A 20. Férf Kézilabda VB Németországban kerül megrendezésre, 2007. Január 19. és Február 4. között. A magyar válogatott Dániával, Norvégiával és Angolával került egy csoportba.
A 2006-os németországi foci vb után ismét egy teltházas, magas színvonalú rendezésben bízhatunk, ahol a több tízezres csarnokok is bevetésre állnak, Kölnön át Hamburgig!
Na, tegnap este megláttuk, ha eddig nem tudtuk volna, hogy miért kell nekünk izgulni a továbbjutásért is, akkor is, ha a csapatunk bárkivel képes felvenni a harcot. Ha végignézték a spanyol-dán meccset, saját szemükkel is meggyőződhettek róla, mi a gond. Kishitűség, számolgatás, ahelyett, hogy teljes erőbedobással azzal foglalkoznának ami a dolguk. Ezt a horvát csapat simán megverhető volt. Nincs itt mentség, egyértelműen magunknak köszönhetjük a vereséget. Ennyi hibát egy úttörőmeccsen lehet látni, mint amennyit elkövettünk. Röhejes átlövőteljesítmények, minden átlövő 3/0-as lőlappal egy félideig? Miért nem Nagy Kornél játszik Vadkerti helyett, amikor egyértelműen átlövésekben vagyunk harmatosak?
Ez a csapat úgy harcolta ki a világbajnoki részvételt, hogy kapusposzton Nenad még szóba sem jött. Fazekason tegnap egyáltalán nem múlt a meccs. Számomra örömteli volt, hogy a korábbi díszőrség helyett kapusként viselkedett. A bírókra sem lehet fogni a vereséget, mert a második félidő közepéig még nem borult fel a pálya, addig legfeljebb egy enyhe hazai pályát kaptak, akkor viszont láthatóvá volt, hogy elegük van a béna magyar csapat szerencsétlenkedéséből. Ez törvényszerű volt, nem lehet büntetlenül ilyen sok szerencsétlenkedést elkövetni. Elképesztő, hogy egy labdát nem lehet megfogni, vagy a másik kezébe dobni!
A dánok megmutatták, hogy nem teli gatyával kell pályára lépni, nem kell még a világbajnoktól sem beijedni, nem csodalények azok sem. Megérdemelten verték meg a spanyolokat. Azt azért már most leszögezem, fogadni is merek rá, hogy ha mi így védekezünk, az egész meccset kettős emberhátrányban fogjuk lejátszani ellenük!
Nagy hiba arra számítani, hogy majd az oroszokat megverjük. Megint az utolsó pillanatra halasztjuk a döntést, aztán meg reszketünk.
Összességében azért borzasztó dühítő ez, mert meggyőződésem, hogy ez a csapat, ha szívét lelkét kitenné minden meccsen, ugyanolyan eséllyel harcolna a döntőért mint akármelyik más csapat. Ezzel a mentalitással viszont esélyes a búcsúra! Visszavonom, hogy emlékeztetnek a Kovács Péter féle vb ezüstös társulatra, mentalitásban messze vannak tőlük.
Szomorú, hogy megint a matematikai esélyekben kell gondolkodnunk, részemről nem sok jóra számítok a hátrelévő mérkőzéseken.
Na ja, lehet takitikázgatni, aztán majd szépen eltaktikázgatjuk magunkat, és megyünk a levesbe. Feltenném a kérdést, mi van, ha a ruszkik a mi meccsünkre kapnak vérszemet? Szerintem a ruszkikra spórolni csupán az energiát és a spanyol meccset nem komolyan venni több mint dupla vagy semmit játszani: óriási felelőtlenség, veszélyes hazárdjáték. Meg kell verni a spanyolokat, nincs mese, le a kishitűséggel és a tegnap látott beszarisággal!
