Bár mostanában nem ez a legélénkebb fórum, azért a korábbi igéretemhez hűen közlöm az örömhírt. A héten átvettük a Prokonceptől az engedélyezési terveket. Így a jövőhét elején le is adjuk az önkormányzathoz. Kiváncsi leszek, milyen ütemben fog haladni a munka részükről és mennyire lesznek barátságosak. Mint már írtam, eddig konstruktívak voltak, remélem ez így is marad és nem fognak szőrözni, hiányt pótoltatni semmiben. Szépen lassan talán közeledünk a papírmunka végéhez.
Sziasztok.Miután olvastam a bejegyzést, konzultáltam a ProKoncept-el, akik telefonon érdeklődtek, hogy most akkor valójában mi is a helyzet ezzel a pályázattal.Az ügyintéző valóban azt mondta, nem ismeri a rendszert,-de ez nem jelenti azt, hogy nem pályázható.Merthogy: elmondásuk szerint a hagyományos technológiával készülő épületeknél lehet pályázni, az ipari technológiával készülőknél nem-a PKC viszont nem ipari technológia.A PKC írásbeli állásfoglalást kért tőlük, -amint tájékoztatnak a továbbiakról, rögtön jelzem nektek is!
Ha nem fogadják el, akkor vasbeton falnak kell előadni hőszigeteléssel. Azt tuti ismerik, ahhoz meg nem sok közük van, hogy milyen módon rakom fel a betonra a hőszigetelést.
PKC anyagot nem fogadják el a pályázathoz, megkérdeztem az energia központnál. Nem ismerik, és ezért nem fogadják el. Ha téglából építesz egy házat és arra raksz 40cm EPS-t azt elfogadják.
De azért kérdezzétek meg többen az ügyfélszolgálaton, mi is PKC elemből építünk házat hátha sikerül elfogadtatni a pályázathoz.
Küld el nekem, légyszíves. Most áll tervezés alatt itt mifelénk egy közösségi ház, pkc40-es falelemből, szigetelésre helyezett lemezalappal, szellőztetéssel.
Sziasztok.A+ energiaosztály U= 0,3 W/m2K- tól. A pkc összes elem megfelel ennek.Akit érdekel, e-mailben el tudom küldeni a pályázati anyagot .pdf formátumban, kitöltési útmutatóval együtt.szerintem érdemes megnézni.Tel. szám is van ,utána is lehet kérdezni. Egyébként a netről is le lehet tölteni ezeket.
Az a baj, hogy ez csak jól hangzik! Az A+ mit jelent? Gondolom passzív házat!? A vicc az, hogy (bár nem jártam utána) ha PH-t építtetsz és arról mínősítést is kell gondolom a támogatáshoz, az állami támogatásod jó része el is úszott! Arról nem is beszélve, hogy nem is biztos, hogy megkapod! Tehát, csak a támogatásért építeni PH-t "veszélyesnek" tartom. Ha az A+ nem passzív házat takar, tárgytalan a hozzászólásom! :)
Köszi! ismerősöm akar majd építkezni EPS technológiával, és be akar gyűjteni árajánlatokat mindenkitől. (én mondjuk isoteq elfogult vagyok, mert abból építkeztem anno, de nem hallghat rám: tutira akar menni...) Szóval: ez az új elem a képen, megvásárolható itthon? van hozzá elérhetőség? (Kíváncsi vagyok, h a jelenlegi gazdasági helyzetben ezek hogy élnek meg egymás mellet: Isoteq, Pkc, King-Block, thermo-block, bauland, Quad-lock...)
Azért örülök, hogy van aki komolyan veszi a segítő szándékunkat-és megkeresett privátban.továbbra is állunk rendelkezésetekre.Ja, és nézzétek meg mindenképpen az új Pályázatot,Klímabarát Otthon 2 néven- max.130 m2- es új építésű, A+ energiaosztályba sorolású házakhoz 25.000Ft/m2 vissza nem térítendő támogatást lehet kapni az államtól.2010.okt.31-ig.-vagy amíg nem fogy el a keret.A pályázás díjtalan.Szerintem nagyon megéri-vegyétek ezt figyelembe!!!
Ja, és persze nem csak új építésre, hanem felújításra is. Nézzétek át- remélem segítettem ezzel is:-)
Üdv sztimea.
- Tudod ez egy nyitott, nyilvános topik.
Mindenki leírhatja a véleményét, tetszőleges hangnemben, kivéve az index szabályzatát sértő megnyilvánulásokat.
- Ha már beraktad azt a finom reklámozást a kezdődő vállalkozásotokról, akkor annyit tegyél meg légyszíves, hogy mint „vállalkozó”, ügyelj már egy kicsit a helyesírásra, meg a mondatszerkesztésre. Nekem egyáltalán nem erőségem ez a területe az életnek, ezért ha már én is észreveszem akkor az…
- Azt a web boltot előbb rendbe kéne tenni. Sőőt miért kellene egyáltalán web bolt egy ilyen termékhez (de ez a személyes döntésetek).
