Most olvastam: "A korhazakat be kene tiltani. Az evi halalozaso hetven szazaleka korhszban tortenik, haljanak meg az embereo inkabb otthon."
Szerintem a temetőket is be kéne tiltani, hiszen az emberek igen jelentős százaléka ott végzi. Persze a temetőbezárás következtében felszabaduló összegből a négymillió mélyszegényt kell ellátni Big Mac menüvel :)
Megmondom őszintén, hogy nem érdekel. Úgy általában nem foglalkozom a balliberálisokkal. Talán én vagyok az egyetlen szerencsés itt a fórumon, aki azt sem tudja, hogy ki az a hümi.
A melósnak legyen arra igénye, hogy olyan munkaerő váljék belőle, amivel odamehet a munkahelyen a főnökhöz egy számára megfelelő bérigénnyel.
Milliószor mondtam már, hogy az a melós, aki várja a délután négy órát, mint a messiást a napközbeni 25 cigiszünetével, az ne várja el, hogy megfizessék.
A környékünkön (nem egy gazdag környék) egy 8 általánossal rendelkező építőipari segédmunkás nettó 12 ezret keres egy nap. Egy szakképzett, tapasztalt, jó munkaerő a napi 20-at megkapja.