Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Mennyi klassz dolog történt itten! Én meg alig voltam zárt helyen, szinte csak szabadtériek a programjaink. Na jó, volt egy, a szarvasi Kőrös parti nyaralás alatt, elmentünk Gyomaendrődre a Nyomdaipari múzeumba - csak hogy topik hűségemet megőrizzem. A sok kiállított fekete vason túl voltak még korabeli grafikák, ahol bemutatták, hogy az egyház hogyan ábrázolta a nyomtatásban résztvevő embereket (nem titok, különböző ördögökként), kiszabadult a szellem a palackból, Gutenberg óta tudjuk.
Csak véletlenül tudtam meg, hogy lesz orchidea-kiállítás, csak nem a Mezőgazdasági Múzeumban, hanem a Füvészkertben. Nem kellett kétszer meggondolnom, hogy menjek-e vagy sem, tegnap elindultam megnézni.
Nem csináltam rossz cserét, mert ezen a helyen jobban eloszlottak az emberek, nem kellett mások háta mögül pislognom a kiállított virágokra.
Gondosan sátrakat állítottak fel, mert az orchidea nem kedveli a tűző napot, és így biztosították a megfelelő helyet számukra. Viszont méltányosan a kaktuszok is szerepeltek, nekik nem ártott a nap, a gazdáik meg ellenző alá húzódtak.
Elég meleg volt, ezért minden árnyékos pad iránt nagy volt a kereslet, legalább hárman ültek rajta Javarészt korombeli nők, egy-két, őket kísérő idősebb úr, de elég sok fiatal pár és gyerek is. Persze, miután hétköznap volt, ez nem túl meglepő.
Viszont vásárolni is lehetett, sokan meg is tették. Csöndesen mosolyogtam, mert minden második látogató valamiféle növényt vagy növényeket vitt magával. Gondolom, az elsők kicsit későbbre halasztották, ahogy én is.
Láttam olyan orchideákat, aminek illatuk is volt, minden elképzelhető színben és formában aprócska citromfákat egy sem citromterméssel, mi több, még vaníliát termő orchideát is. Volt egy fura nevű békariasztó, de részint nem akarok békákat riogatni, részint olyan nagy, hogy sehogy sem tudtam volna hazacipelni.
Nem is beszélve a hétköznapibb növényekről. Olyan muskátlikat láttam, aminek furán fodros volt a levele, és a virágai színe is újdonság volt számomra. Volt anyósnyelv, illetve pletyka is, az egyszerűbbeket kedvelők számára.
Ha már ott voltam, persze hogy megnézem a rózsakertet is, érdemes volt. Mellettem egy nő felsóhajtott: Bezzeg ezen nincs levéltetű!
Nem, természetesen egyáltalán nem számítottam arra, hogy kaktusz is lesz! Az, hogy egy hatrekeszes műanyag doboz volt nálam, puszta véletlen. Az is, hogy pont hat csinos, aprócska és többségükben módfelett szúrós, de virágzó kaktuszt vásároltam.
Kifelé menet még egy lángost árusító bódét is láttam, elég sokan vártak rá. Továbbá egy feliratot: találkozunk novemberben. Diszkréten mondtam magam elé: erre elég komoly az esély.
Megfogadtam a javaslatot, és elmentem a Budapesti Történeti Múzeumba.
Az újranyitás utáni hétvégén ingyenes a látogatás, bár nekem már a legtöbb múzeum ingyenes.
Ezért aztán nem csak ez motivált, de a várbeli séta lehetősége és a kellemesnek tűnő idő. Ez utóbbi csak bentről tűnt annak, mert kint erős szél fújt, sebaj.
Ballagtam a múzeum felé, amikor fura hangra figyeltem fel: lópatkók csattogtak a kövezeten. Két huszár közeledett, egy idősebb és egy jóval fiatalabb. Az előbbit rögtön Pál úrnak nevezem magamban, a Kőszívű után, mert valahogy ilyennek képzeltem.
A múzeumban a kiállítások tágasak, áttekinthetőek, sok a felirat, időnként filmeket is lehet nézni. Egyszer-kétszer meg is tettem.
Az emeleti lépcső tetején nagyméretű festményt láttam, ezen Mátyás király valami egyházi delegációt fogadott. A háttérből az udvari bolond figyelt, arckifejezéséből ítélve erős fenntartásai voltak a küldöttség tagjaival szemben.
