Valóban Erdélyben szolgált az az ember, aki aztán - ha jól emlékszem - az 1610-es évek elején találkozott Pocahontassal. Ezt milyen forrásból tudjuk? És mint kalandor, mint a Habsburgokhoz is csatlakozó vallon haderő része, vagy a reguláris Habsburg katona? Ez nagyon meglepő, bár miután kiderült, hogy a Kelet-Afrikában élő Magyar Ibrahim alapította a magyaráb nevű törzset, én már semmin sem lepődök meg. Sőt, Ibrahim egyesek szerint együtt raboskodott azzal a Wathay Ferenccel, akinek börtönben írott, gazdagon illusztrált "énekeskönyve" a korszak egyik fontos forrása.
Más. Nem tudom, hogy valaki ismer-e irodalmi forrásokat a tizenötéves háborúról. A Bocskay féle felkelésről persze több mű is született, például Szántó György Hajdútánc című vaskos regénye. Mert én most olvasok egy remek könyvet a korszakról. Dávid Antal írta, egy XX. századi, a második világháború után Erdélyből Magyarországra áttelepült író, aki regényeiben részletesen is feldolgozta Erdély történelmét. Az Erdély nagy romlása ebben az időben játszódik, és engem megdöbbentett, hogy abszolút nem ismert még tudományos körökben sem, holott az író nevét - legalábbis az általam eddig olvasott művei alapján nyugodtan mondhatom - oda lehet írni olyan irodalmi nagyságok neve mellé is, mint Tamási Áron, Kemény Zsigmond, vagy Wass Albert.
Az író történészi pontossággal, mesterien archaizált nyelven (ebben egyébként megközelíti Móricz Zsigmond nagyszerű Erdély trillógiáját) mutatja be pontosan ennek az időszaknak Erdélyét.
A mű első része, a Sárkány papja Báthory Zsigmond uralkodásának utolsó éveiről, és Báthory András uralmáról szól, és különösen érdekes, ahogy bemutatja Vitéz Mihály hihetetlen propagandahadjáratát 1599 forró politikai nyarán, amikor a Havaselvei kalugyerek (vándorló valach papok) a hegyi pásztorok, sőt az egész székelység között terjesztették azt, hogy Báthory András a gonosz zsarnok, aki végképp meg akarja fosztani őket a szabadságuknak még csak a látszatától is, holott valójában csak a körülmények áldozata volt, bárány a farkasok közt.
A második rész, a Boldogított Ország című azt mutatja be, hogy milyen hihetetlen nyomorban tengődött egész Erdély Vitéz Mihály uralma alatt, hogy a vajda semmilyen közigazgatást, életképes haderőt nem hozott, mígnem megsemmisítő vereséget mér rájuk Csáky István és az új ember, Básta, "szerecseny" (nagyon barna bőre volt, bár ez a korabeli ábrázolásokon nem látszik) seregei, és nem állnak véres bosszút a székelyeken. És ezzel kezdetét veszi Básta rémuralma.
Az utolsó, s egyben befejező rész, a Fordul az idő, már Székely Mózes kezdettől fogva bukásra ítélt, elhamarkodott támadásáról és a Bocskay szabadságharcról szól, de hogy meddig mutatja be az eseményeket, és hogy mikor ér véget, azt természetesen nem írom ide.
A lényeg az, hogy mindez csak kerete egy lenyűgöző történetnek, amely részint egy felkapaszkodott hajdú-nemesről szól, aki próbálja mindig annak a seggét nyalni, akinek révén magasabbra emelkedhet. Ez az ember Ince János: minden bizonnyal kitalált alak, aki igen bonyolult, szinte Dosztojevszkiji jellem. A másik történet a nyomdász, egyetemet végzett és krónikaíró Vásárhelyi Mózes története, valmint Anikóé, a feleségéé, amint fiatal házasokként, néha irigylésre méltó, másszor iszonyú körülmények között Kolozsvárott, majd Külső-Erdélyben. A mű mesterien közelítteti egymáshoz a két magatartásmódot, és végül nem kerülhető el az ütközés.
A történet nagyon érdekes, a mű mesterien mutatja a korszak brutalitását, a halhatatlan székely humort, a rendkívüli hitelesség és archaikus nyelv révén hiteles hangulatot teremt, igazi történelmi tabló, mely a prágai csillagvizsgálótól kezdve, a Kassai főparancsnokságon és a Vatikán szellős termein át, egészen a Csíkszentdomonkosi parasztházig.
