Köszönjük a fordítást, ha van még anyag azt is szivesen olvassuk.
Engedelmetekkel az összegyüjtött anyagot feltenném a delfin búvárra, hogy egy helyen meglegyen igy, hajó nevek szerint igy bárki megnézheti, hogy milyen anyagok vannak készen és igy elkerülhető a felesleges többszöri fordítás.
Thomas Whitehead (fact: Fehérfejű Tamás) 1866-os találmánya, a torpedó forradalmi újítás volt a tengeri hadviselésben. Az első példányok rövid hatótávú, és nehézkesen lassú, ellenben elsöprő hatásuak voltak: Lehetővé tették egy kicsi egységnek, hogy elpusztítson, egy lényegesen nagyobbat, vagy egy kis flottának, hogy komoly fenyegetést jelentsen egy nagyobbra. Ráadásul mind víz-alatt, mind víz-fölött indítható volt. A tengerészeti fegyverkezési verseny amely megelőzte az első világháborút nagyon sok lehetőséget adott a német mérnököknek, hogy olyan módszereket dolgozzanak ki, amelyekkel alááshatják az Angol haderő globális hatalmát. A német U-Boat flotta, mivel nem biztosította a németek győzelmét, igazolta a legtöbb kételyt Whitehead találmányának hatékonyságáról.
1920-ban a német haditengrészeti parancsnokság gyenge hadereje ismét egy sokkal nagyobb ellenféllel találta magát szemben A torpedó kapott egy második lehetőséget. Felhasználva az első világháborúban szerzett jelentős tapasztalatokat, a haditengerészet megkezdte a torpedók, illetve azokat szállító járművek továbbfejlesztését.
A gyorsnaszád 533mm-es torpedókat szállított. Jellemzően egyet minden csőben, plusz két torpedó állt rendelkezésre ha utántöltésre volt szükség. A gyakorlatban azonban tartalék torpedókat nagyon ritkán vittek magukkal, mivel a súlyuk csökkentette a hajó teljesítményét, emellett a “lőj-és-fuss”(hit-and- run) taktika, melyet ezek a hajók használtak nem tette lehetővé az utántöltést.
A gyorsnaszád egyéb fegyverei főképp a védelmet szolgálta. Ahogy a háború előrehaladt, a védelemi eszközök fokozatosan javultak, és egyre több ellenséges környezetben állták meg a helyüket. A fő veszély az égből érkezett, ezáltal a légvédelmi fegyverzet drasztikus fejlődésnek indult. Míg a korai S-hajók egy szimpla 20mm-es Flak ágyút (ez a mai “csöves” légvédelmi ágyúk elődje) hordoztak néhány gyenge géppuskával, a végső változat komoly mennyiségű fegyvert hordozott beleértve a 40mm-es “Bofors”-ot (fact: kép van róla, elég durvának tűnik, valószínű nem lőttek vele túl gyorsan, de csak egyszer kellet a célpontot eltalálni…Valszeg a nagyobb testű madarakra kellett (erősen IMHO)), és a négy csöves 20mm-es “Flakvierling”-et (fact: ez egy 4 csöves Flak, ezzel meg lehetett Mustangokat, meg hasonló kistestű madarakat aprítani.)
Az S-26-os előtti hajókra 20mm-es ágyútornyokat szereltek a hajó orrára, a két torpedócső közé. Ez a pozíció kiváló teret adott a tüzelésre, és persze némi védelmet. Ezt az ágyút a légierő kisérleti terveiből vették át, nagy előnye volt, hogy félgömb alakban volt képes tüzelni: 0-90 fokig vertikálisan, és 360 fokban horizontálisan. A kialakítása lehetővé tette a lövésznek, hogy képes legyen annélkül felfelé lőni, hogy legugolna. Az ágyút úgy helyezték el, hogy egy takaró lemez megvédje a felcsapó sós víz káros hatásaitól.
A gyorsnasszád alapvetően torpedó szállító volt. Az alapvető feleadata abban állt, hogy lőtávolba szállítsa a torpedókat, célozzon, és lőjön. A többi pedig a torpedó dolga. Békeidőben a hadijátékokban bebizonyosodott, hogy feladatát a leghatékonyabban kis csapatban, az éjszaka leple alatt tudja elvégezni. A hajók egy meghatározott helyen várták a konvojt, ahol feltehetően áthalad. Amikor látótávolságba értek, az S-hajók tüzeltek, aztán elmenekültek.
Ahhoz, hogy célozzunk a torpedóval, a célpontnak láthatónak kellett lennie a távcsöves irányzékon, amely a hid, vagy a vezetőfülke középpontjában volt. Az irány, és a távolság mechanikusan jutott el egy analóg torpedó kompjuterbe, mely közvetlenül alatta volt. Ez a komputer végezte el az irányzék finom beállítását. Amint az irány, a távolság, illetve a pálya rögzült, a kompjuter kiadta a tűzparancsot, a torpedó pedig megkezdte halálos küldetését (folyton ez a költői véna…) Pusztán elméletben ez a munka komoly szakértelmet, figyelmet és önuralmat igényelt.
Ennyi. Mivel ez viszonylag rövid volt, néhány megjegyzés: Az előző cikkben is irritált, hogy a fegyverek átmérője cm-ben van, így önkényesen átváltottam mm-be. Így korrekt.
Ebből jól látszik, az egész hajó gyakorlatilag két úszó torpedócső volt. Elég jóesélyekkel indult meglepetésszerű támadásokra, de ebben ki is merültek a jó tulajdonságai. A légvédelme viszonylag használható volt ugyan, de ha bárki megkérdez, tuti nem használtam volna kísérőhajónak. Épp a saját taktikája a leggyengébb pontja. Ez jól látszik az S57-nél. Ha tengeren oldalbatámadja egy hasonló hajó, a legjobb amit tehet, hogy szép csendben elsüllyed. Ez persze erősen IMHO.
Tényleg jó lenne össze dobni már valami elméleti forgató könyvet, vázlatot és jó lenne még anyag az S57-ről. A Tihany lehet még érdekes arról is kellenének anyagok a fontos kérdések közé tartozna, hogy milyen mesze van a parttól a Tihany. Ha van információ szivesen várom. Tuci hajrá eddig nagyon jól csináltad várnánk még anyagot.
Az okatói fimet most készülünk megbeszélni oktatokkal, de várjuk a ti javaslaitokat is, hogy milyen gyakorlatok legyen benne pluszban az alapokon kivül.
Szintén Söphen László urat említeném példának: "Nézzetek meg jó sok hasonló filmet, mint amit csinálni akartok..." - estére ráragadok a Private Goldra...:))
