Elnéztem így téli napforduló felé közeledve az időjárást és meglepve láttam, hogy közel -20 fokok jártak pár napig, igaz csak átmenetileg, mert megint 0 felett jár a napi átlag és a havat eső váltja. És érdekes, hogy a viszonylag kis szigeten északon közel 1 órával rövidebb a nappal (napkelte és napnyugta közti idő), mint a déli részen.
Azért most is szívesen lennék ott, igaz nem a nyári felszerelésben.
Van még golf pálya, foci pálya, meg sok madár. Körbe lehet menni kisebb hajóval a sziget körül. Van egy ismerősöm, akit kitelepítettek ide Reykjavikból. Nagyon utál itt élni, mert ingerszegény. Augusztus elején itt tartják az izlandi Sziget fesztivált (Þjóðhátíð), ahol 16-18 ezer fiatal partyzik, ahogy a csövön kifér:
Simán, én arra szánnék akár két napot is. Alszotok egyet Ólafsvík-ban, egy egész élhető kis városka.
A tengerpart, kis templomok, barlangok, gleccser bőven el lehet nézelődni. A parttól olyan 150 méterre láttunk bálnákat, nagyobb élmény volt, mint a befizetett bálnanéző túra. :)
Az út mentén mindig ki vannak téve látnivaló táblák, hogy épp miért érdemes megállni vagy lemmeni az útról. A félsziget déli partján nem lehet menni pár km-t hogy ne lenne valami megnézni való.
Ha nyugat alatt a Westfjords-ot érted én azt inkább kihagynám. Tényleg kéne legalább 2-3 nap és mivel kicsi a lakosság, az infrastruktúra is szegényesebb, mint délen.
Ami viszont így kimarad: Dynjandi, legnyugatibb pont puffinokkal, homokos part, fókák, Ísafjörður, fjordok, vízesések.
Rengeteg élmény lesz így is, hasznosabban ki tudjátok használni szerintem délen.
Úgyis vissza fogtok még menni máskor is, mert egy alakalom kevés lesz Izlandból. :)
A nyugati fjordvidék nagyon szép, de nagyon hosszú az út. 5-6 órát is lehet kanyarogni a főúttól a fjordok végéig, így csak akkor volna érdemes kimenni, ha pár napig tudnátok maradni.
Az Arany-kör sima ügy, arra 4-5 napos utakat szoktak szervezni irodák hosszú hétvégéket kihasználva.
Mi is úgy gondoljuk,hogy délen érdemes körülnézni Jökulsarlónig. Kettéosztottuk a szállást,egyik Reykjavik,a másik Vik közelében. Szerinted Nyugatra mennyire érdemes elmenni?
Igen,az aranykört megnézegettük,beleértve az általad írt helyeket is.Szerintem kényelmesen végig tudjuk majd járni.
Tudom,hogy nyáron jobb az idő,de mi akkor nem tudunk utazni.Meg úgy gondolom egész évben/ még télen is/ laknak ott emberek,akkor talán nekünk a márciusi 10 nap csak nem lesz kibírhatatlan.
Ráadásul az északi fényre nagyobb az esélyünk márciusban mint augusztusban..
Mi tavaly április végén - május elején jártuk körbe a szigetet bérelt kocsival. Tapasztalataim fényében mindenkiben nyomatékosítanám, hogy Izlandon ilyenkor még javában TÉL van, vagyis:
- az összes F jelzésű út le van zárva, az ország középső részébe nem lehet eljutni
- az ország északi részén és a Westfjord-on bármikor leeshet egy nagyobb mennyiségű hó, minek következtében 1-2 napra simán járhatatlanná válnak az utak (nekünk iszonyat mázlink volt, Egilsstadir és a Myvatn tó között az út mentén 2 méteres hótorlasz magasodott
- Dettifoss-hoz vezető út járhatatlan volt, akkora hó volt, hogy nem lehetett semmilyen módon eljutni hozzá
- folyamatosan jeges szél fúj, gyakran esik a hó, ezzel mindenképpen számolni kell
szóval csak csínnyán ezzel a márciussal... szerintem messze az autós körút a legjobb megoldás az ország megismeréséhez, azonban a természet annyira kiszámíthatatlan arrafele, hogy tutira csak június-augusztusban mehetsz (amikor persze szinte minden 2x annyiba kerül)
A körbejárás kicsit nagy falatnak tűnt.Egyenlőre kutatom mit lehet-kell-érdemes.Csak ne lennének olyan bonyolultak ezek a hely-nevek:) Utóbbi kedvenc nevem a Kirkjubaejarklaustur....Meg jó lenne ha nem kellene sokat költözni.
