Gondolom, nem az atyák között kerestétek valamelyik fölmenőt. :)
Ott minden elképesztő. Kézzel fogható az ezer éves múlt, és közben élő, mai, emberi az egész. Nemrég olvastam egy interjút egy pannonhalmi programról: nagyon helyes volt, ahogy előadta a felelős, mennyi gondjuk van, amikor elektronikusan adnak be egy-egy pályázatot, mert a gép sosem akarja elfogadni, hogy a pályázó szervezet alapításának éve 996.
Szerintem ezt (is) már meséltem, de mit tegyünk, idetartozik. Anyám a hajdani Trefort, ekkor már Ságvári Endre Gimnáziumban találta magát az ötvenes évek közepén. Ott már akkor megbukott az iskolasapka - egyszer az igazgató is megnézte, mégis, milyen rövidítéssel ellátott jelvénnyel kéne a növendék hölgyeknek végigmenniük reggel-este az utcán.
A köpenyhosszabbítás függönyrojtokkal, csipkével nem sok órát ért meg a botrány miatt, le kellett bontanunk, de egy egész osztályt nem lehetett fegyelmi elé állítani.
A Rákócziban elsőben még kötelező volt az egyensapka a jelvénnyel, de mi már csak az iskola előtti saroknál húztuk elő a zsebből. Másodikra már megszűnt az előírás. Az iskolaköpenyt viszont teljesen megúsztuk, 66-ig nem ért el. Érdekes viszont, hogy a miskolci egyetemen, ahol nem volt kötelező, a kollégisták nagy többsége köpenyben járt (a kollégium és az egyetem egy helyen volt), csak a városba menet vették le. A diákok jelentős többsége kollégista volt.
Még nálunk is kötelező volt, de csak fölvenni, a megjelenésébe már nem szólt bele senki. Az enyém úgy másodiktól a dühöngőben lógott, max nyárra vittem haza kimosni, persze úgy is nézett ki. Amikor leérettségiztem, az elsőt végzett lányok kisorsolták, ki örökölheti. Aztán még hordták újabb három évig. Nem merek belegondolni, hogy nézett ki a végére, de addigra szerencsére eltörölték a kötelező köpenyt.
Meg is fogom kérdezni a keresztfiamat, hogy most is van-e ilyen.
A két világháború közöttről származhat a hagyomány, felteszem, az akkorit tervezték át, talán az ötvenes évek végén/a hatvanasok elején. De hogy aztán a rendszerváltást követően megint átterveztették-e... No, majd a gyermek megmondja. Ő most a harmadik generáció tőlünk a suliban, apró kihagyásokkal 1980 óta biztosítjuk az állandó jelenlétet.
A jelvény témától nincs olyan messze az iskolaköpeny ügye.
Amikor negyedikesek voltunk, szigorítottak, hogy a kék köpenynek térdig kell érnie. Mi azért addigra megnőttünk, ezért annál rövidebb volt, ezért kitaláltuk, hogy a köpenyeket megtoldjuk. Egy reggel az összes fiú- és lányköpenyre került kellő hosszúságú polcszegélycsipke vagy függönyrojt. El lehet képzelni, mekkora botrány lett belőle, pedig betartottuk az előírást...
No , kérem, A sztenderd kivitel, immár tű nélkül, mert az levált róla. (Van hajtókára való, kicsi változat is, de azt most nem találom.) Az Aranykoszorús mutáció, strébereknek.
Nem mentség, csak tény, hogy az agyam egyszerűen kidobálja a regények részleteit. A nevek, a cselekmény, a fordulatok mind mennek a levesbe, egy-két év alatt eltűnik az egész, csak marad valami ködös íz vagy szag, aztán újabb pár év múlva, hogy tetszett vagy nem tetszett. Hehe.
Szóval, mire visszakeveredtem oda, a regényből már nem maradt más, csak hogy olvastam, valamennyire tetszett, ennek a címlapjáról mintázódott a jelvény, és hogy a hangulathoz, amelyet őrzök az opuszról, minden illik, csak a nevetés nem.
