" A homeopátia története itthon
Hahnemann tanai már néhány évvel az Organon első kiadása után, 1810-től terjedtek el hazánkban. Az 1820-as években egyre több praktizáló orvos tért át a homeopátia alkalmazására. Első képviselői Almási Balogh Pál (Kossuth és Széchenyi orvosa), Forgó György, Bakody József, Attomyr József voltak. Ehhez az első generációhoz tartozik, de a homeopátiával csak később, az 1830-as években ismerkedett meg Kovács Pál, Argenti Döme, Moskovitz Mór, Horner István, Ivanovich András, Hausmann Ferenc. 1830-ban megjelent az Organon magyar fordítása (Bugát Pál és Horváth József munkája).Társadalmi téren gyorsan és széles körben ébredt szimpátia az új, "szelíd" gyógymód iránt, különösen az arisztokraták támogatása segítette a homeopátia térhódítását. Szakmai körökben azonban hitetlenkedéssel és elutasítással fogadták. Bár korábban, 1819-ben a Habsburg Birodalom területén hivatalosan betiltották a homeopátiát, a törvényt nem tartatták be szigorúan, így pl. az 1831-es kolerajárvány idején a homeopatáknak (pl. Bakody József) lehetőségük nyílt, hogy bizonyítsák módszerük hatásosságát. A tiltó rendeletet ennek ellenére csak 1837-ben vonták vissza.
Az 1830-as - 40-es években magánalapítású homeopátiás kórházak sora nyílt a vidéki nagyvárosokban (Kőszeg, Győr, Gyöngyös, Miskolc, stb.) Az orvosok száma növekedett, így 1845-ben már felmerült egy homeopata orvosi egyesület alakításának terve. 1848-ban a Batthyány-kormány homeopata professzort nevezett ki, és egyetemi tanmenetbe iktatta a homeopátia oktatását. A kezdeményezés rövid életűnek bizonyult, mivel a szabadságharc leverése után Habsburg-ellenes mozgalomnak tekintették, és a hasonszenvi gyógyászat a kiegyezésig ismét tiltott gyógymódnak számított.
1865-1906: A homeopátia intézményrendszere a kiegyezés után
A társadalmi mozgalmak újraindulása után, 1865-ben alakult meg Egyesületünk elődje, a Magyar Hasonszenvi Orvosegylet a Tudományos Akadémia egyik termében. Elnöke Almási Balogh Pál, alelnöke Argenti Döme, első titkára Szontagh Ábrahám lett. Tagjai közé csak orvosi diplomával rendelkező homeopatákat vettek fel.
A homeopátia ügyének másik nagy előrelépéseként 1866-ban megnyílt az első "hasonszenvi" kórház Pesten: a Bethesda, amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. Főorvosa, Bakody Tivadar, a homeopátia történetének legmeghatározóbb egyéniségévé vált a XIX. század utolsó harmadában.
Az egylet egyik fontos célkitűzése - ingyenes járóbeteg-rendelő létesítése Pesten - 1867-ben valósult meg Szontagh Ábrahám vezetésével. 1870-ben megnyílt a második magánalapítású homeopátiás kórház Pesten, az Elisabethinum, amelynek főorvosa Hausmann Ferenc, majd halála után fia, Lóránt lett. 1874-ben a főváros közkórházában, a Szent Rókus Kórházban is hasonszenvi osztály nyílt, ugyancsak Bakody Tivadar vezetésével. Ez az osztály később átkerült az újonnan létrehozott Szent István Kórházba.
A homeopátia magyarországi mozgalmának legkiemelkedőbb állomása az 1871-es esztendő volt. Ekkor alakult meg a pesti orvosi egyetemen az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék. Az egyik - Hausmann Ferenc vezetésével - a tudományos kutatásokra szakosodott, Hausmann halála után, 1876-ban megszűnt. A másiknak, amelyet Bakody Tivadar vezetett, a homeopátiás terápia gyakorlata volt a profilja. A tanszék egészen 1906-ig képezte a magyar homeopátiás orvosokat, bár kevés hallgatójuk volt, részben a hivatalos orvostársadalom rosszallásától tartva, részben érdektelenség miatt.
A homeopátia hívei mindvégig kemény szellemi harcot vívtak az új gyógyító módszer társadalmi-politikai elfogadtatásáért. Ennek során megteremtették saját sajtóorgánumaikat: 1864-66 között Horner István szerkesztett lapot "Hasonszenvi Közlöny" címen, 1866-tól 1875-ig a "Hasonszenvi Lapok" volt az Egyesület kiadványa. 1871-től rendszeres rovatot indítottak az állatorvoslás számára. 1876-79 között Dudits Miklós szerkesztett egy populáris "Hasonszenvi Közlöny"-t, majd 1895-ben tudományosabb igényű havilap látott napvilágot, "A Homeopatia Szakközlönye", amely 1899-ben szűnt meg. (Csaknem száz évet kellett várni a következő homeopátiás szaklap, a "Simile" megjelenésére.) Laikus körökben azok a kiadványok voltak a legnépszerűbbek, amelyek közérthető útmutatást adtak a leggyakrabban előforduló betegségek házi gyógyításához, elsősorban Argenti Döme "Különféle betegségek hasonszenvi gyógyítása" c. munkája (Pest, 1847 - hét kiadást ért meg), de ide sorolhatók még Balogh Tihamér, Ivanovich András művei és Hübner György állatorvosi témájú munkája. Ezek a kiadványok hozzájárultak ahhoz, hogy országszerte sok laikus is alkalmazza az új gyógyelveket. Különösen a vidéki értelmiségiek (tanárok, papok) váltak híveivé. Az 1900-as évek első évtizedében a régi homeopata nemzedék nagyjai sorra elhunytak: 1902-ben Szontagh Ábrahám, 1906-ban az Elisabethinum élén álló Sulkovski (ezzel kétségessé vált az intézmény homeopátiás jellege), 1907-ben pedig Balogh Tihamér.
