Horthy a nácik kiszolgálója vagy nemzetünk megmentője? Károlyi Mihály hazaáruló vagy demokrata? Trianon az égbekiáltó gaztett vagy az igazság pillanata? Kinek a szobrát döntsük le Magyarországon és kit öntsünk bronzba helyette? Miért értékeljük érzelmi alapon a történelmet? Miért gyűlöli magyar a magyart? A történelem politikai célú kiforgatása bűn, ami vissza is üthet...
Mert még mindig sokan vagyunk. Most kapitalizmus van, ezért a 93025 négyzetkilométerre elég lenne 9,3 millió lakos. Fent látható, hogy többlet van. Ha elérjük 9,3 millió lakost, akkor a gyűlölet alább hagy, és megindul a gazdasági növekedés (egy főre jutó nemzeti össztermékszámítás). Ha javul a gazdaság, alább hagy a marakodás.
Kedvencem a Budapest hivatalos lélekszáma hétköznapokon nappal kb. egy millió fővel növekszik. Nem csoda a dugók és tömegegek állandósága.
Persze, ha a politikának területszerzési igénye van (XIX. sz.), ahhoz hadra fogható kisebb-nagyobb tömegek hiányoznak, pl. Felvidék, vagy Erdély.
Lehet, hogy a szocializmus értékelveitől sikerül megszabadulni, de ami helyett jön, az nem igazán tisztánlátásnak nevezhető. Inkább a problémák leegyszerűsítésének, minden áron egy okra való visszavezetésének, bűnbakképzésnek, amely újabb megosztottsághoz vezet a magyarságon belül.
Már megbocsáss, da aki örökké hátrafelé tekintget, az seggel megy előre. Lehet persze a múlton rágódni, a vélt és valós sérelmekért belesírni, beleüvölteni a világba, de a világ ettől még halad. Tetszik-nem tetszik fejlődik. Akkor is, ha egyesek erről nem vesznek, vagy nem akarnak tudomást venni. Akik egymással acsarkodnak, azok lemaradnak. Mert lehetetlen úgy versenyezni, hogy egy kővel rakott hátizsákot cipelünk a hátunkon.
Le kéne tenni. Végre valahára. S, nem azt akarom ezzel mondani, hogy váljunk gyökértelenné, csak változtassunk az arányokon. Az év 364 napján tekintsünk előre, és egy nap búslakodjunk, álmodozzunk. Amúgy akár sikertörténet is lehetne Európai ittlétünk. Nem minden nemzetnek sikerült és ez olykor véletleneken, nüanszokon múlt.
ui: Örülök Hobó szellemének (szellemének megidézéséhez). Ő tényleg lehetne egy minta, egy etalon ebben a háborgó világban. Éppúgy, mint Hamvas Béla.
Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant, Jobbra-balra sebzett; S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek éle, Puszta lett a népes ország És üvöltött rajta végig Farkasok zenéje.
Kin a német, minthogy őrá Járt a rud legjobban, Megfélemlék, megbusúla, Cselt szövött titokban: Nem birván az oroszlánnal, Annak vermet ása, Takarónak a veremre, Mint egyéb gazságra, jó lesz Krisztus szent vallása.
"Ázsiának sáska-féle Kóborló pogánya, Isten a te lelkedet bár Mind pokolra hányja! Ne legyen az idvességben Soha semmi részed: Lelked üdvösségeért nem; De saját bőrünk javáért Megtéritünktéged."
Így beszélt a német papság És a pénzbe markolt, (A papok nagytorku zsákja Már akkor is megvolt); Bor, tulok lett a dulásig, A pénzt nem kimélte, Tudta, nem vész kárba semmi, Húzni fogja firól-fira Az uzsorát érte.
Lett is aztán dinom-dánom, Keresztyén tivornya. Hirdeté az istenígét Papok bora, bornya. Kocsma lett az istenháza, Melyben ittak-ettek, - S egy-két szentnek a nevét ha Elgagyogták részeg fővel, Mindent megfizettek.
Kiváltképen egy pap, neve Iván, azazJános, Többi közt legjobban értett Ehhez a munkához. Udvarán örökké tombolt A lakzi, kaláka, Hét mérföldre érzett a szag S úgy hítták ezt a vidéket: János pap országa.