Nem is értem, hogy most, amikor igazán aktuális lenne, Bocskay István szabadságharcának négyszázadik évfordulóján miért nem akad egyetlen kiadó sem, amely elfeledett nemzeti irodalmunk eme rendkívül friss gyöngyszemét (1973-ban jelent meg először) nem adja ki.
Érdekes, hogy néhány magyar történész a 70-es, 80-as években azt állította, hogy már ekkor ki lehetett volna verni a törököt Magyarországról, ha a Habsburgok nagyobb energiákat fektettek volna ebbe a háborúba.
SZVSZ a fél évszázaddal azelőtt még verhetetlen hírében álló oszmán hadigépezeten már valóban mutatkoztak a hanyatlás első jelei, de azért még korai lett volna leírni őket. Ezt bizonyítja mezőkeresztesi győzelmük is, ahol szervezettségben és fegyelemben felülmúlták a császári zsoldosokat.
Bár szerintem haditechnikai szempontból a nyugatiak ekkor már kezdtek az oszmánok fölé emelkedni, az átütő sikerhez ez önmagában még kevés volt.
Az Oszmán Birodalommal foglalkozó szakirodalom szerint a birodalom hanyatlása a XVII. sz. első felében elsősorban gazdasági és ritkábban politikai téren (janicsárlázadások, népfelkelések, francia kereskedelmi tőke behatolása, a hárem "uralma") mutatkozott meg, a katonai hanyatlás első nyilvánvaló jelei az 1664-ben lezajlott szentgotthárdi csatában ütköztek ki. Itt mint ismeretes Köprülü Ahmed pasa nagyvezír szenvedett egyértelmű vereséget Montecuccoli generális számban jóval kisebb seregeitől.
"Éppen abban a pillanatban lépett fel, amikor a háborúzó felek a kimerülés jeleit mutatták egy szoros küzdelem végén. "
Egyetértek, a következtetéssel már nem annyira: szvsz a kimerültségnek épp a békekötés volt a következménye, nem pedig valamelyik fél totális háborús győzelme (ami Bocskai nélkül se nagyon következett volna be).
"Most így hirtelen Pákozd jut eszembe, meg Fülek (bár ezekről már elég régen olvastam, 10+ éve, úgyhogy az is lehet, hogy nem is ebben az évben történtek)"
1593 őszén-telén. Épp azért, mert nem a nyári "főszezonban" indultak meg, talán nem is igazán tekinthetők hadjáratoknak, hanem inkább nagy méretekben megszervezett portyázásoknak.
"A parancsnoki állomány is jó volt."
Részint igen. A tehetséges hadvezetők előtt azonban nemigen nyílt meg az út, pl. Pálffyt soha nem bízták meg a fővezérséggel, noha többszörösen is rászolgált volna. Helyette ott volt Mátyás főherceg, aki a maga dinasztikus gőgjével sok károkat okozott a hadvezetésnek. Ennek elkenésére jó módszer lehetett Győr feladójának, Ferdinand Hardeggnek a kivégzése, csak éppen nem volt célravezető.
A parancsnoki kar alsó része viszont jó teljesítményt tudott nyújtani: Zrínyi György, Nádasdy Ferenc ('a híres fekete bég'), az erdélyi Borbély György vagy az idegenek közül Christoph Tieffenbach kassai főkapitány, a kemény katona hírében álló, albán származású Basta György képes volt helyi sikereket aratni. Olyan kuriózumokról már nem is szólva, mint Mr. Pocahontas, az Erdélyben is szolgáló John Smith.
"Érdekes, hogy a császáriak egyetlen komoly csatát sem tudtak nyerni a törökök ellen"
Ennek egészen prózai oka van: a tizenöt éves háborúban jóformán alig zajlottak le nagy, mezei csaták. Döntő jelentőséggel a várostromok bírtak, az egész török korban talán leginkább ekkor. Ezen a fronton néha a keresztény seregeknek is termett babér (1595 - Esztergom, 1597 - Tata, 1598 - Pápa, Esztergom, 1601 - Fehérvár), a zsitvatotroki béke idején mégis inkább a törököknek állt a zászló (megmaradt nekik Eger és Kanizsa).
"Lehet, hogy annyira rosszak azért mégsem voltak..."
