Igen, a napjaink változnak, ahogyan mi magunk is. Ami talán nem változik, hogy szeretnénk jó sorsot magunknak. S szeretnénk a lehető "legjobban", méltón, stb. megélni, bármi történik is velünk, szeretnénk jobbá válni, mint amilyenek vagyunk.
Roppant érdekes témákat feszegettek!Élet és halál..,barátság és szerelem, majd a gyülölet.Ezek mind az élet velejárói..,épp úgy, mint a veszteségeink miatt érzett fájdalmaink, melyekre szüksége van a lelkünknek, hogy általa fejlődjék, még akkor is, ha ezt frissiben nem így érezzük.Nm lehetünk örökké boldogok, mintahogy szomorúak sem!A napjain periódikusan váltakoznak..,úgy ahogy életünk folyása is. Az önkezüleg életet eldobót sm szabad sm dicsőiteni, sm elítélni, mert nagy bátorságra vall, ha valaki képes ezt az egytelen rongyost eldobni, másrészt nagy gyávaság, mert nm mert szembe nézni az elébe tornyosuló nehézségekkel..,ám nm vagyunk egyformák és nm is tudjuk egyformán feldolgozni az élet eseményeit, melyekkel megáldott bennünket.Szépeket mindenkinek!
Azt hiszem, a belső önvizsgálat sokat segíthet saját indítékaink, és mások indítékainak megértésében is. Vajon miért bunkó velem az a másik? És én miért vagyok bunkó vele? Mi a bajom magammal? Mi bajom a másikkal? A másiknak vajon mi baja lehet velem? Amikor pl. ezekre a kérdésekre valamilyen válasz születik bennünk, szinte adott, hogy lépjünk, ne lépjünk, mit lépjünk. Már az is valami, ha legalább azt tudjuk, elméletben mi volna a legjobb lépés...
Igen :) A kudarcokra gondolok, pont. És, hogy talán van esély helyrehozni őket, ha figyelünk. Minden adandó alkalommal van lehetőség felismerni, hogy ez most egy alkalom, és azt is, hogy éppen milyen hiba megoldására.
Legtöbbször (én azt vettem észre) apróságok ezek. Valaki békejobbot nyújt, és nem veszed észre, hogy itt a lehetőség, tisztázni a dolgokat. Valaki kér tőled valamit, és nem veszed észre, hogy itt a lehetőség: adni valamit, amit eddig nem tudtál. Valaki bánt téged, és nem veszed észre, hogy itt a lehetőség: megtanulni megbocsátani. Vagy megérteni, hogy miért történik ez. Vagy akármi :)))))
Tényleg nem kaptam Tőled levelet, ezek szerint jó erősek lehetnek a spamszűrőim...
Mondok egy másik címet: javorfacska kukac indamail.hu
Azt is megírhatnád, mi ez az elszakadási törekvés...én például nem szeretném, ha elszakadnál. Talán próbálj esetleg olyan topikokat nyitni, amikhez csak bizonyos emberek szólhatnak hozzá, vagy pedig vitamentes topikokat:)
Próbálj egy számodra is megfelelő légkört teremteni... mit szólsz az ötlethez?
Hát nekem a hsz-edről egyébként megint olyasmi jutott eszembe, ami rólam szól:
17 évesen 4-szer megbuktam autóvezetésből, és azóta sincs jogsim, mert "félek".
Aztán mostanság valahogy egy csomó minden összesűrűsödött az életemben, és én úgy reagáltam minderre, hogy akkor itt és most szépen erőt veszek magamon, és újra mekiugrok egy autósiskolának. Be is iratkoztam, decemberben kezdődik... ha nem történik meg mindez, ami megtörtént, azt hiszem, nem döntöttem volna így. Az események váltották ki belőlem ezt a lépést, az események ezt a "tenniakarást" szülték meg bennem...hogy bizonyítsak. Valamiben, amiben előzőleg már alapos kudarcot vallottam.
(Na, csak nem bírtam ki, hogy ne pofázzak, ez az indextől való elszakadási folyamat sokkal nehézkesebb, mint gondoltam :) De nem baj, ez biztos ilyen lépcsőzetes folyamat, "jövő héten újra megpróbáljuk" :))))) Amúgy írtam neked levelet, de nem vagyok benne biztos, hogy megkaptad, nézd már meg, lécci. )
Viszont, ha már itt vagyok, akkor felvenném újra ezt a fonalat, mert már eddig is nehéz volt nem reagálni :)
Szóval az a marha érdekes, hogy bármi is történik az emberrel, nekem úgy tűnik: mindig vannak lehetőségek és esélyek arra, hogy az elrontott, tisztázatlan, hibás helyzeteket (döntéseket, lépéseket) valahogy helyre lehessen hozni. Mintha a "sors" folyamatosan küldené ezeket a "szituációkat", csak nem mindig vesszük észre. Tudod, mint a viccben, Józsi bácsival. Ismered?