Kedves ország volt ez a táj Minden naplopónak, Kasza-kapa-kerülőnek, Éhen kóborlónak; Kujtorgó ebek lakoztak A jó sült szagával, Kujtorgó magyar nép dőzsölt - Ha tudott keresztet hányni - Jánossal magával.
Sült ökör hevert szanaszét János udvarában, Két szarván boros csobányok, Kés az oldalában. Akinek tetszett, odament, Az ökörből vágott, S jót ivott rá a csobányból, Nem is könnyen hagyta aztán Ezt a jó országot.
Alig futott ennek híre A népség között el, Aki nem jött a szagára, A hirére jött el, Nem, hogy jól lakjék, hanem csak Hogy valamit lásson, - S addig nézte, addig nézte, Hogy maga is megkivánta, Kívül a palánkon.
S aki egyszer megkivánta, Azt be is bocsáták, Pogány fővel el nem hagyta Többé a kalákát: Megtaníták kulacs-szónál A Krisztus hitére... Vagy nem is a hitre, hanem A vallást elundokító Sok mindenfélére.
Első ága volt a hitnek (Elmondom a nagyját): Hogy minden termék tizedét A papoknak adják, Bort és búzát és baromfit, Földeket is mellé S faluszámra jobbágy-népet, Aki a kövér pusztákat Ingyen megmívelné.
Másik ága volt a hitnek, Hogy: ne kapj a kincsen, Mennyországban a gazdagnak Semmi helye nincsen. Ne rabold el a némettől, Ami neki termett, Sőt ha ingedet lehúzza, Azt se bánd, mert Isten úgy ad Lelkednek kegyelmet.
Harmadik volt: országodat Pap kezére bízzad, Ő ráér tanácsot adni, Míg más ember izzad. Ő mindent végez helyetted, Kell-e több jó annál? Bízd rá, ami gondba jőne; Csak a pásztor legyen ébren, Hadd aludjék a nyáj.
Negyedik hitágazatja: Házasodjál össze, Gyenge a magyar, ha minden Nemzet nincsen közte; Hozz lakót, minél többfélét, Ültesd a nyakadra, S béketüréssel fogadjad, Ha tulajdon eszterhéjad Alól kizaklatna.
Ötödik... mit én tudom mi? Az is ilyenféle Rágalom s káromkodás a Megváltó nevére, Melyeken a jó magyarság Gyönyörűen épült: Idegen kalandoroktól Ki hagyá magát pusztítni Csaknem mindenéből.
Legott a királyi székre Német ember hágott, Aki fogta, másnak adta Titkon az országot. S amiatt, hogy másnak adta S a magyart megrontá, Iszonyú belháborúban Magyar a magyarnak vérét Esztendőkig ontá.
Attól kezdve többször is volt János pap országa. Sült galamb, borral folyó ér És ingyen-kaláka; Melyekért a jó magyar nép Mindenét od'adta, S tett olyat részeg fejével Hogy, mikor kijózanodott, Százszor megsiratta.
Most is vannak, akik ilyen Hizlalóba vágynak: Lomhán a gyomornak élni És élni az ágynak; Kik előtt, a hashoz mérve, A haza sem drága, S midőn ez küzdésre készti, Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el János pap országa.
Bármilyen furcsa számodra, de vannak működőképes országok és közösségek. Ellentétek és társadalmi feszültségek persze mindenhol vannak, de a magyaroknál egy fontos és lényeges különbség van, országuk terméketlen és improduktív maradt az országban uralkodó szélsőségesen erős belső feszültségek miatt. Amit ez a velecei figura leírt, azt sokan mások is leírták Mo-ról és már az előttük itt élő avarokról is. Elnyomorodott köznép, kifosztott államkincstár, romokban heverő gazdasági rendszer és a hatalomért vetelkedő gazdag főurak - kiskirályok - jellemezték Mo-t az elmúlt 1200 év nagy részében. Rövid időszakokra sikerült központosítani a hatalmat és a főúri oligarchiák hatalmát csökenteni, ezekre a valóban rövid időszakokra úgy emlékeznek az emberek mint a Mo fénykoraira, ilyen volt a francia eredetű Anjou királyok időszaka vagy az osztrák-magyar kiegyezés utáni időszak. Egy gond van csak, ezekben a korszakokban le kellett törni a magyar gentilis öntudatot, amely a harcban, a hatalom és vagyonszerzésben valamint a korlátlan felhalmozásban látja létezésének lényegét, ami a gyakorlatban az állam és saját honfitársai rendszeres kifosztásával jár együtt.
