Elővételben megvéve NETen volt 18 a felnőtt, 9 a gyerek retur. N.Cadornaig (talán a Centrale sem több)
Van valami átszállós vonat/busz megoldás ami 1-2-3€-val olcsóbbra jött volna, meg van Shutle, de mindkettőt macerásabbnak gondoltam. Sőt asszema shutle irányonként 10€.
Helyszínen a MExpress is több kicsit. Ha jól emlékszem végig kell foglalni szinte, hogy rendesen lásd az árakat.
Igen, be lehet jutni, de valamiért r...dt drága az a szakasz. Ha Comozni is akartok és esetleg többen vagytok (több vonatjegy) akár az autóbérlésen is elgondolkozhatsz. Jövő héten megyünk mi Comora és annyiért bérlem a kocsit kb., mint amennyiért 3-an vonatoztunk márciusban Milánóba a reptérről. Persze Milánóba kihívás a kocsi, közlekedés és parkolás szintjén.
Kérdésem: Malpensáról bel lehet jutni vonattal a városkp-ba, mert talán egyszer azt írta valaki, hogy nem... a térképen pedig látom a reptér előtt a síneket, illetve valaki írta, hogy átszállással egyből ment Como-ba.
Igen a dugó kiszámíthatatlan, ezért gondoltam a vonatra.
Amibe kérném még a segítségeteket, az a déluitáni program lenne, hogy szerintetek mi férne bele.
Én úgy terveztem, hogy Centrale ből M3 Duomo, ott Dóm+Scala+Vittorio E. utána Parco Sempione+Montenapoleone séta környéke nézelődés kicsit belekóstolni a szombat esti érzésekbe és 21-22 körül vissza Bergamo.
Úgy más a helyzet, akkor lehet jobb lepakolni, bár kérdés mekkora az a csomag, mert ha egy könnyű hátizsák, akkor nem biztos, mert csak megy vele az idő.
Haja, egyszer a vonaton Milából jövet olyan szép öltönyös fiatalemberekkel volt tele a fülke, hogy csak néztem. Nagyon értenek hozzá. Még Madeirán is a túraúton elegánsan fekete cipőben jöttek az olaszok pedig mindenki más túracipőben volt.
Igazából a szállásunk Bergamoban lesz és lepakolni leakarunk. És a vasútállomástól nem lesz messze a szálloda.Ezért gondoltam a vonatot. Vagy akkor is inkább a buszt javaslod?
Hallgattam rátok megvettem a jegyet a Ryanairtől sikerült elég jó áron. 13 55 kor száll le Bergamoba és ahogy néztem a Trenitalia honlapját 15 02 kor megy egy vonat Milano Centraleba. Onnan pedig metroval gondoltam a Domhoz jutni.
A vonat jegyet szerintetek érdemes meg venni előre vagy egyszerűbb ott helyben?
Ha nyaralásról van szó, akkor én is szívesen eltöltenék ott akár fél évet is, de a látnivalói bele férnek múzeum nélkül bőven egy napba. Mi mindent megnéztünk, megkirándultunk, bementünk, kimentünk, elmentünk, lementünk, sőt, azzal, hogy lesétáltunk a hegyoldalon az alsó városig, tán még a "kötelező" programot túl is teljesítettük, de nagyon élveztük azt a sétát is.
Persze, de alapvetően nem nagyon különbözik a véleményünk, hogy ezt a két fél napot nem érdemes szétforgácsolni.
Amúgy az a véleményem, hogy csak annak elég Milánóból egy nap, aki nem kíváncsi rá, aki csak "egyszerűen arra téved", és ki akarja pipálni. Csak maga az, hogy az ember elmegy az egykori Sforza palotába, fél napot is igénybe vehet. Persze ahhoz, hogy el akarjon oda valaki menni, ok lehet, ha van a történelem iránt benne valami fogékonyság. Oké, nem kell minden templomot megnézni, de ha azt hiszed, hogy ha láttad a Duomót, akkor mindent láttál, nagyon tévedsz...., mert ahány, annyiféle, és legalább 5-6 van Milánóban nagyon is megtekintésre méltó. A milánói Scála is biztos érdekes programnak, ezt mi is kihagytuk, de az Ambrosiana könyvtárat és múzeumot igazán érdemes megnézni! Aztán még az sem elvetendő program, ha az ember elmegy a felhőkarcolós negyedbe, mert kuriózum.
Mi is csak két napot voltunk, igen rohanós és fárasztó volt, ha az ember úgy igazán azt akarja érezni (nem csak elmesélni), hogy ismeri Milánót, akkor minimum 4 nap. Jó lett volna kicsit céltalanul is sétálgatni és bámészkodni, vagy csak úgy felülni a villamosra, és menni vele, amerre megy..., erre végképp nem sok időnk volt, de kicsit kipróbáltuk.
Én voltam már Milánóba egy fél napot, és nekem se jött be....A feleségem szeretné látni, de igazából csak azt a pár nevezettséget akarjuk meg nézni és kicsit a hangulatát megérezni. Annak örülök, hogy Bergamo jobb hely.
Ettől szép az élet, hogy nem vagyunk egyformák. Nekem Milánóra bőven elég egy nap, Bergamoban meg akár heteket el tudnék tölteni, pedig jobban szeretem a nyüzsgést és a nagy városokat.