A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Tökfej: nem azt írtam, hogy nem értheted. Érthetnéd éppen te is, mint ahogyan nagyon sokan értik is.
Te viszont nem érted. Ez egy ténymegállapítás, amelyet azokra a fájdalmas ostobaságaidra alapoztam, amelyeket az elmúlt évtizedekben a különböző fórumokra ömlesztettél.
Miután a delikvens konstans értetlenségén semmiféle fejlődésnek és megértésnek nyoma nem látszik, akkor bizony nem érvelési hiba, hanem szimpla ténymegállapítás: "Te ehhez nem értesz, barátom".
Okos ember ekkor veszi a lapot, és vagy megtanulja az adott dolgot a hozzáértőktől, vagy elereszti a témát és nem okoskodik tudatlanul.
Amikor valaki nem a konkrét hibakimutatásra reagál, hanem helyette ilyesmire hivatkozik, hogy "te ezt nem értheted, mert nem értesz hozzá", "nincs megfelelő képzettséged a témához", "vérlaikus vagy", "semmihez sem értesz", "Dunning-Kruger hatás". - Végül is ez az érvelési hibák egy koktélja. Elterelő manőver, hamis okozat, tekintélyre hivatkozás, szakértői álca, személyeskedés kombója.
„Habár a Planck-hossznál kisebb távolságról értelmetlen beszélni.”
A Planck hossz, már nem nulla távolság. Vagyis van értelme távolságról beszélni egészen a nulláig. A nulla meg egy jó segédeszköz a matematikában, de a semmi nem a valóság része, hanem az a fikció, ami nagyon hasznosnak bizonyult. Így a Planck hossznál kisebb távolságot nem lehet értelmetlenné, csak mérhetetlenné nyilvánítani.;-)
„fel sem bírja fogni, hogy a tágulás esetében nem a teljes méret változásáról van szó, hanem arról, hogy lokálisan mindenhol minden szomszédos dolog távolabb kerül egymástól.
Lám, az előző hozzászólásában már elő is került a mórickafizikai képzet, hogy a tágulás esetében a határoló felületet kell figyelni. „
Amennyiben egy atomnyi méretből keletkezett a tér és idő, majd az inflációval secperc alatt végtelenné tágult, úgy az utána keletkező anyag (korpuszkulák) távolodnak egymástól és nem a tér tágul. Vagyis egy adott globális térben a sötét energia, (anti gravitáció) dolgozik a lokalitásokban erős gravitációval szemben. Nincs más határoló felület, mint ameddig ellátunk. Ha ez az igazolt feltevés, akkor nincs is szükség ősrobbanásra, inflációs kitágulásra, csak egy végtelen nagy téridőre, amiben a taszító, vonzó erők munkálkodnak az anyagon. :-)
@IGe matekból és logikából is kihívásokkal küzd, fel sem bírja fogni, hogy a tágulás esetében nem a teljes méret változásáról van szó, hanem arról, hogy lokálisan mindenhol minden szomszédos dolog távolabb kerül egymástól.
Lám, az előző hozzászólásában már elő is került a mórickafizikai képzet, hogy a tágulás esetében a határoló felületet kell figyelni. Egy fenét kell. De ezt nem fogod tudni elmagyarázni @nárciszvirágszálnak.
"Keversz dolgokat ... a matematika ... de inkább a mérnöki matematika csak valami nagyon nagyhoz való közelítést ért a "végtelenen"."
Arról beszéltem, hogy a nagyon nagy, nem egyenlő a végtelennel. A végtelen megközelítése, egy kitáguló univerzum számára lehetséges. A benne lévő szemlélők erről csak filozofálhatnak, vagy matekozhatnak. :-)
Keversz dolgokat ... a matematika ... de inkább a mérnöki matematika csak valami nagyon nagyhoz való közelítést ért a "végtelenen". Csak egyeseket bezavar a fekvő nyolcas jelzés. A Világmindenségben a sok-sok világ is benne van, tehát ha azok közül egyben tágulás van, attól még a Világmindenség nem Tágul.
Mint ahogyan a Föld sem tágul attól, ha felfújsz egy lufit. :-)
„Univerzum, avagy más nevén a Világmindenség tágulása is hasonlóan logikai lehetetlenség.”
Az univerzum egy világot jelent, a multiverzum, sok világot jelent. Azt nem tiltja a logika, hogy a sok közül táguljon egy, vagy több. Ahogy azt sem, hogy zsugorodjon valamelyik. Viszont kell egy szuperhalmaz, amely befogadja ezeket magába. Mivel a matematika is kezelni tudja a végtelent, egy végtelen szuperhalmaz léte sem kizárható. Így megmarad a káposzta, és jóllakik a kecske. Kell ennél több? ;-)
Az entrópikus értelmezés szerint a termodinamikai egyensúlynál az idő megszűnik.