A görög-római korban ilyenek voltak a limeseken kívül élő barbár törzsek, ahol a törzsfők rendszeresen megküzdöttek a hatalomért. A barbárok társadalmát állandó feszültségek, széttagoltság, improduktivitás és általános szegénység jellemzte, ahol szinte mindenkinek meg kellett harcolnia az életben maradásért. Az emberek szegények, lepusztultak, de egyben szabadok és egészségesek voltak, hiszen a legkisebb testi hiba vagy lelki gyengeség esetén minimálisra csökkentek a túlélési esélyek. A törzsi kötelékben élő barbárok szegények voltak, testvérként kötődtek egymáshoz amíg szegények maradtak, de farkasként támadtak egymásra, amikor megszerezhető vagyonhoz jutottak.
Ezzel szemben a limeseken belüli római világot jól működő gazdasági rendszer, gazdagság és jólét jellemezte, amely sokszor még a rabszolgáknak is többet tudott adni mint amihez egy barbár szabad ember hozzájuthatott. A barbárok csodálták a római világ gazdagságát, szerettek volna részesülni belőle, de egyben féltek is tőle, amikor megértették hogy a szervezett római társadalomban fel kell adniuk szabadságuk nagy részét. Legjobban viszont attól féltek hogy rendszeresen dolgozniuk kell. A barbárok nagy része persze képtelen volt a rendszeres és kitartó munkára, hiszen lelkét és testét hosszú generációk óta harcra, vadászatra és edzésre formálta sajátos életmódja, ezen kívül csak a lebzselésre és mulatozásra alkalmas.
Az ezer évvel ezelőtti esetben, amikor Vajk és Koppány ölrement, már akkor is nagy szerepet játszott a külföldi befolyás. Aztán az, hogy mindig tekintettel kellett lenni a nyugati hatalmakra, odaküldeni a hercegnőt, onnan választani feleséget, nehogy a jóindulatot elveszítsük... Aztán később onnan hozni királyt...
A magyar állam történelmében a külföldi hatalmak mindig nagy befolyással bírtak. A magyar belviszályok kiváltó oka legtöbbször az volt, hogy a nemesek egy része a külföldi hatalomhoz húzott, lett légyen az római, francia, török, német, vagy esetleg több is ezek közül. A másik része pedig független Magyarországot akart. És hát lássuk be, az aktuális külföldi hatalomnak éppenséggel SOHA nem esett rosszul, ha a magyarok egymás torkát markolászták, ergo ezt elősegíteni viszont határozottan érdekükben állt. És meg is tették, ahogyan megteszik ma is.
Szegedi tanulmányaim során Tamást – a vezetékneve nem érdekes – jobboldali és nemzeti eszméktől meg nem érintett magyarországi fiatalemberként ismertem meg. Azok közé a keményfejű fiatalok közé tartozott, akivel hiábavaló próbálkozás vitába elegyedni, lehetetlenség volt őt eltántorítani attól, amit egyszer a fejébe vett. Másrészt olyasvalaki volt, akiről találóan mondják: ami a szívén, az a száján. Ezt a képmutatásmentes őszinteséget – mivel rövid szegedi tartózkodásom során máshoz szoktam – fölöttébb becsültem benne. Nem igazán érdekelte a másik ember érzékenysége. 2004. december 5-e másnapján, a sikertelen népszavazási eredmény után is harsogó örömmel közölte a boldogságát, s mintha értetlenül nézett volna rám, hogy én miért nem mosolygok vele együtt. Gyurcsány volt a bálványa.
