Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Gyorsan és nagy örömmel helyesbítek. mert lesz Múzeumok Éjszakája, éspedig június 26-án. Sajnos , a programokról csak tizedike után lehet tájékozódni, de ezt kivárom valahogy!
Az alább leírtakról jut eszembe, hogy alighanem idén is elmarad a Múzeumok Éjszakája, hiszen ha megtartanák, akkor már javában hirdetni kellene. Sajnálom, ha így lesz, de ez nagoyn valószínű.
Szerdán ismételten megnéztem a Ráth György villát. Már kétszer jártam ott, először egyedül, másodjára a nyugdíjas klubbal. Most sem kellett megbánnom a látogatást.
Örömmel üdvözöltem a régi, ismerős tárgyakat, és nem kevesebb örömmel köszöntöttem az újakat.
Az angol teremben két szép, merev hátú, és fölöttébb kényelmetlennek látszó széket nézegettem, de nem bántam, hogy nem kellett rajta ücsörögnöm. Bezzeg a fülesfotel! Abba szívesen belesüppedem volna, egy jó könyvet olvasni. Stílszerűen Dickenst. Esetleg Austent, végső esetben Christie-t.
Az egyik teremben dísztárgyakat állítottak ki, szigorúan vitrinben, üveg alatt. Nem is értem, miért? Szebbnél szebb vázák, tányérok, poharak, tálak sorakoztak a polcokon. Három, arasznyi kis vázán nősziromminta látható. Alighanem elfogadtam volna közülük egyet, esetleg kettőt is. Ha szépen kérnek, mind a hármat.
Nem veszett kárba az idő, amit a Zsolnay-múzeumban töltöttem, egyből felismertem az eozin kerámiát. Ezek egyike egy férfifej volt, szép, csak nagyon csúnyán nézett. Állítom, hogy a fölötte lévő, összetekeredett óriáskígyót ábrázoló tál sokkal barátságosabban festett. Annál is inkább, mert a kígyó békésen szunyókált.
Egy polccal arrébb cukortartó, a fedelén egy bocsánat, hogy élek kifejezésű egérkével.
Látható volt néhány olyan tárgy, amit kézbe is lehetett volna venni, csak éppen most nem. Ezek egyike egy zsebóra volt, sejthető okokból a mutatókat leszerelték róla.
A szomszéd szobában látható volt egy kisfilm, eben egy rokonszenves, fiatal, üvegművészettel foglalkozó pár beszélt arról a tükörről, mait az Iparművészeti Múzeum felkérésére készített.
Három vázájuk is szerepelt a kiállításon, ezeket fura módon egy könyv ihlette, éspedig a Bovaryné. Nem, nem a tartalma, hanem a kötése. Mint kiderült, a francia nyelvű könyvet ajándékba vették, és új, remek, márványozott borítóval látták el. Ez zöldes mintájú, finoman kidolgozott borító volt, ami az alkotókat egy speciális üvegtechnikára emlékeztette, ennek jegyében születtek meg a vázák. Az érdekesség kedvéért egy ilyen üvegtömböt is kiállítottak, ezt is jó volt nézegetni.
Maga a tükör is érdekes látvány volt, ha előtte álltam, csak saját magamat láttam, kicsit messzebbről háromdimenziósnak tűnt maga a tükör.
Megint szerencsém volt, egy kedves, fiatal muzeológus, látva érdeklődésemet, szívesen beszélgetett velem, és minden kérdésemre felelt.
Majdnem két órát töltöttem ott, és igyekeztem jól kigyönyörködni magam, teljes sikerrel!
Én is gondolkodtam a színházba menésen, csak éppen meg kell fontolnom, mi az., amit szeretnék megnézni. Én is valami szellemes, pergő játékra gondoltam, majd utánanézek, hol találok ilyet.
