Már megbocsáss, de én nem így látom.
Jelen esetben neked kellene bocsánatot kérned, hiszen azt állítottad lentebb, hogy Balás-Piri László előbb tudta D-209 ügyét, mint hogy az megjelent.
Erre valaki bebizonyította, hogy nem így volt.
Erre Te letámadod?
Hát milyen eljárás ez?
Itt rólad van szó és egy állításodról.
Emlékeim szerint nem ez az első ilyen összeütközésünk és eddig mindig személyeskedésbe fordult, hála neked.
Most kíváncsian várom a reakciód.
A szombati számban csak egy szokáso homályos köpködés jelent meg, ami az MN-nél általános, bevett forma, ahogyan orrabuktak a szerdai nagy leleplezéssel is, azóta jogerösen elbukták, elsö oldalon bocsánatot kértek már?
De ha neked van hiteles forrásod, akkor csak rajta..., ha nem akkor már megint a szokásos butaságaid egyikével van dolgunk...
(Hitelesség) Ha politikában utazunk, akkor van ugye egyrészt a politikai üzenet, tehát maga a tartalom, van az üzenet átadásának módja, tehát a kommunikáció, és ott van még a hitelesség is, hogy tehát illene az üzenetet olyan keretbe ágyazni, amely morálisan teflontiszta, ellentmondásoktól mentes. Bátran állíthatjuk, hogy az évvége nagy botránya, a Terror Háza költségvetésének megcsappantása mindhárom szempontból szerencsétlennek bizonyult. És nem Pet? Iván apja miatt.
Pet? Iván a kulturális bizottság szabad demokrata elnökeként nyújtotta be költségvetési javaslatát, mely szerint a sokat vitatott multimédiás múzeum (az NKÖM és a házat m?ködtet? közalapítvány szerz?désének ellenére) ne 330 milliót, hanem annak 150 millió forinttal kisebb, light verzióját kapja csak meg. A militáns jobboldal, amely kezdett?l fogva napi politikai eszközként használja a múltat, azonnal személyesked? támadásba lendült a képvisel? és volt ávós édesapja ellen, a múzeum fideszes f?igazgatója az intézmény bezárásával fenyeget?zött, a szocialisták megosztottak voltak a kérdésben, a szavazás napján pedig kiderült, hogy a kormányf? és a kormánytagok nemmel, a szocialista képvisel?k nagyrészt igennel, a szabad demokraták az egy szem Hankó Faragó Miklóson kívül igennel szavaztak, a módosítást tehát elfogadták. A múzeumot korábban meglátogató miniszterelnök azonban napirend el?tt megígérte, hogy a kormányzat a költségvetési tartalékból fedezi a hiányzó összeget - így jött el a nap, amikor a D-209-es megmentette a Terror Házát. Vagy legalábbis majdnem, és azt is a kultusztárca keretéb?l.
Szabad demokrata szempontból leginkább a javaslat átgondolatlansága volt súlyos politikai hiba. A Terror Háza fontos, kiemelt nemzeti intézmény, a terror áldozatainak emléknapjaihoz hasonló szimbólum - legalábbis kéne hogy legyen, egy olyan országban, ahol ilyen rövid id? alatt két ilyen pusztító, gyilkos diktatúra söpört végig. Az Egyesült Államokban fontos, államilag is támogatott nemzeti intézménynek számít a washingtoni Holocaust Museum, holott tárgya nem kapcsolódik közvetlenül az amerikai nemzet történelméhez. A nyilas és a sztálinista korszak meggyilkolt, megkínzott áldozataira emlékez?, profin kialakított, látványos budapesti múzeum minden felel?s kormányzat számára védett objektum kéne hogy legyen, amely nem kerülhet egy morális vagy finanszírozási kalapba a többi múzeummal, megyei közm?vel?dési intézménnyel. Ha azonban úgy látja a kormány, hogy a közalapítványi formában m?köd? objektum egyoldalú vagy történelemhamisító, akkor nemcsak joga, de kötelessége is (legalább részben) változtatni a kuratóriumon, és a házban (legalább részben) helyreállítani a kirívó aránytalanságokat. Valóban elkelne még egy b?vített kiadású nyilas és horthysta szoba abban a házban.