Szerbiát csak rajtam keresztül és a szabadkai bolhapiacra való kiruccanásain keresztül ismerte, amit nagyszerűen beilleszthetett a korábbi szerbellenes médiavisszhangból kialakított előítéletes elképzelésébe Szerbiáról és a Balkánról. Tapasztalatai arról szóltak, hogy itt rossz minőségűek az utak, a rendőrök a saját zsebükre dolgozva a külföldi rendszámtáblájú kocsikra vadásznak, a bolhapiacon olcsó ugyan az áru, de rossz minőségű.
Arról sem sikerült sohasem meggyőznöm, hogy én magyar, s nem szerb vagyok. Szerbiából jöttem, tehát szerb vagyok és punktum! Hosszas magyarázkodás után pusztán csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy jó, akkor én magyarul beszélő szerb vagyok! Ezután is olyan érzés maradt bennem, hogy csak rám hagyja, miközben azt kérdezi magában: vajon ez hol tanulhatta meg ilyen jól a nyelvünket?
Egy különleges, egyedi eset volna az övé? Tudatlanság és tájékozatlanság, a magyar iskoláztatás főbenjáró bűne? Az is, de ennyivel sajnos nem intézhető el. Ő valójában az átlag – az egyik oldalhoz tartozó átlag – véleményét képviselte, igaz, a megszokott hangnemtől egy kicsit radikálisabban megfogalmazva és mindenféle szépítgetés nélkül, nyíltan kimondva.
Az egyik oldal alatt nem a bal- vagy a jobboldalt értem, hanem a magyar nemzetfelfogásról eltérő nézetet vallók két nagy táborát. Ő azoknak a magyaroknak a táborába tartozik, aki az állampolgári mivolttal egyenlíti ki a nemzeti mivoltot, tehát azok közé, akik úgy vélik – talán csak a romatelepeken élő cigányokat kivéve a „nagy egységből” –, hogy mindenki magyar, aki Magyarországon él, és senki sem az, aki azon kívül. A másik nagy tábor nemzetfelfogása szerint – amit mi, határon túliak, egyként képviselünk – az a magyar, akinek magyar az anyanyelve, s aki azonosul a magyar kultúrával és történelemmel. Az előbbi álláspontot az utóbbi szemszögéből nézve joggal bírálhatjuk, hiszen kizárja a nemzetből mindazokat, akik határon túliak, miközben kérdezés nélkül bevonja azokat, akik kulturálisan és nyelvileg máshova tartozónak tekintik magukat. Erre az ellenvetésre nem könnyű választ adni, de tapasztalatom szerint – miként azt Tamás esete is igazolja – az érv ereje nemigen készteti addigi nézetük megváltoztatására a nemzetfelfogás másik táborába sorolódókat. Ilyen az ember, az identitástudatába mélyen beépült tartalmakhoz makacsul ragaszkodik.
Tipikusan magyar ez a helyzet. Ezer évet is meghaladó nemzeti történelmünk során még arra sem voltunk képesek, hogy egységes nemzetfelfogást építsünk ki. Mitől remélhetnénk ezen az alapon annak a vágyva-vágyott magyar összefogásnak a megvalósulását?
mert volt egy boszmenk, aki a gyuloletkeltessel akart politikai hasznot szerezni. Vegul ot gyuloltek meg a zemberek. Majd lassan javulni fog a helyzet.
Ez is tipikusan gentilizmus, a barbárok elsősorban a farkukra és izmaikra büszkék, vagyonuk általában nincs, hacsak nem lopnak maguknak. Nem tűnik fel hogy a kigyúrt fiatal cigány férfiak ugyanilyen világnézetet képviselnek? Kezet foghatnál a Sztojka klánnal.
Pont nemrég gondolkodtam el azon, hogy nálunk a rendszerváltásnak sincs olyan emblematikus alakja, mint a cseheknél (Csehszlovákiában) Havel vagy a lengyeleknél Walesa.
Talán éppen ez a végletekben gondolkodó látásmód az oka.
Ez jo kerdes. A kerdesre, Sosem fogjuk megtalalni a valaszt.
Azert mert gondolkodas nelkul, mi kepesek vagyun egy part miatt szetszedni egymast, egy politikus miatt meg a rokonok is ossze tudnak veszni, mert mindenki a sajat politikai elkepzeleset latja jonak.