Ebben a Csipkerózsika épületben még nem is jártam, most, hogy írtál róla, néztem meg tüzetesebben. Majd ha őszre fordul az idő, jobban fogom keresni a benti hétvégi programokat. Nagyon szép!
Mi meg több, mint egy év után színházban voltunk, a Thália-ban. Épp ideje volt egy könnyű, szórakoztató komédiának. Kedvenc francia vígjáték szerző (G. Feydeau) darabja, persze egy sor előre borítékolható helyzetkomikummal, sok nevetéssel, szellemes, sziporkázó játékkal. Nagyon kellemes este volt, a személyzet minden tagján lehetett érezni, hogy várták a nézőt, kedvesek, előzékenyek voltak (máskor is, de most jobban feltűnt, talán sokkalta éhesebbek voltunk az élményre). Kártya, hőmérőzés, maszk, ezek mind kötelező elemek voltak, ám így is nagyon kellett már. Szünetben és előadás után felállási sorrend volt, hogy a kijáratnál kisebb legyen a dugó. Véget nem érő taps, első sorban ültünk most is, láttam a színészek arcán a meghatottságot, örömet és párát a szemükben, hiányzott már nekik is, a közönség tapsa afrodiziákum. Kölcsönösen tapsoltuk egymást, örömünkben.
Tegnap nekiálltam pótolni a hevennyé váló múzeumhiányomat. Elsőnek a Vigadó került sorra.
Nem is kellett csalódnom! Maga az épület is szép, kívül-belül egyaránt.
A nagyon kedvesen adott útbaigazítást megfogadva, az ötödik emelten kezdtem, a plakát plusz textilkiállításon.
Belépve, annyira meghökkentem az elsőn, hogy majdnem figyelmen kívül hagytam azt a kedves fiatal nőt, aki ismételten kérte a jegyemet. Átnyújtottam, és tovább ámuldoztam, Nem mintha a plakát annyira jó vagy annyira rossz lett volna, nem, a hirdető cég volt ismerős, a Tannimpex Bőr és Szőrme Külkereskedelmi Vállalat. Jó darabig ott dolgoztam, néhány plakátot ismertem is.
Aztán láttam még egy fehérneműgyár hirdetését, továbbá cipőreklám plakátot is. Az előbbinél első ránézésre mindenki eldönthette, hogy a modellnek bőven akad
vásárolnivalója! A cipők szépek, csak éppen nem járáskor ábrázolták őket.
Kulturálisabb téma: néhány filmplakát, ezekből csak az Ötödik pecsét című film plakátjára emlékszem. Nem volt szívvidító, igaz, a történet sem.
A terem másik részében Hager Rita textilművész kiállítása volt látható. Első látásra szokatlan volt, mert inkább összecsomózott kötélnek tűnt, mint képnek. Meg is állapítottam, hogy ilyet akkor sem vennék, ha húsz szobám lenne. Kicsivel később rájöttem, hogy ez elhamarkodott megállapítás volt, mert a későbbiek sokkal jobban tetszettek! Inkább gobelinnek, vagy szőnyegnek hatottak, és például az egyik kép meghökkentett, mert jó darabig úgy hittem, lámpa vagy a napsugár világítja meg a kép közepét, de nem, maga a kép volt az!
Jól végignézegettem, majd megkerestem a kilátóteraszt. Merem állítani, nem véletlenül kapta a nevét, mert nagyon jó rálátásom volt a Dunára, a budai hegyekre, no meg a Várra. Ki is használtam az alkalmat, hosszasan gyönyörködtem a látványban. Kényelmesen megtehettem, mert egy korláthoz támaszkodtam, egész kellemes volt. . .
Az oda vezető út is érdekes képekkel szolgált a Vigadó történetéről. Az egyiken bál volt, a nők nagyestélyiben, a férfiak díszmagyarban. Ez utóbbiaknak igencsak melegük lehetett. Viszont egy karzatról szívesen megnéztem volna a bált.