Nem biza' :-)
"Habár 1594-ben Gyurgyevónál azért tönkrevertük Szinán pasa nagyvezír csapatait."
Jav: 1595-ben. Nem akarom lebecsülni, de szvsz egyszerű utóvédharc volt: az Al-Dunán átkelő török seregnek félig talán már a téli szálláson járt az agya, amikor Bocskai serege lerohanta az utolsó hátramaradt egységet. Hogy az utókor miként tud egy eseményt (ez esetben az egyetlen győztes mezei csatát) felnagyítani, már egészen más lapra tartozik.
Gyurgyevó nem volt olyan súlyos a törökre nézve: még a szultán és a nagyvezír sem tartotta annak. (Szerintük) annyi történt, hogy szétverték a török sereg utóvédjét visszavonulás közben. A török sereg nem bomlott fel, nem estek pánikba a katonák - egy komoly vereségnél ez bekövetkezett volna.
Mezőkeresztesről még annyi ugrik be, hogy a törökök nagyon csodálkoztak a keresztény sereg szervezettségén, és a parancsnokláson. (Forrást most ne kérjetek, tényleg régen volt, hogy ilyeneket olvastam!) Egyes elemzések szerint mintha az ezredszervezés csírái is megjelentek volna ebben a seregben. ami majd csak a következő hosszú háború, a 30 éves háború (tényleg: ez még hosszabb is :D) végétől kezd elterjedni az európai hadművészetben.
Javítsatok ki, ha nem jól tudom, de a török Portánál a gyurgyevói vereséget egy az egyben Szinán nagyvezír nyakába varrták. Le is váltották, vagy talán selyemzsinórt is kapott? Erre már nem emlékszem tisztán...
Azért 1594-ben még nem dőlt el semmi! Most így hirtelen Pákozd jut eszembe, meg Fülek (bár ezekről már elég régen olvastam, 10+ éve, úgyhogy az is lehet, hogy nem is ebben az évben történtek). A keresztény seregek ekkor szokatlan módon többször is téli hadjáratba fogtak a török ellen, meglehetős sikerrel. A parancsnoki állomány is jó volt. Inkább a gazdasági-technikai háttér hiányzott a felszabadító (visszafoglaló) háborúhoz. A török érdekes módon sokszor elég gyenge emberanyaggal (túl fiatal, ill. idős katonák) rendelkezett, köszönhetően a perzsák elleni harcoknak (komoly veszteségek érték őket).
Érdekes, hogy a császáriak egyetlen komoly csatát sem tudtak nyerni a törökök ellen, hiszen hadtörténészek eléggé egybehangzó véleménye szerint az oszmán hadigépezet a XVII. sz. elején már túl volt a zenitjén.
Lehet, hogy annyira rosszak azért mégsem voltak...
Habár 1594-ben Gyurgyevónál azért tönkrevertük Szinán pasa nagyvezír csapatait.
"Egy biztos, hogy nagy lehetőséget szalasztottak el a keresztények."
Szvsz nem biztos. Annak ellenére, hogy a tizenöt éves háborúból talán csak a mezőkeresztesi csata az egyetlen olyan esemény, ami úgy-ahogy megmaradt a köztudatban, egyáltalán nem ez döntötte el a háború kimenetelét. A hidegzuhany már jóval korábban, 1594-ben elérte a keresztény sergeket, amikor a törökök szinte komoly akadályoztatás nélkül foglalták el a Dunántúl északi részét, Pápával és Győrrel együtt. Akárhogy is végződött volna a mezőkeresztesi csata, a háborút valószínűleg nem döntötte volna el, mert a végső sikert alapvetően a várostromok végkimenetele határozta meg.
A császáriak becsületére legyen mondva, hogy hosszú ideig tartó tétlenség után szinte minden erőforrást megmozgattak annak érdekében, hogy végre kiűzzék a törököket az országból. A status quo és az erőviszonyok megváltoztatásához azonban ez a kísérlet kevés volt. Az országnak ellenben iszonyatosan nagy károkat okozott.
"Van esetleg részletesebb leírásod, adataid a mezőkeresztesi csatáról. Harcoló felek létszáma, veszteségeik stb?"
Így kapásból két könyv ugrik be. Az egyik a már említett Tóth Sándor László könyve (A mezőkeresztesi csata és a tizenöt éves háború), amiben a legapróbb részleteket is számba veszi a csata leírásakor. A másiknak talán már a címére sem emlékszem pontosan (Őszi ködben elszálló remények), ez már kifejezetten a csata történetére koncentrál.
