Igaz, hogy 50% városban, dugóban, az eső miatt folyamatos légkondival, aztán téligumival és végül négy plusz felnivel és gumival a csomagtartóban ill. az utastérben. Volt benne úgy húsz százalék autópálya úgy 150-el, és 30 százalék vidék, takarékosan.
Szerintetek ez sok? Eddig úgy nyolc és fél volt az átlagom. Az utóbbi időben pedig már nyolc alá is ment. 43 ezer van az 1,6 elite sedanomban. A színe ezüst, de szerintem az nem számít.
Nekem egy mentilzöéld lacsim van, 1,4 SE. 23000 van benne, és világít a szervízlámpám. Viszont nem érzek változást a teljesítményen. Szerintetek mi lehet ez??
Az enyém 1,6 sx sedan elit, ha esetleg listára kerülhetek.-)
A múltkor keresgéltem a neten, mert valamit a motorról szerettem volna megtudni.
Felmerült ugye itt sok minden ezügyben. Úgy néz ki, hogy ezek a benzinesek valóban a csepp opelnek valamikor a hetvenes évek végén kifejlesztett motor leszármazottai. A fejlesztés ekkor kettébomlott.
A daewoo-ba és a mi chevynkbe is a holdentől származó e-tec II-s motorsorozat van, amelyet úgy látszika koreaiak liszenszben gyártanak.
Ugyanennek az alapkonstrukciónak a másik leszármazottja az opelekbe rakott ecotec motor.
Mindkettőhöz volt szerencsém. Nekem jobban tetszik a holden barátságos duruzsolása és nyomatéka. És szerintem gázadásra elég jól reagál, kivéve alacsony fordulaton, mert akkor mintha kicsit gondolkodna. Azaz érdemes visszaváltani a gyorsuláshoz.
Tegnap 130-nál szabályozott le 3.fokozatban. egy kocsisort előztem. Figyeltem tegnap az M1-en mentem hogy 190 km/h -nál kb 5300 körül van a fordulatszám. most van benn 11500 km és kb 7,5 l. a fogyasztásom normál használatban. az utóbbi hónapban erősen fűtöm az autót, a digit.mérő 30 fokra van állítva. Ma eleget rodeóztam a hóban itt Veszprém megyében. a mellékutakra nem nagyon jutott sószóró. Mindenkinek sok jót .
A seviben eddig kb 6000 km van. A fogyasztásról nem tudok mondani semmit, nem mérem. Fogyaszt. Szerintem nincs 9 liter, városi vezetés mellett. 80% város (Pécs), a többi Pécs és Komló között, a Mecsek. Így is, úgy is beletankolom, nem is akarom mérgesíteni magam. A vezetés élménye tutira kárpótol. Megy ahogy kell, hisz nem a versenypályára készült. 4000 környékén nagyon húz.
Nekem a kereskedésben azt tanácsolták, 2000-2500 körül hajtsam meg, ne sajnáljam, menjen csak bele a pirosba, de 6000 fölé nem kergettem.
Eddig 180 volt a legtöbb, de tovább nem mertem azon az úton... A 6-os út Pécsről Barcs felé... :-)
A gumi az tényleg trágya minőség, de már téli van rajta. Uniroyal 185/60/15. Más érzés :-)
Hőmérőt azt rakhattak volna bele, és a fedélzeti ámítógép hiányzik (pill. fogyasztás, átl. fogyasztás), de túl fogom élni. Legalább nem tudom... :-)
A párásodással nincs bajom, az octavia sokkal jobban párásodott.
Ebbe a feketébe elsőre beleszerettem.
Igazság szerint pár éves használtautó volt a cél, a Lacettik mellett elmentem, a kereskedésben van sok bank által lefoglalt autó, azok között mazsolázgattunk. Egy focus lett volna a nyerő, de amikor sokat kellett várni a szalonban a kereskedőre, megnéztük az új autókat is...
Amúgy a hétvégén kellemeset autóztam, autópályán 140-nél még oly' kellemesen tudtam előzni, hogy csuda, és nem süketültem meg!!!!!:-)))) 170 fölé nyomtam egy picivel, kb 5000-es fordulaton, most először. És még nem volt a padlón a lábam!!!!
Szóval, tényleg mindig egy új élmény, minden vezetés.
A http://www.chipcad.hu -nál lehet kapni a szükséges PIC12F675 mikrovezérlőt, most 330 Ft+ÁFA. A többi alkatrész bármelyik elektronikai boltban beszerezhető, pl. http://www.lomex.hu , pár száz Ft-ért.
A PIC programozáshoz programozó hardver kell amit lehet építeni is, de egyszerűbb a net-en valamilyen PIC-es fórumban vlkit megkérni.
"Miért van az, hogyha kiszállok az autóból, és már a kulcsot is kivettem, nem jelez (pittyegve), ha esetleg égve hagytam a világítást? Vagy egyidő után lekapcsol magától?"
Nekem ötajtósmo van, ott így megy a dolog, ha fel van kapcsolva a tompított:
1. Leveszem a gyújtást, kikapcsolja a tompítottat, marad a helyzetjelző, és a műszerfal világítás.
2. Kinyitom az ajtót, lekapcsolja a fennmaradt világítást
3. Beülök és bedugom a kulcsot visszakapcsolja a helyzetjelzőt és a műszerfalat
4. Ráadom a gyújtást visszakapcsolja a tompítottat.
Szerintem az normális, mert három állása van ugye. Ki/be/nyitott ajtó. A be-nél tényleg nem kapcsol le. Csomagtartó lámpa a sedánnál annyira nem játszik, de azért nem lehet olyan izmos akku a lacsiban, ha így leszívja.
És igaz, ha kiveszem a gyújtáskulcsot, lekapcsolja a lámpát, ezért nem csipog. Ez tetszik, mert nem tudom égve felejteni, és induláskor nem kell kapcsolgatni.