Kötelező hordásról nem tudok, de nekünk is volt, valami iylesmi
mivel gyakorlatilag nem hordtuk, és akkoriban nem volt dömping jelvényekből, kitűzökböl sem, valami értéket képviselt. Benn csücsült a megőrzésre szánt bonbonos dobozban. Az elvesztése így kizárt volt.
"Szóval a valóságtól igen elrugaszkodó, elborult, vibráló kis regényke ez; egyfelől arra késztet, hogy nyomorult civilizációnk pusztulása felett is mosolyra húzódjon a szánk. Hehe."
Jófej tanárotok volt. Ez 81-ben jelent meg nálunk, Réber László címlapjával. A hehe azért nem véletlen Vonnegut esetében. Réber felkérése sem. Meg az sem, hogy miért adott ilyen jelvényeket. Szóval jófej volt.
Azért azt gondolom, szinte mindenkinek kijut legalább egy jófej tanár, évjárattól függetlenül. Legfeljebb csak később esik le a tantusz.
>Iskolajelvény? Az valami belvárosi elitista dolog lehetett, ...
Szó sincs róla, pl. a ferencvárosi (Gyáli-úti) Puskás Technikumnak is volt. Randa volt, mi tagadás, rajta villanyvillám meg lakihegyi adótorony, de volt. (Az igaz, hogy a Puskás Technikum szakmailag elitista iskola volt.)
A Pénzverdében készült a jelvény, egyszer engem küldtek el érte. Akkora árkus papírt adtak az iskolában, mint a köpönyeged, amivel vagy három védő övezeten jutottam át, mire leülhettem a várakozók padjára. Nem csoda, pár perc múlva egy kerekes faládában olyan aranytömböket toltak el előttem, amilyeneket filmekben látni. A manus kiszúrta hogy megismertem, kivett egyet és felém nyújtotta: -Na, fogd meg!, én meg, ahogy el akartam venni, letettem a földre, mert a nagy darab arany hihetetlenül nehéz volt.
A jelvénynek könnyen levált a tűje, viszont kötelező volt hordani és egy újért 11 forintot kértek, ami akkor diáknak pénz volt (3 Ft-ért adtak egy korsó sört). Ezért volt, aki tüntetőleg hanyatt fordulva járt, mellén a tű nélküli jelvénnyel. Úgy emléxem, ő kapott garanciális pótlást.
Volt bizony. A neten most hirtelenjében nem találom, a fiókban persze van, de fáradt vagyok lefotózni. Klasszikus címerpajzs, rajta könyv, Madách Gimnázium felirat, szolid vörös csillag. Volt nagyobb és kisebb méret, a Király (Majakovszkij!) utcai jelvényes gyártotta, stabil üzlet lehetett, úgy a hatvanas évektől. Elsős korunkban megkaptuk, azt hiszem, a nyakkendőre kellett tűzni, de senki sem csinált belőle faksznit: tűzted, nem tűzted, ahogy tetszik.
Az igazi vicc az volt, hogy készült ebből egy sokkal rondább változat is, az Aranykoszorús jelvény. Az kapta meg, akinek max két négyese volt a bizonyítványában. Aki folyton elnyerte, annak negyedik végén ünnepélyesen örökbe odaadták. (Na, van nekem ilyenem? Na...? Na...? Holnap lefényképezem, ha érdekel valakit. De tényleg nagyon csúnya.)
A történet azonban nem ez. Hanem hogy volt nekünk egy tanárunk, nagyszerű ember, bentlakó szinte a suliban, hajnaltól éjszakáig velünk volt, hétvégenként vele kirándultunk, szóval meghatározó figura. Harmadikos voltam, amikor karácsony előtt végigkérdezett minket - a kemény mag úgy egy tucatnyi emberből állt, a legkülönbözőbb osztályokból, Budapest legkülönbözőbb sarkaiból -, hogy ki hol lesz karácsony este. Aztán végigjárta a megadott címeket (tömegközlekedés persze már csak nyomokban, középiskolai tanárnak 82-ben autó, ugyan már...), és mindenkinek kikézbesített egy általa gyártott jelvényt.