Nem a akarok és nem is tudok mindenről írni, csak a mi a legjobban megmaradt. Ilyen volt Budapest fényei és árnyai, ebben az „átkosból” származó plakátok és használati tárgyak (is) szerepeltek, no, ezeket nem kellett bemutatni, a Csepel kerékpárt, illetve varrógépet sem. Némely plakát is nagyon ismerős volt!
Modell formában láttam viszont az Osztapenko szobrot, ez egyfajta találkozási pont volt annak idején.
Egy animációs film a Lánchíd építéséről, rövidke, de jó.
Egy öltöztető babákat tartalmazó füzet, méghozzá mind férfi, mind női modellekkel. Meg is állapítottam, hogy ezek a nádszálkarcsú uracsok és arszlánnők egyaránt fűzőt hordhattak. Igen, a férfiak is! Viszont a ruhatáruk igazán elegáns volt, meg kell hagyni.
Aztán lebaktattam a pincébe, és örvendeztem, milyen kellemesen hűvös. Itt nagy-nagy örömömre láthattam egy Corvinát, éspedig egy énekeskönyvet, szép nagy kottafejekkel, egy nagyon rövidlátó egyházi személy is könnyen nyomon követhette.
Akár ne is mondjam, üveg alatt tartották, amit csak helyeselni tudok.
Megcsodáltam néhány vörösmárvány faragást, ezek épületdíszek voltak, főleg ablakok-ajtók köré-fölé tették őket. Igaz, kicsikét töredezettek voltak, de annál hitelesebbek!
Tetszett, hogy volt egy modell és egy tervrajz is a középkori várról, no meg egy tábla, ha ezen lenyomtad pl. a Buzogánytorony szót, mindkét helyen kigyulladt egy lámpácska, hogy mutassa, hol van.
Nem sokkal nyitás után érkeztem, dél körül jöttem ki az épületből, és újra találkoztam a két huszárral, ezúttal egy helyben ácsorogtak, a nőzők örömére. Igaz, szerintem a gyerekek inkább a lovaknak örvendeztek, reszkető kézzel próbálták simogatni őket. Ez sem a huszároknak, sem a lovaknak nem volt ellenére.
Szóval, kellemes séta, érdekes látnivalók, és otthon a jó ebéd, úgyhogy minden rendben!
Én a múzeumi buszokat amúgy is csak módjával használtam. Eleve korábban kezdtem, azok meg 18 órától vannak, másrészt mivel körforgalomban mennek nem minden irányban használhatóak.
Sajnos nekem egyéb program miatt most kiesik. Majd megnézem még, hátha előtte vagy utána befér valami. Viszont a mostani hétvégén nyitnak, és 3 napig ingyenes
Lassacskán tervezhető lesz a Múzeumok Éjszakája. Az idő rövidsége miatt nem lesznek múzeumi buszok, azért igyekszem egymáshoz közel lévő helyeket választani. Az V-VI kerület ideális erre a célra, mert minden utcasarkon van legalább egy múzeum.Most próbálom időrendi sorrendbe szedni a látnivalókat, persze némi ráhagyással.
A kerti képeket nézve eszembe jutott, hogy ott láttam a rovarszállodát, és ez nagyon megtetszett! Az egyik lakosztályban némi mozgást is láttam, de olyan gyorsak voltak a látogatók, hogy nem tudtam eldönteni, kik-mik voltak.
De jó! Örömmel nézegettem a képeket, szép emlékeket idéztél fel bennem! Ha már megnézted, írd meg, a véleményedet, biztos, hogy szakértőbb vagy mint én! Viszont szakértelem híján is szívesen jártam végig a kiállítást.
Ezt én is mindenképpen szeretném megnézni. Az egyesületünk rendezte a kiállítást, már sok képet is láttam a Facebook-on ill. a honlapon a megnyitó kapcsán, csak meg kellett várnom a védettségi igazolványt. Igyekszek minél hamarabb ellátogatni.
Egy rádióműsorban hallottam erről a kiállításról, amiben az egykori Fiume virágkorát mutatták be. Miután kamaszkoromban sok Dékány Andrást olvastam, nagyon is érdekelt ez a téma.