Árvíz van, és ücsörög a háztetőn Józsi bácsi, imádkozik Istenhez: "Uram, segíts meg engem!" Arra jön egy csónak, és a benne ülő felkiabál a tetőre: "Jöjjön, Józsi bácsi, megmentjük!", mire a válasz: "Majd az én uram megment engem!" és tovább ücsörög. A víz emelkedik, jön egy újabb csónak, de azzal sem megy el. Már majdnem megfullad, amikor megint arra jár egy csónak, de ő csak ezt hajtogatja: "Majd az én uram megment engem". Mikor végül csak megfullad, szemrehányón kérdezi a mennyben Istentől, miért nem segített rajta. Mire a válasz: "De hát három csónakot is küldtem!!!" :)))))))
Magyarországon évente valamivel több mint 2000 ember ez a kérdést önmaga intézi el, különösebb jogi háttér nélkül. A passzív euthanázia pedig mindennapos, anélkül, hogy jogi vonzata lenne vagy lehetne. A jog legfeljebb követi a gyakorlatot. Vagy nem követi és szabályozatlanul hagyja a történéseket.
Tolsztoj Ivan Iljics halála című elbeszélését a szakirodalomban mint a főhős „megvilágosodásának” útját, mint a kellemes, illendő élettől való elfordulását, vagy mint Tolsztojnak a halálról való gondolkodásának csúcsát értelmezik. Dolgozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy a főhős eszmélésének (megvilágosodásának) folyamatát, mint egy szemantikailag kiüresedett kifejezés: a „család főnixe” remetaforizációjaként írjuk le. Az elbeszélés 2. fejezetében, az elbeszélő szájából hangzik el, hogy „Ivan Iljics volt a le phénix de la fanille, amint mondták róla” (236).[374] Ez a frazeologizmus - mely nyilvánvaló deformációja a főnix mítosznak - mind a francia, mind pedig az orosz nyelvben él, s jelentése: 'a többieknél különb, ritka, a maga nemében egyedi ember, vagy dolog', ill. az orosz nyelvben: 'ritka, jó adottságokkal rendelkező ember'.
Amint a metaforikus kifejezés is akkor válik frazeologizmussá, amikor a gyakori használat miatt szemantikailag kiüresedik, ugyanígy amikor ezt mondják Ivan Iljicsről, ő a legkevésbé sem egyedi, a többiektől eltérő életet él, épp ellenkezőleg, minden cselekedetét, öltözködésétől kezdve a bálokon, a hivatalában való viselkedésén át, a házasságkötésig az a szemlélet uralja, mit gondolnak a magas állású személyek, ill. mit diktál az illendőség. A még magasabbra való törekvést jelölő létrára való felmászás, valamint az arról való leesés utáni betegség folytán a külvilág véleménye Ivan Iljicsről negatív irányban változik: sajnálkoznak azon milyen hibákat követ el a bíróságon vagy a kártyajátékban. Ezzel ellentétben Ivan Iljicsben elkezdődik az a folyamat, mely a megszokott, kellemes élettől való elszakadást eredményezi. A betegség a külső szemlélő szempontjából kudarcok sorozatát eredményezi, Ivan Iljicset azonban mindez - önmagát is meglepő módon, - hidegen hagyja, s figyelme egyedül a betegségére irányul. Betegségéből fakadóan adatik meg Ivan Iljics számára az a felismerés, hogy eddigi életét - a többiek véleményétől most már valóban eltérő, egyedi módon - „halálnak” értékelje: „Vége a halálnak - mondta magának. - Nincs többé” (297).
Hú, nagyon jó kérdéseket vetsz fel, engem is izgatnak ezek, és még más hasonló jellegű kérdések, emiatt nyitottam a topikot:)
Például, nekem volt olyan találkozás az életemben, ami ha előbb jön el, amikor még bizonyos események nem történtek meg velem, akkor nem tudott volna olyan formában kibontakozni bennem, ahogyan végül kibontakozott. Ugyanakor ez a találkozás egyben segítségül szolgált életem korábbi, addig feldolgozatlan eseményeit illetően is, és tudom, hogy a jelenemre és a jövőmre is hatással van, talán konkrétan e találkozás következményeként nyitottam ezt a topikot...