A másikon egy festményről készült fénykép, Mátyás legyőzi Holubárt. Mátyás a lován feszít, Holubárt hárman próbálják feltámogatni. Az eredeti kép megsemmisült a háborúban.
A harmadik kedvencem egy hangversenyről szóló plakát, ahol Liszt Ferencz és Rikárd Wagner szerepel. Nem, nem írtam el semmit, az eredetit idéztem..
Az ötödikről a negyedikre mentem, ott Csíkszentmihályi Róbert szobrai láthatók. Mindjárt az első, Trófea című, mellbevágott. .Egy férfi maga elé tartva, hatalmas szarvaskoponyát cipelt, az óriási agancs öt ágban végződött, és ezek mint segélykérő ujjak nyúltak ki. Talán el kéne vinni a világkiállításra
A következő is szívderítő: azon egy férfi taglóz le egy borjút. A többi szobor egy része is fura, fél állat fél embert ábrázolt, szomorú, kiszolgáltatott helyzetben. Ez alól kivétel volt a Minotaurus - Ariadné páros, éppen táncoltak, mindkettőjük örömére.
Egy rövidfilm is volt a szobrászról, meglepő módon derűs, kiegyensúlyozott embernek tűnt.
Aztán következett a második emelet, ott csak a dísztermet lehetett megnézni, de azt érdemes volt. Egy darabig gyönyörködtem az óriási csillárban, amit fel is gyújtottak a tisztelemre. Nagyon, de nagyon röstellem magam, mert az első, ami eszembe jutott, hogy vajon hogyan cserélik ki itt a meghibásodott égőt? Remélem, van valami szerkentyű, amivel leeresztik.
A második emeltről gyalog mentem le a földszintre, és élveztem a harmonikus látványt. Márványlépcső, kovácsoltvas korlát, de semmi fölösleges dísz, tartózkodó elegancia mindenütt.
A földszinten is volt egy plakát, illetve térplasztika kiállítás, megnéztem, nem tetszett.
Nagyon jó, biztos lesznek feltérképezetlen részek vagy újdonságok. Menni kell és látni. Magamnak is ezt mondom. Havonta kapom a google-tól, hogy előző hónapban hol jártam és ebből mennyi volt az új hely, a vírus miatt ez az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett, de azért így is sikerült. Pl a lentebbi mezőkövesdi látogatás :)
Tegnap láttam a Copperfield Dávid új filmváltozatát, és azóta gondolkodom azon, tetszett-e vagy sem.
Előrebocsátom, hogy azok, akik olvasták már a könyvet, előnyben vannak, mert elég sok nevet fogok megemlíteni.
Az rendben, hogy a történetet kissé lerövidítették, elvégre a teljes művet legföljebb sorozatban lehetne átültetni.
Az is, hogy időnként egy ici-picit eltorzították a jellemeket, elvégre mindenki másként képzeli el a hősöket, én nem pontosan így.
Elismerem, a jelmezek korabeliek, az angol vidék idilli, a londoni környezet szurtos és nyomasztó.
Most elnézést kérek az angolosoktól, de amikor a könyvet olvastam (ifjúsági kiadás volt) a keresztneveket magyaros formában írták, ez rögződött bennem, és így is fogom írni.
Jönnek a fenntartásim. Tudom, egy begyöpösödött fejű konzervatív vagyok, ráadásul még szeretek is az lenne, talán ezért furcsállom, az alábbiakat.
Dávid, a szem és hajszínéből ítélve indiai.
Ham néger, a ugyanúgy, ahogy Ágnes, a későbbi második feleség is. Az apja viszont kínai.
Szerencsére Steerforth fehér, viszont az anyja fekete, a diáktársai jó része is.
Ami kis Emmát illeti, nem látok benne annyi vonzerőt, hogy egy ficsúr a figyelmére méltassa, még ha csak rövid időre is. Durva a keze, halat belez, és feltehetően folyton halszaga is van.
