" Az SMPK tagsága a jövőben, mint hivatalosan bejegyzett civil egyesület tevékenykedik majd. Kezdeményezését ezentúl Sokszínű Magyarország Polgári Egyesület néven kívánja folytatni.
A polgári kör erre nem alkalmas
Hende Csaba az Index kérdésére elmondta, álláspontja lényegében nem változott a homoszexuálisokat tömörítő kör színre lépése óta. A Demokrácia Központ vezetője hangsúlyozta, fontos ügynek tartja az SMPK célkitűzéseit, ám a polgári körök szevezeti formája szerinte alkalmatlan az ezekért való küzdelemre. Hende elmondta, hogy az elmúlt hetekben tárgyalt a kör képviselőivel, akik azt követően belátták, hogy a homoszexuálisok emancipációjának előmozdításáért inkább egyesületi keretek között tudnak tenni. "
(teljes cikk az Index.hu-n).
Mit lehet ehhez hozzátennni?
Hajrá! Sok sikert stb., bejegyzett civil szervezetként.
És nem "meleg polgári körként".
Miért? Miért? Ne tegyétek már itt a hallássérültet...! Egyszerűen azért, mert nem illik bele abba a rózsaszín idilli képbe, ami olyan fontos alapköve a hamis ultrajobbos ideológia-pótléknak: a (hagyományos) család és a vallás mindenek felett.
És a másik SMPK-ról megjelent vélemény egy cikk formájában történt, amelyet az Utolsó figyelmeztetésben olvashatunk(UFI).
(A cikk teljes terjedelmében megtalálható a www.ufi.hu oldalon.)
Az Utolsó figyelmeztetés (UFI) c. havonta megjelenő újság, amelyet egyébként a Fidelitas tart fenn, és szerkeszt a következő cikk jelent meg a Sokszínű Magyarország Polgári Körről Egyszín? Sokszín? címmel Balogh Ákos Gergely publikálásában.
A cikk idézte Hende Csaba közleményét: "A homoszexuálisoknak már megvannak a maguk alkotmányos keretek között szabadon működő egyesületeik, ezeknek céljai azonban nem egyeztethetők össze a polgári köri mozgalom céljaival."
Majd folytatásképpen olvashatjuk a szerző véleményét a Sokszínű Magyarország Polgári Körről. "Mikor Orbán Viktor először beszélt a polgári körökről, elsősorban már létező közösségek hálózatának kialakítását vázolta. Ezeket a kis társaságokat ezernyi különböző dolog hozhatta össze: akadtak köztük családok, kártyapartnerek és öregfiúkból álló focicsapatok is. Megannyi sajátos közeg, akik aztán azért alakítottak polgári kört, s regisztráltak a Demokrácia Központban, hogy segíthessenek létrehozni egy alternatív információs-és kapcsolati hálót a szocialistákéval szemben. Ebbe a sorba minden további nélkül beleillik a melegek sajátos szubkultúrája is.
Érthetetlen tehát, miért gondolja Hende Csaba provokációnak a Sokszínű Magyarország Polgári Kör megalakulását. Miért ne lehetnének a melegeknek olyan céljaik, amelyek egybevágnak a Hajrá Magyarország mozgaloméival?
Hogy minden meleg az szdsz-re szavaz, valamint Gay Pride fesztiválról Magic Mirror sátorra járva rázza magát rózsaszín tollboában és lakkcuccban, az körülbelül annyira működőképes sztereotípia, mint hogy minden Fidesz- szavazónak keretes Orbán Viktor-kép lóg a kandallója felett. (...)"
Bár azt ígértem nem írok többet a topicba, most mégis
úgy döntöttem, hogy közzé teszem a következő két írást, amelyek a Sokszínű Magyarország Polgári Körről jelentek meg.
Először is az Etyeki Polgári Kör és a Pannónia Polgári Kör kívánt a SMPK-nak sok sikert. Ezt így utólag is köszönjük szépen, ha véletlenül olvasnák a fórumot.
A Pannónia Polgári Kör közleményét megtaláltam a www.polgarikor.hu oldalon, de itt is teljes terjedelmében bemásolom macisajt99 és Szelíd Dionka kedvéért!
A Pannónia Polgári Kör közleménye
A Pannónia Polgári Kör tagjai megdöbbenéssel olvasták a Sokszínû Magyarország Polgári Kör megalakulását kommentáló sajtót. Az írások többsége ugyanis abból a téves megközelítésbõl indul ki, hogy a melegek körében kirívó, mi több elképzelhetetlen a nemzeti-keresztény gondolkodásmód.