A keresztény veszteség 5-6000 fő volt.A török veszteségeket nem írják.
http://crowland.uw.hu/images/csata/mezokeresztes.html
Sajnos nem értek a számítógéphez/ :)))))/ így csak beírni tudtam, hol található egy jó leírás, és elemzés róla.
Az 1596. évi egri osztom a sajnos szokásos forgatókönyv szerint zajlott.
A felmentő sereg elkésett(de legalább elindult) és a 3 hetes ostrom alatt a vár nagyon megsérült,(sikeres aknatámadás) és a szövetséges zsoldosok kierőszakolták a vár feladását.Ők csak eddig voltak kötelesek védeni a várat.
Mezőkeresztes ma B.A.Z. megyében van.
1596. október 26-28-án vívták meg ezt a nyag csatát az oszmán és a szövetséges keresztény hadak.
A szövetségeseket Miksa főherceg vezette.A létszámuk 58-59 ezer fő lehetett, 100 ágyúval.
A törökök III. Mehmed szultán vezetésével mintegy 50 ezer regulális, és kb. ugyanennyi irregulális katona, 170 ágyúval.
Miksa a törököket előcsalogatta az állásukból ,majd Schwarzemberg támadott,és visszaszorította az előre törő török csapatokat.
Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, és Pálffy Miklós javaslatára Miksa további előrenyomulást rendelt el.A szövetségesek egészen a török táborig jutottak(a zászló nekünk állt)de jó szokásukhoz híven zsákmányolni kezdtek.
A janicsárok, és a ruméliai csapatok azonban helytálltak, és ellentámadásuk a fosztogatókat érte,és megfordították a csata kimenetelét.
A szövetségesek egy része megfutott,azonban a másik része megtartotta a keresztény tábort,és rendezetten visszavonult.
A csata a fegyelmezetlen szövetségesek miatt veszett el,ill. ők nyerték meg a törököknek.Megint a janicsárok fegyelmezettsége volt a döntő.
Nem vagyok benne biztos, de úgy tudom, hogy a szultán is elhagyta a csatateret,és később mondták meg neki, hogy győzött.(De ez nem biztos, lehet ,hogy tévedek)
A csatát egyébként sokan leírták már.Mindenki a másikra fogta a kudarcot.
Egy biztos, hogy nagy lehetőséget szalasztottak el a keresztények.
Győrbe jártam fősulira, szinte naponta láttam ezt az emlékművet.
Más: most nemrég jártam az egri várban. A vártörténeti kiállításban most már nemcsak a dicső 1552-es, de a kevésbé dicső 1596-os események emlékei is helyet kapnak.
1596: Eger második (sikeres) török ostroma:(((
utána pár héttel III. Mehmet szultán megveri a vár felmentésére késve érkező császári seregeket a mezőkeresztesi síkon.
Van esetleg részletesebb leírásod, adataid a mezőkeresztesi csatáról. Harcoló felek létszáma, veszteségeik stb?
Végül is ez volt a 15 éves háború legnagyobb mezei ütközete.
Ez a III. Mehmet volt mellesleg talán az utolsó nagy formátumú oszmán szultán. Vesztünkre:(((
Amit a történeti emlékezet hiányáról írtam, lassan-lassan, de talán zárójelbe lehet tenni. Nemrég jártam Győrön, ahol a Duna-parton mostanában állíthattak fel egy emlékművet az 1598-as ostrom hőseinek a tiszteletére. Bal szélen Adolf Schwarzenberg, jobbra tőle Pálffy Miklós.
Nem akartam topicgyilkos képében megjelenő merénylőnek látszani, de gondoltam, a nagy múltú 'Mohács'-topic mellé elkelne még egy másik a magyar történelem egyik leginkább elfeledett eseménysoráról, a tizenöt (vagy inkább) tizenhárom éves háborúról. Iszonyatos traumája volt ez a magyar történelemnek, nevezhetnénk talán az első 'tömegháborúnak' is, több évtizeddel a harmincéves háború előtt. Magukról az eseményekről és a következményekről Tóth Sándor László hiánypótló könyve ellenére a köztudatban csak kevés (ha nem semmi) maradt meg, ennek pótlására talán jó lesz ez a mákszemnyi jelentőségű topic.