Felballagtam az emeletre, és rögtön észrevettem egy plakátot, mai művészi ételfotókat hirdetett. Megnéztem, bár ne tettem volna! A fotók nem csak művésziek, de fölöttébb élethűek is voltak. Mindjárt belépéskor egy, jól felszerelt kamra fényképe, ezen sonka, kolozsvári és kenyérszalonna, továbbá füstölt tarja volt látható. Beljebb további ínycsiklandás, sült fogas, szilvásgombóc, vadas marha zsemlegombóccal, reggeliként nagy szelet kenyér és valami darabos gyümölcslekvár, alighanem meggy.
Mindezek csak ízelítők, legalább harminc kép volt. Nem is mertem sokáig nézni, mert határozottan buzgásba hozta a gyomornedveimet!
Aztán sor került a fiumei kiállítás megtekintésére is.
Az ajtónál gróf Batthyány Lajos fogadott és üdvözölt, úgyismint Fiume kormányzója, díszmagyarban, de az ízlésesebb, fekete színű fajtában, és persze fényképen!
A második, amit megláttam, egy bark elég nagyméretű modellje volt. A bark egy, az Adrián teherszállításra használt hajófajta volt, és a fentebb említett Dékánynál elég sokat szerepelt. Hosszan csodáltam.
A következő hajó, aminek nem a fajtája, de a neve volt ismerős, a Carpathia, ők mentették ki a Titanic hajótöröttjeit.
Mellette egy olyan video, amiben az Amerikába utazó szegények életét eleveníti meg, két férfi, két nő szemszögéből. Fiatal és tehetséges színészek játszottak benne.
Az egyik nő megemlítette, hogy érdemes korán menni az ételért, mert akkor sűrűbb levest kapnak. Nem is beszélve arról, hogy a tányért nem mossák el, a későn érkezők a már használt tányért kapják.
Ezek után érthető, hogy az egyik férfi azt mondta, ő hozott kolbászt és szalonnát, azzal ellesz egy darabig.
Néhány üvegcsében viszont illatminta volt, bár a sózott, szárított hal mintáját túlzás lenne illatnak nevezni.
Aztán gyönyörködhettem egy díszalbumban, amit Jókai kapott az írói jubileuma alkalmából. Díszesnek díszes volt, azt meg kell hagyni! De ez semmiség volt két másikhoz képest, ebből az egyik akkora volt, mint egy átlagos, mai ebédlőasztal. Ha kinyitották, mint kettő. Ehhez lépest a harmadik csak kávézóasztal méretű. Akát nem is kell mondani, hogy mindhárom üveg alatt volt, nagyon helyesen!
Viszont a hajókormányt, és egy tűzjelző harangot ki is lehetett próbálni, noná, hogy kipróbáltam!
Jó néhány tengerészeti műszert is kiállítottak, ebből távcső volt a legtöbb, de szektánst is láthattam, méghozzá a kisebbik fajtát.
Stílszerűen hajópadlón jártam, és megnéztem egy csörlő működését is, persze ez kicsinyített példány volt.
A földszinten plakátkiállítás (ott is) ebből csak egy maradt meg. Az apokalipszis lovasai, csak éppen az első ugyan lángpallost hord, de a fején rohamsisak. .A másik kézigránátot tart, a harmadikon meg gázálarc. Nem lepődtem meg, amikor a dátumot néztem: 1914.,
Jó másfél órát nézegettem-gyönyörködtem, aztán irány haza,
Véletlenül fedeztem fel, hogy lesz a Műtárgyak Éjszakája, csak éppen a programra nem tudtam rákeresni, de nem vagyok túl járatos az ilyesmiben. De talán egy-két nap múlva többet tudhatok róla.
Mi meg felmentünk a Turul szoborhoz, tavaly írtam, hogy az eredeti fémszerkezetet a tatabányai Ipari skanzenben állították ki, sok más "vassal" együtt. A Turultól egy geológia tanösvényen lehet kirándulni a Ranzinger kilátóhoz, innen az egész Gerecse jól belátható, csak csendesen jegyzem meg, nem mentem fel a vasszerkezet legtetejére, ahol úgy éreztem, már befogom a panorámát, megálltam.
Visszafelé leereszkedtünk a Szelim barlangba, aminek nevéhez véres történetek társulnak. És még az idő engedte, hogy a Tata város peremén lévő Fényes tanösvényt is bejárjuk, majd nem szárazon megúsztuk.
Döbbenetes szép ez a láperdő, nagyon gazdag a flórája és faunája. És ha valaki még nem járt volna itt, mondom, közel másfél km-t függő járdán, hidakon lehet megtenni, és minden hol a 20-22 fokos víz aprón bugyborékol.
