Keresés

Részletes keresés

RealCorpus Creative Commons License 2023.11.17 -1 2 14854

Lehet indítani száz évvel ezelőttről is:

"Az arab birodalom összeomlása után Palesztina is török uralom alá került, de már a világháború előtt megindultak az arab szabadságmozgalmak — főleg angol bíztatásra. A háború alatt a legtöbb arab törzs a titokzatos Lavrence ezredes tárgyalásai nyomán és az angolok által megígért függetlenség reményében fegyvert fogott a törökök ellen. A palesztinai arabok is határozott ígéretet kaptak, hogy a háború után teljesen függetlenül és szabadon rendezhetik be életüket. Angliának azonban politikai, gazdasági közlekedési, katonai okokból egyaránt szüksége volt erre a területre, másrészt, hogy a világzsidóság rokonszenvét és pénzét maga mellé állítsa, mitse törődve korábbi ígéretével, a Népszövetség közreműködésével Palesztinából angol fennhatóság alatt álló zsidó államot csinált. Amikor az arabok látták, hogy Anglia félrevezette őket és a zsidó bevándorlók száma évről-évre rohamosan növekedik, a művelhető föld és az ország természeti kincsei mind inkább a zsidók kezébe csúsznak át, végsőkig elszánt, elkeseredett, hősies harcba kezdtek országukért és szabadságukért. Anglia eleinte fenntartás nélkül a zsidók oldalára állt és az arab felkeléseket a legkíméletlenebb és a legvéresebb eszközökkel elnyomta anélkül azonban, hogy az arab ellenállást sikerült volna végkép letörnie."

Előzmény: X700 (14803)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -8 0 14853

Nagyon is a topikhoz tartozik

Előzmény: OMGod (14851)
Foteltábornok2 Creative Commons License 2023.11.17 -44 1 14852

Mit akart valojaban a Hamas terrorszervezet az oktober 7.-i israeli területen levö terrortamadasaval?

 

Többek között nem mast mint israeli lakosok -es a diasporaban elö zsidok- között egy borzalmas traumat okozni, es azt a reagalast akarta tudatosan Israel reszröl kivaltani mely most törtenik. Nagyon valoszinü az is hogy a Hamas terrorszervezet bekalkulalta több ezer civil gazastreifeni lakosnak is a halalat, < ezt tanusitja  a Hamas terrorszervezet több kepviselöjenek is a kijelentese, mely szerint a Hamas nem csak minnel több civil szemelyt akart okt. 7.-en israeli területen megölni (es több szaz tuszt  a gazastreifeni területre behurcolni), hanem ezzel a terrorista akcioval a lehetseges figyelem felkeltest  a (Hamas terrorszervezetet a 2000-es evek közepen szabalyos valasztason megvalasztott valasztokra > ) az  arab-iszlam vallasu/palesztinokra  akart.

 

"Egy arat fogunk ezert fizetni? Igen, es erre  a megfizetesre mi keszek vagyunk" < mondta egy magasrangu  Hamas terrorszervezet-kepviselö, Ghazi Hamad oktober 24.-en a libanoni TV-ben. "Minket a martirok nemzetenek neveznek, es mi büszkek vagyunk martiroknak a bealdozasara" < igy Ghazi Hamad magasrangu Hamas terrorszervezet-kepviselö.

 

Tovabba a WP a Hamas terrorszervezetnek egy tovabbi  hivatalosat idezte, Basem Naimot, annak a tanusitasaval, hogy a Hamas terrorszervezet az oktober 7.-i  civilek elleni terrorcselekmenyevel (es tuszszedesevel) egy erös israeli reakciot akart tudatosan kiprovokalni, annak erdekeben, hogy  ez altal  akarta a palesztin területek tamogatoit egy Israellel valo nagy haboruba  belevonni, ez eddig nem törtent meg, de a trauma  itt van, es a rekacio is.

 

Mindenki tudta Israelben azt, hogy ez a haboru jönni fog, tehat az Iran altal tamogatott Hisbollahhal es Irannal (hiszen a Hamas terrorszervezetnek az 1988-as Chartajaban benne van az is hogy Israel allamot el kell törölni a terkeptöl, es a lehetseges legtöbb zsido eletet kell kiirtani Israel területen es mashol is ugye) < igy a közelkeleti szakertö Richard c. Schneider.

Folyt köv.

