Hosszú távon nem fog működni, a magnólia nem dézsás növény, max pár évig. Ha dézsában akarod akkor tartani, akkor esetleg a csillagmagnóliák valamelyike, amik már fiatalkorban is nagyon bőségesen virágoznakés a végső magasságuk sem olyan nagy.
Semmi esetre sem jó örökzöldek közvetlen közelében, mert sekélyen gyökereznek akárcsak a magnóliák, ezért állandó gyökérkonkurencia lesz a növények között - elszívják előle a tápanyagot és a vizet - és ez a magnólia kárára fog menni.
Idén végre elértem oda, hogy a Susan magnóliám hozott 3 virágot, és idén vettem egy Yellow Bird-öt is, azt most ültettem el. Viszont ahova ültetve vannak, oda most szeretnék egy örökzöld virágágyást, fenyőkkel, tujákkal, hortenziával stb, úgy tervezem, hogy geotextilíával lefedem a földet, hogy ne gazosodjon, és nagyméretű kővel eltakarom a geotextilíát. Ez nem fog ártani a magnóliáknak, szeretném, ha jól éreznék magukat és évről évre egyre több virágot hoznának.
Nagyon köszönöm a hozzászólásotokat! Én valamiért Nigrára emlékeztem, de gyanús volt, hogy nagyon világos!
Nekem csak erkélyem van, úgyhogy egy nagy dézsába tettem be, úgy tűnik működik és kb 2-3 éves kora ellenére hozott a tavalyi 2-3 virág után 6-7 virágot.
Szép növény és gondolkozok, hogy egy Nigrát még beszerzek! :)
Köszi mégegyszer! És nagyon jó növényezést Nektek!
Sziasztok. Tavaly vettem egy magnoliat ami már el volt viragozva mindent úgy csináltam ahogy kell ultetesnel korábban már írtam ide nemrég. ..kiástam neki jó nagy gödröt raktam bele sok tozeget, rododendron földet, viragfoldet keverve. ...télen tőzeggel betakartam a tövét és idén most csak levelek fakadtak ki ma. Nem hozott virágot. ..mi lehet a baj. ..azt se tudom milyen viragja lenne. .😢😢
A virág formája alapján biztos liliflora. És mivel a nigra sokkal sötétebb így nagyon valószínű, hogy susan. Rendkívül dúsan fog virágozni kifejlett korában, főleg ha jól érzi magát a helyén.
Jól gondolom, hogy a genie is liliflora hibrid, mert az egyik szülő a nigra? Akkor ő mennyire érzékeny a lisztharmatra, ajánlod-e illetve ha nem mely sötétvirágú fajtát ajánlanád, mert egy ilyen még hiányzik a kertemből.
Szerintem jól gondoskodsz a növényekről azzal nincs gond. A tippem lisztharmat fertőzés.
A liliflora hibridek nagyon érzékenyek a lisztharmatra (a susan is az).
Nekem van jópár soulangianám, stellata is van, de anno nagyon sok bajom volt az egyetlen liliflora nigrával, amit utána el is tüntettem, hogy ne fertőzze a többit.
Azóta egyáltalán nincs fertőzés, permetezni nem szoktam őket semmivel. Nem mondom, hogy a nyári közel 50 fokban nincs egy két levél pörkölődés, de keresni kell, hogy észre vegye az ember.
Amennyiben ilyen tünetek vannak, akkor meg kell kezdeni a lisztharmat elleni védekezést, még a tünetek elött, vagy hasonlóan hozzám lemondasz a susanról.