Örömmel írom, hogy vannak ám szabadtéren lévő programjaim is, ilyen volt a tegnapi. A nyugdíjasklubbal a Soroksári Botanikus kertbe látogattunk. Kértünk és kaptunk is vezetést, ezt a teendőt a park főkertésze látta el. Aki szemlátomást-fülhallomást név szerint ismerte a kert minden fűjét, fáját, bokrát, virágát, gombáját, madarát, emlősét és kétéltűjét. Méghozzá mind latin, mind magyar néven.
Ez sajnos nem jelenti azt, hogy az általa felsorolt tömérdek növényfajjal én is közelebbi ismeretségbe kerüljek.
A vezető kanyargós erdei ösvényeken járt, és mi készséggel követtük. Útközben azt is megemlítette, milyen madárhangot hallunk éppen. Sajna, ebből csak a csilpcsalp füzikére emlékszem, mert nagyon megtetszett a neve. Az éneke is.
Hallottunk továbbá békabrekegést és tücsökcirpelést is, mindkettőt felismertem.
Ahogy említettem, jó pár növényt láthattunk, éspedig területek szerint felosztva. Volt lápvidéki, volt vízközeli (ehhez egy tavacska is) volt sztyeppei, volt alpoki, ez utóbbi esetében a domb legalább öt méter! Ekkor említette meg a vezető, hogy amikor földmunkákat végezték, előkerült néhány bronzkori nyílhegy és más használati tárgy, a régészek nagyon örültek. Néhány világháborús akna is, annak kevésbé.
Bevallom, elég kevés növényre emlékszem, de azért egyet-kettőt megemlítek. Ilyen az illatos lonc, amit annak idején az NDK-ból kaptak, és itt szaporították tovább. Ami azt illeti, a lonc még megvan.
A másik kedvencem a vérbükk volt, a levele sötétbordó, zöldbe hajló finom átmenettel.
A fenyőket persze felismertük, de a vörösfenyőn kissé meglepődtem, mert zöld volt. Mint kiderült, a fája vörös.
Megtetszett még a gilisztaűző varádics neve is, ez nem a földi, hanem a bélgilisztákat űzi, az állatgyógyászatban még használatos.
A sztyeppei növények közül éppen most virágzott a nőszirom, csodás látvány volt!
Találtunk még egy szép, szabályos konyhakertet, ezeket a növényeket legalább nem kellett bemutatni, ismertük mindent. Ugyanazon a helyen több csinos kis virágágyás is díszlett, lehetett gyönyörködni.
Nem messze tőle állt két mamutfenyő, ezeket nemrég (vagy harminc éve) ültették. További boldog, egészséges háromezer évet kívántam nekik!
Az út szélén sűrűn láttam boglárkát, elbűvölt az élénksárga színe. Aztán meg stílusosan egy boglárkalepke is feltűnt.
Láthattunk néhány szétszórt galambtollat, ami arra utalt, hogy egy héja éppen ott ebédelt.
Kicsit csodálkoztam, amikor kiderült, hogy egy ilyen nagy területet összesen négyen gondoznak, de ahogy hallottam, igyekeznek a természetközeliséget fenntartani.
Még hosszan sorolhatnám a látnivalókat, de mindenki elunná. Arról nem is beszélve, hogy kétórás séta után mindenki elfáradt kissé.
Gyorsan és nagy örömmel helyesbítek. mert lesz Múzeumok Éjszakája, éspedig június 26-án. Sajnos , a programokról csak tizedike után lehet tájékozódni, de ezt kivárom valahogy!
Az alább leírtakról jut eszembe, hogy alighanem idén is elmarad a Múzeumok Éjszakája, hiszen ha megtartanák, akkor már javában hirdetni kellene. Sajnálom, ha így lesz, de ez nagoyn valószínű.
Szerdán ismételten megnéztem a Ráth György villát. Már kétszer jártam ott, először egyedül, másodjára a nyugdíjas klubbal. Most sem kellett megbánnom a látogatást.
Örömmel üdvözöltem a régi, ismerős tárgyakat, és nem kevesebb örömmel köszöntöttem az újakat.