 

Fottas: https://www.spiegel.de/ausland/nahostkonflikt-israels-trauma-benjamin-netanyahus-agenda-und-das-wahre-ziel-der-hamas-...  17.11.2023, 19.36 Uhr

 Es muss klar gewesen sein, dass Israel ein schreckliches Trauma erfährt und so reagiert, wie es nun geschieht – mit einem massiven Militäreinsatz im Gazastreifen. War also auch der Tod von Tausenden palästinensischen Menschen miteinkalkuliert?

Aussagen von Vertretern der Terrororganisation bestätigen: Die Hamas wollte nicht nur möglichst viele Israelis töten, sondern dadurch auch möglichst viel Aufmerksamkeit für die Situation der Palästinenser erzeugen. ťWerden wir einen Preis dafür zahlen müssen? Ja, und wir sind bereit, ihn zu zahlenŤ, sagte der ranghohe Hamas-Vertreter Ghazi Hamad am 24. Oktober im libanesischen TV. ťMan nennt uns eine Nation von Märtyrern, und wir sind stolz darauf, Märtyrer zu opfern

Die Washington Post zitiert Basem Naim, einen weiteren Hamas-Offiziellen, mit der Bestätigung, dass die Terrororganisation durch die Attacken des 7. Oktober eine harte Reaktion Israels provozieren wollte. Und dadurch regionale Unterstützer der Palästinensergebiete zu einem großen Krieg mit Israel bewegen. Das ist bislang zum Glück nicht passiert. Aber das Trauma ist da und die Reaktion auch.

ťJeder in Israel hat immer gewusst, dass dieser Krieg kommen wird, also mit der Hisbollah, mit dem IranŤ, erzählt Nahost-Experte Richard C. Schneider

OMGod Creative Commons License 2023.11.17 -2 2 14851

Mi a célod vele? A tartalomromboláson kívül... 

Előzmény: zicharonot (14850)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -6 1 14850

A kép tartalma alapján van jelentősége az időnek?

Igazán szórakoztató vagy.

Előzmény: OMGod (14848)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -6 1 14849

Csórikám rosszhelyen tapogatódzol mert soha sem tagadtam

De ha mégis akkor majd megmutatod. Gondolom nem akarod

bemutatni, hogy hazudós vagy.

Előzmény: PW2024 (14845)
OMGod Creative Commons License 2023.11.17 -3 2 14848

Most meg három héttel ezelőtti képekkel házalsz? 

 

Ez is viccvót? 

Előzmény: zicharonot (14821)
Toilet Duck Antilimescale Creative Commons License 2023.11.17 -1 3 14847

Lehet adni parancsba AI-nak, hogy fessen képet, a paraméterek elszánt arc, zsidó, buzi...

És megfesti, pont olyan lesz mint az igazi!-;)

Előzmény: autumn crocus (14824)
X700 Creative Commons License 2023.11.17 0 2 14846

Bibi mindent is elér:

 

1. Megszálló és elnyomó

2. Hamász eltörlését ígérő

3. Háborús bűnös

Előzmény: OFF -mondta az indián (14844)
PW2024 Creative Commons License 2023.11.17 -1 5 14845

A jegyzőkönyv kedvéért:

A nagy propagandista véletlenül elismerte, hogy vannak civilek is a Gázai övezetben, nem mindenki Hamász terrorista.

Civil áldozatok is léteznek, a korábbi "eltüntették a terrorista fegyverét és azért tűnik civilnek" csak a szokásos süket duma volt, mint az "ingyenes házbontás".

Előzmény: zicharonot (14839)
OFF -mondta az indián Creative Commons License 2023.11.17 -1 6 14844

Bibi megmondta hogy kímélni akarták őket csak nem sikerült.

Előzmény: Kaidug (14840)
The Lennerockers Creative Commons License 2023.11.17 -2 7 14843

Okosnak képzeled magad, de még arra se jöttél rá, hogy már nem a gázai népirtás szándéka, hanem annak tényleges megvalósítása, kivitelezése a probléma.

Előzmény: zicharonot (14838)
X700 Creative Commons License 2023.11.17 -1 6 14841

Daniel Hagari előre bejelentette, hogy nem lesztek tekintettel semmiféle ENSZ egyezményre, hadi jogra, emberi jogokra, emberiességi formaságokra. (A lista nem teljes.)

Előzmény: zicharonot (14838)
Kaidug Creative Commons License 2023.11.17 0 8 14840

Neked kellene bizonyítani, hogy mind a 15000+  palesztint véletlenül ölték meg.

S nem szándékosan.

Előzmény: zicharonot (14838)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -8 2 14839

Mit hazudozol? Nem tagadtam, hogy vannak ott civilek.