Dóra azért szőke hajú, kékszemű, és kellőképpen gyerekes.
Betsy, a nagynéni is különc, mint oly sok Dickens-hős. Szerintem a legjobb alakítást a hóbortos Dick úr nyújtotta.
Micawber urat sosem tartottam aranyszívúnek, itt még kevésbé, potyás a kis drága.
Viszont elismerem, hogy Uriah Heep kellőképpen undok, alázatos (vagy azt színleli) és ahogy mostanában mondják, passzív-agresszív.
Szegény Dávid meg bigámista gyanúba keveredik, mert sosem említik, hogy az első felsége meghalt.
Na jó, elég a leszólásból, hiszen ha ennyit gondolkodtam rajta, nem is lehet az olyan rossz! Ráadásul erős késztetést érzek, hogy elővegyem a könyvet, és legalábbis belelapozzak.
Azt hiszem Mezőkövesd bőven megfér itt. A maga csodálatos népi művészetével. Mondhatom, majd' véletlen keveredtünk a városba, de ha már így adódott, nem szerettük volna kihagyni. Gyorsan megtudtuk, hogy a Hadas városrész a szíve lelke a hagyományőrző kultúrának, ahol a 150-200 éves apró házakban ma is élnek, illetve folyik az alkotó munka. Betudtunk menni a mézeskalács készítőbe, a bútorfestőbe, a tűzzománcos és a fazekasházba. Egy élő skanzen az a néhány utcából álló rész. Egyetlen és nagyon csúnya szépséghibája, hogy az úthálózat felújításakor a felső vezetékeket nem tették föld alá. Ez kicsit levesz a látványból, ám amúgy egy igazi idő utazás. Lehet enni és inni is a környéken.
A házak nádfedelesek, néhányon éppen cserélték, apró ablakokkal, vastag vályogfalakkal.
Tegnap este véletlenül kötöttem ki egy német tévéfilmnél, ami az Izland: Jégszívek címet viselte. Az első harmadát nem láttam, de elég könnyű volt eligazodni a cselekményen. Viszont amiért ottragadtam, az maga Izland. Csodaszép! Boldogan elnézegetem, amennyiszer csak lehet. Jó lenne egyszer megnézni, de ennek kicsi a valószínűsége. Így tehát beérem ennyivel, legalább láthatok belőle valamit.
A film vége jó néhány kérdést tisztázatlanul hagyott, de lehet, hogy csak én vagyok túlzottan akkurátus.
Gondolom, dísztárgy, de az is lehet, hogy néhányan tényleg gyerekringatásra tartják.
Vagy öt éve, a Mesterségek Ünnepén láttam egy teknővájót, és az egyik kiállított munkája három darab, pontosan egymásba illő teknő volt. Csodásan festett, de gondolom, nem sok praktikus hasznát vehette az esetleges vásárlója.
Ebben dolgozták fel a húst, disznóvágás után, meg a kolbászt ebben készítették elő. Valaha biztos mostak is benne, de azt láttam, hogy van aki pont a disznóra vette, újonnan.
Zsíros bödön van nekem is, kisebb, több is, muskátlit ültetek bele, szeretem az ilyen kincskereséseket, de már annyi van otthon, hogy most idén elő sem vettem az összest.
Azt hiszem, némi csalódást okozok, mert a szombat délelőtti programom ismét a budai zsibvásár volt. Igaz, olyan nagyon nagy választék sem állt rendelkezésemre.
Az is igaz, hogy mindig van valami újdonság és meglepő dolgokat láthatok itt.
Eddig még nem találkoztam ennyi árussal és ennyi nézelődővel sem. Mi több, nem kis meglepetésemre öt biztonsági őrrel is. Nem mondhatok rosszat róluk, javarészt ők is sétáltak és nézegettek, mi több, ketten udvariasan köszöntek a bejövőknek. Lehet, hogy a maszkviselést ellenőrizték.