Kis javítással az írásod:
„Nem véletlenül nem írtam árat mivel az a rendelt mennyiségtől és az éppen aktuális akcióktól függ. Azért írtam a fórumra, mert úgy gondolom, nemcsak mint kivitelezők, hanem mint bentlakók is tudnánk segíteni annak, aki a pkc mellett dönt. Ezen a fórumon olyanok vannak, akik ismerik a terméket, de lehet, hogy pl. nem látták, nem fogták. Felajánlottam, hogy akár az otthonunkba is el lehet jönni, és nem kértem érte semmit cserébe. Ezek után nyugodtan el lehet menni a gyártóhoz, nem kötelező tőlem vásárolni. Ha valakinek segítség kell, kérdése van, annak szívesen segítünk, de nem szeretném, ha valaki csak kötekedne. Tényleg jó szándékból írtam - mert annak idején nekünk is jobb lett volna, ha valaki felajánlja ezt a lehetőséget.”
Nem véletlenül nem írtam árat-mennyiségtől, az éppen aktuális akcióktól függ az ár- de én azért írtam a fórumra, mert úgy gondolom, nemcsak mint kivitelezők, hanem mint benntlakók is tudnánk segíteni annak, aki a pkc mellett dönt.Ezen a fórumon olyanok vannak, akik ismerik a terméket, de lehet, hogy pl. nem látták, nem fogták.Felajánlottam, hogy akár az otthonunkba is el lehet jönni-és nem kértem érte semmit cserébe-ezek után nyugodtan el lehet menni a gyártóhoz-nem kell tőlem megrendelni az anyagot-ennyi.Ha valakinek segítség kell, kérdése van, annak szívesen segítünk, de nem szeretném, ha valaki csak kötekedne.Tényleg jószándékból írtam-mert annak idelyén nekünk is jobb lett volna, ha valaki felajánlja ezt a lehetőséget.
Ez ám a főnyeremény! Mindjárt meg is rendelem azt a 115 nm falazóanyagot ingyen! Kiváncsi lennék mit szólna hozzá a Fogyasztóvédelem, amikor peres úton 0 Ft ellenértékért követelném az anyagot:)
Üdvözlök mindenkit-új vagyok itt- visszaolvasgattam a topikot- bár nem végig.Kivitelezők vagyunk, sokáig csak hagyományos szerkezeteket építettünk, majd elérkezett a saját házunk építése, itt találkoztunk a PKC-el.Egy másik cég termékével kezdtünk le foglalkozni-de a PKC-nál maradtunk,több szempont miatt-értékersítő,múlt,termék,stb.TErmészetesen a saját házunkat mi szerettük volna építeni- és építettük is.Eközben nagyon megszerettük a technológiát,-dec.közepén a mínuszokban falaztak a fiúk-gyorsan,tisztán haladtak.A PKC kivitelezői lettünk, és mivel jártasak vagyon a kereskedelemben- ezért a viszonteladói is.DE: soha, senkire nem beszéltük rá feleslegesen aPKC-t, a mi házunk még a 30-as elemből épült, fafödémmel,könnyűszerkezetes válaszfalakkal.-csak ,ameddíg a pénze engedte, illetve,amit szükségesnek láttunk.Ma már több házon, tetőfelújításon vagyunk túl, van kapcsolatunk tervezőkkel, akik terveznek és átterveznek- és úgy gondoljuk, minden tudunk, amit kell.
Ha bárkinek tudunk segíteni, keressetek nyugodtan, fejér megyében vagyunk, bárkinek szívesen megmutatjuk a házat,akár hétvégén is:-) és elmondjuk a tapasztalatainkat-mint benntlakók.
Az egyébként tévhit, hogy ha a gyártót keresi meg valaki, több kedvezményt fog kapni.Megkeresheti, sde a mi esetünkben pl. hozzánk küldi ka környékről az érdeklődőket-meg lehet próbálni tőlük kérni egy árajánlatot- és átjönni hozzánk, és kérni tőlünk.Eddíg még mindíg mi voltunk a jobbak:-) és ez ugye nem kerül semmibe.
Lehet, hogy kicsit hosszú voltam, bocs, ha segítség kell, írjatok.Üdv.
Mindenkitől elnézést szeretnék kérni,de közbeszólt a tecnika ördöge :( Vagyok,élek,és válaszoltam azoknak,akik írtak mailt!
Az elhangzottakhoz annyit hozzátennék,hogy az én házam 176,5nm alapterületű,a hugomé 121nm. Mindkettő "amerikai stílusú" amivel járnak a 2*2m fölötti ablakok. Ami a különbség,hogy nála normál,nálam "extra energiatakarékos" üvegek vannak beépítve,és a végeredmény,hogy a 2 ház havi gázfogyasztása egyforma! ;)