Keresés

Újra aktuális, ha már elkezdődött a kampány.

Szocialista Párt, tessék innen is inzertálni egy-két igazi baloldali (persze nem az), demokratikus (persze ez se az) etikus (ez se az) cselekedetről tanúskodó leírást! Ezt is villogtassátok, hagy lássa ország-világ, micsoda csodálatos emberekkel vagytok megáldva és mennyi önzetlenség szorult belétek a pénzhajhászás, hatalomvágy, törvénytelenség legkisebb morzsájának látszatát is megkérdőjelezhetetlen példamutató belső értékeitekből fakadóan kerülve, az ország jobbulását elősegítve!

Érdekesség, egészen friss.

Nyitok róla egy topikot asszem.

Számítások szerint Gyurcsány Ferenc cége 90 millió forinttal károsította meg az államot.

„Az elmúlt napokban számtalanszor hallhattuk a miniszterelnököt és más kormányzati tisztviselőket a korrupció elleni harc fontosságáról nyilatkozni” – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Szijjárt Péter, hozzátéve: kemény kijelentések hangzottak el, mely szerint a lebukókat a bukás veszélye is fenyegeti, és az is, hogy a kormányfő leveszi az érintettekről a kezét.

Azonban az az igazság, hogy Gyurcsány Ferenc ezen a téren is csak dumál és dumál, hiszen korábban akár személyesen, akár cégein keresztül is élvezője lehetett a nemzeti vagyon furcsa, és sokszor gyanús körülmények között történő értékesítésében – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő szerint ezek az értékesítési tranzakciók többször oly módon mentek végbe, hogy sokakban erkölcsi és törvényességi aggályok is felmerültek, ráadásul sokszor volt hallhatóak ilyen esetekben az „áron alul”, vagy az „értéken alul” kifejezések. Ahhoz hogy részt tudjon valaki venni a szaftos üzletekben, természetesen jó kapcsolatokkal kell rendelkeznie, ezért nem is meglepő, hogy a miniszterelnök mozgalmi, politikai és üzleti partnereinek neve - például Szilvássy Györgyé - felmerült.

A feljelentés megtörtént  

Szijjártó emlékeztetett arra is, hogy 3500 milliárd forintnyi hitel felvételére volt ahhoz szükség, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége, vagy egyensúlya nagyrészt meg tudjon maradni, ezért szerinte jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mennyire kevesebb külső segítségre lett volna szükség akkor, ha a nemzeti vagyon elherdálása nem ilyen szinten történt volna meg.

„Itt az ideje, hogy a szavak helyett a tettek beszéljenek: az ellenzéknek az az érdeke, hogy az igazságosság elve és az állam érdekei a lehető legteljesebben érvényesüljenek, ezért a Fidesz feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a balatonöszödi kormányüdülő egyik villájának eladása kapcsán” – szögezte le a politikus.

Ismeretes: a tranzakcióban a magyar állammal Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozó egyik cég, az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. került szerződéses viszonyba. Az Aldo-nak a szerződés szerint 1994-től évente 2,5 millió forintot kellett fizetnie tíz esztendőn keresztül, valamint legkésőbb 2003. december 31-ig további ötmillió forintot. Ez összesen harmincmillió forint, tehát pontosan annyi, amennyit a felek az ingatlan forgalmi értékének elismertek a szerződésben. Az ingatlan egy 3300 négyzetméteres Balaton parti telken fekvő 300 négyezetméteres villa, melyre lízingszerződést kötöttek.

A Fidesz jogi aggályai

„Az úgynevezett lízingszerződés megkötésekor érvényben lévő törvények szerint az ilyen típusú értékesítések 20 millió forintos értékhatárig történhettek volna meg” – figyelmeztetett Szijjárt Péter, majd így folytatta: azonban az a kibocsátásai adatlap szerint, melyet Kiss Péter kancelláriaminiszter írt alá 2004. február 27-én, az üdülő értéke 30 millió forint.