Egyhangú lenne, ha mindent megpróbálnék felsorolni, nem is tudnám, ezért csak néhány érdekességet írok le.
Például meglepődtem, mert három különböző helyen négy zsírosbödönt láttam! Nekem is van, csak éppen szánalmas állapotban, ezek viszont hibátlanok voltak, még a zománc sem pattogzott le róluk.
Viszont a vájdlingom igenis szebb! Mind a kicsi, mind a közepes.
Aztán még egy belülről zománcozott vödröt is láttam, emlékeim szerint ezt a kifejt tej összegyűjtésére használták, ez is hibátlan volt.
Ami igazán megtetszett, az egy kályhaellenző, fekete alapon fehér mintás, ez is zománcozott, és szép. Tetszeni tetszett, de mihez kezdjek vele?
Fura dolog, de tangóharmonikából is kettőt láttam, Az egyik kicsike volt és viseltes, a másik profi kinézetelű, de még az előzőnél is viseltesebb.
Jó néhány rémes nipp, bár hiányoltam a fogfájós kiskutyát!
Két hintaszék, két különböző árusnál, de nagyon hasonlítottak egymásra.
Szintén két konyhai kiöntő, ezek sem voltak valami szépek. Vintage célra viszont nagyon ajánlottak.
Teknőből is kettő volt (mármint fateknőből) és mert elég sekélyek voltak, gyanítom, hogy ezeket kenyérdagasztásra használhatták.
Volt aprócska, zománcozott gyerekfürdőkád is. Ezen már leeresztő csap is volt.
Ami meglepett, az volt, hogy nagy csomó palántát is árultak, szép virágok, lelkiismeretes és jól képzett eladó. Hallottam, amint lebeszélt valakit egy olyan virágról, ami szerinte nem illett a kertjébe, és ajánlott egy másikat.
Nem, az sem volt drágább
Paradicsompalánták nagy számmal, de ezek sajna nem balkonparadicsomok voltak. A látvány egy kis előkészület volt számomra a jövő heti kertészeti kiállításra.
Ahogy tavaly, idén is árultak epret, de kissé sápadtak voltak, ezért nem volt nehéz ellenállnom a vásárlási ingernek.
Végül megosztom az örömhírt: igaz, csak előjegyzéses alapon, de kinyitnak a könyvtárak! Hurrá, hurrá, és megint hurrá!
Azt hiszem, nem valami szenzációs, de annál kedvesebb dologról fogok írni. A nyugdíjasklubbal együtt elmentünk a csepeli Duna-partra, egy jót sétálni. Az idő kedvező volt, ki is élveztük! Ami számomra meglepő volt, nem is kicsit, hogy láttunk néhány teknőst, akik békésen napoztak néhány fatörzsön. Eleinte azt hittem, valami göcs a fán, de figyelmesebb szemlélődés után rájöttem, hogy ezek bizony teknősök, akik szintén a napsütést élvezik! Meg kell adni, ideális fotóznivalók voltak, hiszen eszükbe sem jutott elmozdulni!
Tudom, ez csak apróság, de számomra kedves apróság.
Kihagyni? Kb végtelen a sor, ám én most arra rendezkedtem be, hogy azzal foglalkozom, amire van lehetőség, így agyilag is ezt sulykoltam magamnak; egy dolgot nem tudok pótolni, az idős szüleimmel való találkozásokat. A többi meg csak visszajön majd, összességében sikerült megőrizni az optimizmust.
Hát igen, végig sem merem gondolni, mi mindent kellett kihagynom. Kutya-macska-kisállat-növény-ásvány kiállatás, éjszakék (múzeumok, színházak, olvasás) a többit nem is sorolom.
Nem tudom, lesz-e enyhítés, de szinte biztos, hogy a múzeumok és a könyvtárak kimaradnak a listából.Pedig már nagoyn hiányoznak! Időnként még a mozik is.