Nezd Gyurcsany. Nem tud a boreben maradni, nem tud igazan hatekonyan politizalni, sosem tudott. Arnyekba sem tud maradni, mert az onbecs kergeti. Szonokol, suketel, vadaskodik, pedig egyaltalan nem volt jo politikus. Be kellene ismernie, hogy csak egy MSZP babu volt es mikor mar nem kellett nekik, kidobtak mint egy rongyot. Majdnem sirva jelentette be a felmondasat de igazabol sosem mondott le.
Ahol megjelenik folyamatosan gorcsol, azert mert a legjobban sajat magat szereti. Egy ilyen torteto ember a sajat erdekei es becsvagya erdekeben, mindenre kepes. Ha egy ideig nem mutatkozna, az egesz orszagnak jobb lenne. Sajnos omlik belole a duh es a mereg.
Pontosan. Idő kell, míg szépen majd helyreáll a rend. Most ez egy eléggé nagy berántás volt itt nagyhirtelen. Jobb lett volna kétlépésben. Marad egy 32%-os, de bejelentve, hogy jövőre már csak egy lesz. De mivel ugye itt nem adókedvezményről, hanem adóalapkedvezményről szól a dolog, ezért ugye bruttó-nettó viszonylatokban a nagyobb keresetű családosok munkaerőpiaci versenyképessége brutálisan emelkedett. A nem családos nagyonmagas fizetésűeké is. Összességében én ezt jóra értékelem. Valaki persze arra használja fel, hogy összeugrassza a szegényeket a gazdagokkal. És megint visszajutottunk az alapkérdéshez:
"Miért gyűlöli magyar a magyart?" Gondolom a gyűlöletkeltés egy alap politikai motiváció lehet. Oszd meg, és ha jól osztod a lapokat, uralkodhatsz. Talán.
Azért vigyázzunk a gyülölködő világ, és az ehhez hasonló kifejezésekkel. Mivel az ember általában magából indul ki (és ezt a kisugárzást kapja tőle a nagyvilág is).
Mert magyarul beszélünk. Magyarországon élünk, és egészen jók lennének a megértési esélyeink is. De nem, mert mi pártuskodók vagyunk. Valami olyan örök kuruc-labanc mentalitásúak. Vagy hogy pozítívabb oldalról közelítsek ehhez a kérdéshez. Mi vagyunk a legantinacionalistább népe a világnak. Szerintem.
Inkább erre keressünk példákat, úgymond magyarázatot. Az újabb megosztásnak, a negatív dolgoknak mi értelme van? Amiről beszélünk (amit felhozunk témának), önkéntelenül is azt erősítsük.
Ez a szemlélet szerintem hibás. Igazságosnak az egykulcsos rendszert tartom, bár ezt most bevezetni nagyon kemény. A gond ott van, hogy az elmúlt időszakban a többkulcsos rendszernek megfelelően alakultak a bérek, hiszen a dolgozók a nettót nézték.
Egy jobban kereső dolgozó bruttó bére így például volt kétszerese a másikénak, a nettója meg vagy másfélszerese. Erre most a nettőja is majdnem kétszerese lett. A jó megoldás pedig az lett volna, ha mindig egykulcsos adó lett volna és már elev úgy alakították volna ki a bruttót. Tehát ha az egyik dolgozó munkája másfélszeresét érte és másfélszeres fizetést érdemelt, akkor a bruttóját is csak addig kellett volna emelni, és nem lenne ez a mai probléma.
Leírása: Társaslélektani és -logikai neveléstudományi alapvetésem második részének első kötetét kapja kézhez a szíves olvasó Világnézeti nevelésem képében. A második rész második kötete a vallásos nevelésről fog szólani. A nevelés lehetőségének felső határvonalát vonja meg ez a két kötet, a társaslélek pneumatikus beágyazottsága felől, a transzcendens irányából. Ha Isten akarándja és élünk, az alsó határvonal megvonása sem marad el, azok a kötetek, amelyek ezt a munkát vállalják magokra, a jogi és technikai nevelésről szólnak majd, a társaslélek szomatikus beágyazottsága felől, az életérzések, a fizikai lét irányából.