Az ellenzéki képviselő szerint versenytárgyalásra lett volna szükség, ám a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint ellenőrzése szerint azonban ez nem történt meg. A szerződés megkerülése ezen jogszabály megkerülésével történt meg, ezért a Ptk. 200. paragrafusának második bekezdése értelmében felmerül a semmisség megállapításának jogi lehetősége – szögezte le.

„Tíz évre elosztva 2,5 millió +Áfa-ban határozták meg a lízingdíjat” – emlékeztetett a politikus, aki szerint ez az összeg valójában nem tekinthető lízingdíjnak, mivel ebben az esetben a költség-és kamattartalom nem világos. Amennyiben ez a két elem hiányzik az összegből, akkor mindössze egy adásvételi összegnek, a tíz évre lebontott kamatmentes vételár részletével állunk szemben – húzta alá Szijjártó.

„A magyar jog szerint a szerződéseket nem a címük, hanem tartalmuk alapján kell megítélni” – érvelt a képviselő, hozzátéve: ha nem lízing-, akkor adás-vételi szerződéssel állunk szemben, és ebben az esetben nem 30 milliót, hanem 120 millió forintot kellett volna fizetnie az Alto-nak az ingatlanért.

Igen, ezt elhiszem. Sőt... tulajdonképpen most is ezt akartad mondani, de azok a fránya billentyűk csúnyafideszezésre vannak már beállva, mit tegyünk... :)

Hiába, a szokás hatalma, meg a billentyűk gonoszkodásai ... van ilyen... :)

Marylou, nekem soha nem esett nehezemre letolvajozni az MSZP-t, meg persze a fideszt...

:o))

Olvastam a leírt esetekből elég sokat, amennyit tudtam. Az ilyesmiből nem bírok egyszerre túl sokat, néha küzdenem kell a gyomrom émelygésével is...

Úgy látom, nehéz tudomásul venni, hogy csak egy szimpla állampolgár vagyok, pártkapcsolatok nélkül, és kizárólag a véleményemtől vezérelve írom azt, amit írok. :)

Amúgy érdekelne a véleményed az itt olvasható konkrét esetekkel kapcsolatban, vagy az részedről no comment?

"Ez elképesztő!"

Ez átlátszó!!!

:o))

"Le fogsz ülni."

Marylou, már négy éve ül.

A fidesz központban...

:o)) 

Olvasd el a topikot az elejétől, ha javasolhatom.

Le fogsz ülni.

:-))

Ez elképesztő!

Szerintem a felsoroltak közül ez a legkevésbé necces.

Mint képviselő és mint polgármester kereshet ennyit.

A pécsi közgyűlés MSZP-s többsége a Fidesz-frakció tiltakozása ellenére megszavazta, hogy Toller László polgármester havi illetménye 25%-kal emelkedjen, ami így bruttó 600 ezer forint lesz a jövőben.
Mivel Toller László nem csupán Pécs város polgármestere, hanem az MSZP országgyűlési képviselője is egyben, havi jövedelme a döntést követően eléri az 1,1 millió forintot.

Az október 18-án Söjtörön tartott, kihelyezett kormányülésre az ebédet az exkluzív budapesti Mágnáskert étteremből szállították.
A lap szerint a 300 fős ebéd 2,4 millió forintba került.
A menü a következő volt:

Előételek:
Mandulával töltött angolna
Pácolt fogasfilé
Fokhagymás, parajjal tekert harcsa

Főételek:
Magyaros erdeigomba-leves kakukkfüves vadhúsgombóccal
Borjúsült háziasan, pirított borjúmájjal és sonkás tört burgonyával

Desszertek:
Rigó Jancsi
Gesztenye "kupola"
Diós holdacska tokajis mazsolával

Gál J. Zoltán természetesen azonnal nyilatkozott az ügyben.
Közölte, hogy semmiféle dőzsölés nem volt, a kormány kevesebb, mint 100 embert látott vendégül 735 ezer forintért. Ezen kívül még egy tételt említett a szóvivő, az újságírók szállítása és ellátása 1 millióba került.