Akkoriban adták ki Vonnegut Börleszkjét egy különös grafikával a címlapon, rajta - az összetartozás jeleként - egymásba olvadó fejű két figura. Ezt applikálta rá a tanár úr egy feketére festett kétforintosra, fehér festékkel, és ráforrasztott valami tűt is, hogy ki lehessen tenni a kabátra. Na, ezt a jelvényt hordtam egyfolytában, bár rettegtem, hogy egyszer elveszítem.
Megvan ma is. A zacskó is, amelyben az ajtó résébe csúsztatta.
Négy évvel érettségi után visszamentem a suliba tanítani, akkor már a tanár úr rég nem volt ott - velünk együtt elhagyta az iskolát ő is. De egy idő után azt vettem észre, hogy a gyerekek egy csoportja ugyanezt a jelvényt viseli. Picit más volt, mint mondjuk a népdal a nyolcadik mutáció után, meg persze profin elkészítve, semmi kétforintos, de mégis, határozottan ugyanaz. Rákérdeztem, mi ez. Mondták, ez a Hehe-jelvény, és csak a jófejeknek lehet ilyen.
Hát ez oké, mondtam. Aztán mint nagyanyó a sámlin ülve, gondolkodtam egy kicsit azon, érdemes-e a fiatalokat azzal terhelni, hogyan is, miként volt régen. Nem tettem.
De hogy ezt a Hehét honnan vették, azt sosem fogom megtudni. :-)
Múltkori beszélgetésünkre hivatkozva elmesélhetném nektek a mai sztorit, miszerint a kedvenc lapomat, a Falmelléki Híreket egyes Buda-környéki elárusító-helyeken - nem akarnék személyeskedésbe keveredni, ezért nem nevezem nevén a CBA-t - nem teszik ki a polcra, mert az a tulajdonosi ukáz, hogy bontatlanul kell visszaküldeni a remittenda-csomagot... (Nem legenda, hanem jegyzőkönyvileg hitelesített valóság.) Ennyit az egyenlő esélyekről és piaci viszonyokról, no de inkább rákanyarodom egy mai megfigyelésemre.
Első nap az iskolában. Ez úgy harminc éve úgy nézett ki, hogy az ember lánya felvette az ember lánya anyja által már kissé elhordottnak minősített, de a gyereknek még jó lesz-típusú fekete szoknyát, a fehér blúzt, a falábszín harisnyát a fekete cipővel, meg a jajdekék iskolanyakkendőt az iskolajelvénnyel, aztán beballagott az iskolába tanévnyitni.
Látnivalók a Blahától a Baross utcáig, reggel fél tíz körül.
Lábszárközépig érő, sátorszerű fekete szoknya, buggyos blúz, bársonypertli a nyakban, lapos sarkú cipő, fehér nejlonharisnya. Smink nuku. (Vélelem: egyházi gimnázium, ünnepélyes kerületi tanévnyitó, polgármesterrel, esetleg helyettes államtitkárral.)
Haskilógató csípőfarmer, balerinacipő, strasszos feszülőspóló, estélyire hajazó smink, erős pirosítóval, csillogó szemhéjpúder, melír. (Vélelem: átlagos felső tagozat a sarki iskolában, a Klebelsberg intézményfenntartó központnak sajnos még nem volt ideje elkészíteni a helyi házirendeket. De már dolgozik rajta.)
Tejeskávészín feles műbőrkabát, térdig érő, fekete csipke leggings, saru, vérvörös lábkörmök, nyomokban lúdbőr. (Vélelem: alapítványi fenntartású iskola, félévre majd beolvasztják valamelyik másikba, lásd mint fent. Az lesz csak az igazán érdekes. Akkor majd jövünk megint.)
Más dolog félig kiolvasni egy lapot, és más belekukkantani. Az utóbbi megoldás nekem akkor volt jó, amikor nem a megszokott, ismert lapot vettem (volna) meg, a félig kiolvasom módszerrel pedig nem éltem soha.
Multkoriban vettem egy Dörmögőt, persze ezek már lezárt fóliában vannak, kvázi zsákbamacska. Az ismeretért (soha többet) elég sokat kellett fizetnem. Valami újfajta árukapcsolás is volt benne, egy remittendába való, más témájú újság is mellé volt csomagolva.
