Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Igen! Mint bátorkodtam vala említeni, nekem olybá tűnt, hogy a nyári tikkasztó melegben szinte leállt minden tevékenységük (növekedés, virágzás stb) a citrusoknak. Majd nyár végén újúlt erővel kezdtek virágozni és növekedni. Ez nálam a kumkvátok kivételével szinte mindegyikre igaz.
Szeretném kérni a segítségeteket! Számomra valami rejtélyes betegség támadta meg kettő citromfámat. Úgy tűnik, hogy a fák alsó részről indul a dolog... A szárak bebarnulnak, majd a levél erezet tőhöz közeli része követi, a levelek hullani kezdenek. Mellékeltem 2db képet. Ha valaki már találkozott hasonlóval, akkor kérem, hogy segítsen beazonosítani a betegséget vagy annak okát/okozóját. Előre is köszönöm!
A kicsi Meyer (egy éves, kb 50 cm) - bár már virágzott egyszer - most lendül neki ismét.
Az óriáscédrátok közül a másfél méteres egyáltalán nem virágzott idén, egy kisebb példány (50-60 cm) most nevel hihetetlen mennyiségű bimbót.
A Buddha keze egyik példánya most fejezte be a virágzást, kötött kb 8-10 termést, a másik nem is virágzott. A Kínai cédrát, ami eddig minden évben folyamatosan virágzott, még a tavalyi terméseket nevelgeti, most kezd bimbót hozni, eddig nem virágzott.
Az egyik Etrog egyet kötött, a másik nem is virágzott.
A Korzikain semmi virág, semmi termés.
A Sweetie nem virágzott idén.
A Miyagawa terméseinek színe kezd világosodni.
A lime-ok, limakvátok, kumkvatok szokásos rendben működnek.
Ez nem fizikai fórum és a témát érintően kár ragozni szerintem a mértékegységeket. Ezt, ha valaki nem ismeri és érdekli megnézheti az interneten.
A lényeg a citrusok teleltetése folyamán a mesterséges megvilágítás ideális -valós teljesítménye.
Csak befejezésül egy példát:
Kérlek mond meg, hogy névleges vagy tényleges (hasznos) teljesítmény a 24W Ez lenne a lényeg.
Features: Brand new and high quality All kinds of flower plants : tomatoes, chilli , eggplant , Rose ect. All kinds of greens : herbs and leafy vegetables, lettuce , bok choy ect. Also suitable for Indoor garden or indoor potted landscape. For: Flower,Plant,Vegetable Growing. Using: Greenhouse,Growbox,Grow Tent. Feature: Hydroponics Systems equipment. Light Source:LED Bulbs. Model: Led Grow Light. Wattage: 24W. Base Type: E27. Lumens: 1500LM. Input Voltage: AC85-265V. Lifespan : 50000 hours. LED Quantity: 200pcs. Light Color:166pcs red led light & 34pcs blue led light . Body Material:PVC. Size:9.5cm/3.74inch x 8.2cm/3.23inch. Package Included: 1 x E27 200LED Grow Light NO Retail Box. Packed Safely in Bubble Bag.
A hagyományos izzókról... persze, hogy nem érdekelte a lakosságot, hogy mennyire gazdaságtalan a wolfram-izzó világításra, mikor csak azt lehetett kapni.
Mikor jöttek a neonok, és a kompaktok, akkor már a nagy felhasználók számoltak megtérülést, mert az új technológia bevezetéskor általában még nem éri meg gazdaságilag...
Pedig van értelme, ha az valós módszertannal készül.
Minden műszaki területen a gazdaságossági, takarékossági számítások alapja a hatékonyság.
Például szivattyúknál, ha ugyanazt a vízszállítást és nyomást pl. a Pedrollo megoldja 750W-ból, míg az Elpums 1500-ből, hiába kerül az első duplájába, hosszútávon (és még nem néztünk ezer más tényezőt) csak az első a nyerő.
