem. (egyebet nem … Karinthy)
Igen talán keresni kellene, mint ahogy Sámuel, aki megtalálta Dávidot, de öt Isten vezérelte. Nem hiszem, hogy van akár öt, három de legalább egy olyan személy az Mszp-ben, aki olyan önzetlen lenne, hogy minden érdek nélkül maga elé engedne az ismeretlenségből egy valakit, és el tudná hitetni a királycsináló szűk grémiummal, hogy a megnevezett lehetne a nyerő személy.
Aztán a teljes ismeretlenségből talán nagyon nehéz lenne valakit kikapirgálni. Valami vezetőnek kellene lennie. Sikeresnek. Az iparból, tudományból. Ha van még ilyen foglalkozás egyáltalán. Lássuk be nem egyszerű a megoldás.
Meg az sem mindegy, hogy kik állnának a közvetlen közelében. Azoknak is hitelesnek kell lenniük, vagy legalább annak látszaniuk. És nem az első nehézség jelére benne hagyni a slamasztikában a jelöltet.
Persze a választásig még van több mint három év. Még minden megtörténhet. Csak könnyebben lehetne elviselni a várakozást, ha van valaki, aki a reményt táplálja bennünk.