Néhány évvel ezelőtt - mikor telepítettem a növényeimet (6 éve) - végigolvastam a bejegyzéseket. Követtem az utasításokat. A három tő növény (Susan, Soulangeana, Stellata) telepítése sikeres volt. Én így csináltam: a helyben lévő talajt kevertem savanyú tőzeggel, vasgálic porral és savanyú tőzeggel. Utána az évek folyamán tavasszal vasgálic port kevertem a talajba tartós rhododendron trágyával alkalmanként megszórtam. A talajt fenyőkéreggel takartam. A növények minden évben sokat nőttek, bőségesen virágoztak. A Susan és a Soulangeana esetében nem volt ritka a másodvirágzás sem. Az utóbbi két évben viszont fellépett egy kis probléma. A virágzással nem volt baj, de nyáron (sőt már tavasz elején, amikor még nem volt hőség sem, a levelek széle kezdett száradni és pöttyösödni is. Tavaly már a Stellata esetében is jelentkeztek enyhén a tünetek. Jellemző volt még a levelek "megmerevedése" is. Szinte pattanva törtek. A Susan nagyon megsinylette a tavalyi évet. Most tavaszra 2 (azaz kettő) db virágrügyet hozott. A Soulangeana és a Stellata esetében van virág rendesen. A növényeket nyáron permeteztem mindenféle szerrel. Felszívódó gomba -és rovarölővel is, mert már abban sem voltam biztos, hogy milyen kórokozóval, vagy esetleg károkozóval állok szemben. Semmilyen hatást nem értem el. Tudom, hogy ezek a növények elsősorban a virágaikkal díszítenek, de azért nyáron nagyon csúnyák az elszáradó rideg törékeny levelek látványa. Továbbá egyértelműen látszik, hogy ez visszavevetette a növények növekedését is (rövidebb és gyengébb hajtásokat hoztak, a Susan szinte kiszáradt (azért még él). Szóval ennyi a történet. Létezik, hogy tavaly a nagy aszály okozta ezeket a tüneteket? Korábban is volt pedig ilyen forró nyár. Többet kellene talán locsolni? Vagy esetleg rosszkor rossz szerrel permeteztem? Bocs a hosszú bejegyzését. Aki tud segítsen. Köszi.
Egyszerű példa a születendő gyermek sem egy az egyben az édesanyja, max, nagyon hasonlít rá, de nagy eséllyel keveredik benne az édesapja, valamint a nagyszülők genetikai anyaga. A növény magoncok ugyanígy.
Amennyiben teljesen ugyanazt a biztosan szép növényt szeretnénk, akkor kell oltani, vagy dugványozni, mert ez gyakorlatilag klónozás, ugyanaz a növény.
És mivel már egy virágzó növényről veszik le a hajtást, ezért nem mellesleg a virágzás is, 2-3 év múlva esedékes (magnoliáknál)
Köszönöm a választ, megpróbálom a magvetést, már csak a tapasztalatszerzés miatt is, aztán meglátjuk mi lesz belőle. Egyébként a magnóliánál is az van, mint pl. a leander magvetésénél - abban van tapasztalatom - hogy nem feltétlenül lesz azonos a virágja az anyanövényével. Ha gy van, kivárom a 10 évet, bőven belefér még.
Azért annyira nem bonyolult. A piros húst leszeded róla akár körömmel is könnyen lejön és alatta megtalálod a fekete színű kemény magot. A mag elég olajos, zsíros és ennek van egyfajta csíra gátló hatása, ezért ezt érdemes lemosni letörölni róla, mert akár évekig is "elfekszik" csírásodás nélkül. Ezt követően egy virágcserépbe, laza virágföldbe elveted a magokat akár most is. Nyugodtan hagyhatod kint a fagyban, tavasz végén kifognak kelni, ( persze ha csíraképesek a magok) mert nem mindegyik szokott az lenni.
Egyébként ahogy írtad, kell neki vagy 10 év hogy elkezdjen virágozni, ezért szokták inkább dugványról, vagy oltással szaporítani, max alanynak érdemes felhasználni oltásnál.
A magn. Soul. Magtokot hozott, benne 4 db bordó héjú maggal. Utànaolvastam kicsit és elég bonyolult szàmomra a magvetése, ráadásul min 10 évre mondjàk a virágzásàt. Vakakinek van- e tapasztalata a témàban? Köszönöm a vàlaszokat.
Fontosabb, elültetés elött kicserélni a talajt kb. 1 méter sugarú körben és kb. 40-50 cm mélyen, savanyú talajra. Hogy jól induljon a kezdés. Idővel úgy is belenő a saját földbe, de hozzá is szokik.
Savanyú talajt legegyszerűbben savanyú tőzeg hozzáadásával tudsz elérni, de legalább 60-80 liter tőzeget érdemes egy akkora ültetőfelülethez keverni. Esetleg rododendron földet veszel, de az jóval drágábba jön ki.
Később ültetés után vasat (vasgálicot) lehet adagolni a töve köré, amit igen "szívesen" vesz, (hogy ne alakuljon ki klorózis.)