Ugyan Gál J. arra nem tért ki, hogy akkor most igaz vagy nem igaz az a Blikk információ, hogy a Zala megyei Söjtörre a rózsadombi Mágnáskertből szállították-e az ebédet, de azt elmondta, hogy "a szervezők próbálkoztak a közeli vendéglőknél, de azok sem vállalták az ebédszállítást, ezért a közbeszerzési eljárások rendjének betartásával, szabadkézi vételi eljárással a legolcsóbb ajánlatot fogadták el."

BAKTER!

SEHOL NEM TALÁLOM EZTA  KÖZÖS kUNCZE pRISZTÁS FOTÓT

Szekeres Imre résztulajdonos - feleségével, Vásárhelyi Katalinnal együtt - az Evernia Kereskedelmi Rt.-ben. E cégnek ugyancsak tulajdonosa Nagy Imre egykori KISZ-vezér és felesége, valamint további - Murányi Ferenc kaposvári olajvállalkozó és Nagy Imre köreiből kikerült - magánszemélyek (részben Polgári Bank-os, Budapest Bank-os tisztségekkel a hátuk mögött).

Murányi Ferenc ellen 1996-ban rendőrségi eljárás indult "ismeretlen eredetű olajtermék forgalmazásáért".

Karl Imre országgyűlési képviselő - más MSZP-s politikusok mellett - 1996. végétől 1997 augusztusáig felügyelőbizottsági tagja a miskolci székhelyű ETL Rt.-nek, amely gyanús olajügyleteiről vált ismertté: a vám- és pénz- ügyőrség szerint 1995-ben 4,6 milliárd forintnyi közterhet nem fizettek be.
Csikós József volt az egyik tulajdonosa az Energol Rt.-nek, amelynek az ETL is beszállítója volt Csikóst - az MSZMP kb egykori agitpropos alosztályvezetőjét, volt belügyi ezredest - 1997 szeptemberében tiltott olajügyletekben való részvételéRt.letartóztatták. Az indoklás szerint a cég összesen mintegy egymilliárd forintnyi vámot, fogyasztási és forgalmi adót "spórolt meg" magának. Ferencsik Attila, Drobilich Gábor és Portik Tamás Csikós üzleti partnerei az Energolban Ferencsik és Drobilich 1997 tavasza óta előzetes letartóztatásban van, Portik ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Prisztás József meggyilkolásáról és a Conti Car-ügyről számít információkra a rendőrség az említett személyektől. A Conti Car budapesti, Nagy Lajos király úti gépkocsi-telephelyén, pontosabban annak presszójában történt 1996 júliusában az első halálos kimenetelű leszámolásos merénylet. Az alvilág ismeRt.figurájaként számon tartott Prisztást 1996 novemberében lőtte agyon az utcán egy profi gyilkos.

Egy érdekes beszélgetés:

"Zöldi László:
"Nem sajtóprivatizációra kaptam megbízatást, hanem pártgazdálkodásra"
Az MSZP első kincstárnoka a megyei lapok eladásáról
Németh Miklósról írták a csúfondáros publicisták, hogy élete a 2-es villamos mentén telt el. Miután Zemplénből a fővárosba került, elvégezte a közgazdasági egyetemet, amely a Duna pesti oldalán, a sínpár mellett található. Majd a pártapparátusba került, az úgynevezett Fehér Házba, amely a 2-es végállomásánál van. Miniszterelnökként pedig egy megállóval arrébb költözött, a Parlament épületébe. Nos, hasonló utat járt be nemzedéktársa is, mostani b eszélgetőpartnerem. F a b r i c z k i A n d r á s talán két-három évvel fiatalabb a volt miniszterelnöktől, a közgazdasági egyetemre járt, majd némi kispesti párttitkárkodás után a pártközpontban találta magát. 1989 végén ő lett az MSZMP romjain létrejött Magyar Szocialista Párt kincstárnoka. Jelenleg magánvállalkozó, ingatlanközvetítéssel és pénzügyi befektetéssel foglalkozik - néhány méterre a Fehér Háztól, a 2-es villamos másik oldalán. A földszinti-alagsori irodahelyiségben semmi hivalkodó. A falbó l kiálló fűtőcsöveket bordó textíliával tekerték át, hogy enyhítsék a szuterén-hangulatot. Az íróasztalokon számítógép és telefon, a bőrkanapé süppedős. A beszélgetéshez és jegyzeteléshez áttelepszünk a nagy, fekete tárgyalóasztalhoz és a Bauhaus-stílusú, csővázas, bőr-ülőkéjű székekre. Mielőtt szóba hoznám a megyei pártlapok 1990-es eladását, elé tolok egy papírlapot, rajta néhány meghatározás a privatizációról. Megkérem, válassza ki közülük a legszellemesebbet és a legjellemzőbbet. Kettőt húz alá. Az egy ik Sárközy Tamás gazdasági jogásztól való, s így hangzik: "A privatizáció nem más, mint ismeretlen értékű, uratlan vagyontárgyak eladása olyanoknak, akiknek nincs egy fillérjük sem, és nem akarnak vásárolni." A másik Thoma László szociológus megállapítása: "A privatizációban csak akkor nem lesz korrupció, ha elfogy az állami vagyon." xxx

