Nem nyílik a jobb hátsó ajtóm. Sem kívülről, sem belülről. A központi zár nyitásakor es zárásakor érezni, hogy valami kattan belül, tehát mintha a központ zár működne.
Ismert hiba ez? Hogyan lehetne kinyitni, hogy a kárpitot le tudjam venni?
Nemrég lettem tulajdonosa egy 2003-as, 1.6 16V benzines 307-nek. Az lenne a kérdésem, hogy a bal első ajtótömítés cseréjét, hol (szervíz vagy egyéni szakember) lenne érdemes intéznem? Segítségeteket előre is köszönöm.
Az APF környezetvédelmi hiba. A katalizátor utáni lambda szonda szokta jelezni, hogy elégetlen üzemanyag van a rendszerben. Vagy gyújtás hiba vagy rossz a keverékképzés. Lehet: gyertya, trafó, MAP szonda, hőgomba, befecskendező ... hiba. Legegyszerűbb gyári diaggal élőadatokát nézni. A kivett gyertyákon kellett volna látszani valaminek. Lehet akár hengerfejtömítés gond is. Hűtővíz, olaj rendben van?
Adott egy 2004-es 307cc 2.0 benzin 170LE, összesen 128.000 km van benne, eddig szinte hibátlan működéssel. Most viszont világít a kis sárga motorblokk ábra, valamint írja az ANTIPOLLUTION FAULT hibát. A jelenség pedig az, hogy ha áll 1-2 órát a jármű, akkor indítás után jönnek ezek a hibaüzenetek de semmi tünet, megy mint az állat. Ha megyünk vele 20-30 percet és bemelegszik és leállítom és újraindítom, akkor olyan mintha nem menne egy henger, ráz, alig lehet vele elindulni, hiányzik belőle az erő, meg még üresben sem lehet 3500 fölé pörgetni mert mint ami ledadog olyan, persze amíg felpörög addig akkor is teljesen egyenetlenül jár a motor, kb. mint mikor nem megy egy henger mondjuk. A szerelő kicserélte a gyertyákat de az nem segített, aztán most megy a találgatás, csak ahogy olvastam itt sokan voltak már akik kicserélgettek egy csomó alkatrészt és mégsem lett vége az ehhez hasonló hibának. Szóval az lenne a legfőbb kérdésem, hogy tudnátok-e Debrecen környékén ajánlani egy autószerelőt aki ért ehhez a típushoz és az ilyen jellegű hiba elhárításához, mert bár bízok az autószerelőmben de úgy látom nem nagyon vágja most, hogy mi lehet a gond és nem szeretnék feleslegesen alkatrészeket cserélni az autón.
Szia, én is szenvedtem ugyanezzel a problémával, és én a megtakarítás után pluszban még bekentem vezető festékkel is a gumitappancsokat. Sok régi távirányítónál ajánlott ez a taktika, mert idővel az a kis bigyó úgyis eltorzítja az ellenállást. Műszerész boltokban lehet kapni olyan festéket ami vezető réteget képez száradás után. Azt hiszem nekem ez lesz a 3. éve hogy gond nélkül működik már az ablakemelő és a rádió vezérlő is úgyanígy :)
Barátomnak keresek Peugeot 508-s facelift-es 2016. évi kocsihoz komplett első lökhárítót /szenzoros, ablakmosós/ díszráccsal együtt, valamint kormánylégzsákot és övfeszítőt.
Válasz Gyuláról: Szia! AutoDual (Békéscsaba) és ott keresd Eke Zoli szerelőt. PUG 307-en nőtt fel, nekem 2004 óta szereli a pözsóimat általában több, mint kevesebb sikerrel. Ajánlanám Jenát, de ha nem indul, ez van a legközelebb hozzád.
Sziasztok. 2003. 2.0 hdi 79kw rhs. Nem indul, csak teker. Akksi jó új. Izzitógyertyák és a főtengely jeladó most cserélve. Ahogy a szerelőtől hazahoztuk leállítottuk. 10 perc múlva ötödik indításra indult csak be. Azóta próbáltuk indítani kb. Nyolcszor vagy tízszer beindult.Békéscsaba környékén esetleg tudtok ajánlani szerelőt. Köszönöm szépen.