Egyet nem tehet kormány vagy kormánypárti politikus: pénzmegvonással büntetni a neki nem tetsz? intézményt. Ráadásul úgy, hogy a) nem illeszkedik egy komplett, átlátható liberális kultúrfinanszírozás-csökkent? csomagba, b) a haverunk új közalapítványa ugyanakkor kap egy jóval nagyobb összeget, fontos Habsburg-ügyi kutatásokra. (Pet? Iván egy másik javaslata egyébként teljesen lenullázta volna a Heti Választ kiadó fideszes közalapítvány ötvenmillió forintját, ezt szerencsére leszavazták. Nem tudom, miért nem lehet liberális vagy baloldalon értéknek tartani az ország egyetlen mérsékelt, jobbközép hetilapját, és a piaci alapra helyezésig pár év laufot adni neki.)
A Terror Házával kapcsolatos SZDSZ-es indítvány nemcsak tartalmában, de kommunikációs módjában is elhibázott volt. Akaratlanul is azt üzente a kulturális élet szerepl?inek és a választópolgároknak, hogy tovább él a fideszes hatalmi logika: most mi kormányzunk, tehát támogatjuk a haveri m?helyeket és leépítjük az ellenség m?helyeit. A Fidesz így bánt az 56-os Intézettel és a Földes György szocialista politikus fémjelezte történeti intézettel, így jött létre a Terror Házát m?ködtet? közalapítvány. És itt jön a képbe az indítvány hitelessége: az SZDSZ-nek nincs átfogó koncepciója a kultúrafinanszírozásról, de a Terror Házától elvon 150 milliót, a Ger? András SZDSZ-közeli történész által kijárt Habsburg Tanulmányok Közalapítványnak odanyom 230 milliót, a Politikatörténeti Alapítványnak 270 milliót. Jó ez? Nem. Liberális ez? Még kevésbé. Pláne, hogy a Habsburg-ügyi közalapítványhoz f?z?d? nyilvánvaló magánérdekét Ger? elképeszt? módon közérdekként próbálja beállítani. (A történelem nem magántulajdon. Magyar Narancs, 2003. jan. 16.)
1. Az elmúlt évek nagyszabású állami kulturális vállalkozásai mind vitát gerjesztettek, de a viták nem teljesen jártak egy rugóra. Az új Nemzeti Színház értékes vagy akárcsak elfogadható volta mellett nem hangzottak el építészeti vagy színházi érvek; az egyik oldalon hangos, a másikon hallgatólagos közfelfogássá vált, hogy az évszázados álom egy szimpla katasztrófa formájában vált valóra a Duna-parton. A Széchenyi-film a dotáció anomáliái ellenére várakozást ébresztett a rendez? személye és eddigi munkássága miatt; a készül? filmmel kapcsolatos fantasztikus hírek nyomán történészek feszegették a hitelesség határainak kérdését, de az elkészült m? végül is csalódást keltett és a beszélgetés nem folytatódott. A koronának eszményi helyér?l, a Nemzeti Múzeumból való elhurcolása ügyében élesen különváltak a tudományos álláspont (történettudomány, m?vészettörténet, muzeológia stb.) és a nemzetiesked? pr-érvei.
A Terror Háza ügyében három szakma illetékes. A történészek vitája elkezd?dött (méghozzá már a múzeum megnyitása el?tt), az építészeké ki is bontakozott, a múzeumi szakembereké még várat magára. Mindenesetre bizonyosnak t?nik, hogy ezt a házat nem lehet olyan módon egyszer?en leírni, a magyar kultúra pöffeszked? veszteséglistájához könyvelni, mint a Nemzeti Színházat. Az építészek vitája megmutatta, hogy komoly érvek (és mögöttük komoly emberek) szólnak a küls? és bels?építészeti megformálás tehetséges és tartalmas volta mellett. Az alapgondolat - történelmi múzeum egy olyan helyen, amely kivételes módon kétféle terrornak is színhelye volt - nehezen vitatható. A múzeumi embereknek pedig látniuk kell, hogy a Nyugaton több mint két évtizedes múzeumi boom - a múzeumok közönségének soha nem látott növekedése, a türelmes sorok és az el?vételi jegyek általánossá válása - Magyarországon outsiderek munkája nyomán kezd?dött el. Igaz, olyan korlátlan lehet?ségek és eszközök birtokában, amilyenekkel Magyarországon múzeumi ember még soha nem rendelkezett.
Szeretném újrakezdeni a vitát. Nem gyakorlati szakemberként szólok hozzá, hanem mint filozófus, aki hosszú ideje foglalkozik a múzeum elméletével. Írásom részletesebb, jegyzetekkel ellátott változata szaklapban, a Magyar Múzeumokban jelenik meg.