A Pannónia Polgári Kör üdvözli a Sokszínû Magyarország Polgári Kört, munkájukhoz sok sikert kívánunk! Örömmel olvastuk, hogy az újonnan alakult döntõ többségében melegekbõl álló Kör is felvállalja és vallja nemzeti, polgári értékeinket, kiemeli a család megbecsülését, támogatását, a határon túl élõ magyarok sorsának fontosságát.
A Pannónia Polgári Kör csatlakozik a Sokszínû Magyarország Polgári Kör legutóbbi közleményéhez (polgarikor.hu), amelyben a kettõs állampolgárság ügyében emelik fel szavukat, a határon túli magyarokkal kapcsolatban. Továbbá fontosnak tartjuk, hogy a magyar kormány ne csak az ukrajnai, erdélyi és a vajdasági, hanem a felvidéki magyarok érdekében is lépjen fel a kettõs állampolgárság ügyében. Magyarország hamarosan az Európai Unió tagja lesz, és a jelenlegi 15 tagállam közül 11 tagállamban létezik etnikai alapon a kettõs állampolgárság intézménye. Meg kívánjuk jegyezni, hogy az Izraelbe kitelepült zsidó származású magyarok többsége is kettõs állampolgár, amit mi pozitív tényként könyvelünk el. Mindazonáltal, ha kettõs állampolgárságú zsidó honfitársaink számára ezen jogállás magától értetõdõ, akkor a mindenkori magyar kormány kötelessége az ország határain kívül élõ valamennyi magyar számára - vagy kollektíve, vagy egyénileg - ugyanazon jogállást biztosítani.
Pannónia Polgári Kör
Budapest, 2003. augusztus 15.
"azt, hogy tukrozik a fidesz szavazotaborat, kicsit visszavonom"
Ha még egy-két dolgot visszavonsz, a végén én is elismerem, hogy nem vagyok teljesen objektív, bár Te sem gondolhatod, hogy a jénai Zeiss-gyárban készültem:)
"illeto inkabb (klasszikus ertelemben vett) liberalis mint jobboldali"
Ezzel az ex-SZDSZ-es, klasszikus liberális, kevésbé jobboldali dologgal nem tudok mit kezdeni. Te sem vélheted, hogy 90-ben 23+8%, 94-ben 19+?% "klasszikus liberális" volt Mo-n. Különböző emberek különböző motivációból szavaztak annak idején az SZDSZ-re és az akkori FIDESZ-re, kevesen a klaszzikus liberális értékek melletti kiállásuk miatt. Kimutathatóan volt egy szavazói csoport, akik a határozottabb antikommunizmusuk miatt szavaztak rájuk, emiatt is veszítették el a 90-es választást, mert a 25%-nyi baloldali szavazó a második fordulóban az MDF-re szavazott.
"rendkivul tendenciozusan kell csoportositani, hogy meg mindig higgy benne"
Tessék Neked még egy "közvetett bizonyíték": ma reggel beleolvastam a villamoson egy hölgy Magyar Fórumába (tudom, nem szép dolog). Csurkapista azt írja: "a nemzeti ellenállásra szóló felhívására... Orbán Viktor helyett Navracsics Tibor azt válaszolta, hogy később foglalkoznak a kérdéssel". Válaszolt neki, érted? Mindegy, hogy mit, beszélőviszonyban van vele. Egy olyan párttal, amilyet egy magára valamit is adó, demokratikus, jogállami alapon álló pártnak csak kiközösítenie lenne szabad. És most nem is idézem ide Neked, hogy annak idején ki asszisztált a frakcióvá válásukhoz, ki használta őket médiakuratórium ügyben, ki nevezte ki a kádereiket tévébe, rádióba, közigazgatási hivatalba. Ezek Neked mind közvetett bizonyítékok?
"szoktal neha "tukrozni?" "
Nem rossz ötlet a gondolatkísérlet, de hidd el, nem vagyok annyira magyarugar-horizontos, hogy szimpla melegügyi komformizmusban is szélsőjobbos tendenciát véljek. Meleg fórumtársainknak kellene megerősítenie, de én azt hiszem, hogy nekik sokkal fontosabb és sürgősebb egy általános társadalmi elfogadottság, tolerancia és diszkriminációmentesség, mint, hogy Mo. elsőként ismerje el a melegházasságot Káeurópában. Ilyen szempontból szinte mindegy, hogy szegfűs vagy narancsos miniszter komformista 2003-ban. 2006-2008-ban már nem lesz mindegy.
