Az anyagi lét egy dolog - a lelki élet - szerintem egy önálló "szféra". Vajon ki, hogyan "éli meg" Önmagát ? Hogy viseli el a lélek fájdalmát, az érzelmek befolyásoló erejét .... és mindezt - úgy gondolják - biokémiai reakciók hozzák létre ?
Ha egy embernek csak teste és értelme lenne, attól nem biztos, hogy ezek közé sorolhatók azok a bonyolult é r z e l m i reakciók, amelyeket egyes dolgok kiváltanak. Bizonyított tény, hogy még a színek is érzelmi reakciót váltanak ki az emberből. Miért vélem a zöldet megnyugtatónak, a kéket "hidegnek", a sárgát sportosnak, stb. Ez pl. nem értelmi kategória. Miért szereti az egyik ember a szimfónikus zenét ("komoly zenét") - a másik ember ki nem állhatja. Számtalan ilyen példát lehetne felsorolni. Az én véleményem az, hogy ezekben a kérdésekben nem az agy dönt racionálisan, hanem az emberi lélek (irracionálisan).
Valószínűleg nem olvastad el a topik bevezetőjét. Különben nem lenne zavaros. A kérdés az, hogy az emberek érzelmi életét mi és hogyan vezérlik. Pusztán biokémiai reakció-e, hogy pl. Bartók zenéjét nem szívesen hallgatom, Mozartét pedig igen - hogy két egyformán szép, okos, kedves, stb. nő közül az egyik lesz, akit valóban szerelemmel szeretsz, míg a másik csak tetszik - hogyan reagál a lelked (az emberi pszichológia alapján) egyes történésekre és mi a reakció oka (biokémiai változások az agyon belül, vagy valami más .....). Nincs ebben semmi zavaros, csak meg kell(ene) érteni.
Az igazság valahol kettőtök között lehet. A lélek létezik: gondolataink és érzelmeink egyénileg kialakult (kifejlődött, kifejlesztett) összessége, ami halálunkkal alighanem (x) megsemmisül.
Olyasmi a lélek, mint a zene, ami egy lemezről szól: kell hozzá a lejátszó, annak működéséhez áram, a lemezen az eredeti hang lenyomataként felvitt jelek, és a levegő is kell, mint közvetítő közeg a fülünkhöz. Bármelyik hiánya esetén a zene lejátszása nem sikerül. A jelhordozó tárgy megsemmisülésével a rajta levő zene is eltűnik, ha nincs róla másolat, akkor örökre.
Minden matéria, ami létezik, mert azt hívjuk anyagnak, ami van! Jelenleg az anyagnak három megjelenési formáját ismerjük: a tömeget, az energiát és az információt. Lehet finnyásan disztingválni, hogy a tömeg az alapvető, és az energia csak a tömeg működése, az információ pedig a struktúrája, illetve annak változási folyamata, de ennek nincs igazán jelentősége. Ha léteznek angyalok vagy kísértetek, azok is az anyagnak valamilyen megjelenési formái, esetleg olyanok, amelyeket eddig még nem ismertünk ki eléggé, és nem tudjuk célirányosan használni.
(x) Van egy scifi-vel határos agykutatói hipotézis, amelyik szerint nem kizárható, hogy a fejünkben levő agy csak egy nyúlványa, esetleg antennája, egy jóval kiterjedtebb képződménynek, amelyik a három dimenziós terünkön kívül, valahol egy negyedik térdimenzióban helyezkedik el. Ez megmagyarázna olyan, ma még rejtélyes jelenségeket, mint az intuíció, a reinkarnációnak tűnő idegen emlék-átélés és a telepátia. Halálunkkor az "életünk filmjének lepergése" is ezzel függ össze: emlékeink ilyenkor adódnak át a "szuperagynak", ahol tárolódnak, és bizonyos körülmények között kísérthetik a még élőket.
Lélek nincs. Levegő van, amit belélegzünk. Igazából érzelem sincs, mert minden, amit érzelemnek nevezünk, ugyanúgy az agyban játszódik le, mint az értelmi tevékenységek. Érzelgősködni persze lehet, s ilyenkor "valami más"-nak nevezünk olyan dolgokat, amiket még valóban nem értünk teljesen. De attól ez még nem lesz érzelem, és egészen biztosan nem fedezik fel a jövőben a lelket sem, mert az csak kitaláció.
Az ember csak egy a sok élőlény közül, és ugyanaz a feladata, mint az összes többi élőlénynek: túlélni, és lehetőleg utódokat hagyni maga után. Egyetlen élőlénynek sincsen lelke, csak teste és értelme, valamint az ösztönei, amelyek arra sarkallják, hogy végrehajtsa "feladatát".
Topiknyitó: Az én életem tele volt ..... egyetlen érzelemmel. Egy olyannal, ami 42 éve sem múlt el. Az ember élete tele van "valósággal". Munkával, eseményekkel, törekvésekkel, eredményekkel és kudarcokkal. Az ember nem csak tesz-vesz, hanem sokszor uralmába veszi az érzelem. Rossz, vagy jó, kinek miből jut több. Nem hiszek abban, hogy minden, amit átélünk, csupán biokémiai reakciók eredménye. Bonyolultabb, mélyebb az egész, mintsem néhány bennünket alkotó elem tánca lenne. Persze mindenre rá lehet erőltetni az Anyag elsődlegességét - de olyan sok minden van, ahol - szerintem - nem az anyag működik, hanem ........valami más. Persze minden ember más. Van, aki "megelégszik" a racionalitással, .... és van aki egész életében "belül él". A magány nem azonos az egyedülléttel. Sokkal rosszabb annál. Még a legkérgesebb szívű emberben is néha felszínre tör valami, ami több ennél az egész rohanásnál, ahogy átviharzunk a saját életünkön.