2. Ahhoz, hogy megfontoltan beszéljünk a Terror Házáról, meg kell tudnunk mondani, hogy mi is az. Ez ugyanis nem olyan egyszer? kérdés. A II. világháború után rendszeresen konzerváltak és muzealizáltak koncentrációs táborokat - természetesen csak a legy?zöttekét. 1963-ban létrejött a berlini fal múzeuma, a Múzeum-ház a Checkpoint Charlie-nál. A 90-es években aztán a jeruzsálemi Yad Vashem holokauszt-múzeuma nyomán egymás után nyíltak az Egyesült Államokban a holokauszt-múzeumok. Ezekben vált általánossá az a látványos és hatásos múzeumi bemutatási mód, installáció, amelyet a Terror Háza is számos eredeti ötlettel gazdagított, miközben a közvetlen kapcsolódás - vesd össze a budapesti múzeum udvarának három emeletre nyúló falán az áldozatok arcmásait a washingtoni holokauszt-múzeumban az "Arcok tornyával" - is szembeötl?.
A Terror Háza olyan múzeum, amely egyben történelmi emlékhely. Az Andrássy/Sztálin út 60. a nyilas, majd az ávós terror központja volt. Ezt a Szabad Demokraták Szövetségének kezdeményezésére a rendszerváltás után emléktábla örökítette meg. Az épület egészének emlékhelyként való megóvása, illetve rekonstruálása, valamint nyilvánosság elé tárása, mely dr. Orbán Viktor miniszterelnöksége idején következett be (és csak Magyarországon szokatlan, hogy ezt is tábla hirdesse), indokolt és helyes döntés volt.
Sokféle emlékhely van, köztük nem egy múzeum is. Annak alapján, hogy milyen emléket ?riz meg, a Terror Háza traumatikus hely, és mivel még vannak személyes emlékez?i, ezért az úgynevezett kommunikatív emlékezet helye. Ezt a két fogalmat egy az emlékezés kérdésével foglalkozó házaspárnak köszönhetjük, a traumatikus hely fogalmát Aleida Assmann-nak, az emlékezés két módjának, a kommunikatív, illetve történelmi (kulturális) emlékezés megkülönböztetését pedig Jan Assmann-nak.
A történelem nem nagy vigalom. Általában iszonyatos szenvedésekkel terhelt, véres, s?t halálos események helyeire emlékezünk, amelyek azonban alkalmasak arra, hogy az ott gy?zedelmesked?kkel vagy elbukókkal bizonyos szempontból és bizonyos mértékig azonosíthassuk magunkat. Az emlékhelyek (és emlékm?vek) mindenesetre ezt az identifikációt szorgalmazzák - azt sugallják, hogy az áldozat valamilyen történelmi telosz értelmében "megérte". A fasiszta és a kommunista diktatúra emlékhelye azért traumatikus, mert az áldozatokkal nem lehet normatív, pozitív értelemben azonosulni. Nem lehet azt a néha igaz, néha hamis közhelyet mondani, hogy "a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló" (mint ez a Terror Háza honlapján szerepel), mert a terrornak éppen az a jellegzetessége, hogy az áldozatok nem hozzák, hanem elszenvedik áldozatukat. Erre a terror kitervel?i és végrehajtói, saját államuk egy - vagy több - csoportját tekintve ellenségnek, nem tetteik, hanem helyzetük - "faji hovatartozásuk", illetve "osztályhelyzetük", esetleg hivatásrendjük - alapján szemelik ki ?ket. Az (állami) terror fogalmához azért tartozott keletkezését?l fogva hozzá az ártatlan - azaz nem tev?leges - áldozat, mert olyan korlátlan kényszerít? és megsemmisít? rendszabályokat jelent, amelyek nem személyválogatók, és amelyeket nem hadvisel? féllel vagy lázadókkal szemben alkalmaznak, hanem az állam olyan polgáraival szemben, akiknek illojalitására nincs bizonyíték.