"a papiros nepszabot meg nem tettem el"
Ha én eltettem volna, valószínűleg vele együtt igyekezne a feleségem kidobni:) Ha előkerül, jó, ha nem, elhiszem Neked és kész.
"felnotteket toleranciara nevelni nem konnyu"
Persze, hogy nem könnyű, de ha meg sem próbáljuk, akkor magától biztosan nem működik.
Kedves MP, mondd már meg nekem, hogy ezek a kérdések a 'sima' hetero házzasság esetében mennyire rendezettek?
Ha teljesen, akkor egyszerű az ügy: két férfi vagy két nő esetében is ugyanúgy kell eljárni.
Ha nem teljesen, akkor miért minket b@sztatsz ezzel??
"Talán dógozni tessenek"
Bocsesz, de én személy szerint nem vagyok jogász, főleg családjogász nem. Ettől függetlenül engedtessék meg, hogy szóvá tegyem, ha valamit sérelmesnek érzek. Pl. hogy nem élhetek azon alapvető jogommal, hogy házastársi közösségben élhessek valakivel, akit szeretek, és hogy ezt a jog elismerje.
Erre nem az a válasz, hogy tessék, dolgozz ki egy komplex törvénytervezetet, aztán majd tárgyalunk veled.
Azt ugye korábban sem vitattam persze, hogy új jogszabályok létrehozásához kell az érintettek véleménye, valamint alapos tájékozódás az illetékesek részéről (innentől ismétlődne korábbi hozzászólásom).
Most fölment a pumpa bennem Mohácsi Viktória miatt, ezért újabb feladatot adok:
Ha egy leszbikus házaspár mindkét tagja szül egy-egy gyermeket, válás esetén kit illet a lakáshasználati jog, ki köteles tartásdíjat fizetni, melyik "szülőnek" milyen alapon ítélje a bíróság a gyermekek felügyeleti jogát, a láthatást hogyan szabályozza, akkor ha mindkét félnek kölcsönösen felróható magatartása miatt mondják ki a válást?
Egy meleg férfipár örökbefogadott egy gyermeket. Elválnak. Szintén kérdés, hogy kit illet a tartásdíj, és miért?
Tessék, lieberális jogvádő kartácsak, szabad a pálya, konkrtét jogalkotást, jogalkalmazói értelmezéseket kérek, nem lilaködöket.
Még néhány elbaszott jogvédői szereplés a médiában és tovább nehezítem a kérdéseket. Talán dógozni tessenek, nem homályos lilaködöket eregetni!
Mire idézzek én neked forrást?
Tán le akarok én nyomni a torkodon valami törvényi változást? Meg ez amúgy is irreleváns a témában. Inkább a "komplex jogbolygatással" foglalkozz.
Egyébként meg olvastam valami teljesen neutrális, szexualitással foglalkozó publikációban.
"És azért ne felkedkezzünk meg arról, hogy a homoszexuális kapcsolatokban statisztikailag gyakoribb a párváltás, mint a heteroszexuális kapcsolatokban. "
OK, most akkor te is idézheted a forrást.
A korrektség kedvéért - mivel homoszexuálisok (még per pilla) nem házasodhatnak - a heterok esetében is vizsgáljuk az élettársi kapcsolatokat.
világos.
Én meg arra próbáltam rávilágítani, hogy ha meg is történne a komplex jogbolygatás, még akkor is csak addig működne a dolog, amíg szent a béke. Azért a (megszakadó) heteroszexuális kapcsolatok nagyrészében az apa személye nem kétséges (vagy eszükbe sem jut bolygatni). Az ilyen kapcsolatokban pedig az apa személye biztos, hogy nembiztos.:)
És azért ne felkedkezzünk meg arról, hogy a homoszexuális kapcsolatokban statisztikailag gyakoribb a párváltás, mint a heteroszexuális kapcsolatokban.
Amég megy a cukrú-cukrú mégcsak hagyján.
De mi van, ha elválnak.
Manapság a jogi (nem biológiai) apaságok igen jó eséllyel támadhatóak, hisz egy mezei genetikai vizsgálat gyakorlatilag 100 %-os pontissággal megmondja. A mamapapánál még vizsgálat sem kell.