1. Alc.: A kis hal megeszi a nagyot?
-Bizonyára tudja, hogy a hetvenes években szitokszónak számított a privatizálás. Ha az MSZMP agit.prop. osztályán egy újságot m eg akarták feddni valamiért, akkor azt mondták egyik-másik munkatársáról, hogy privatizál. Azaz cikkírás közben magánüggyel hozakodik elő. Fel tudná idézni, hogy Ön mikor és hogyan találkozott először a manapság oly divatos fogalommal?
-A nyolcvanas évek elején, Gábor R. István híres cikksorozatában, amely a második gazdaságról szólt. De ha alaposabban belegondolok, már a hetvenes évek közepén is feltűnt, Szelényi Iván és Konrád György Az értelmiség útja az osztályhatalomig című könyvében. Nem lepődnék meg, persze, ha elolvasván ezt az interjút, egyik vagy másik évfolyamtársam figyelmeztetne, például Bod Péter Ákos, Tabajdi Csaba, Szokai Imre vagy éppen Vértes András, hogy egyetemi előadásain Sárközy professzor is használta ezt a kifejezést.
-Gondolta volna a hetvenes-nyolcvanas években, hogy köze lesz az akkoriban ritkán és másféle értelemben is használt privatizációhoz?
-Eszembe sem jutott. De nem is éreztem olyan kérdésnek a privatizációt, amely napirendre kerülhet. Azt közgazdászként tudtam, hogy az állam rossz tulajdonos, de fel sem ötlött bennem, hogy meg kellene szabadítani a vagyonától. Úgy véltem, s a nemzedékemhez tartozó közgazdászok úgy vélték: ha politikai pressziók nélkül érvényesül nálunk a piaci verseny, akkor a nagy halat, vagyis az államot megeszik a kis halak, azaz a kisvállalkozók.
-A privatizáció ma leginkább azt jelenti, hogy az állami vagyont magánkézbe adják, másként fogalmazva: az állami vagyont magánosítják. Holott Ön a koronatanú, hogy idestova egy évtizede a privatizáció azt is jelentette: a pártvagyont adják magánkézbe.
-Amit az akkori közvélemény pártvagyonként tartott számon, az nyolcvan százalékban állami tulajdon volt. Az MSZMP, illetve 1989 őszétől az MSZP csak használati jogot kapott az állami vagyon kezelésére.
-Gazdasági szakember létére hogyan keveredett a sajtóba - nemcsak újságokat áruló kincstárnokként, hanem témaként is?
-1989 késő őszén megalakult a Magyar Szocialista Párt, december elsején én vettem át a gazdasági hivatal irányítását. Valamikor novemberben szólt a fővárosi pártszervezet vezetője, Jassó Mihály, hogy Nyers Rezső szeretne velem beszélni. A helyzetemről csak annyit, hogy harmincnyolc éves voltam, négy gyereket neveltünk, köztük egy csecsemőt. Hazudik, aki most azt állítja, hogy mindent tudott a közeljövőről, amelyet azóta rendszerváltásnak nevezünk. De azt azért lehetett sejteni, hogy a pártfunkcionáriusi munka nem fogja javítani az egzisztenciámat. Az első magáncégek egyikétől szereztem is egy ösztöndíjat, hogy egy éven át tanulmányozzam a vállalat működését, aztán majd menedzseri beosztásban dolgozom valamelyik részlegnél. Ekkor érkezett a pártelnök meghívása. Nyers Rezsőt egyébként jól ismertem. Ő ugyanis kispesti, sőt az egyesülés előtt apja volt az utolsó polgármester Kispesten.
-Kispest és Budapest egyesülésére gondol?
-Nemcsak erre, hanem az MKP és az MSZDP egyesülésére is. Szóval a negyvenes évek végén Nyers Rezső apja volt az önálló Kispest utolsó, ráadásul szociáldemokrata polgármestere. Amikor aztán a nyolcvanas években megválasztottak az MSZMP XIX. kerületi első titkárává, minden lehetséges alkalommal meghívtam Nyers Rezsőt, hogy tartson nálunk előadást. Akkor is, amikor éppen kegyvesztettnek számított. Kispest tehát érzelmileg kapcsolt össze bennünket. Érdekes, hogy jóban voltunk ugyan, de sohasem tegeződtünk. Rudibácsiztam, ahogy a mozgalomban becézték, de jóval fiatalabb lévén, szigorúan magáztam.