Az emlék id?ben közel van. Élnek még áldozatok (és tettesek is, bár ?k hallgatnak) - gyermekeik és unokáik pedig a ma él? nemzedékek; az Andrássy út 60. komor, lidérces voltát nem a megtanult, elsajátított történelmi elbeszélés, hanem a szájhagyomány táplálta az elmúlt évtizedekben. Amikor egy hely emlékhellyé, illetve múzeummá válik, akkor ez a kommunikatív emlékezet történelmi emlékezetté való átformálódásának kezdete, hiszen intézmény közvetíti az emlékeket. De más oldalról a megjelölt és megnyíló emlékhely a még közvetlenül emlékez?, vagy a közvetlen emlékeket még elevenen hagyományozó három-négy nemzedék emlékeit felszakítja. S ez traumatikus voltának másik oka. A hely nemcsak az ismeretszerzés és az emlékmeg?rzés, hanem az eleven gyászmunka helye is: nem csodálható, hogy a muzealizált emlékhelyeknek rituális vonatkozása is van. A gyász a traumatikus helyen a normatív, pozitív azonosulás helyébe lép. Ez olyannyira er?s, hogy a múzeum is pótolhatja a tett színhelyét. A Terror Házában a "könnyek terme" a holokauszt-múzeumok hasonló funkciójú ünnepélyes részlegeit utánozza: az emlékezés csarnoka, az emlékezet fala, a könnyek fala, a remény fala, emlékterem, a nevek csarnoka, a közösségek völgye, az igazak kertje stb. De ha - mint a Terror Házában - a rituális funkció hiteles helyen zajlik, akkor elkerülhetetlen, hogy a hely bizonyos mértékig kegyhellyé, megszentelt hellyé, zarándoklati hellyé váljék.
Ezt ismerte fel az építész, amikor a multifunkcionális emlékhelyb?l emlékm?vet alkotott. Ferenczfy Kovács Attila sokat vitatott eljárását (az épület gyászkeretezését a fekete "pengefallal" és az áttört - napsütésben a terror szót, valamint a nyilaskeresztet és az ötágú csillagot fenyeget?en a házra vagy a járdára vetít? - fekete párkánnyal, valamint a sajnos csak tervezett fekete gránit járdával) én leleményesnek és hatásosnak tartom, a kritikai ellenérvet az Andrássy út stiláris egységének megbontásáról pedig kicsinyesnek.
Az emlékm? és emlékhely múzeum is, és mint ilyen, szembe kellett néznie azzal a dilemmával, hogy modern múzeumi tagolás és elrendezés vagy éppen vízió legyen a meg?rzött foglalatban, avagy az autenticitás kiterjedjen a bels? berendezésre is. Ferenczfy Kovács kombinálta a kett?t, bizonyos termek (kínzószoba, Péter Gábor szobája, a pincebörtön cellái) az eredetit imitálják illetve rekonstruálják, mások viszont az érzéki és érzelmi hatás maximálása érdekében er?s, szürreális effektekkel élnek. A ház bels? udvarában olajtócsában álló és feketén tükröz?d? szovjet tank, a rendszeres id?közönként elsötétül? teremben az átlátszó függöny mögött megvilágosodó pirosbéléses fekete autó, a tapintásban és színben is eltalált m?anyagból készült zsírtéglák labirintusa, valamint a magyar ezüst, az alumínium tompán és talmin csillogó terme: ezek a csúcspontjai az irrealitást fokozó, látomásos hatáskeltésnek.
E majdhogynem gátlástalan, sugárzóan tehetséges, idegen ötleteket is aggálytalanul beszippantó prezentáció tulajdonképpen megoldja az "eredeti" helyek autenticitás-paradoxonát, azt, hogy minél konzerváltabbak, annál kevésbé hitelesek. A recski tábor romjainak megtalálása és bejárása húsz évvel ezel?tt, kezemben Sztáray Zoltán emigrációban kiadott visszaemlékezésével és térképvázlatával, a hiteles nyom olyan élményével ajándékozott meg, amelyet a konzervált (visszaépített?) munkatábor nem tudna adni, s talán nem is feladata. A Terror Házában az akasztófa az egyik cellában, Péter Gábor íróasztala, a kínzóeszközök a falon éppoly kísértetiesen valószer?tlenek, mint a tank a zárt udvarban, az autó az emeleten (vagy a marhavagon számos holokauszt-múzeumban).