Az angol teremben két szép, merev hátú, és fölöttébb kényelmetlennek látszó széket nézegettem, de nem bántam, hogy nem kellett rajta ücsörögnöm. Bezzeg a fülesfotel! Abba szívesen belesüppedem volna, egy jó könyvet olvasni. Stílszerűen Dickenst. Esetleg Austent, végső esetben Christie-t.
Az egyik teremben dísztárgyakat állítottak ki, szigorúan vitrinben, üveg alatt. Nem is értem, miért? Szebbnél szebb vázák, tányérok, poharak, tálak sorakoztak a polcokon. Három, arasznyi kis vázán nősziromminta látható. Alighanem elfogadtam volna közülük egyet, esetleg kettőt is. Ha szépen kérnek, mind a hármat.
Nem veszett kárba az idő, amit a Zsolnay-múzeumban töltöttem, egyből felismertem az eozin kerámiát. Ezek egyike egy férfifej volt, szép, csak nagyon csúnyán nézett. Állítom, hogy a fölötte lévő, összetekeredett óriáskígyót ábrázoló tál sokkal barátságosabban festett. Annál is inkább, mert a kígyó békésen szunyókált.
Egy polccal arrébb cukortartó, a fedelén egy „bocsánat, hogy élek” kifejezésű egérkével.
Látható volt néhány olyan tárgy, amit kézbe is lehetett volna venni, csak éppen most nem. Ezek egyike egy zsebóra volt, sejthető okokból a mutatókat leszerelték róla.
A szomszéd szobában látható volt egy kisfilm, eben egy rokonszenves, fiatal, üvegművészettel foglalkozó pár beszélt arról a tükörről, mait az Iparművészeti Múzeum felkérésére készített.
Három vázájuk is szerepelt a kiállításon, ezeket fura módon egy könyv ihlette, éspedig a Bovaryné. Nem, nem a tartalma, hanem a kötése. Mint kiderült, a francia nyelvű könyvet ajándékba vették, és új, remek, márványozott borítóval látták el. Ez zöldes mintájú, finoman kidolgozott borító volt, ami az alkotókat egy speciális üvegtechnikára emlékeztette, ennek jegyében születtek meg a vázák. Az érdekesség kedvéért egy ilyen üvegtömböt is kiállítottak, ezt is jó volt nézegetni.
Maga a tükör is érdekes látvány volt, ha előtte álltam, csak saját magamat láttam, kicsit messzebbről háromdimenziósnak tűnt maga a tükör.
Megint szerencsém volt, egy kedves, fiatal muzeológus, látva érdeklődésemet, szívesen beszélgetett velem, és minden kérdésemre felelt.
Majdnem két órát töltöttem ott, és igyekeztem jól kigyönyörködni magam, teljes sikerrel!
Én is gondolkodtam a színházba menésen, csak éppen meg kell fontolnom, mi az., amit szeretnék megnézni. Én is valami szellemes, pergő játékra gondoltam, majd utánanézek, hol találok ilyet.
Ebben a Csipkerózsika épületben még nem is jártam, most, hogy írtál róla, néztem meg tüzetesebben. Majd ha őszre fordul az idő, jobban fogom keresni a benti hétvégi programokat. Nagyon szép!
Mi meg több, mint egy év után színházban voltunk, a Thália-ban. Épp ideje volt egy könnyű, szórakoztató komédiának. Kedvenc francia vígjáték szerző (G. Feydeau) darabja, persze egy sor előre borítékolható helyzetkomikummal, sok nevetéssel, szellemes, sziporkázó játékkal. Nagyon kellemes este volt, a személyzet minden tagján lehetett érezni, hogy várták a nézőt, kedvesek, előzékenyek voltak (máskor is, de most jobban feltűnt, talán sokkalta éhesebbek voltunk az élményre). Kártya, hőmérőzés, maszk, ezek mind kötelező elemek voltak, ám így is nagyon kellett már. Szünetben és előadás után felállási sorrend volt, hogy a kijáratnál kisebb legyen a dugó. Véget nem érő taps, első sorban ültünk most is, láttam a színészek arcán a meghatottságot, örömet és párát a szemükben, hiányzott már nekik is, a közönség tapsa afrodiziákum. Kölcsönösen tapsoltuk egymást, örömünkben.
Tegnap nekiálltam pótolni a hevennyé váló múzeumhiányomat. Elsőnek a Vigadó került sorra.
Nem is kellett csalódnom! Maga az épület is szép, kívül-belül egyaránt.