LED-nél,ha 5 W hasznos teljesítményt ígérnek, azt valahogy vissza lehet fejteni x távolságból y területre z lumenre w hullámhosszból.
Igaz ez akkor lényeges, mikor pl. egy virágtermesztő kénytelen a pontos virágzási idő miatt egzakt besugárzással időzíteni azt, mert az számára egy a vállalkozásának eredményességét befolyásoló tényező, és nem mindegy mi a költsége.
Nekünk ez nem annyira fontos, de jó tudni róla, hogy a hozott példa szerint azt ígérik, hogy 18 W-ot eszik az izzó és kb. ebből 5 W a hasznos. Persze ehhez kellene egy másik, hasonló kvalitású világítótest, amivel lenne értelme hasonlítgatni.
Szerintem sokkal fontosabb, hogy látványra is jól meg legyen "csinálva" az az izzó. Pl. jobb a fémházas, mint a műanyag, a hűtés és hőelvezetés miatt. Jobb az olyan, ami átszellőzteti a diódákat, mint ami valamilyen burkolat alatt van, pláne ami nem víztiszta... (persze, ha nem elvárás a vízállóság), stb...
Igen, csupán azt akarom kihangsúlyozni, hogy nincs értelme a tényleges teljesítmény feltüntetésére, csak esetleg megtévesztésre ó.
Elegendő a fogyasztási teljesítmény megnevezése.
Évtizedekkel ezelőtt még a hagyományos izzóknál sem érdekelte senki (és nem is tudta), hogy egy 60 W-os izzó az ténylegesen nem 60W hasznos teljesítményű.
Engem személy szerint nagyon bosszantott az a bizonyos linkben foglalt 5W-os tényleges teljesítmény értelmezése. És amíg nem találok rá értelmezhető magyarázatot, addig fúrja az oldalamat a kíváncsiság.
Tehát végül erre jutottam. Számomra megnyugtató a válasz.
Először egy lehalászott idézet valahonnan a sokaságból:
"Egyébként igen hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a LED nagyon hatékony, valójában az energia kb. 5-15%-át alakítja fénnyé, a többi hő.
Persze ez sokkal jobb, mint az izzólámpa 1-3%-a, de van hová fejlődni."
Szerintem a 15% jobb LED lámpáknál már növekedhet is.
Adva van a 18W, ami nem teljesítmény, hanem fogyasztás. Így a 18W fogyasztás esetén, kb 30% kerül fényenergia formájában leadásra, azaz 5W.
A többi hővesztesség formájában elvész.
Csak hát a köznyelvben a fogyasztás azonosul a teljesítménnyel, ezt szoktuk meg.
Ezért értelmetlen az 5W megnevezés.
Tehát a 18W az 18W, ismerve, hogy a LED esetén jobban hasznosul a fogyasztásként bevitt energia.
Még folytatva, a bizonyos linkben nem volt értelme a real power feltüntetésére, szintén kínai, szintén AliExpress
több más hasonló LED témában többi linkben nem is szerepeltetik a valós teljesítményt.
Sokat néztem és csak néhány linket mutatok.
Én magam részéről megnyugtatóan lezártam a témát, én 2db 20W-os LED lámpát rendeltem és tudom mit jelent ez. Azt is tudom így utólag, hogy akár jóval nagyobb teljesítményűt is lehetne rendelni, a nem túl magas villanyszámla miatt.
És még a valós teljesítmény tükröző felülettel jelentősen meg lehet növelni.
Te indítottad a vitát a 27631 sz. hszeddel. Ismét mondom, a kínai műszaki tájékoztató egy kalap sz@rt sem ér! A slendrian nyomtatás, értelmetlen fordítás okoz zavart a "bizonytalan" hozzáértőknek, és az a többség. Szerintem nem ragoznám tovább.