És akkor mi van?
Nézzünk egy eccerű feladatot, ha már az "házasság a lusták számára megfogalmazott polgárjogi szerződés".
A joxerint apának azt férfit vélelmezi a törvény akivel a szülő nő a fogantatás valószínűsíthető időpontjától a szülésig - de legalább egy bizonyos ideig - házzaságban élt. [Csjt 35. §]
Ha nem volt férje, akkor ún. teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat is megteszi; vagy akit a bíróság apának nyílvánított.
Ha két nő él házasságban ki lesz a gyermek apja - annak minden jogkövetkezményével?
Ha ezt tisztáztuk, akkor utána arra lennék kíváncsi, hogy ezt a viszonyleg eccerű élethelyzetet hogyan lehet kodifikálni úgy, hogy abból ne kerekedjen ki diszkrimináció? Beleértem a szociális támogatások rendszerébe illesztést, a munkajogi, örökösödési kérdéseket, miegyebet, ami ilyenkor felmerül.
Pótkérdés haladóknak: Hogyan értelmezzük a bigámiát meleg házaspárok esetén akkor, ha az egyik ország nem rendeli büntetni a bigámiát, a másik meg nem ismeri el az egyneműek házastársi jogviszonyát? (Értelemszerűen a házasulók más-más országoknak az állampolgárai.)
Perceken belül rájössz, hogy Livefast is én vagyok - már alig várom...
(Előre elárulom, hogy az összes jobbos nick az enyém, a többiek mind balosok, azért is vesztettem el a választásokat... :-D )
1) Én lennék Macisajt? Nahát, nahát... :-)
2) A Te nicked sokkal találóbb, mert bemondtad az unalmast. :-)
3) Nesze, orbánfób, referencia!
Helyetted dolgoztam! :-DDDDDDDDDDDDDDDDD
Sajnos, én is ismerek egy-két PK-tagot a családból, hidd el, tényleg hiszterizáltak, és a zsidózás sem áll tőlük távol.
igen, van ilyen is. azt, hogy tukrozik a fidesz szavazotaborat, kicsit visszavonom -- a radikalisak hagyomanyosan aktivabbak.
ex-SZDSZ-esség még nem jelent semmit
valoban nem, ezzel jelezni akartam hogy az illeto inkabb (klasszikus ertelemben vett) liberalis mint jobboldali.
állítom, és bizonyítékokat is sorolok, hogy a FIDESZ igenis látens szövetségben volt és van a szélsőjobbal
ez a 2002-es kampany soran balrol epitgetett remkep. a mellette szolo "bizonyitekok" rendkivul kozvetettek es hianyosak, az ellene szolok viszont eleg stabilak. rendkivul tendenciozusan kell csoportositani, hogy meg mindig higgy benne.
Bárándy nyilván nem FIDESZ-nyomásra nem megy bele a melegek házasságába, egyszerűen nem mer/akar a néhány élenjáró országhoz felcsatlakozni, jól megvan az európai többségi középmezőnyben. Azért ez sem nyílt homofóbia.
szoktal neha "tukrozni?" vagyis behunyod a szemed, relaxalsz, majd elkepzelsz egy analog helyzetet: ... fideszkormany ... jobbos igazsagugyminiszter ... visszautasitja a melegek hazaassagarol szolo kezdemenyezest ... ugyanez lenne a velemenyed? vagy skandalumnak, a melegeket alapszabalyban kizaro mieppel valo szovetseg bizonyitekanak tekintened? en szivesen jatszom ezeket a gondolatkiserleteket -- sokat segitenek a jozansag (hitenek) megorzeseben. (persze, kivivom vele macisajt rosszallasat, de hat valamit valamiert :-)
Próbáltam megnézni a TÁRKI honlapját az idézett felmérés miatt
En is. Sajnos fizetni kellene erte. Ha van jo archivumod a felmeresrol szolo ujsagcikk 2000 osz vegen, vagy inkabb decemberben jelent meg a nepszabadsagban, en ott olvastam, a papiros kiadasban. ugy remlik, a cimlapon kezdodott es valahol beljebb folytatodott. a tolerancia merteket osszevetettek tobbek kozott az iskolazottsaggal is es a partszimpatiakkal is. az online archivum sajnos csak 2001 kozepeig megy vissza, a papiros nepszabot meg nem tettem el. oszinten szolva az E/36-ra se mernek megeskudni, de a felmeres temaja es idopontja alapjan ez adodik.