Ebből fakadóan a különböző méretskálákon másképp is telik?”
Hogy mi az idő? Hát a kiterjedtség, téralkotás folyamata. Ez egy nem látható mozgása a megnyilvánuló potenciaerőnek. A megnyilvánulás tartama, a téridő kvantuma. Szerintem a Planck időnél és Planck távolságnál kisebb téridő kvantumok megmérése lehetetlen küldetés. Mivel a 0Kelvin csak megközelíthető, de nem elérhető, a nullponti energia végtelen sok téridő kvantum, végtelen nagy energiatárolója a világegyetemnek. Az anyagmentes téridő struktúra, „Az „ekvipartíció” egyenlő részekre való bontást jelent a latin 'equi' és a 'partitionem' szavakból eredően. Az ekvipartíció eredeti koncepciója az volt, ha egy rendszer elérte a termikus egyensúly állapotát, akkor a rendszer teljes kinetikus energiája átlagosan egyenlő részekből áll.” az idézet alapján termikus egyensúlyban van. A téridő kvantumoknál nagyobb mértskálán létező elemi részecskék, az anyag sajátideje, a létezési ideje már becsülhető. A Proton elbomlását azonban még nem tapasztalták a fizikusok.
Mint már korábban is írtam, ez is a bukás előjele, hogy egyre "idősebb lesz" a MonoŐsRobbanás :-)
Ja és nem csak néhány, hanem egyre több kutató szerint.
Bekavart ugye a James Web űrtávcső a sokkal nagyobb érzékenységével.
Volt már ilyen kb 100 éve:
49. A Tejút az egyetlen Galaxis az univerzumban ... ( nos ez 1924-ig volt csak így. Hubble amerikai csillagász a kaliforniai Mount Wilson tetején lévő távcsővel akkor bizonyította be, hogy sok galaxis van szétszórva az űrben.)
... Az Ottawai Egyetem számolt be arról a kutatásról, amely akár fel is forgathatná a kozmológia tudományát. A Rajendra Gupta asztrofizika adjunktus nevével fémjelzett tanulmány, amelyet az MNRAS szakfolyóirat publikált, egészen újragondolja a galaxisok keletkezését és az ezzel járó fizikai folyamatokat.
Miről is van szó? A Világegyetem korát a rendkívül távoli galaxisok vöröseltolódása segítségével számították ki. Az úgynevezett Lambda-CDM modell alapján néhány éve ezzel a módszerrel 13,797 milliárd évnek találták, ez ma az általánosan elfogadott kor. Van azonban egy Matuzsálem becenevet kapott csillag (hivatalosan HD 140283), amelyet Földünktől mindössze 190 fényévre találtak, és amelynek korát az első becslések az Univerzuménál régebbinek, több mint 14 milliárd évesnek. találták, ez pedig egyértelmű ellentmondás volt – későbbi kormeghatározások már csak 12 milliárd évet kaptak a csillag korára. Emellett a James Webb-űrteleszkóp olyan galaxisokat fedezett fel, amelyek alig 300 millió évvel az Ősrobbanás után már léteztek. E galaxisok olyan tömegűnek és olyan érettnek tűnnek, amihez az aktuális elméleteink szerint évmilliárdok fejlődési ideje szükséges, miközben a méretük kicsiny. Néhány fura észlelés van tehát, amelyekre jelen pillanatban nem tudunk még tökéletes, mindent átfogó magyarázatot adni, a kanadai kutató megpróbálta.
Gupta a vöröseltolódásra talált alternatív magyarázatot. Ahelyett, hogy pusztán az Univerzum tágulásának jele volna, az ottawai kutató szerint ez egy összetett eredetű, hibrid jelenség. 1929-ben Fritz Zwicky elmélete az volt, hogy a vöröseltolódást a „fény fáradása” okozza. Magyarul: azért tűnnek vörösebbnek a távoli objektumokról érkező fotonok, mert a nagy megtett út során energiát veszítettek, például más részecskékkel ütközésük során. Gupta úgy véli, ha ezt az egyébként elvetett, a megfigyeléseknek ellentmondó elméletet kombinálja az elfogadott, az Univerzum tágulásából adódó vöröseltolódás elmélettel, akkor pontosabban magyarázhatóvá válnak egyes fizikai folyamatok. Ehhez még hozzávette a Nobel-díjas Paul Dirac 1937-es elméletét, amelyben arról is szó volt, hogy az egyes fizikai állandók a Világegyetem időskáláján nézve változhatnak, fejlődhetnek, annak köszönhetően, hogy a részecskék kölcsönhatásai és a Világegyetem kora összefügghet. Ezeket csatolt állandóknak nevezik....
