A tér megújulásának lépései. Tervek, elképzelések, és azok megvalósulása. Ha marad a nemzeti kormány, akkor jó esély mutatkozik, hogy a tervek nemcsak tervek maradnak, hanem lesz is belőle valami.
A Várkert bazár szép lett, ez a lényeg. Ha vannak még kisebb hibák, majd kijavítják, ez minden nagyobb építkezés esetén így van, de ez már nem befolyásolja a lényeget szerintem. Persze, aki kimondottan simfelni akarja, mindig talál rá okot.
Ez is túl erős kifejezés szerintem. A magam részéről értékelem azt az óriási munkát, amit a felújítók már elvégeztek, ehhez képest a van még hátra néhány dolog, kicsit feszített volt az átadás, majd szépen helyre kerül minden, hamarosan.
Hátrébb az agarakkal! A nemzeti kormány legalább megcsinálta a felújítást! Az átadás előtt feszített volt a tempó, nyilván azért is lett több hiba a szokásosnál, de legalább megcsinálták! Ellentétben az MSZP-SZDSZ színtársulattal, akik hozzá sem kezdtek.
A hibákat majd szépen kijavítják a kivitelezők, a garanciába biztos belefér, de nyugi, akkor is fog az ellenzék sipákolni, majd találnak valami más ürügyet rá.
Ha egy orvosi team vétene "ennyire kisebb hibákat", kihalna egy kontinens.
"Egy felújítást megtervezni, kivitelezni, végigvinni - ha kisebb hibákkal is - na, az már valami!"
Lószart!
Egyszerű szakértelem helyenként technikusi fokon. Anno a technikumban már másodikban kirúgták volna a tanulót, ha ilyen trehány munkát végez - bizony, még tervezésileg is.
Nagy valami lehet kockaköveket vízszintesen lerakni, egy lépcsőt befejezni, egy liftet a helyére tenni, a füvet egyenletesen teríteni.
Anno az Ezermester folyóirat komplikáltabb dolgokra mutatott megoldásokat.
Sosem fogod belátni, attól még így van:
Az egész hacacáré az átadási onanizálásért és a csókosok közpénzzel való töméséért ment.
Most a végén még összecsapják egy kicsit, aztán le lesz szarva, mint eddig - meg se közelíthető, meg minek is.
Viszont csoroghatott a meghatott patakkönny és lelkendezhettél egy kicsit, szóval elérte a célját.
Korai a szeptember végi elkészülés, még a végén jó idő lesz és lehet használni a kertet. Egy szabadtéri létesítményt legkorábban november végén illik megnyitni, hogz ne zavarjon a sok néző. A bubipestises zöldkerékpárokat meg januárban, mert akkor kevesebb a gond a használókkal.
Megint nosztalgikus hangulatba kerültem: a régi Dacia autóm jutott eszembe.
Kispesten volt egy élelmes maszek, aki a vadi új Daciákat szétszedte, újra összerakta és akkor jóval kevesebb hibával kellett nap mint nap megbírkóznia (elosztófedél repedés, főfékhenger tömítés, csavarhullás a tetőkárpitból, kézifékfelakadás és hasonlók) a tulajnak. Jól megélt belőle.
Nekem kombim volt, a csomagtartóban állandó jelleggel egy kisebb műhely gép és szerszámkészlete lakozott.
Ezek a bazárépítők is elég sokáig bebiztosították maguknak a megélhetést.
Bemutatjuk, miket felejtettek el befejezni a második megnyitóra. Nem akarunk fanyalogni, útmutatást adunk ahhoz is, hogy ne szembesüljön a hiányosságokkal. Tovább »
Csak egyet mondjál, ami az ő ötlete volt, elkezdte és be is fejezte... (mmondjuk azon kívül, hogy a hajléktalanokat dicsőségesen kizsuppoltatta a fővárosból)
A háttérben látszik egy vízszintező, ami, ha legközelebb vízszintest lát, szédülni fog, odébb pár szakmunkás látható szakértelemmel ücsörög egy korláton, viszont mutatóban ott árválkodik egy betonkeverő (kockakő lerakásához minek, azt csak a jó magasságos unortodoxer tudja.
Viszont dícséretes, hogy legalább egy ember nézi - még sosem láthatott ilyet - az elkészült remekművet és majd büszkén mesélheti az unokáinak, hogy egyszer látott valamit, ami majdnem munkához volt hasonlítható.
1. Ha az ünnepélyes átadás után pár nappal, az akkora égés (az átadóra nézve is), mint egy közepes napkitörés.
2. Ahol a bármikor előforduló közműhibákat így javítják, ott azt gányolásnak, kontárkodásnak, a dolgozó veszélyeztetésének, stb nevezik - amit persze nálunk unortodoxiának fordítanak. (Nehogy már ne lenne a közelben egy hatos létra, mellbekötő és a hasonlók, vagy ha igen, akkor a cég 1000 évig nem nyerhet közbeszerzéses munkát, mert tojik a törvényekre és aki megbízta, az minimum korrupt)