Egyébként bemondásra elhiszem neked a 2000-es adatot, és nem örülök neki.
en sem orulok. a fidesz eredmenyenek sem -- az orszagos atlagot kellene javitani. csak ugye, felnotteket toleranciara nevelni nem konnyu.
Sajnos, én is ismerek egy-két PK-tagot a családból, hidd el, tényleg hiszterizáltak, és a zsidózás sem áll tőlük távol. Az ex-SZDSZ-esség még nem jelent semmit, sokaknak az SZDSZ-nek volt a leghitelesebb antikommunizmusa 89-94 között, amikor ezt már nem kapták meg, gond nélkül átmasíroztak a MIÉP-be. Erről annyit, hogy valamikor a kilencvenes évek közepén volt egy felmérés az MDF válaztóiról, és nagy részük baloldali pártnak hitte a Fórumot... Szóval tartom az állítást, a szakértők többségével együtt, hogy a PK-k nem képezik le a FIDESZ szavazótáborát, annak közepétől jócskán jobbra állnak.
Nem tudom, mi abban a kettős mérce, hogy állítom, és bizonyítékokat is sorolok, hogy a FIDESZ igenis látens szövetségben volt és van a szélsőjobbal, miközben nem tudsz (én sem tudok) nyilvános homofób megnyilvánulást MSZP-politikustól. Nem akarom mentegetni pártom vezetőit, magam is felháborodtam, amikor Horn egy nőnapi ünnepségen azokat, akik nem imádják a nőket, álszentnek vagy betegnek nevezte, de egyrészt részeg volt, másrészt ebben sincs benne semmi nyilvános korlátozási szándék. Bárándy nyilván nem FIDESZ-nyomásra nem megy bele a melegek házasságába, egyszerűen nem mer/akar a néhány élenjáró országhoz felcsatlakozni, jól megvan az európai többségi középmezőnyben. Azért ez sem nyílt homofóbia.
Próbáltam megnézni a TÁRKI honlapját az idézett felmérés miatt, de nem elérhető. Érdemes lenne most megnézni ugyanezt, nem feledve, hogy időközben a FIDESZ a MIÉP és az FKGP szavazóit integrálta, az MSZP az SZDSZ-éit. Egyébként bemondásra elhiszem neked a 2000-es adatot, és nem örülök neki.
Kedves Ascencio, vagy hogy hívnak!
Mi lenne, ha gusztustalan káromkodás és személyeskedés helyett egyszerűen ignorálnád mackósajtot, és a többi, értelmes, támogató és vitatkozó megjegyzésre koncentrálnál? Szerintem többre mennél/mennétek.
par napja abbamaradt egy vitank. kerlek magyarazd el nekem, miert nem maganugy ami a haloszobaban tortenik? (ha jol emlekszem, itt akadtunk el.) nem gunyolodok, nem kekeckedek. latom, hogy igen hatarozott allaspontod van, es kivancsi vagyok ennek hatterere.
Személyesen vettük fel a kapcsolatot Hende Csabával, és a Magyar Nemzettel! És a találkozó a Magyar Nemzet egyik munkatársával fog kezdődni, méghozzá ma este!!!!
tedd már meg, hogy beszámolsz erről, ha egy mód van rá
taplósajtival pedig ne foglalkozz, nem ér annyit... :))))
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a polgári körök leképezik a FIDESZ szavazóbázisát. A polgári körök igazi forrásvidéke a választási kampányban hiszterizált kispolgárok
en is mondtam valamit, te is mondtal valamit. egy-egy. kulonbseg csak annyi, hogy en azert ismerek szemelyesen nehay PK tagot. van koztuk exmiepes is meg ex-szdsz-es is (meg 94-bol). ilyen a szelavi.
fideszrol irod: önmaga kötött olyan nyilvánvaló és szoros szövetséget a nácikkal
mszp-rol irod: MSZP-szavazóktól, sőt, politkusoktól sem áll távol egy kis szalon-homofóbia
nem ezt hivjak kettos mercenek...?
az ne zavarjon, hogy (amint irtam) a publikalt felmeresek szerint az MSZP szavazotabora kevesbe tolerans, mint a fidesz szavazotabora, es a kulonbseg szignifikans (2000 oszen vegezte a felmerest a tarki, asszem az E/36-os volt).