-Ha ilyen jól ismerték egymást, miért kellett egy harmadik személy közreműködése a kapcsolatfelvételhez?
-Azért, mert Nyers Rezső kínosan vigyázott a demokratikus formaságokra. Ha akart valamit egy helyi tisztségviselőtől, akkor fölkérte közvetítésre az apparátusbeli főnökét, a budapesti első titkárt.
-Kitalálhatom, hogy azon a bizonyos megbeszélésen a megyei pártlapok privatizációja került szóba?
-Egy szó sem hangzott el róluk.
-De akkor miért hívatta a pártelnök?
-Azért, hogy hozzam rendbe a párt gazdálkodását. Kifejtette, hogy nagy baj van, mert a bevételek egyik pillanatról a másikra elapadtak, a kiadások meg nem csökkennek. Új alapokra kéne helyzeni a párt gazdálkodását, amely addig elosztó jellegű volt. A költségvetésből kapott, mondjuk, egy milliárd forintot, ebből fizette a kiadásokat. És 1989 novemberében ott álltunk több tízezer négyzetméternyi székházzal, iskolával, üdülővel. S miközben a hivatali helyiségek, a tantermek, a lakószobák kongtak az ürességtől, fizetni kellett volna a fűtést, vizet, világítást, a portást és a takarítónőt. Ha rajtam múlt volna, a tizedével is beérem. Kilencezer ember dolgozott a pártapparátu sban, közülük minden harmadik portás, könyvelő és sofőr. Valahonnan pénzt kellett keríteni a fizetésekre és az állagmegóvásra. Nyers Rezső egyébként nemcsak azt mondta el, hogy januárra fizetésképtelen lesz az MSZP, hanem azt is, hogy három hónapon belül csődhelyzetbe kerül. Márpedig közelednek a választások, s az MSZMP romjai alól kikecmergő párt számára létkérdés lesz, hogyan kampányol 1990 tavaszán. Szükség van plakátokra, tévéreklámokra, meg benzinre, hogy a szocialista politikusok eljussanak az ország minden részébe. S bár akkoriban a pártok még nem költöttek milliárdokat a kampányra, de néhányszáz milliót azért elő kellett teremteni.
-Így került terítékre a megyei sajtó, mint pénzszerzési lehetőség?
-Ismétlem, nem sajtóprivatizációra kaptam megbízatást, hanem pártgazdálkodásra. Az más kérdés, hogy a korabeli nyilvánosságban eltolódott a hangsúly. Ezért lettem néhány hónapig az egyik legtöbbet támadott ember. A mi anyagi gondjainktól függetlenül ugyanis az újságviták középpontjában állt, hogy mi lesz a sajtóval. Különösen sokat feszegették az úgynevezett pártlapok helyzetét. S mert én felügyeltem a pártvállalatokat, köztük a megyei lapkiadókat is, nem csoda, ha foglalkoztak a tevékenységemmel. Azt hiszem, néhány évvel a történtek után érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a megyei újságok a megyei pártbizottságok politikai irányításával működtek ugyan, de az őket kiadó vállalatok bejegyzett tulajdonosa az MSZMP volt, illetve az MSZP lett. Maga a párt számított jogi személynek, még akkor is, ha az M SZP megalakulása után sokan kezdeményezték, hogy bármelyik alapszervezete jogi személy lehessen. Ezt nem sikerült elérni, márpedig csak jogi személynek lehetett tulajdona. A megyei pártbizottság nem volt az, a párt egésze viszont az volt. Ez a helyzet határozta meg a párt-kincstárnok lehetőségeit.
-Kilépett tehát Nyers Rezső elnöki dolgozószobájából, majd arra a következtetésre jutott, hogy a megyei újságokból pénzt lehet csinálni. Ezt értem. Azt viszont nem, hogy miért éppen a külföldi sajtókonzorciumoknak ajánlotta fel a tizenkilenc napilapot. Egyáltalán: kiben ötlött fel, hogy külföldi cégek jussanak hozzá a vidéki sajtóhoz?
-Bennem. Csak tőlük várhattuk, hogy a megyei újságokat profitszerzési szándékkal működtessék. Magyarországon ugyanis nem volt olyan erő, amelynek lett volna tőkéje a szerkesztőségek működtetésére és korszerűsítésére. Ráadásul csak a külföldi cégek emberei tudtak a napi politikai csatározásoktól függetlenül cselekedni.

