én sem azt mondom ám, hogy ez egy konstans érzés, ezzel kelek és fekszem. nem, ez inkább egy olyan alap, ami segít lenni egyáltalán, érted. nem gondolom azt, hogy nem fejlődhetnék, meg azt sem, hogy én vagyok a legjobb valamiben, de amikor megszületik az adott dalunk és felvesszük és meghallgatom, akkor valóban az a dal a világ közepe, semmi más, és valüóban azt érzem, hogy baszki, ez az! érted, ez nm hobbi.
Nem zenéltem, úgyhogy ez bizonyára olyan dolog amit nem érthetek. Viszont van egy szakmám, meg pár hobbim is amiket szeretek és csinálok, de soha meg nem fordult a fejemben, hogy én vagyok benne a legjobb. Éppen, hogy beleszédülök mindig amikor rágondolok, hogy hányan csinálják nálam jobban és még mennyit kéne fejlődnöm. Persze lehet, hogy ez hiba, nem vagyok én akkora életművész nyilván csak egy faszi.
amúgy régen igazából volt egy-két nyomtatott lap, azt olvasta minenki, viszont zenekar sem volt sok. az internet elterjedésével kurva sok zenekar is lett, meg kurva sok online lap. ezt már lentebb is írtam, szelektálni kell. a zenék között is, meg a kritikák között is.
Ez nagyon szépen és színpadiasan hangzik, de azért nemár. Te azt gondolod, hogy ti vagytok a Világ Legjobb Zenekara és amit csináltok annál jobb nem létezik, innen már nincs hova fejlődni? Lehet, hogy kiforgatom a szavaid, de akkor nem pontosan értem.
tudtam én, hogy erre gondolsz, s valamelyest igazad is lehet, de én a teát nem féltem önbizalomilag...amúgy sem vélem túl jó stratégiának egy együttesnél a kritikákra, ajánlókra, ömlengésekre való hagyatkozást, ha éppen egy új albumra készülnek... de bizonyos más esetekben megállhatja a heléyt a véleményed, szal icokéj.
Örülök, hogy ilyen hosszú választ írtál, és tényleg még azt is elfogadom, hogy neked ennyire tetszik a lemez. Én lusta vagyok ennyit gépelni, a lényeg, hogy most kritikának,vagy lemezajánlónak hívjuk tökmindegy, mert egyre gondolunk, tehát egy sima recenzió akkor is tehet rosszat, ha a legjobb szándékkal írod. Szerintem.
Olyan szempontból, hogy a zenekar elhiszi magáról a leírtakat. Míg a hajas féle kritikát gyakorlatilag senki sem veszi igazán komolyan, se hallgató, se zenész, még ha esetleg pillanatokra fel is idegesíti. Viszont egy hosszú elemző ömlengés hatására képes elhinni a célszemély, hogy minden amit csinál kifogástalan. És így születnek később a meg nem értett nagy magyar művészek.
Pa Lee!Én örülök, mert ilyen mozgalmas már évek óta nem volt ez a döglött fórum. Egyébként meg bekaphatod, mert nem tudok mást hallgatni, csak a szájbakúrt szaros lemezeteket és ez kezd kényelmetlenné válni nekem:)Számomra nem csak 2008, hanem 2009-es év lemezei egyben.Na ez is egyfajta faszoboa volt, de leszarom:)Tsoki
az a baj, hogy az állóvizet kicsit magasabb közönségszámmal éri meg felzavarni, itt csak páran eldumálnak, eldumálunk egymás mellett (ami valahol szórakoztató és tanulságos)...:)
aud, én soha nem neveztem egy írásomat sem kritikának (tanultam kritika írást, és én még olyat zenéről nem láttam manapásg itthon), a tarzansite-ra meg lettem hívva, és ajánlok, nem kritizálok (itt a kritika műfaját értem ezen)...oda azokról a lemezekről írok, amik úgy igazán tetszenek (leszámítva, mikor megkérnek egyes együttesek a tesztre), és egyszerűen csak leírom, hogy mit ad nekem az adott anyag, mit érzek, mikor hallgatom...és nem, nem fasszopás, nem nyalás, szimpla leírása annak, amit én hallottam (és kerüljük már ki ezt az objektív-szubjektív faszkodást)...már rég meg kellett volna tennem a Rushing után is...amúgy ha már itt tartunk, lehet uncsinak és szarrágásnak titulálni egy számonkénti "elemzést" (amit én írtam, az még elemzés se), de egy zeneműről igazi tüke kritikus elemzést csak így lehetne írni, plusz egy valag zenetörténeti és zeneelméleti plusszal (ilyeneket utoljára talán a hetvenes-nyolcvanas években írtak komoly rendszerességgel, és érthetetlenek, de érdekesek, pl. a Kislány a zongoránálról, beszarás), ami valljuk be ma már senkinek nem kell csak a masszívan hozzáértő rétegnek, aminek nincs sok értelme...de ezek az egy bekezdésben (aminek a fele lefutott biográfiai és előző albumos körök) ledarálom, hogy nagyjából miről szól a téma írások semmit nem érnek, semmi közelit nem mondanak a lemezről annak, aki még nem hallotta azt (érdekes módon a lemez meghallgatása utána sem)...szóval mindenkinek megvan a véleménye, én tiszteletben is tartom őket, csak tisztázásképp írtam le, hogy eszem ágában sincs mást írni ilyen ajánlókon kívül, vagy nevezzük inkább tényleg egyoldalú ömlengésnek...azonban még mindig hasznosabb ilyeneket írni, mint hajasos köpedelmeket, bár ezt olvasója dönti el...én nem találok kivetnivalót a lemezen, s nem igazán szeretek hasonlítgatni sem, hisz eltelt iksz év a kettő között, százezer dolog változhatott és változott az alatt a tagok hozzáállásában, gondolkodásában, akárhol, s így naná, hogy egy más lemez született meg...az ilyen összehasonlítgató írásokat sem kedvelem, mivel ezt a "műfajt" is több oldalas írásokban lehet csak kimeríteni rendesen...nem eszik ezt az egészet ilyen forrón, de mindenesetre örülök, hogy sokaknak tetszik (és annak is, hogy sokaknak nem, nincs ezzel semmi baj).