Elnézést, hogy csak most válaszolok ...nálam 5 db van szinte mind déli fekvésben tűző napon! Félárnyék-napos mindegy, a virágzás hosszát befolyásolja mert ugye tűző napon hamarabb elvirágzik. Fagyzugos, huzatos helyre ne kerüljön!
Sajnos nem önszántamból ültettem cserépbe, van egy haszontalan kiskutyám, Maszat, aki fiú, és minden növényt igyekszik kipisilni. Arra gondoltam ameddig megerősödik cserépbe teszem, és utána kiültettem, amikor már nem árthat neki a kutyus. árnyékba helyeztem, remélem ez kedvezőbb lesz a számára. Már gondolkozom a kiültetésében is. Pontosan milyen helyet kedvel szeinted? olyan fél árnyékosat, vagy naposabbat?
Ezt csak gyorsan bemásolom a gazda fórumról! én csak annyit csináltam, hogy vettem 250 l savanyított tőzeget /Novobalt kb 3000 ft/ és az ültetőgödörbe egy nagyobb vödörrel beforgattam. meszes talajban nem tudja a vasat felvenni és sárgulhatnak tőle a levelek.
"
A magnólia alapvetően a savanyú talajt szereti. Az ültetéskor ki kellett volna cserélni legalább 0,5 köbméteres gödörben a talajt rhododendron-földre. A felszínre szórt savanyú föld hatása lassú. Káliumban és magnéziumban gazdag lombtrágyát kaphat még most is egy-két alkalommal, ami a hajtásbeérést segíti most ősszel. A tápanyaghiányos levelek a lombhulláskor leesnek."
Szegény magnóliáknak is rosszul esik ez a nagy hőség+ Uv sugárzás nem tudom, hogy mi támadhatta meg szegénykét de az biztos, hogy magnóliát nem szabad cserépbe ültetni hamar felmelegszik a cserépben lévő föld ami csak árt a gyökereknek + télen sem jó neki ....mivel simán bírja a teleinket! Szerintem jobb lenne minél hamarabb kiültetni, hogy télig be tudjon gyökeresedni és majd szépen felkészülni a fagyokra!
Újként regisztráltam ezen a fórumon, abban bízva, hogy sokat tanulhatok tőletek.
Én kezdő hobbi kertész vagyok, eddig csak szobanövényeim voltak, abból is sok orchidea, vitorlás virág, fokföldi ibolyák és hasonló növényekkel foglalkoztam.
Másfél éve költöztünk családi házba, ahol sajnos a talaj nagyon meszes, köves. A Rózsáim viszont gyönyörűek, bokor és futó rózsa is van a kertemben.
A teraszomra leandereket ültettem nagy méretű cserépbe, ők nagyon jól érzik magukat, bár az egyik hatalmas ontja a virágokat, viszont a levelei sárgulnak és folyamatosan hullajtja őket. Hetente egyszer muskátlis tápoldattal dúsított vizzel öntözöm. Egyébként esténként öntözö őket. Szerintetek mi lehet az oka, hogy a levelei sárgulnak, és mit tanácsoltok?
Tavasszal vettem egy kics liliomfát, alig volt levele, és egy szem virág nyílt rajta. Átültettem egy nagyméretű cserépbe, rododentron földbe, gyönyörűen kihajtott, rengeteg levele lett és megnőtt, most újra elkezdett virágozni, van rajta vagy 6-7 virág, a növény maga alig 60-70 cm magas. Azonban egy pár napja elkezdett rozsdásodni a levele, a virágok szinte kisem nyílank már le is peregnek, világos zöldek és egy-egy pedig sárga a levelei közül. Mi okozhatja ezt a tünetet? Eléggé tűző napon van, de azt mondták korábban, hogy szereti a tűző napot, de ezek után nem igazán tudom elhinni. :(
Muskátlis tápoldattal szoktam hetente öntözni, és az utóbbi napokban sok vizet adtam neki, mert azt gondoltam erre lehet ebben a nagy melegben szüksége.
Szerintetek mit csinálok rosszúl?
Szeretném megmenteni, mert gyönyörű a virága és imádom a magnóliákat:)
Virágzás alatt nem lehet átültetni, és ha jól tudom ősszel kell vagy lehet átültetni. Igaz ez?
Savanyú földet kedvelei, ezért rododentron földbe ültettem.
Mivel kell tápzni? Milyen gyakran és hogyan kell öntözni? Sok vagy kevesebb mennyiségű vizet kedveli?