2. alc.: Mennyit ér a szúrágta szekrény?
-Megbántódik, ha úgy foglalom össze az eddigieket, hogy ha már pénzt kellett szereznie, akkor úgy próbálta eladni a megyei lapokat, hogy a politikai ellenlábasok ne juthassanak saját újsághoz?
-Ebben van igazság. Mi ugyanis vagyonbizonytalanságban éltünk. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz holnap, melyik párt akar bespájzolni. A magamfajta közgazdász is kiszámíthatta, hogy ha a megyei lapok formailag az MSZP tulajdonában maradnak, akkor a számára kedvezőtlen politikai változás esetén a hatalom új birtokosai elveszik tőle az újságokat. Meg kellett szabadulnunk a megyei napilapoktól, hogy ne hozzuk politikai ellenfeleinket kedvező kommunikációs helyzetbe.
-Miért nem ugyanannak a külföldi konzorciumnak ajánlotta föl mind a tizenkilenc újságot?
-Ebben is volt némi politika. Azt nem tudtuk megakadályozni, hogy egy-egy megyében sajtómonopólium alakulhasson ki. Hiszen az úgynevezett pártállami időkben jött létre az egy megye-egy lap struktúra, s ezen a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek legelején nem lehetett változtatni. Ahho z azonban akadtak eszközeink, hogy megakadályozzuk az országos sajtómonopólium kialakulását. Úgy kell feltördelni a vidéki sajtópiacot, gondoltam akkoriban, hogy többé-kevésbé egyenértékű médiavállalkozások kerüljenek össze.
-Össze vagy szembe?
-Annyi tudatosságot azért nem szabad feltételezni rólunk, hogy igyekeztünk volna összeugrasztani a külföldi jelentkezőket.
-Hogyan történt a jelentkezés? Egy-egy német, osztrák, francia vagy angol üzletember kopogtatott a kincstárnok ajtaján?
-Elsősorban a szerkesztőségeket keresték meg, mi ezt bátorítottuk is. Nem egyszer találkoztam a főszerkesztőkkel, s buzdítottam őket, hogy tessék tárgyalni, mert a helyi kollektíva jóváhagyása nélkül senki sem vehet helyi lapot.
-Helyben döntötték el, melyik külföldi cég lesz a laptulajdonos? Nehéz elhinni.
-Én sem akarom ezt sugallani. Inkább kölcsönös vétójogról beszélnék. Az egész ugyanis nem úgy ment végbe, hogy én a Fehér Házban kitaláltam: ezt és ezt így kell, csak így lehet csinálni. Tőlünk függetlenül is zajlottak az események. A külföldi cégek magyarországi megbizottjai járták a szerkesztőségeket, tárgyaltak és ígértek, az újságírók pedig két, olykor több táborra szakadtak. Emlékszem, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung emberei az Alföldön is szerettek volna lapokat szerezni. Sehol sem sikerült nekik. Ők lettek a sajtóprivatizáció nagy vesztesei, bár a Dunántúlon öt újságot vásároltak. Mi pályázatot írtunk ki, de figyelembe vettük, hogy melyik szerkesztőség melyik céggel akar együttműködni. Csak arra vigyáztunk, hogy egyik külföldi konzorcium se vásárolja túl magát.
-Ehhez képest a Westdeutsche Allgemeine Zeitung németországi konkurense, a Springer az első körben hét lapott vett meg.
-Ezt én is sokallottam, de a későbbi Springer-lapok szökésben voltak. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar sajtót önprivatizáció jellemezte a kilencvenes választási kampány előtt, azt a bizonyos pályázatot csak a májusi választások után írtuk ki. Tudtuk, persze, hogy a Springer készül a térhódításra. A német cég vezérkara ugyanis korrekt módon bejelentette, hogy minél nagyobb szeletet akar kihasítanni a magyar tortából.
-Rosszakarói szerint a Springer azért harapott ki hét szeletet a sajtótortából, mert magyarországi vezérképviselője az Ön évfolyamtársa volt a közgazdasági egyetemen.
-Ezt én is hallottam. Annyi igaz belőle, hogy ötszázhatvanan voltunk azon a bizonyos évfolyamon, s tudtam, hogy van egy vörösesszőke fiú, akit Bayer Jóskának hívnak. Azt tehát cáfolom, hogy 1990-ben kedveztem volna neki. Annyi előnye kétségkívül volt, hogy fölvehette a kagylót és nem ismeretlenként szólt bele. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a Springer ocsúdott föl legelőször a külföldi médiavállalkozók közül. Készült a magyarországi változásokra, mert kiválasztott magának egy sváb származású magyar közgazdászt, megismertette vele az NSZK-beli sajtóviszonyokat, a működési mechanizmusokat. S amikor szétvágtuk a vasfüggönyt, a Springer óhatatlanul kedvezőbb helyzetbe került, mint az üzleti ellenlábasai. Dehát azért a hét mégiscsak kevesebb, mint a tizenkilenc.
-A Springer-ügyben nemcsak részrehajlással vádolták, hanem politikai támadások is érték. Emlékezetem szerint többször idézték az új parlament egyik vizsgálóbizottsága elé.
-Háromszor kellett a Debreczeni József vezette bizottság előtt megjelennem. Az akkoriban szintén MDF-es Csurka István állandóan azt kérdezte, hogy hol a pénz, amit a hét lapért kaptunk. Ugyanerről faggatott az SZDSZ-es Haraszti Miklós és az akkor fideszes Molnár Péter is. Nem akarták elhinni, hogy a lapokért egy fityinget sem kaptunk. Mi "csak" a megyei kiadóvállalatok ingóságait adtuk el a Springernek. A szúrágta szekrényt, a tintafoltos asztalt, az ormótlan fogast, az özönvíz előtti írógépet, a csálé szemétkosarat.
-Ennyire nem volt szükségük a pénzre?
-Uram, az ósdi használati tárgyakért 117 millió forintot kaptunk.
-Hangjában még most is érzem a kajánságot. Kérem, magyarázza el az utókornak, hogy mi volt ebben a trükk.
-A korabeli jog szerint is vitathatatlan volt, hogy a vagyontárgyak a mi tulajdonunkban vannak. Azt viszont sokan vitatták, hogy ki a tulajdonosa a szellemi vagyonnak, ami egy szerkesztőségben felhalmozódott. A lapot megjelentető jogi személy, azaz a Magyar Szocialista Párt vagy az újságírói kollektíva.
-Végül is mennyi pénzre tett szert az MSZP a megyei lapok privatitálásából?
-A bruttó bevétel meghaladta a 900 millió forintot. Ebből azt a pénzt, amelyet a megyei lapokért kaptunk, átutaltuk a József Attila Alapítványnak. Ez 450 millió volt. Több mint 100 millióra rúgott a felszámolások költsége. A maradékból, vagyis a megyei lapkiadó vállalatok vagyonának értékesítéséből alapoztuk meg pénzügyileg az MSZP 1994-es választási győzelmét.
-Most, 1999-ben milyen érzések közepette gondol vissza arra a néhány hónapra, amikor szinte teljhatalmú megbizottként értékesítette a megyei újságokat; amikor párton belül pénzt hozott a házhoz, párton kívül pedig ellenségeket szerzett magának?
-Lehet, hogy rosszul hangzik, de baromira büszke vagyok a fejleményekre. Elégtétellel tölt el, hogy nem jött létre sajtómonopólium a vidéki Magyarországon, a regionális sajtó nem lett a politika játékszere, s ma már nem lehet kormánylapot csinálni egyik helyi újságból sem.