Ennek a vitának - a kínai leírások magyarra fordításának elvi helyessége - semmi köze a topik témájához. Emellett a rossz hivatkozásaid olvashatatlanná és követhetetlenné teszik a topikot.
A kérdés, amiről a topikban szó van, a következő:
- Mennyi fényre van szüksége a növényemnek télen, a teleltetés során?
- Milyen fényforrás tudja ezt biztosítani és kb milyen beruházási és üzemeltetési költséggel?
Ehhez teljesen indifferens a kínai-angol vagy a kínai-angol-magyar fordítások minősége.
Egyetlen észrevétel, hogy gyanúsan kevés a villanyszámla, így a fogyasztás, ergo, optimális vagy elegendő teljesítményhez nem a szokásos W teljesítmény a meghatározó.
Így akár 100-150W teljesítmény (vagy több) lenne optimális.
Neki 18 db SMD led-je van beépítve, annak teljesítménye 5 W, egy W-ra jutó LM (lumem)100, így 500 lumen összesen. Lehet válogatni melyiket fogadod el. Szerintem 18 db és nem W, a "power" igaz lehet, így 5 W a teljesítménye, fénye kb. 420 lumen ami igen csak gyatra.
Tehát a kínai azt akarja bedumálni, hogy durván 500 lumen a fényerő! 18 W esetén a fényerő megfelel egy hagyományos 100 W-os izzónak, ami nagyjából igaz is. Persze valóban a laikus elakad ilyen rossz "műszaki leírásnál" (és vagdalkozik)
Ez csak egy, a laikusak számára leírt adat szerintem.
Nagyjából annyi, hogy 18 W elfogyasztott (elvben ennyit kér áramból a lámpa, és ennyit számláz az áramszolgáltató...) áramért cserébe kb. 5 W hasznos fény- vagy hasznos tartományban sugárzott fény- vagy valamilyen egyéb módon számított hasznos teljesítményt kapsz.
Ez nagyjából 28 %, ami nem olyan rossz, ha abból indulsz ki, hogy a hagyományos izzó (ez nem lesz pontos...) kb. 10 %-ot se tudott fénnyé alakítani, és azt is elég széles spektumban, amiből a növények mondjuk újabb 10%-ot hasznosítottak, ráadásul 360 fokban mindenfele, ami megint erősen csökkentette a használhatóságukat...
Neon, kompakt fénycső, halogén, nátron lámpa, stb... mind mind más teljesítménnyel bír.
Elvben az összes rosszabb hasznosságban, mert azért mindegyik technológia vesztesége a hőkibocsájtás miatt nagyobb, mint a LED-é.
A hasznos teljesítmény elvben a műszakilag megadott távolságban és területen elérhető kinyerhető hasznosítható fényteljesítményt kell hogy jelentse.
DE:
még ha korrekt laboratóriumi adat is, a valóságban a nagyon más lehet az érték...
Ráadásul két gyártó adatát össze sem lehet ez alapján hasonlítani. Nincs mögötte semmi leírás, hogy hogyan jött ki ez a 28%...
Ezt nem értem, de szerintem James Watt is tépné a haját. 😂 A teljesítmény, jele W, adott, csak valódi értéke van. Gondolom a lumen, fénymennyiséggel kevered. A hagyományos izzó fényértéke nagyobb, mint a LED fény értéke. Láthatóan másnak tűnik a hideg vagy meleg fény is, de teljesítménye ugyan az.
Tehát a 18 W-os LED izzó teljesitménye és fény ereje (magasabb lumen érték) magasabb, mint az 5 W-os LED izzó teljesítménye és fény ereje. 18 W többet "fogyaszt", mint az 5 W-os, mindegy, hogy LED vagy hagyományos.
Jól szamoltal. Nekem egy bizonytalan pont van ebben:nem tudom, miért van az altalam linkelt egok leírásában, hogy a 18 wattos egoknek tulajdonképpen 5 watt a valódi ereje. Melyik milyen Watt?