A nagyon kedvesen adott útbaigazítást megfogadva, az ötödik emelten kezdtem, a plakát plusz textilkiállításon.
Belépve, annyira meghökkentem az elsőn, hogy majdnem figyelmen kívül hagytam azt a kedves fiatal nőt, aki ismételten kérte a jegyemet. Átnyújtottam, és tovább ámuldoztam, Nem mintha a plakát annyira jó vagy annyira rossz lett volna, nem, a hirdető cég volt ismerős, a Tannimpex Bőr és Szőrme Külkereskedelmi Vállalat. Jó darabig ott dolgoztam, néhány plakátot ismertem is.
Aztán láttam még egy fehérneműgyár hirdetését, továbbá cipőreklám plakátot is. Az előbbinél első ránézésre mindenki eldönthette, hogy a modellnek bőven akad
vásárolnivalója! A cipők szépek, csak éppen nem járáskor ábrázolták őket.
Kulturálisabb téma: néhány filmplakát, ezekből csak az Ötödik pecsét című film plakátjára emlékszem. Nem volt szívvidító, igaz, a történet sem.
A terem másik részében Hager Rita textilművész kiállítása volt látható. Első látásra szokatlan volt, mert inkább összecsomózott kötélnek tűnt, mint képnek. Meg is állapítottam, hogy ilyet akkor sem vennék, ha húsz szobám lenne. Kicsivel később rájöttem, hogy ez elhamarkodott megállapítás volt, mert a későbbiek sokkal jobban tetszettek! Inkább gobelinnek, vagy szőnyegnek hatottak, és például az egyik kép meghökkentett, mert jó darabig úgy hittem, lámpa vagy a napsugár világítja meg a kép közepét, de nem, maga a kép volt az!
Jól végignézegettem, majd megkerestem a kilátóteraszt. Merem állítani, nem véletlenül kapta a nevét, mert nagyon jó rálátásom volt a Dunára, a budai hegyekre, no meg a Várra. Ki is használtam az alkalmat, hosszasan gyönyörködtem a látványban. Kényelmesen megtehettem, mert egy korláthoz támaszkodtam, egész kellemes volt. . .
Az oda vezető út is érdekes képekkel szolgált a Vigadó történetéről. Az egyiken bál volt, a nők nagyestélyiben, a férfiak díszmagyarban. Ez utóbbiaknak igencsak melegük lehetett. Viszont egy karzatról szívesen megnéztem volna a bált.
A másikon egy festményről készült fénykép, Mátyás legyőzi Holubárt. Mátyás a lován feszít, Holubárt hárman próbálják feltámogatni. Az eredeti kép megsemmisült a háborúban.
A harmadik kedvencem egy hangversenyről szóló plakát, ahol Liszt Ferencz és Rikárd Wagner szerepel. Nem, nem írtam el semmit, az eredetit idéztem..
Az ötödikről a negyedikre mentem, ott Csíkszentmihályi Róbert szobrai láthatók. Mindjárt az első, Trófea című, mellbevágott. .Egy férfi maga elé tartva, hatalmas szarvaskoponyát cipelt, az óriási agancs öt ágban végződött, és ezek mint segélykérő ujjak nyúltak ki. Talán el kéne vinni a világkiállításra…
A következő is szívderítő: azon egy férfi taglóz le egy borjút. A többi szobor egy része is fura, fél állat –fél embert ábrázolt, szomorú, kiszolgáltatott helyzetben. Ez alól kivétel volt a Minotaurus - Ariadné páros, éppen táncoltak, mindkettőjük örömére.
Egy rövidfilm is volt a szobrászról, meglepő módon derűs, kiegyensúlyozott embernek tűnt.
Aztán következett a második emelet, ott „csak” a dísztermet lehetett megnézni, de azt érdemes volt. Egy darabig gyönyörködtem az óriási csillárban, amit fel is gyújtottak a tisztelemre. Nagyon, de nagyon röstellem magam, mert az első, ami eszembe jutott, hogy vajon hogyan cserélik ki itt a meghibásodott égőt? Remélem, van valami szerkentyű, amivel leeresztik.
A második emeltről gyalog mentem le a földszintre, és élveztem a harmonikus látványt. Márványlépcső, kovácsoltvas korlát, de semmi fölösleges dísz, tartózkodó elegancia mindenütt.
A földszinten is volt egy plakát, illetve térplasztika kiállítás, megnéztem, nem tetszett.
