1. Azonos megoldás. 2. Szintén. 3. Én a helyzetjelzőig kapcsolom le, esetleg többször is. 4. A hátsó ködlámpát akkor "vezem le", ha a tükörben már látom a mögöttem jövő ködlámpáját, - ha van neki - illetve ha már látszik az, hogy nincs. A két db. 21W izzóval is lehet villogtatni - volt már akinek lesett, hogy mit akarok. Azon kívül megy az erőlejes jobbra nézés, illetve a Remmington emlegetés, ez utóbbi még a szürke álcázóöltözetet viselő, este felé az útszéli bokor mögül kiugró, öngyilkos-hajlamú gyalogos esetében fordul elő. Ezeknek szoktam még a "20 emeletes" tetejét ajánlani - az biztosabb és engem nem érint. :-)
Aha. Nálad kulturáltan működik. A Remington-megoldás utóélete eléggé macerás lenne... Az én megoldásaim a három helyzetre:
1. Látszik, ha távfény maradt felkapcsolva -- hagyományos megoldással villantok neki egyet vagy kettőt.
2. Az is látszik, ha a megváltozott terheléshez nem igazította hozzá a fényszóróállást -- nem teszek semmit (csak semiselfcensored tájékoztatást adok a családomnak a helyzet megértéséhez). Azért nem teszek semmit, mert nem tudhatom, hogy állítható-e egyáltalán a fényszórója. Ha pedig nem, a villogásommal csak zavart kelthetek benne is meg a mögötte haladókban is, így semmi értelme. (Jobb esetben persze azt hihetik, hogy radarozó rendőrökre hívom fel a figyelmüket, és leveszik a sebességet, ami jót tesz ugyan a biztonságnak, de a forgalomnak nem. De akkor is: minek vakítsam őket fölöslegesen?)
3. Látszik, ha nem ég a fényszórója -- jámbor pedagógiai megoldásom: én is teljesen lekapcsolom a fényszórómat egészen addig, míg mellé nem érek... (Az esetek többségében azonnal kapcsolnak.)
Nem selfsensored, hanem selfcensored, öncenzúráztam magam, nem azt írtam, hogy hü??e balf???ok, bar?? áll??ok stb :-). Ezenkívül nem kerestem probléma megoldásnak a Remmington bevált eszközét:-)
Pénteken az M3-M30 autópályákon sok autósnak pattogott az anyukája - a csuklástól - kifolyt a szemem a hátső ködlámpáktól. Ha már filozófikus geometria, én a szimetrikusan asszimetrikus koordinátatengely origójától merre esem azzal a bevett szokásommal, hogy az ködlámpákat elől is és hátul is úgy használom mint a távfényszórót :-))
Ezen kívül vesszenek a fényszóró-magasságállítót nem használó, de Tesco gazdaságos "xeneon" gázzal toltött "diamont withe, ice blue violet K80000" izzót - lehetőleg 100/100 wattost - használó selfcensoredk.
Hundertwasser pedig azt állította, hogy a világon semmi sem szimmetrikus, csak az emberi hülyeség. Ezek szerint az végtelenül szimmetrikus. Ő maga felemás zoknit hordott, s az életműve is mentes a hétköznapi értelemben vett szimmetriától.
De a _vagányságnak_ van egy másik (topikos) véglete is: amikor szürkületben szándékosan fényszóró nélkül hajtanak, nem feledékenységből, mert persze oyan is van: ő lát, azt hiszi, őt is látják... Nos, ez is szimmetrikus. Vagy aszimmetrikus? Most elbizonytalanodtam... vagy mégse?
Eeegeen :))))))), erről sokkal többet írni igen, míg tömörebben és jól megfogalmazni már nem lehet.........
Legközelebb valszeg díjazott kérdésként teszek fel hasonló témát a topicban :))))
Mivel nyeremény /sör? :)/ nem volt meghírdetve, igy csak virtuálisan /de azért/ küldök egy kocsival, s a nyeremény realizálásáért felelősen valóságban guríts le belőle jó egészséggel :))))))))
az elektromos fogyasztók milyen hatás-külcsönhatás elvén befolyásolják a motor benyafogyasztásának emelkedését
A villamos fogyasztók fékezőhatást fejtenek ki a generátoron.
Minél több villamos fogyasztó van üzemben, annál nagyobb ez a fékezőhatás. Ezt a fékezőhatást a motornak le kell győznie, tekintve, hogy a generátort - ékszíj segítségével - a motor hajtja.