hát persze, hogy nem következik a gimis alapközönségből az, hogy ilyen fain zenét csinálnak, ezt nem is állította senki. a sikereik megalapozásához viszont nagyon is.
hát igen, a bölcsészek már nem szeretnek kimozdulni otthonról, ahahahaaaa
akkor megint nem értünk egyet. kifejezetten utálom a "dalonként végigmegyünk a lemezen" kritikákat, amik tulajdonképpen nem is kritikák, hanem elemzések, ráadásul a legtöbbjük unalmas is.
Toolvid!Egy biztos!Ilyen kedvező kritikát még sohasem kaptunk, mint amit te írtál!Az meg külön tetszett, hogy számonként részletesen elemezted a lemezt.Ez is manapság már ritkább.Általában gyorsan átszaladnak a lemezen, megemlítenek egy-két nótát aztán kész.Mondjuk ez talán hely vagy időhiány miatt is lehet, nem tudom.Na mindegy!Szóval köszönjük szépen!Üdv!
Hát ja, 2002 táján mondjuk budai gimis bandának lehetett mondani őket, de ebből nem következik, hogy 2004 végén egy olyan lemezt tegyenek le, amilyet, és pláne nem következik belőle, hogy 2009-ben ott tartsanak, ahol. Bemutatták, amit rengeteg banda szeretett volna, korábban is, meg azóta is.
Kábé úgy gimis metal, ahogy az IHM meg bölcsész metal :-)
"A lángolón pl. baromi jókat szoktam röhögni, amikor egy-egy poszt után a kedves szakíró önérzetesen védi az álláspontját, mert az olvasó lehúzta a szarba a kritikát."
titeket is elért a hajaskór, mint a Toolt...hajas fogta magát, s megvakarta a seggét, ránézett a borítóra, eldönötötte, hogy nem is igazán kedvel titeket, s egy kicsit megfricskázza a pöckötöket, nehogymá' olyan kurvára elszálljatok magatoktól még a végén, aztán leült a vördhöz s találomra írt valamit, ami nagyon sok albumra illik, csak épp a tiétekre nem...szerintem ilyen random szöveggenerátorral tolja, mert annyira okos kábé a mű...nemaszondom, egy kicsit túlreagáljátok, bár nyilván hajasnak kijárna már egy hejreigazítás here tájékon, mert szégyentelenül moslék, amit az az oldal művel, de azért szerintem pont emiatt nem kell felvenni ezt...suttyó tahó oldal suttyó tahó szerkesztője hányaveti és tiszteletlen módon a monitorra okádott három sort (mert megteheti, hogy dugatnám meg), amire feltehetőleg csak ő büszke, s még az anyukája sem...nem kell vele ennyire törődni, zárjátok ki, mutassatok be neki, s nézzétek más oldalak talán épebb és építőbb írásait, fel a fejjel meg ijenek, mert ahogy az én ömlengő, egyoldalú és elfogult szöveggermómból is kiderül, nagyon jó a lemez.
de már itt meg mi a tyúk van? Szerintem egy kicsit túlreagáltátok ezt a "kritikát". Mégpedig azért, mert igazából nem ír benne semmit, és nem indokol semmit, azaz maga a "mű" egy nagy nulla. Kapásból lejön, hogy a faszinger tisztességből azért egyszer meghallgatta a lemezt, de túl kevés ahhoz, hogy értse, miről is van szó (rosszul fogalmaztam: csak nem érti a műfajt, másban biztosan otthon van). Érezte hogy van itt egy zenekar, aki körül valami furcsa andergrand hájp van mostanság, ezért gondolta, ő is részese lesz, aztán jól pofára esett. Egy tisztességes "szerintem" jellegű cikk/kritika után viszont minimum jár egy lehetőség az olvasónak is, hogy kifejezhesse a véleményét a cikkről és annak írójáról :). A lángolón pl. baromi jókat szoktam röhögni, amikor egy-egy poszt után a kedves szakíró önérzetesen védi az álláspontját, mert az olvasó lehúzta a szarba a kritikát.
Másrészt viszont tényleg komoly lelki csapás, amikor nyilvánosan fikázzák az embert, akármilyen stílusban is. Én is napokig néztem magam elé, amikor a rockspace után lefikáztak a getzibe az alsó-középkategóriával :). De aztán rá kellett jönnöm, egy értelmesen megfogalmazott, korrekt negatív kritika többet ér, mint tíz dicsérő. A baj csak az, hogy ez a hajas féle egyrészt színvonaltalan volt, másrészt meg nem mond semmi konkrétat, azaz valójában le kell szarni, vagy megkérni, fejtse ki bővebben.
te az én szextárgyam vagy, malackám, bözs lehet a tiéd, de akkor közvetetten az enyém is, és ha nem osztozol rajta, akkor betöröm azt a perui pofádat, vili?