Igen, a halál is a sorsunk része. A topik elején rögtön a halál utáni sors kérdései vetődtek fel, nem én rendeztem így, egyszerűen erről kezdtek beszélgetni azok, akik a topik indulásakor is már hozzászóltak a témához.
Élet, halál - sorskérdések előtte, utána, közben, ez a topik mindezen kérdések miatt született.
Vagy már az is meg van írva előre, hogy eldöntjük? :) akár ezt is el tudom képezlni. Hogy a sors köyvében, már ha van ilyen, feljeygzésre kerülenk örök időktől fogav még meg sem hozott döntöéseink is.
Igen, nekem is volt már olyan befejezetlen kapcsolatom, barátság is, ami évek múlva valami miatt visszaköszönt. És olyan is volt, hogy bár tényleg úgy tűnt évekig, hogy többé nem nyílik mód adott kapcsolatot rendezni, mégis mód nyílt rá.
Tehát én a végleg lerendeztem, végleg befejeztem, végleg abbahagytam fogalmakat is elhagytam időközben. Nem tudom, mit hoz a következő perc, csak ezt tudom.
Tehát nem hiszek abban, hogy pl. valaki egy életre a haragosom. Bárki megváltozhat, bármi megváltozhat. Bármi, bárki átalakulhat.
Ha pedig valakivel valóban megtalálod a hangot, hidd el, az ő számára is a saját történetei részéve válhat a te történeted, mindaz, amit magadról mondasz neki.
Köszönöm én is a te történetedet :) Jó, hogy ezek a témák előkerültek, mert a sors és a végzet fogalmához szerintem nagyon szorosan kapcsolódik a halál kérdése (és annak körülményei, időpontja stb.). Nem véletlen, hogy feszegetem :) Szerintem másnak is vannak ilyen történetei, szép számmal.
Például most eszembe jutott a keresztanyám története, aki egyedül élt a testvérével (az édesapámmal), majd annak halála után pár évvel rákos lett, és meghalt. Nagyon szerette, szinte gyermekeként, aput. Elgondolkodtam rajta sokszor, hogy vajon nem úgy van-e, hogy egyszerűen meg akart halni, és kész? Utánament. Hol itt a sors? Hol a végzet? Ha ez tényleg így van, és mi döntjük el a halálunk időpontját (márpedig nagyon úgy néz ki), akkor kizárt dolog, hogy előre meg legyen írva. Vagy már az is meg van írva előre, hogy eldöntjük? :)
Aztán itt vannak a nagy, sorfordító, lobogó szerelmek. Engem elgondolkodtat, hogy a környezetemben több olyan eset is "regisztrálható", amikor le nem rendezett, ki nem teljesedett szerelmek például egyszerűen "visszajönnek". Mintha addig nem lehetne továbblépni, amíg az nincs lezárva. És a sors ad még egy esélyt, befejezni, pontot tenni a végére. Velem például megtörtént pár éve hasonló :) Ez pedig olyan, hogy szinte kizárt, hogy nem volt előre megírva... mármint a lehetőség, hogy ott lesz majd egy "csomópont" a sorsodban, ahol ennek megoldása lesz. Ilyen, vagy olyan, az mindegy. Te hogy látod ezt?
A tanácsodat köszönöm, magam is fölfigyeltem már erre a jelenségre. Az ember sok esetben inkább magának magyaráz, mint a másiknak :)
Nagyon szép történet (drámai), köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Az jutott eszembe róla, hogy egyszer beszélgettem egy virágárussal, és ő mondta, hogy a legtöbb ember januárban hal meg. Karácsony után. A karácsonyt még megvárják, aztán elmennek.
Egy apró észrevételt is hozzátennék meg a történethez: Magamon azt vettem észre, ha egy esemény nagy hatással van rám, mint Rád a mostahaapád halála, akkor érdemes részleteiben is elmondani ("titokként") olyan embereknek, akikben megbízol, mert miközben elmeséled, többet tudsz meg arról, mit is jelent neked, mit is mond számodra, ami történt. Tehát a részletek is fontosak (tudod, mint a Bibliában: a hajunk szála is számít.) Tehát ha találsz alkalmas személyt, majd meséld el neki a részleteket is, akár többször is:)
No, és nekem most valahogy olyan érzésem is van, hogy valamit ezért a történetért én szeretnék adni Neked, az egyik nagymamám történetét:
Ő szép kort ért meg, 83 évet. Utolsó éveiben már előrehaladott agyérelmeszesedése volt, tehát nem ismerte fel pl. a család tagjait sem (érdekes, hogy engem mindig felismert, talán mert egyetlen lányunokája voltam?)