A többletfogyasztást az eredményezi, hogy az autó haladásához szükséges teljesítményen túl, a bekapcsolt villamos fogyasztók összteljesítménye is terheli a motort. Ezt a többletteljesítményt a megnövekedett üzemanyagfogyasztás fedezi.
Ahhoz tudnám hasonlítani a jelenséget, mintha részben behúzott kézifékkel közlekednél. Egy újabb villamos fogyasztó bekapcsolása annyit jelent, mint amikor egy vagy több kattanással feljebb húzod a kéziféket.
Amikor Magyarországon kötelezővé tették lakott területen kívül nappal is a tompított világítás használatát, több szakíró cikkezett erről.
A bekapcsolt világítás miatti többletfogyasztást kb. 0,3 - 0,5 l/100 km értékre becsülték (ha jól emlékszem).
Egy másik /kedvenc/ fórumon beszélgettünk az elektronygyos fogyasztók által generált, megemelkedett /üzemanyag/ benyafogyasztásról.
Először mereven elutasítottam az összefüggést, de az ott kapott indíttatás révén, dr Guggoló segedelmével megpróbáltam utánanézni a kérdés tisztázása gyanánt, az összefüggéseknek, s jelenlegi /de még hiányos/ ismereteim szerint, mertem változtatni álláspontomon.
Az alapvető, mit /anno/ nehezen értettem meg, hogy az elektromos fogyasztók milyen hatás-külcsönhatás elvén befolyásolják a motor benyafogyasztásának emelkedését.
Szívesen vennék hozzászólást /beszélgetést a témáról/ a konkrét mechanizmusokról, a nálam többet tudókkal, hogy milyen ok-okozati összefüggés alapján történik mind ez, nővelve ezzel /tán, nem csak a saját, de/ mások tudásszintjét is.
Már vagy három hónapja nyomon követem a fórumotokat, mivel kiváncsi voltam az autóval kapcsolatos véleményekre, de elégedett voltam, így nem kevés hitellel, de október 03-án én is átvehettem az imádott gépemet: egy melainge beige 1.6 SW Elite Cool-t. A színe, külsője elképesztően tetszett már elejétől fogva, és a decens, visszafogott, de bőven elégséges belső is kielégít. A motor elég erősnek tűnik, bár még csak most kezdem igazán döngetni, mert most járunk 1600 futott km-nél. Viszont az nekem is feltűnt, hogy a benzin visszajelző mutató sebessége nem túl visszafogott, azaz néha elég érdekes fogyasztást produkál a gép. Volt már 7,8 l is de legutóbb vegyesen a 9,8 l-t is volt képes megenni. Tudom, hogy ez már lerágott csont nálatok, de tulajdonképpn ennél jobb fogyasztásra már nem számíthatok? Rengeteg hasznos információt tudtam meg a fórumotokból, így mindenképpen szeretnék csatlakozni a klubhoz, amennyiben ez lehetséges. Üdv mindenkinek!
Ezek után minden bizonnyal csak a párszáz km-t gurult járművekre kell ezt érteni, nemde?
Nem egészen.
Vannak motorok - ilyenek pl. a generátorral összekapcsolt gázmotorok - melyek állandó fordulatszámmal pörögnek, semmi fordulatszámváltozás nincs az üzemükben. Folyamatosan pörögnek 3000 1/min fordulattal az év 365 napján, leállás nélkül.
Egy ilyen frissen üzembehelyezett, új motorhoz az M jelű adalék kell.
A Lacettid változó terhelés mellett és dinamikus körülmények között üzemel. Gyorsítasz, lassítasz, fékezel, hegyre mész vele, sztrádán autózol, városban közlekedsz, előzöl, megállsz, leállítod a motort, indítasz, stb.
Nu most már teljesen össze vagyok zavarodva - információ túlcsordulásom van - rákerestem Dr. Google-val és mindent és mindennek az ellenkezőjét is találtam. Fiatal, keveset futott, dinamikusan terhelt, idősebb, 100 000 km alatti és 100 000 km feletti, Metabond M, C, Old teljes permut-, vari-, és kombin-ációja. :-). Azt gondolom, hogy a Hercegnő 2005. június 10-től máig, még fiatal és 6512 km-rel még keveset futott :-)), de Sarkanynak van a Metabonddal tapasztalata és az Ő autója sem az idősebb kategória. :-)) Üdv Y.