Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nem művelek semmit. Valamikor kendózgattam , és iaidoztam, mivel közel állt a jicuhoz meg kempohoz, ami érdekelt. Ráadásul kiváncsi voltam a technikára és a mozgáskultúrára.
Én a tekkan-t emlegetem, te meg a hasivara-t, azért lehet hogy egyről beszélünk.
A tekkan azért született mert az alsóbb osztályoknak hosszú ideig tilos volt éles fegyvert viselni ( kereskedők, iparosok, stb.), viszont 1876 után a szamurájok is átálltak erre a fegyverre. Ez egy tekkan, igényes kivitelben, hasivara alakban. De az igénytelenebb kivitel is létezett, olyan mint egy laposvas nyéllel, lekerekitett hegy.
Az európai misericordia egy tör volt amellyel képesek voltak beszúrni a sisakrostélyon, páncélréseken, láncingen, de használták balkezes kisegitőnek is.
Valszeg abban a páncélban nem is nagyon tudtak szépen koreografált vagdalkozásokat véghezvinni, ezért valszeg szúrásra meg csonkolásra használhatták. A kardokat is, sok esetben. Néhány jicu iskolában a mai napig van néhány formagyakorlat, amit teljes páncélzatban hajtanak végre (ráadásul ezek fele mint kumite szerepel). Láttam jónéhányat. Két dolog tűnt fel: 1. A vágó/hasító mozgulatok többsége nem válban kerül végrehajtásra, hanemkönyökből. Ahogyan azt pár előadó és a budo-elmélet tanárom mesélte - totálisan más a mozgásrendszer, mint hagyományos japán viseletben. 2. Rohadtul fárasztó lehetett ez a fajta munka, ugyanis a formagyakorlatok minden esetben azzal érnek véget, hogy az ürge lehúzza a markolatról a kardot tartó ketet és tenyértővel rávág a kasirára vagy kabuto-gane-ra (típustól függően; magyrul ez ,,markolatgombot" jelentene), hogy szétnyiljanak a kézfej ujjai. Ez is arról tanúskodik, hogy görcsben állt a kezük a harc után. Ez is leginkább a rendkívül feszélyezett mozgásra utl (próbáljon valaki bokennel vállból és csípőből dolgozni, majd ugyan annyi ideig próbáljon könyökben és csuklóban dolgozni. Ég és föld.
Bár a páncélból való kihámazásra volt a japánoknak egy másik, igen elterjedt eszközük (az európai misericordia-tőrök keleti megfelelője), amit Nyugaton szinte nem ismernek, pedig általánosan ismert fegyver volt a szamurájok korában - a hacsivara.
,,Van fogalmad mennyi vas kellene egy akkora állatra mint jómagam?"
A te paramétereid mellett már semilyen körülmények között sem beszéhetünk önvédelemről.:P Tudod, mint abban a viccben: - Hogy hívnak téged, derék dák óriásom? - Sándornak, condukator elvtárs.
Hát, nemtom... A tanto-t páncéllyukasztásra használták általában, nem szalonnázásra. A penge vastagsága nem ritkán 10mm is volt! A kogatana a szalonnázókés méretű, de a japánok max. halszalonnát esznek, így inkább manikűrkészlet helyett használták :o))
És aztán indúl a fegyverkezési verseny, jó piaca lesz a páncélnak. Van fogalmad mennyi vas kellene egy akkora állatra mint jómagam?:)
Amiről mi itt vitatkozunk hogyan lehetne kardot viselni rejtve az lényegében már egyszer lezajlott: Japán, 1876, Haitorei, megtíltották a kardok nyílvános viselését. Az eredmény?:) Elterjedt a tekkan ...:)
Ez nem játél.:) Ez a ,,Második Front" orosz kis háborúkkal foglalkozó lapnak az egyik borítórajza, csak még szerzői kivitelben, feliratok meg egyéb nélkül.:)
Meg azért van egy finomsága: van megélezett és nem megélezett verziója, amelyek komoly jogászi vitát indíthatnak, mi is a penge, mire alkalmas, stb. De az egyik videó arról szól mire képes a nem megélezett verzió:) nem olyan gyenge az a penge:)
Szóval évekig tudna ........................ a jogászvilág. Meg van az a lista a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről...:)
"Ez egyszerűen nevetséges. Te talán ilyen ruhákban mászkálsz az ucán? Ez elképesztő." - Nos igen! Nyaron nelkulozom a nagykabatot, jageralsot, usankat es a hotaposot is!
Egyáltalán nem jelent semmit. Biztosan meg fogsz lepődni, de vívótőrőket és sztilettókat is rejtettek különböző kör-alakú tárgyakba (öv, karperec, stb.)