"A világegyetem határfeltétele az, hogy nincs határa. Más szavakkal az euklideszi téridő egy vég nélküli zárt felület, mint a Föld felszíne. Mondhatjuk, hogy a képzeletbeli és a valós idő a Déli-sarkon kezdődik, ami egy olyan pont a téridőben, ahol a normál fizika törvényei érvényesek. Nincs semmi a Déli-Sarktól délre, tehát nem volt semmi az ősrobbanás előtt." - St. Hawking mondta egykoron egy rádióadásban ezt.
Mekkora hablatyolás!!! Ha nincs a világegyetemnek határa, akkor TÁGULNI SEM nagyon van minek. Déli-Sarktól délebbre meg sima körkörös érvelés. Hófehérkénél már nincs Hófehérkébb. Vagy a petitio principii-nél sincs már petitio principiibb !!! Azaz a körkörös érvelési hibánál már nincs körkörösebb érvelési hiba.
Univerzumunk kétszer olyan idős lehet, mint a jelenlegi becslések, állítja egy új tanulmány, amely megkérdőjelezi a domináns kozmológiai modellt, és új megvilágításba helyezi az úgynevezett "lehetetlen korai galaxis problémát".
"Újonnan kidolgozott modellünk több milliárd évvel meghosszabbítja a galaxisok keletkezési idejét, így az univerzum 26,7 milliárd éves, és nem 13,7 éves, mint korábban becsülték" - mondta Rajendra Gupta, az Ottawai Egyetem Természettudományi Karának fizika adjunktusa.
A csillagászok és fizikusok évek óta számítják ki univerzumunk korát az ősrobbanás óta eltelt idő mérésével és a legrégebbi csillagok tanulmányozásával a távoli galaxisokból érkező fény vöröseltolódása alapján. 2021-ben az új technikáknak és a technológiai fejlődésnek köszönhetően univerzumunk korát így 13,797 milliárd évre becsülték a Lambda-CDM konkordancia modell segítségével.
Sok tudóst azonban zavarba ejtett a Matuzsálemhez hasonló csillagok létezése, amelyek idősebbnek tűnnek univerzumunk becsült koránál, valamint a korai galaxisok felfedezése az evolúció előrehaladott állapotában, amelyet a James Webb űrteleszkóp tett lehetővé. Ezek a galaxisok, amelyek mindössze 300 millió évvel az ősrobbanás után léteztek, úgy tűnik, hogy érettségi szintjük és tömegük tipikusan a kozmikus evolúció milliárd éveivel függ össze. Ráadásul meglepően kis méretűek, ami újabb rejtélyt ad az egyenlethez.
Zwicky fáradt fény elmélete azt sugallja, hogy a távoli galaxisok fényének vöröseltolódása a fotonok hatalmas kozmikus távolságokon történő fokozatos energiaveszteségének köszönhető. Úgy látták azonban, hogy ellentmond a megfigyeléseknek. Gupta mégis úgy találta, hogy "azáltal, hogy lehetővé tesszük ennek az elméletnek az együttélését a táguló univerzummal, lehetővé válik a vöröseltolódás hibrid jelenségként való újraértelmezése, nem pedig pusztán a tágulás miatt."
Zwicky fáradt fényelmélete mellett Gupta bevezeti a Paul Dirac által feltételezett "csatolási állandók" kialakulásának ötletét. A csatolási állandók alapvető fizikai állandók, amelyek szabályozzák a részecskék közötti kölcsönhatásokat. Dirac szerint ezek az állandók idővel változhatnak. Fejlődésük lehetővé tételével a Webb-teleszkóp által nagy vöröseltolódással megfigyelt korai galaxisok kialakulásának időkerete néhány százmillió évről több milliárd évre meghosszabbítható. Ez megvalósíthatóbb magyarázatot ad az ősi galaxisokban megfigyelt fejlett fejlettségi szintre és tömegre.
Sőt, Gupta azt sugallja, hogy a "kozmológiai állandó" hagyományos értelmezése, amely az univerzum gyorsuló tágulásáért felelős sötét energiát képviseli, felülvizsgálatra szorul. Ehelyett egy állandót javasol, amely megmagyarázza a csatolási állandók fejlődését. A kozmológiai modellnek ez a módosítása segít megoldani a korai univerzumban megfigyelt kis galaxisméretek rejtvényét, lehetővé téve a pontosabb megfigyeléseket.