8 nap alatt körbejárható a sziget, igaz nem túl nagy kitérőkkel, de nem is rohanva. Reykjavik szerintem elvetendő bázisként. Gondold át, mit szeretnél látni és ahhoz igazítsd a szállást. A nyugati fjordok teljesen mások, mint a déli jégmezők. Ha nem akarsz körbemenni, akkor mondjuk 3-4 éj Reykjavik és onnan gejzír, déli jégmező, Vik, stb. Aztán irány nyugat. De 8 nap alatt inkább körbemennék 1-2 éjszakás szállásokkal.
a 3,5 óra elég szűkös. főleg visszafelé, bármi közbejöhet, te meg lekésed a repülőt hazafelé...
amúgy az ötlet maga nem rossz. nem is kell igazából terepjáró az út miatt, a kérdés inkább az, hogy az autókölcsönző megengedi-e, hogy 2wd autóval ráhajts az F208-ra.
Ha máshogy nem tudom megoldani, érdemes utolsó nap visszamenni Reykjavik-ból terepjáróval Landmannalaugar-ra? Úgy 3 és fél órát ír… Félő, hogy lakóautóval nem lehet F-en menni, meg lehet akkora döggel nem is mernék… Gondoltam utolsó nap visszaadom a lakóautót, bérelek egy terepjárót, este meg repülés haza.
a felföldre hová? kicsit pontosítani kellene :) én azt mondom, elsőre Landmannalaugar tökéletes. ha az autókölcsönző engedi, a lakóautóval is oda tudsz menni.
Tehát az a kérdésem, hogyha a Felföldre szeretnénk menni egy napra, akkor honnan érdemes indulni 4x4-et bérelni és merre...? :) A googlin nem sok infót találtam eddig. Köszi
bocs, ahogy a kolléga is írja, a nyugati oldalról közelíthető meg betonúton. érdekes, mert korábban a keleti oldali "kilátó" volt a kiépítettebb, népszerűbb. mindkét oldaltól lenyűgöző amúgy http://www.panoramio.com/user/4350353/tags/Dettifoss
a Yaris biztos nem ment át a 2 patakon Landmannalaugar-nál, a patakok előtt is van egy parkoló, onnan gyalog (hídon átkelve) tovább tudsz menni.
az (F)35 a legunalmasabb felföldi út, nekem nem annyira jött be. arrafelé van ugyebár a Hveravellir, ami szintén nem nagy szám, a reptér közelében lévő Reykjanesviti sztem mutatósabb, csak éppen fürödni nem lehet ott. Kerlingarfjöll már egészen más téma, de az oda felvzető F347-eshez már 4x4 kell.
az 1-es úton már csak nagyon kevés helyen van murva, a keleti részeken talán. egyáltalán nem kell tartani tőle, bármilyen személyautóval abszolválható.
Dettifoss már tökéletes betonúton megközelíthető délről, legalábbis a keleti oldala.
a nem F-es utakra az izlandi szabályok szerint mehetsz bármilyen járgánnyal, de kérd ki az autókölcsönző véleményét, mert a 35-ös út (Kjölur) és az 550-es út (Kaldidalur) egy része nem F jelzésű, mégsem engedi sok kölcsönző, hogy nem 4x4-es autóval rájuk hajts.