A kurátornak, építésznek, bels?építésznek adott szabad kéz, m?vészi önkifejezésük prioritása a posztmodern múzeum általános jellegzetessége. Az új képz?m?vészeti múzeumokról állítják, hogy a legf?bb m?vész bennük a múzeumi ember - a kurátor kreátorrá, a kiállítás szerz?jévé válik. A Terror Háza minden egyes terme az építész gesztusa - mint mondtam, hatásos és tehetséges gesztusa -; a tárgyi emlékeknek, amelyek gyakran esetlegesnek, szedett-vedettnek t?nnek, ehhez képest sokkal kisebb a jelent?ségük. Nem úgy viszont a részben interaktív hangzóanyagnak, amely megint csak összefügg egy általános posztmodern múzeumi tendenciával, azzal, hogy korábban a múzeumról levált vagy hozzá sohasem tartozó formák elkeverednek a múzeumi formákkal és relativizálják azokat. A kulturális örökségperformance-ok, komplex hang-, fény-, látványeffektusok (néha még szaghatások is, amit a pince meg?rzött dohszagával kapcsolatban itt is fölvetettek), autentikus környezet, kétséges hitelesség? vagy kétségtelenül inautentikus tárgyak sok helyen átvették a korábbi szerény panoptikumok, él?képek, hang- és fényattrakciók helyét, s komoly versenytársaivá váltak a múzeumoknak.
A múzeum történetének ismer?i tudják, hogy sok minden posztmodern fejlemény mintha megismételné a korai múzeumok látványosság-központúságát. Az összhatás els?sége a bemutatott tárgyak fölött is ilyesvalami. A korai történeti múzeumok nagy buzgalommal gy?jtötték a "büntet?jogi régiségeket", mindközönségesen kínzóeszközöket, s világos, hogy ez a gy?jt?kör egyesítette magában a felvilágosult, humanista megkülönböztetést a régebbi korok barbárságától a borzongató látványosságszomjjal. Eddigi meghatározásainkhoz ezzel egy újabbat illeszthetünk: a Terror Háza sokkhatást kalkuláló posztmodern kínzás-múzeum.
De kiegészíthetjük még valamivel, ami szintén nem ennek a múzeumnak a kizárólagos jellegzetessége. Mert a Terror Háza hatalmas hangzóanyagát részben indokolja a kommunikatív emlékezettel összefügg? oral history jelent?sége, s valóban nagy hatású (megint csak a washingtoni holokauszt-múzeumtól kölcsönzött ötlettel) a kínzóan lassú liftben hallgatott és a monitoron nézett elbeszélés az akasztásról. Máshol kevesebb több lenne. A hangok és az összlátványok nyomasztó túlsúlya az olvasni való anyag fölött, a majdhogynem irtózás a bet?t?l, mintha a múzeum a gyakorlati analfabéták számára eszményét valósítaná meg. Pontosabban az írásos anyag - dokumentumok tömege - a fal, s?t, az egyik teremben a padló tapétájává válik, s mint ilyen, megint csak az összhatásnak rendel?dik alá irrealitásában, tömegességében. Bele-belekaphatunk egy-egy szöveg elolvasásába, de az egész áttekintése reménytelen. A bet?k ornamenssé válnak és az ornamentika börtönéb?l csak a tárlatvezet? szabadíthatja ki, aki felolvasva kiemelheti a fontos részleteket, s él? hangzóanyaggá teheti a szöveget. A részben színház, részben múzeum trendje a tárlatvezetés fölértékel?désében mutatkozik meg. A performance trendjének pedig egyenesen paródiája a Nyilas terem Szálasit felidéz? stilizált - funkciótlan - panoptikum-figurája, a mögé vetített Duna - csobbanásokkal és lövésekkel, miközben még a Hungarista Híradó is harsog. Az Átöltözés termének szintén panoptikumi megoldása (a forgó babán egyik nézetb?l nyilas, a másikból ávós egyenruha) hatásosan rögzít érzéki képbe egy történelmi tudnivalót, a kisnyilasok integrálását a kommunista pártba.
3. Az eddigiekben megpróbáltam meghatározni, hogy mi is voltaképpen a Terror Háza. Most arra keresek választ, hogy mindez mire jó. Leírásomban ismételten visszatért a hatásos jelz?. Valóban, minden egyes terem jól rögzíthet? képben fejezi ki mondandóját. Még a kevésbé sikeresek is hathatós mnemotechnikai fogódzóval szolgálnak. A Gulág teremben sz?nyegtérképen járunk, rajta a Szovjetunió lágerei vannak megjelölve, s az egész szoba távolról vagont, illetve barakkot idéz fel. Ablakai a képerny?k, melyeken elhurcolt emberek tanúvallomásait látni.
