Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
H.lyeséget nem akarok mondani, de ha holnapra teljesen kipurcan, akkor gutaütés, és ha így van, akkor ez nem a vénusz hibája (meg amúgy is a levélnekrózis mindig valami betegség, sosem fajtaspecifikus feature)
A fenologia mellett figyelve a fertőzési nyomást és a várható szüret időpontját, a szükséges beavatkozásokat 10-21 nap között ütemezve, szerintem idén ár/érték arányban egész jól meg lehetett eddig védeni a szőlőt.
Én most tartok a hatodik permetezésnél. Van augusztus 1, augusztus 21 es szeptember 10-i céldátumom szüretre. Ennek megfelelően van aminél a hatodik már kimarad és van ahol lehet hogy lesz még hetedik, ha indokolt.
Nekem eddig szerencsére tök egészséges minden, (volt meló rendesen virágzás-kötödés körül, de sikerült mindent a csírájában elfojtani), de a dög foltosszárnyúak még nem aktivizálták magukat, egyelöre a szederrel vannak elfoglalva.
Pont most akartam írni hogy Dunav csepegtető Bolgár Rezi egész jó. Darazsak már jelzik mindenhol, hogy készül. Sajna a lisztharmatot eléggé beszoptam így kell ollózni. Néha fürtöt kompletten. De ami marad, az szép, egészséges.
Ez a kitörés megfelelő odafigyeléssel kezelhető, nagyon egészséges fajta, minimális permetezés elég neki. A vezérdrót fölött 20 cm a következő szál a rövid hajtást rögzíteni még mielőtt kitörne. Eddig nem volt vele probléma.