Aztán váratlanul meghalt a nagybátyám. Talán sokan azt gondolták, a nagymamám ezt már fel sem fogta,hogy a fia elment. (De én nem így gondoltam.) Aztán 10 nap után váratlanul meghalt a nagymamám is, holtott addig az agyi leépülést leszámítva makk egészséges volt.
Erről eszembe jutott valami. Számomra nem kérdés, hogy mi történt, de régebben jobban elgondolkodtatott volna. Elmesélem, bár elég személyes, de az érintettet talán már nem befolyásolja, semmilyen értelemben :( Remélem :)
Mostohaapám pár évvel ezelőtt meghalt. Részleteket is akartam írni, de rájöttem: minek?
Lényeg, hogy reggel szörnyen rosszul volt, és gyalog indultak el az orvoshoz, anyukámmal. Nem akarták elővenni a kocsit :( Pár óra múlva kaptam a hívást, hogy összeesett az utcán, és meghalt. :(
Még a szomorúságomon és a gyászomon is átvilágított egy hihetetlenül furcsa és képtelen gondolat. Ugyanis ott esett össze, mindenki szeme láttára, ahol egész életében dolgozott: a buszpályaudvaron. Ahová minden külső szerep, egy egész élet munkája kötötte. Ahol ismerték és szerették, és ami számára (ezexerint) nagyon fontos lehetett.
Kizárt dolognak tartom, hogy ezt nem ő akarta így, vagy hogy a vakvéletlen műve. Ez olyan volt, mint egy gyönyörűen megkomponált végjáték, mint egy színésznek az utolsó szerep, amit még el kell játszania, mielőtt végleg kiszáll.
Fura, igaz? :) Nem tudom, hogy van ez. Csak azért mondtam el, mert szerintem elgondolkodtató. Hogy végül is mi az, ami tőlünk függ, és mi az, ami nem.
Különös leszámolás! Nem én számolok. Velem számolnak. A leszámolást nem én csinálom, hanem én vagyok az, akivel leszámoltak. Ítélet - fölöttem ítéltek. Semmi szavam nincs, nem volt, és nem is lehetett. Az egyetlen tevékenységem: megérteni, mi történik és történt velem. Mi az értelme annak, ami történik és történt? Ami szóban forog: egy ember élete. Negyvennyolc esztendőm, az az életem, amelyet éltem, s amelyet úgy éreztem, hogy végig élni fogok, mérlegre került, ítélet alá, és elítéltetett, anélkül, hogy az ember maga megérintetett volna. Az emberre rábízták, tegyen amit akar. A sors el nem kerülhető kényszere folytán tökéletes és teljes irányváltozás. Az egyetlen, ami ehhez hasonlít: az apokalipszis, vagy a túlvilági ítélet. Átélni Ardai Virafot, a Bardo Tödolt és a Pert em Herut. Kilépés a nappalból.
(Hamvas Béla)
http://www.vigilia.hu/2008/3/hamvas.htm
Aki a halálból menekülni akar, a szellem világosságát és az éberségét el kívánja érni, annak mindenekelőtt a következőkön kell gondolkoznia: Ha a lélek már odáig jutott, hogy most emberi alakban született meg, kár lenne ezt az emberi életet értelmetlen, ostoba és alacsony tettekkel elfecsérelni és úgy halni meg, mint az állat. E rövid élet tartalma alatt kár lenne a becsvágynak, az önzésnek szolgálni és a világ káprázatának felülni. Ha a bölcs mester az embert a megszabadulás felé vezeti, kár lenne tőle megválni, még mielőtt az ember szellemét megvilágosította. Az ember megszabadulásának útja az emberi közösség törvénye és az erkölcs; s így kár lenne, ha az embert az esztelen szenvedély ezeknek a törvényeknek megszegésére csábítaná. Az örök világosság mindenkiben ég s ezért kár lenne a világ káprázatában ezt eloltani. Kár lenne a régi bölcsek és az ősidők drága tanításait elfelejteni csak azért, hogy az ember szegényes egyéni életében a benne élő szellem nagyságához méltatlanul földi előnyöket érjen el. Minden ember testvér s az embernek testvére iránt kötelessége van; éppen ezért kár lenne, ha iránta közönyt, vagy rosszindulatot táplálna.
