Egy olyan dologban hinni amit nem tapsztalok mint a lélek és azért vesztegetés mert ha hiszek benne akkor mindenképpen megváltoztatja a hozzáállásomat. Most csak elviekben beszélek.
de ha emberként nekünk megadatott (s most mindegy kinek a joovoltából vagy minek a céljából), hogy ennél többet tegyünk, akkor nem vétek ezt a kegyet így eldobni..? (mégha szerintem az emberi lét nemis oly.. hmm.. üdvös.)
és ha meghalsz? akkor ennyi volt és vége mindennek? többé semmi értelme nem volt életednek? eltűnsz.. mert aprócska piszok voltál csak...? ennyi lenne?
Vannak emberek, akiknek érdemes élniük és vannak, akiknek nem érdemes. Az első csoport szerencsés tagja alkotnak és élettel töltik meg a világot. A második csoport tagjai teljesen feleslegesen lélegeznek és saját énük ellen vívott örökös harc az életük. A legjobb amit tehetnek az, hogy feladják az élni akarást. Vagy önként meghalnak vagy csak léteznek. Miles Davis és John Coltrane éltek! én viszont csak hallgatom őket és nem alkotok semmit. Az ő nagyságukban saját kicsinységemet érzem. Ha ezt a lelki frusztráltságot megszüntetem, akkor egy lépéssel közelebb lépek célomhoz és a saját magam ellen vívott harcot felváltja a létezés - beleolvadás a pillanatokba és a világba.
Egyetlen egy célom van csupán, nem élni csak lenni!
Na, hátha itt nem találnak meg a moderátorok. Igazság szerint a pokol tornácán jól éreztem magam, de aljas modijaink voltak kedvesek törölni kedves nickemet...
Gondolatok létről és életről. Az élet csak, kizárólag szenvedés. A jó is szenvedés, mert időleges (tapasztalat), aztán akkora zuhanás követi a büdös semmibe, hogy csak úgy zúg bele a jóember feje.
Meg kellene barátkozni a lét ilyen szegénységével, kínzó voltával. Nehéz. Meghalni is nehéz, marad az élet, a reménykeltő, majd darabjaimra törő, zúzó lét.
Ez lét. Az élet fogalmát nem tudom értelmezni, esetleg akik kellő értelmet látnak a sajátjukban, nevezhetik földi pályafutásukat életnek.
Az enyém lét. Ha hívő volnék, rávágnám, Isten tévedése vagyok. Hívő nem vagyok, így foghatom a Sorsra, vagy a balszerencsére, véletlenek szerencsétlen összjátékára, hogy a lehetséges, többmilliónyi változatból éppen én lettem, a szelekció nem működött szüleim testében, nem vetettek ki magukból, még mielőtt megtelepedtem volna anyám méhében.
Sötétek a gondolataim, nem szennyezem itt a levegőt ma már. Amilyen balfék vagyok, úgyis jövök még.
sóvárgás a nem létre, fel az életre közhely, poros, és simogatni minek ha nincs kit ha nem sír mellettem senki ha nem fordul felém, mert felfordul ha lát, lát belém takarom, mert titkon akarom itt lebeg előttem, bennem körülmetélt szívemben vágy a halára, vágy a hálára, a hálára, hogy lehet valaki mellettem vágy, hogy legyen itt velem vágy, ágy vár halál vagy hagyj!
A csend megszólít... Egy gondolat az értelem, s a hit mely eltaszít, már nem kelt bennem érzetet, hogy én ki vagyok? Én csak egy ember vagyok, a sok közül, de ez az egy, én vagyok.