Érdekes gondolatok a privatizációról:

A privatizáció a kiút az alagútból.
Schamschula György MDF-politikus
Pesti Hírlap, 1990. október 8.


Kis túlzással a privatizáció egész történetét kirívó esetnek lehet minősíteni.
Nagy Sándor szocialista politikus
Mérték, 1992. november 29.


Az előkészítő munkát végző vezérkar a saját pecsenyéjét sütötte meg a dolgozói zsírján.
Papp János békéscsabai hírlapíró
Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus 11.


Jó lenne, ha minél előbb magánkézbe kerülne az állami vagyon tekintélyes része. Azután már nem kellene felkapnunk a fejünket, mert nem lenne mit ellopni (tőlünk).
Nagy István Attila nyíregyházi hírlapíró
Kelet-Magyarország, 1994. október 8.


A privatizáció nem más, mint ismeretlen értékű, uratlan vagyontárgyak eladása olyanoknak, akiknek nincs egy fillérjük sem, és nem akarnak vásárolni.
Sárközy Tamás gazdasági jogász
Vas Népe, 1995. március 18.


Tisztességesen lehet privatizálni, igazságosan nem.
Máté László szocialista politikus
Magyar Nemzet, 1995. július 1.


A privatizációban csak akkor nem lesz korrupció, ha elfogy az állami vagyon.
Thoma László szociológus
Vasárnapi Hírek, 1996. október 20.


Privatizálás az, amikor eladjuk a zongorát, és az árából eszünk még egy jó vacsorát.
Antal László közgazdász
Napló, 1996. november 19.


Amihez Nagy-Britanniában az IRA kellett, ahhoz nálunk elég az ÁPV Rt is.
Csurka Gergely újságíró
Kurír, 1997. április 17.


Hogyan lehet úgy privatizálni a nagyvállalatot, hogy ne sérüljön az érdeke, és ugyanakkor legyen bevétele a tranzakcióból, s megmaradjon a befolyásunk is.
Gansperger Gyula közgazdász, az ÁPV Rt elnöke
Magyar Nemzet, 1998. december 12.