Keress Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó. Keress magányos és barátságos helyet, amely szemlélődésre és elmélyedésre alkalmas, ott telepedj meg. Keress barátot, akinek szokása és érzülete a tiedhez hasonló s akinek emberi értékére büszke lehetsz.
Kerüld Kerüld a tanítót, akinek szívében becsvágy él, aki hírnévre szomjazik s aki földi kincsre éhes. Kerüld a barátot, társat vagy tanítványt, akinek jelenléte kedélyed nyugalmára, vagy szellemi fejlődésedre káros. Kerüld a házat és helyet, ahol az emberek barátságtalanok s ahol nem találsz nyugalmat. Kerüld a vagyont, amelyhez csalás, vagy tolvajlás útján jutottak. Kerüld a tevékenységet, amely szellemednek árt s azt csökkenti. Kerüld a kicsapongást és a könnyelműséget, amely értékedet embertársad szemében leszállítja. Kerüld azt a tevékenységet, amelynek nincs értelmes célja. Kerüld a szót, amely saját hibádat palástolja, de más hibáját hangsúlyozza.
(...)
Könnyen lehet Könnyen lehet, hogy az érzéki szenvedélyt a vallásos buzgalommal még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy az önző érdek kapaszkodását a szeretettel még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy az agyvelő hirtelen elakadását és az ájultságot a végtelen szellem önkívületével még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy az érzéki csalódást a magasabb világ kinyilatkoztatásával még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy a gátlástalan gonosztevőt a jón és rosszon túl levő aszkétával még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy az önző tevékenységet az önmegtagadással még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy a tisztességtelenséget az erkölccsel még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti. Könnyen lehet, hogy a szélhámost a bölccsel még a legnagyobb emberismerő is összetéveszti.
(...)
Vigasztalanul tévelyeg Vigasztalanul tévelyeg, aki álszent képmutatót követ, ahelyett, hogy bölcs mesterhez csatlakozna és a tanítás szerint élne. Vigasztalanul tévelyeg, aki hosszú életre nagy terveket sző, ahelyett, hogy napjainak kötelességét megtenné úgy, mintha minden nap, amit él, az utolsó lenne. Vigasztalanul tévelyeg, aki nagyszámú hallgatóságnak prédikál, ahelyett, hogy a magányba vonulna és a tanítás értelme felől elmélkedne. Vigasztalanul tévelyeg, aki félelem és remény között hánykolódik, ahelyett, hogy az igazságot kutatná. Vigasztalanul tévelyeg, aki másokat akar megjavítani, ahelyett, hogy sajátmagát tökéletesítené. Vigasztalanul tévelyeg, aki nyilvános elismerésre törekszik, ahelyett, hogy saját rejtett képességeit a magányban kifejlesztené. Vigasztalanul tévelyeg, aki életét semmittevéssel tölti, ahelyett, hogy a megvilágosodást keresné.
Hi! Olvastam: "A feladat, amivel átadta a vagyont, a sáfárság, a felelősséggel való gyarapítás volt" ... de olvastam az eredetit is, amiben ez bizony nincs benne. Persze, akár benne is lehetne, és szerintem is teljesebb lenne.
---------- egészen más: Egy időben sok ókori görög viccet olvastam - némelyik mai szemmel blődli, de aranyosak. Bevezetőül:
"Egy ember mézet árul a piacon, és a vevő kér egy kanállal, hogy megkóstolja. - Hú, hát ez nagyon kíváló minőségű és finom! - Nem is adnám el ha az egér bele nem esett volna."
De van köztük paradox történetek is a jogi érvelésről - ha már a javak rábízásáról van (volt) szó. Ha rövidebb lenne, igazi koannak nevezném.
"Egy ember messzi útra kel, és megőrzésre a szomszédjára bízza a nagy és drága korsóját. Az nem vigyáz rá eléggé és eltöri - amikor az utazó visszatér, törve adja vissza. Az ember kártérítésért bírósághoz fordul, és a bíró megkérdi a szomszédot, tud-e védelmében felhozni valamit, mire az: - Három védekezésem is van ami közül akár egyetlen is elegendő, hogy a tisztelt bíróság felmentsen: 1. Nem is bízta rám a korsót. 2. Épségben adtam vissza. 3. Amikor rámbízta, már akkor is törött volt."