Sajnos a tegnapi meccs a vártnak megfelelő forgatókönyvvel alakult, ez volt a realitás! A dilemma most az ,hogy a spanyolok ellen mindent egy lapra feltéve,teljesen kihajtva magunkat ,próbáljuk meg a lehetetlent,s nem fog-e visszaütni az oroszok ellen, ahol jóval több esélyünk van!! A kérdést bonyolítja,hogy Puki lehet csak az utóbbi meccsen lesz bevethető! Láttuk tegnap is, mentálisan mit jelent nekünk,s nem azért mintha Fazekas rossz kapus volna!! A dánoknak bejött, nekünk is sikerülhet a spanyolok ellen mondhatják sokan! Csakhogy azt bíráskodást mi nem kapjuk meg, s nem tudunk olyan csereembereket bevetni!! Én úgy gondolom ,nem kell az utolsó napra hagyni,de a fentiek fényében nem biztos,hogy igazam van!!
Kiegészíteném még két pontal: 4) Fazekas Nándinak üzenem, hogy legyen még tűzesebb, mint ahogy Pulzus is. Egy kicsit meg kell rémiszteni az ellenfeleket. 5) Gábor, továbbra is add magadat tovább! :)
Csatlakozom, amit írtál, szóval Hajrá Magyarok!! :).
A tegnapi dán-spanyolt nézve, a spanyolok kifejezetten rosszul játszottak! Én azt mondom, ha Nenad játékra kész lesz, védeni tud, akkor bárkit megverjetünk a VB-n! Az ő fanataizmusa hiányzott a tegnapi csapatból, mindenki elvolt mint a befőtt! :)
Ha Nenad játszana a spanyolok ellen, sztem meglenne a meccs, féljenek ők Nanadtól!!!
A 3. kalap csapatai az elsőből kapnak ellenfelet, az elsőből felmaradó 1 csapat átkerül a 2. kalapba és így az ott lévő 8 csapatból sorsolnak négy párosítást.
A mérközések időpontja jún. 9-10 ill. 16-17.
A már biztos résztvevő 7 csapat: Norway házigazda , France címvédő Spain, Denmark, Croatia, Germany Russia svájci EB 2-6 helyezettjei.
A tegnapi meccset rádión tudtam csak követni, és megállapítottam - főleg amikor hazaérve, a családom, akik látták is a meccset, horrorról számoltak be -, hogy egy vesztes mérkőzést sokkal jobb rádión követni, mert az idegbajt kitűnően szűri a visszafogottságod, és még szórakoztató is - pl. amit a meccs-ellenőrről mondtál, és főleg ahogy mondtad, stb, stb. :) Köszönöm a tegnapi munkádat (is)!
És szerinted a szombati meccset inkább nézzem, vagy csak rádión hallgassam? :-))
És azt is hallottad, hogy a második félidő elején Lantos Gabi válaszolt Neked, reagált az itteni írásodra? :) (Valami olyannal kezdte a második félidő közvetítését, hogy beszámolt arról, sok ismeretlen, kézilabdát szerető barátja van egy internetes fórumon - köszönjük Gabi! -, és Vagdalthúsnak üzeni, hogy nem fogja felhúzni magát).
Kiderült, hogy ki mit gondol a csapatról, várható volt, hogy lesz egy-két fikázó hsz, de ez megszokott. Az az igazság, hogy a horvátok sokkal jobbak, mint mi, akinek ez kérdéses volt, az most újra megbizonyosodhatott erről. Úgy gondolom, hogy akármit is csinálhattunk volna tegnap, akkor sem nyerünk. Én nem Nagy Lacit szedném elő, hanem inkább Ilyést, mert ha féloldalas a csapat, akkor Nagyra másfél ember vigyáz, Ilyésre meg a fél is elég (vagy egy negyed). Pedig pont a baloldalnak kellene brillíroznia, hiszen a másik oldalon egy Nagy Laci áll, akire mindig ki kell lépni. Nos ebből nem sokat láttunk tegnap. Rengeteget hibáztunk. Bízzunk az oroszokban, aztán ha nem verik meg a dánokat, akkor majd nekünk kell legyőznünk őket. A spanyolok ellen keveset remélek. Ha győzelmeknél ez a mi csapatunk volt, akkor a vereségnél is az. Nem kell temetni a csapatot, úgy érzem, hogy nagy céljaink elérésére továbbra is reális esélyünk van. Jókor jön a pihenő.
