Baltával támadtak egy szolgálaton kívüli rendőrre és társára a főváros VIII. kerületében kedd délután; a rendőrt és a vele lévő férfit kirabolták és bántalmazták - mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek.
Minden a politika irányából van megközelítve! Magyar ember már máshogy nem is tud beszélni: -Józsi, hallottad, tegnap a Peti elesett biciklivel?! -Ja, hallottam, de csak mert a Pesten igazoltatták a rendőrök a barátjának a szomszédját, és nagyon megijedt, meg a kommunisták még biciklit se tudtak gyártani, a rendőr meg nem állt ott mellette, és nem szólt rá, hogy Peti bácsi, lassabban, mert baj lesz. Kb ilyen szint, középső...
"Megoldás pedig egyszerű a zsaru gatyába is zsaru, legyen nála pisztoly és ha kell használja!"
És honnan szerezzen? A piacról? Ebben az országban csak az ogy. képviselőknek és polgármestereknek lehet önvédelmi fegyverük, meg asszem a bíróknak is, úgyhogy járőrözzenek ők a nyóckerben!
A kádár rendszernek nem az volt a legfőbb bűne, hogy egyenlősdit játszott, és vagy kimosta az agyad szóval vagy elnyomott egyéb eszközökkel. A mai kormány már ennyire nem humánus egyből megveret a rendőreivel. Persze aztán fordul a kocka mert az etnikai élcsapat bárkinek nekimegy mert tudjáj nekik mindent szabad.
Cumisüveges kismamák harcképtelenné tétele már nem okoz gondot derék zsandárjainknak, de erről a szintről kicsit még tovább kell őket képezni. Ezesetben használt volna ha kravmagázni, de ha azt nem is, legalább kravtegezni tudnának.
Azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy immáron rendőrt már megtámadtak, de fajvédő liberálist még soha.
Nem kívánom neki, de azt hiszem rögtön kisebb lenne a pofája, ha nem mások bőrére demoralizálná a társadalmat, hanem saját bőrén tapasztalná meg a "liberális" idiótizmust.
Az is! Csak valakiknek mindig fontosabb úgy csűrni csavarni hogy 36 milliárd elsíbolásáért 3,6 millió pézbűnti ezért Kínában nyilvános kivégzés járt volna. A osztrák Józef Fitzl 3000 nemi erőszakot a hét gyereknemzéséért egy megölését 8 évvel is megúszhatja. Az USA-ba csak a nemi erőszakért 30000 évet kapott volna. Attól lesz a igazságszolgáltatás igazságszolgáltatás ha kemény amikor annak kell lenni, náluk nagyot buikni gyorshajtáson lehet. Nem 36 milliárd elsíbolásán.
Mindegy, hogy hova tartozom, de ez a kib...ott magyar valóság! Nekem még jobban nem tetszik, mert undorodom az ilyen "kisebb" betámadóktól, akik 100Ft-ért majdnem megölnek, és az ember jobb ha meghúzza magát. De kérlek szépen, én a tényeket közöltem. Neked is rohadtul igazad van, szóról szóra. És nem védem a támadókat, mert ha rajtam múlna, akkor már nem nem látna napsütést többet. Ennyit erről, hogy kit védek és kit nem. És még annyit, hogy teljes mértékben a rendőrök mellett állok, legyen az bármi, mert ugye itt is már jönnek a hangok, hogy a tüntetők ellen, meg hogy százasával, de ezek az óvódás dolgok. A tüntetőkre számítani lehetett, erre a rabló c..y bandára meg nem. Kész!
Ez a magyar valóság! Majd az eljárás során megállapítják, hogy az elkövetés eszköze, módja és egyéb körülményei alapján fennállhatott-e az, hogy a támadás az élet kioltására irányult. Nem mindegy, hogy hogy üt, mivel üt, hányszor, illetve hova. Az emberölés tényállásán felül (ami pár sor) van legalább 10 oldalnyi magyarázó rész, amibe ez bele van foglalva. Az emberölés úgynevezett eredménybűncselekmény, tehát meg kell valósulnia az élet kioltására alkalmas elkövetési magatartásnak, és a halál mint eredmény közötti ok-okozati összefüggésnek. Tehát ez alapján kell megítélni. Nekünk embereknek egyszerűnek tűnik az a szó, hogy emberölés, de ne aggódjatok, emögött sok dolog van, amit figyelembe fognak venni, s a végén tényleg csak rablás marad.
Na eleg hülye rendör lehetett raadasul ugy tudom a rendörek ketten voltak.Ezek is csak akkor nagyemberek ha többszazan vannak egy par ember ellen vizagyuval meg mindennel felszerelve.
A HÍR TV futó híreiben is cigányként írták a bűnöst.
A rendőr meg nyilván a politikai rendőrség tagja és ilyen minőségében tudta, hogy élete árán is védeni kell a támadót. 6500 rendőr védte a gyurcsány bandát tegnapelőtt. Erre futja. Többre nem.
Az a jog vagy annak bármilyen képviselője alkalmazója aki már zsigerből a bűnösnek keresi a kifogásokat akkor az a jog nem jó és az alkalmazói sem vagy alkotói. Ha egyik csoportba sem tartozik csak mint állampolgár állapította meg amit! Akkor pedig azokhoz tartozik akik a bűnözőket védik, mert még itt sem azt írja le a kutya úristenit meddig mehet ez így? Tessék azt írni ha nem lenne ilyen a jogalkotásunk ha nem lenne ilyen a jogalkalmazásunk, ha nem lehetne gyilkosnak kijönni az előzetesből 3 év után mert nincs ítélete egy elég világos ügyben akkor igaza van. Mindenki aki csak a kifogásokat keresi akarva akaratlanul is a bűnösöket védi. Azért vagyunk ott ahol vagyunk!
A tömegoszlatásra átképzett rendőrök ha meglátnak egy cigány bandát már ketten jobb ha menekülőre fogják. Megoldás pedig egyszerű a zsaru gatyába is zsaru, legyen nála pisztoly és ha kell használja! Mi az hogy elverik őket, már nem is először? Majd figyeld meg egy jó év múlva mennyire tudni fogják a dolgukat.
Ja igen, és ők is kocsiban ültek. Az autó nagyon jó védelem, bárkit támadnak meg autóban, használja ki, hogy egy tonnával nehezebb és jó pár rockwellel keményebb. Főleg mivel a jelek szerint nomádjaink visszatértek a régi idők nosztalgiájához és nagydarab valamikre vadásznak a maguk szerény módján. Ajtót mindig lezárva tartani, vész esetén egyes, padlógáz, csukott szemmel előre. Gondolom mivel az úriember rendőr, megpróbálta másképp jobb belátásra bírni őket, de civil ezt inkább ne próbálja ki otthon.
Ha félholtra vernek bárkit és nagy nehezen túléli akkor az nem az élet kioltására irányult, ha pedig belehal akkor gyenge volt a fizikuma, a szándék csak a cselekvőképesség korlátozására irányult. Mond mennyit kérsz egy ilyen ügyért ügyvédként, öt milla a tárgyalási alap?