Ez nem akkumulátor szerintem. A 2002 környéki verdák átka volt, gyakran csinálta, vagy inkább úgy írom, hogy jellemző hiba volt. A titokra ha jól emlékszem, senki nem jött rá.
(mivel az ajtó elég rendeset kapott, a csukott ajtó tetején meg befért az öklöm és pont esős-taknyos idő volt, szóval simán lehet, hogy némi oxidáció is lehet a kapcsolóknál a közel két hónapos szabad ég alatti állás során - le volt fóliázva az ajtó, de azért az nem az igazi)
Holnap (izé ma...) este meló után szétkapom, aztán majd beszámolok.
esemény: novemberben a parkoló autónk bal első ajtajába beleszállt egy jóember, aki nem adta meg a jobbkéz szabályt -> bal első ajtó, küszöb, A-oszlop, sárvédő cserés lett. Most jött vissza az autó a karosszériástól. (igen, ennyi időbe telt a procedúra, mert 30 napja volt a rendőröknek a határozatra, vétkes fél biztosítója szórakozott, így karácsony előtt tudtam csak elvitetni a karosszériáshoz, akkor meg már senki nem dolgozott)
Kérdés:
a klíma körüli gomboknak kell világítani sötétben, vagy nincs háttérvilágításuk? (ne nézzetek hülyének, de a feleségem használta az autót, én csak karban tartottam....csak fura volt, hogy sötétben semmit nem láttam a gombokból)
Probléma:
Bal első ajtó cserés volt, bontott ajtóra. Az elektromos ablakok furán működnek. Bal első most nem automata. Illetve lefele az, de a gombot bármely irányba húzva-nyomva szinte mindig lefelé megy. Akkor is próbál, amikor már lent van. Aztán egyszer csak hajlandó szót fogadni és a gomb húzására nem automatikusan, de hajlandó felhúzni az ablakot. De az esetek 90%-ban ha le, ha fel nyomom a gombot lehúzza az ablakot.
A bal hátsó ablakot le tudom húzni, fel nem. Ellenben a bal hátsó ajtó ablakemelő gombjával hibátlanul megy.
Mi a búbánat lehet ez? Kábel elkötés? Netán kábel korbács rossz? Kiszedve a bal első ajtóból az ablakemelő+tükörállító konzolt az első aljztaba egy 6 eres, a hátsóba 3 eres csatlakozók mennek.
Esetleg valaki tudna mutatni egy kapcsolási rajzot? Hol keressem a hibát?
Sziasztok, az alany egy 2002 év végi 307sw 1.6 16v. Menet közben 2-3 másodpercig megszűnik az elektronika,mutatók keresnek, teljes sötétség. Aztán mintha mi sem történt,minden visszatér,mondjuk van amikor az üzemanyag mutató lent marad,de a következő leállás után az is visszatér. Generátor,feszszabályzó jó,hibakódot nem ír.
Mi lehet még? Vezetékek rendben. Köszönöm a segítséget.
Van egy PUG307 1.416 V 2004-es autóm, 2007óta használom komolyabb probléma nélkül. Egy féléve elkezdett hidegen rángatni, lefulladni (előtte volt szelepfedél tömítés és vezérlés csere). A probléma megtalálása érdekében cseréltek már elég sok mindent (lambdaszonda, gyűjtótrafó, gyertyák,motorhőfok jeladó,stb...) A hiba okát nem találja a szerelőm. Nincs valami ötletetek? Valakinek nem volt esetleg hasonló? Előre is Köszi Viktor
A kis O gyűrű kopott el? Vagy körülötte a lerakódások? Egyszer már volt hogy takarították kb 2éve, de akkor tünetek nem voltak, csak hibakód. Még sajnos nem volt lehetőségem megnézni, de azt már eszre vettem ha nem nyomok 50-60 %nal nagyobb gázt akkor nincs baja :) remélem lesz par fok meleg es meg tudom nézni.
Nem tudom mit akartál ezzel mondani pontosan. De amikor nekem a cicus erőtlen volt. A turbó cső volt alul kirepedve és a legtomegmero adott rossz értéket. Volt olyan, hogy utóbbi időben már le is fullad gázadasra.
Üzemi hőfok rendben? Bizti? Kapcsoló müany.dobozban a relék és bizti? Ez a gép jobb oldalán elől a lökös mögött a hűtő jobb oldalán van. Van aki leveszi a lököst én fölülről közelítem...