Sajnálom az elvesztett meccset, mert a horvátok sem tündököltek, látszott. hogy lebecsülnek minket. Ismét bebizonyosodott, hogy öten hat ellen nem tudunk nyerni. Ha a Barcelona szupersztárjának mondott Nagy L. ilyen alibi kézilabdát játszik, akkor ember előnyt adunk ellenfeleinknek. Teljesítményét nem is tudom pozitív természetes számmal osztályzni (!). Bátorság, vállalkozó kedv semmi, ha nincs formában ne játszon. Amúgy a többiek próbáltak kűzdeni, a szélsők, Gál Gyuszi kapartak, de ez kevés. Középen nagyobb támogatás, átlövések kellenek.
Kapitányunknak Skalicki mesternek pedig valami tüzesítő szert kellene adni, mert a többi kapitány szinte felrobban, úgy hajtja játékosait, a miénknek pedig a tej megalszik a szájában.
Sajnos a köcsög dánok lehet, hogy helyettünk mennek tovább, a tegnapi győzelmüknek köszönhetően.
Több lehetőséget Császárnak, gyerünk Gyuszi, bátran, mint az Iváncsikok, nem kell be...ni a többiektől.
Az első két meccs életre szóló élmény volt! (de azért még egy győzelem kellene!) Hajrá magyarok, ne adjátok fel!!!
Na ez a nap nagyon nem a mi szánkíze szerint alakult. A dánok most jól felidegesítették a spanyolokat, akik így valszeg szombaton legázolnak minket. Nagyon kemény vasárnapunk lesz. Veszett mód utálom a dánokat, de valahogy elkellene tőlük tanulni ezt a meccsekre való felpörgést. Hihetetlenül betudják magukat hergelni.
Egyetértünk hogy megmutatták a dánok hogy mit kell játszani, (tegnap a ruszkik is sok borsot törtek a spanyol védelem orra alá) és tudunk mi is nagyon jól játszani!
Ez így van. És azt mondom, hogy a fiainknak meg van az esélye, hogy továbblépjenek! Nem elvárásaink vannak, "csupán" értük szorít az egész ország, és láthattuk ma, hogy nagy hittel, sok lábmunkával és agresszív védekezéssel meg lehet verni akár a spanyolokat is! Hajrá magyarok, mindent bele, Pukinak gyógyulást kívánok! ;)
Nem olvastam vissza az összes hozzászólást, de ez a meccs nekünk nem volt annyira lényeges... Az alaphelyzet nem változott... ha a dánok kikapnak a muszkáktól akkor 8ban vagyunk ha meg nem akkor nekünk kell nyernünk 1 meccset....ennyi...
Azt hiszem még korai számolgatni,s ne feledjük el hogy mi is képesek vagyunk kiemelkedően jó játékra,s ez akár azt is jelentheti hogy a következő 2 meccsünket hozzuk,és szarunk arra hogy ki és mit játszik...... nem kell beszarni senkitől s semmitől,egyszerűen játszani kell mint a csehek ellen az első 20 percben ........magyarok!!!!!
Igen, gyengén játszottak mert nem hagyták öket.Megmutatták hogy hogyan kell legyözni a spanyolkat.Mi is tudunk ilyen védekezést és kapus teljesítményt.Indulni is tudunk és még sok mindent ezt már itt a vb már láthatuk.Én úgy gondolom ha a dánok és a norvégok elleni játékot nyújtjuk akkor lesz még 4pontunk.Csak úgy kell oda állni hozzá.Ma is 70%-os teljesítménnyel partiba voltunk amig nem kezdet a 2szlovén biró szorakozni velünk.