kéj, mély, sikoly, sikoly a létbe, dermesztő kétségbeesésben szomorú hangok, melankólikus szégyen foltok tehetettlen fekvés boldogtalan menekvés mosolyt a könnybe kedvet az életembe kiábrándultság az elmúlt évekből kétségek az eljövendőkért múlt, jövő elkúszott jelenek, bekövetkező jelenek és mindig ugyan az a jelenet sebek, az élet stigmái jelek, a várható kínzó percek röpke felejtés = röpke boldogság tudat verés = szenvedő lélekzés ide toloncoltak, a semmiből kihúztak s most itt vagyok, nincs kedvem itt lenni sem a semmibe visszkúszni kedvtelen múlás ságrulás, havasodás virágzás, oh virágzás, kivirulás múlás, múlás, végkinyúlás elmúlás, kinyúló kihunyás
Ugyan minek atörtetés? Minden dolgunkon zöld penész- pecsétet ütve rajta. Könyvtárban jársz száz fóliáns - Ki írta mind mind óriás: Na és most mi haszna?! Ugyan minek az akarat? - Hisz egyremegy a nap alatt - A halál itt a gazda! Minek cselezné át magát Időnek kemény ércfalán. Hogy emlékezzenek rá?! Amilyen nagy a piramis, olyan kicsi a haszna is: tutenkámen alszik! Utódjaidban élj tovább? Szívemben őrzöm én anyám, De mond, segít ez rajta? Akiből lettem, földbe szállt Magamban őrzöm, de csak árny! Muultból vetül a falra. Így van, tudom,ha menni kell, Számomraminden semmi lesz: Csalások és a mákony. Véges vagy - nézd a végtelent, A messzi fénylő kék eget - Hogy vonz s taszít magától! A halál csendje ott lebeg. a mozdulatlan tengeren: Tuattalaqn nagy álom! S ha mindez így van , akkor is Élet! - buzogtj fel százszor is Én vállalom a sorsom. Élek,dolgozom,szenvedek Bár tudomminden egyre megy: A halá itt a gazda! Őrzi e nevem egy utód, avagy a versemet tudók - Segíthet-e ez rajtam? Mindegy, s ha mindegy ez is az: Vállalom sorsom, s ez igaz, Sziiszifuszi módon!
Valamikor a hatvanas években követtem el ezt a "veset" s némi kiigazítással most is egyet tudok érteni vele. Tisztelettel:jeanval.
"Létünknek nincs semmi más biztos talaja, amelyen lábát megvetheti, mint az illanó jelen. Ezért lényegszerinti formája folytonos mozgás, a nyugalom lehetősége nélkül, melyre örökösen törekszünk. Hasonlít a hegyről lerohanónak futásához, ki, megállani akarván, el kellene hogy essen s csak továbbrohanása által tarthatja lábain magát; - vagy hasonlít az ujjhegyen egyensúlyozott pálcához - vagy a bolygóhoz, mely beleesnék a napjába, ha megszűnnék feltarthatatlanul előre sietni. - Eszerint nyughatatlanság a létnek ős-képe.
Ilyen világban, hol semmiféle fajta egyensúlyozottság, semmi állandó állapot nem lehetséges, hanem minden fáradhatatlan kavargásban és változásban van, ahol minden siet, repül, folytonos haladással és mozgással tartja magát fenn a kötélen, - ilyen világban boldogság el sem gondolható. Nem lakozhat ott, ahol egyedül a plato-i "örökös lesz és sohasem van" az igaz. Mindenekelőtt: senki sem boldog, hanem csak törekszik egész életében egy vélt boldogságra, melyet ritkán érhet el s akkor is csak azért, hogy kiábránduljon: ám szabály szerint végül is mindenki hajótörötten s ledőlt árboccal ér kikötőt. S akkor aztán mindegy is, hogy boldog vagy boldogtalan volt-e ebben az életben, mely csupán tartamnélküli jelenből állott s amelynek immár vége van."
- Arthur Schopenhauer: Pesszimista Írások (144. §) -
"A különféle szenvedések olyanok, mint egy gyermek halál álmunkban. Ha ezen látszatot valóságosnak tekinted, aggódni kezdesz. Ha kellemetlen helyzetekbe kerülsz, tekintsd azt illúziónak. Ez a bodhiszattvák gyakorlata."
... paradicsomi szavak, kifolyt szemek, sikítozó belek meredő tekintetek hol vagytok, merrre jártok paradicsomi percek? Egyik szemem sír, és a másik sem nevet: könnyek egy mítoszért, könnyek üres formulákért a Paradicsom bűzös szavai, hamis percek gyötrő ígéretei paradicsomi percek, az unalom percei Kéjelgés a minden-adott létben, túlélés a semmit tevésben! Inkább fetrengés a "menetben", mint kéjelgés a paradicsomi létben Inkább Kéjelgés a szenvedésben, mint kielégületlenség a mosolygó térben...