Mutasd meg, hogy tagadtam. 
Sok kávét kérjek?

Előzmény: PW2024 (14832)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -9 1 14838

Szóval nem tudod bizonyítani az izraeli népirtás szándékát.

Előzmény: Kaidug (14834)
gépeszű Creative Commons License 2023.11.17 -7 0 14837

se haverom, se másik nickem nincs egyidőben

 

szóval mit élvezel ezeken, hogy folyton beteszed ?

Előzmény: X700 (14835)
Törölt nick Creative Commons License 2023.11.17 0 7 14836

mit kell ilyenkor csinálnunk ?

 

Felháborodni a zsidók népirtása, a palesztin családok kivéreztetése ellen.

Előzmény: gépeszű (14831)
X700 Creative Commons License 2023.11.17 0 6 14835

Szólj a haverodnak vagy a másik nickednek, hogy tegyen fel kislány képeket!

Előzmény: gépeszű (14831)
Kaidug Creative Commons License 2023.11.17 0 8 14834

Szándékosság: olyan magatartás, melynek következményeit tanúsítója kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.

SZÁNDÉK főnév -ot, -a (régiesirodalmi nyelvben) szándok

  • 1. Vmely cselekvésre, tettre alkotásra, magatartásra irányuló tudatos, többé-kevésbé határozott törekvés

Hát kb ugyanaz.

S szórólapokkal csak a lelkiismereteket nyugtatjátok.

Előzmény: zicharonot (14829)
Tschüss Creative Commons License 2023.11.17 0 7 14833

Nem a gázai civilek rendeztek népirtást Izraelben hanem a Hamasz.

 

Az eddigi gázai népirtást köztudottan a zsidók csinálták.

Előzmény: zicharonot (14830)
PW2024 Creative Commons License 2023.11.17 0 3 14832

Vannak civilek? Eddig ezt is tagadtad. Most éppen ezzel látod alátámaszthatónak a hazugságaidat? Tényleg nagyon okos lehetsz, ha ezekbe az ellentmondásokba nem zavarodsz bele.

Előzmény: zicharonot (14830)
gépeszű Creative Commons License 2023.11.17 -5 1 14831

bocs, de ez mi ? mit kell ilyenkor csinálnunk ?

 

hányni a dögevő élvezkedéseden ? annyit nem érsz meg

Előzmény: X700 (14692)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -8 2 14830

Nem a gázai civilek rendeztek népirtást Izraelben hanem a Hamasz.

A civilek közül megjelent a csürhe is akik nekiálltak fosztogatni

Előzmény: PW2024 (14828)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -8 1 14829

Szándék vagy szándékosság az nem ugyanaz.

 

Nemzetközi jog szerint Izrael felszólította a civileket, hogy menjenek el de a Hamasz nem engedte el őket, ezzel megvalósult a szándékosság amit mással akart elvégeztetni.

Konklúzió: Hamasz akart népirtást

 

Előzmény: Kaidug (14822)
PW2024 Creative Commons License 2023.11.17 0 4 14828

Bevetted, hogy a terroristákat keresik? Maga a "járulékos veszteség" a cél, le se sz@rják a terroristákat.

Előzmény: X700 (14825)
zicharonot Creative Commons License 2023.11.17 -7 1 14827

Bizonyiték?

Előzmény: Crevalcore (14823)
Kaidug Creative Commons License 2023.11.17 0 5 14826

Ezek a férfiak testvérek?

Előzmény: zicharonot (14821)
X700 Creative Commons License 2023.11.17 0 4 14825

A "szándékot" mutasd be.

 

Ezt a szemét aljas dumát!

A szándék "humanitárius tevékenység", a gyakorlat pedig a népirtás.

Ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa.

Akkor az minden bizonnyal egy kacsa, akkor is, ha megpróbálják terrorista keresgélésként eladni.

 

Nagyon jó indulattal 1500 (lehet, hogy csak 150 vagy 15) terrorista megvan, de ennyi a járulékos vesztesége 40 nap alatt:

 

 

( Az Euro-Med Human Rights Monitor = Egy fiatalok által vezetett független, nonprofit szervezet. 2011 novemberében alakult, és Svájcban van bejegyezve, ahol hivatalos központja is van. )

Előzmény: zicharonot (14820)
autumn crocus Creative Commons License 2023.11.17 0 6 14824

Ez egy buzikat bemutató festményre hasonlít.

Előzmény: zicharonot (14821)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!