Tisztelt Fotós találkozó résztvevők !
Tájékoztatlak benneteket hogy a lecsófözőverseny helyfoglalási valamint regiszrációs díját befizettem, azaz 10.800.- HUF-ot.
A regisztrációs dij magába foglalja:
- 3 db sörasztal + 6 db pad
- 60 kg tüzifa
- 3 db tűztálca
- 3 db ajándékcsomag: 3 db erre az alkalomra készitett kötény, 3 x 2 kg kovászolt
kenyér
- 18 db műanyag tányér kés-kanál.
Eddig rekordszámú nevezés érkezett be ca. 200 főző csapat indul a versenyen.
Az idei versenyen már külföldi csapatok is képviseltetik magukat:
- horváth főző csapat, amely zenekart is hoz magával
- német főzőcspat Scwäbisch Gmündből
- angol csapat
valamint a székesfehérvári Szedte Vette együttes szórakoztatja a főzőverseny résztvevőit.
A főzőverseny helyszinén a Várkörúton különböző szórakoztató művészek, kedveskednek majd a főzőknek.
A verseny helyszinét szeptember 29-én 7.45 - 8.45-ig lehet elfoglalni.
Technikai megnyitó 9 órakor, ez alkalommal mutatják be a zsűrit, és ekkor sorsolják ki az időrendi sorrendet, hogy mikorra kell a csapatoknak az ételt a zsűri elé vinni bírálatra.
Előzetes tervek szerint ez az időszak 11.30-17 óráig terjedhet.
Pénteki napon a szükséges alapanyagokat megvásároljuk közösen a szombati versenyre.
Mivel 3 főzőhelyet foglaltunk le, aki tud hozzon magával bográcsot + állványt.
Azon kívül hogy 1 nagy bogrács már van.
Tehát több bográccsal is indulhatunk a versenyen.
Továbbá mint korábban jeleztem hozzatok legyetek szívesek hűtőtáskát az italoknak, üdítőknek.
Ha valaki lenne olyan kedves hozzon 1 db kisbaltát, hogy legyen mivel a gyujtóst aprítani.
Szeretettel várunk mindenb résztvevőt a találkozón.
Köszönettel és Üdvözlettel
Solti Tamás szervező ( fhantom )