A következő nemzedék vezéregyénisége, az erdélyi születésű Schimert Gusztáv 1909-ben költözött vissza Németországból Magyarországra. Ő még találkozott a tanszékvezető Bakodyval, akinek az 1904-es nyugdíjba vonulásával gyakorlatilag a magyar homeopátiás orvoslás intézményrendszere omlott össze. A Szent István Kórház általa vezetett homeopátiás osztálya ezzel megszűnt, a Bethesda Kórházban pedig csupán a homeopátia emléke maradt meg. A pesti orvosi egyetemen Bakody tanszékét 1906-ban szüntették meg. Schimert szerint Bakody egyetlen említésre méltó tanítványa, a magánpraxist folytató Farkas Geyza képviselte ezután a homeopátiát Magyarországon.
1910-1950: A hasonszenvi gyógymód magyarországi csúcspontja
Schimert Gusztáv küldetésének tekintette a magyar homeopátia felélesztését. Ő az 1910-es évek elején fiatal, friss diplomás ember volt, ennek megfelelően nagy lelkesedéssel látott munkához. Elsődleges feladatának azt tekintette, hogy felkeltse orvostársai érdeklődését a homeopátia iránt. Sikerült is néhányukat megnyerni, köztük a nagyváradi Schilling Árpád sebészt, aki a Trianoni Békeszerződés után már a romániai homeopátia hírnevét öregbítette.
Schimert orvosként vett részt az első világháborúban. 1918 végén kérték fel arra, hogy az Elisabethinum igazgató főorvosi állását foglalja el. A kórház lelkes homeopátiás rehabilitációját a Tanácsköztársaság torpantotta meg, s szinte az intézmény létezése is veszélybe került. Végül 1921-től a Hangya Szövetkezet és az Országos Központi Hitelszövetkezet bérleményévé vált, ahol az alapító okirattal összhangban, fenntartottak egy 10-12 ágyból álló homeopátiás részleget. Ezt vezette osztályos főorvosként Schimert, valamint járóbeteg-rendelést is tartott tüdőbetegek számára.
A homeopátia iránti érdeklődés Magyarországon - csakúgy, mint szerte a világon - az 1920-as években ébredt fel újra. A magyar homeopaták elsősorban német szaklapokban publikáltak, de megjelent néhány magyar nyelvű kiadvány is. Közöttük a legérdekesebb Schimert Gusztáv "Allopathia - Homöopathia. Homöotherapia a modern tudományos kutatás megvilágításában" c. könyve (Bp., 1930).
Schimert fiatal kollégákkal vette körül magát (Margittai Sándor, Nádosi Ferenc, Macskássy Ferenc), és az ő segítségükkel sikerült a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga X. kongresszusát Budapesten megtartani 1935. augusztus 19-25. között. Ez volt a XX. sz. első felében a magyar homeopátia történetének csúcspontja. A színes programok (az augusztus 20-i látványosságok, városnézés, fürdőtúra, színházlátogatás) által közrefogott előadásokat a Gellért Szállóban ill. a Lloyd-palotában tartották. Az eseményre több mint 140 neves homeopata érkezett szerte a világból.
1950-1990: Búvópatakként a diktatúra évtizedeiben
Ezek után a hanyatlás évei következtek. A II. világháború alatt ill. utána a magyar homeopata orvosok többsége külföldre távozott. 1950-ben a gyógyszertárak államosításával és a homeopátiás gyógyszerkészletek egybegyűjtésével a működés lehetetlenné vált. Nem volt orvosképzés, nem voltak orvosok, a gyógyszerekhez nem lehetett hozzájutni. Ettől kezdve a homeopátia búvópatakként létezett 1991-ig - köszönhetően néhány lelkes, nehézségekkel mit sem törődő orvosnak. Dr. Botfalvy József - németországi tanulmányút után - 1939-től haláláig, 1962-ig gyakorolta a homeopátiát magánorvosként Budapesten. Gyógyszereit kalandos úton, elsősorban Svájcból szerezte meg. Betegei idősebb, fővárosi és vidéki emberek voltak, akik ragaszkodtak a homeopátiás gyógyításhoz. Az ő tanítványa volt dr. Patay István, aki mestere halála után autodidaktaként, majd a hatvanas évek közepétől különböző németországi kurzusokon tanulta a homeopátiát. Praxisában pedig annyit kamatoztatott a tudásából, amennyit csak lehetett. Dr. Patay 2005-ben bekövetkezett haláláig tagja volt a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Ligának. Ugyancsak Németországban tanulta meg a homeopátiás szerek alkalmazását dr. Breznay Géza reumatológus főorvos, aki nyugdíjba vonulása után a fővárosban tartott homeopátiás magánrendelést az 1970-80-as években. Dr. Zajta Erik gyógyszerésznek is köszönhető, hogy megteremtődhetett a homeopátia gyakorlásának folytonossága Magyarországon.
Irodalom: Kóczián Mária - Kölnei Lívia: Homeopátia Magyarországon"