Az egyszer?, hatásos mondandó és a látványos bemutatás rendkívüli mértékben megnöveli a múzeum célközönségét, s ez megint csak egybevág a múzeumok nemzetközi sikertörténetének trendjével. De ebben a történetben megkülönböztetend? kétfajta múzeum. Az esztétikai értékek meg?rzésének és bemutatásának mások a feltételei és következményei, mint a történelmi igazságénak. Bármennyire is nyilvánvaló, hogy az el?bbinek is van történelmi igazsága, interpretáció-igénye, az esztétikai érték éppen azt jelenti, hogy van egy része, amely önmagáért beszél. A történelmi múzeumok tárgyai nem beszélnek önmagukért, kontextus- és interpretációs igényük összehasonlíthatatlanul nagyobb a m?vészeti múzeumok tárgyainál.
Annyi az erkölcsi minimumhoz hozzátartozik, hogy valamely kormány egyik legmagasabb beosztásában és magának a miniszterelnöknek a személyes tanácsadójaként NEM állítom be tevékenységemet politikailag semlegesnek és el nem kötelezettnek.
A TH-t működtető alapítvány közalapítvány vagy magán? Mert az előzőt az áálam hozza létre valamilyen közcélt szolgálóan (persze, hogy non-profit szervezetként!!!), míg az utóbbi valakik saját célból hozzák létre. Így a közalapítvány még szép, hogy az állam pénzeli (különben miért hozná létre?), de egy magánalapítvány azért már ne az adófizetők pénzéből akarjon eléldegélni, főleg, úgy hogy közben gazdasági társaságként használják és ezt még csak nem is szégyellik. Hány múzeumban van 200.000Ft felett az átlagfizú? Tudtommal csak a TH-ban.
Persze az állam is pénzelhet magánalapítványt, de ezért cserébe bizonyos dolgokat meg is határozhat (mivel a köz pénzét adja, így a köz érdekében kénytelen a magán érdeket korlátozni). Terror Márriának úgy kéne nyilatkoznia, hogy ha egy kisvállakozók bármikor megvághat az APEH, akkor a több száz millió közpénzzel neki is el kellene korrekt, átlátható módon számolnia. Tudtom amikor a TH megnyillott (és létrehozták), akkor mind Tőkiczky, mind Tóth Gy., mind Terror Mária a volt miniszterelnök személyes főtanácsadói voltak. Ennyit a TH pártatlanságáról és politikai semlegességéről terjesztett jobboldali mítoszról.
Annyi az erkölcsi minimumhoz hozzátartozik, hogy valamely kormány egyik legmagasabb beosztásában és magának a miniszterelnöknek a személyes tanácsadójaként állítom be tevékenységemet politikailag semlegesnek és el nem kötelezettnek. Kivéve, ha köztisztviselőként van valaki olyan magas posztban, viszont a köztisztviselői eskű kizárja a hivatali pártpolitizálást (ráadásul egy köztisztviselő ilyen felelőtlenül nem bánhat a közpénzekkel, mert a szolgálati szabályzat megszegésének számítana). Terror Mária nem köztisztviselőklént volt OV személyes főtanácsadója - ez tény. Akkor miért akarja most szakmailag korrektnek bemutatnia azt, aminek a tetteiben még a látszatát is elkerüli. Nem először a szakmai korrektségnek kéne megfelelni és utána hivatkozni arra?
nem tudom, hogy gyozkodte-e oket, nem voltam ott.
de valoszinutlennek tartom, hogy batoritotta volna oket.
az pedig teny, hogy mar az ominozus keddet megelozo szombati MN-ben szerepelt a megyo = d-209.
Fel is rúgta a parlament a szerződést.
Tudom, emlékszem.
Kár átvenni egy rossz stílust. Szerintem.
A pénzt az alapítvány kapta a múzeum üzemeltetésére. Azt csak Görgey Gábor gondolta egyszer a Népszabadságnak nyilatkozva, hogy lehet azt másra is költeni.
Jól tájékozott emberként ezt biztos tudod/tudtad.
Én nem akarom a javaid. Van nekem sajátom, nem kell a másé.
:)
Jaj, kedves Egy polgár, úgy teszel, mintha nem éppen a Legfelsöbb Bíróság állapította volna meg a 4-es metró kapcsán, hogy költségvetési törvényi jóváhagyás nélkül semmit nem ér egy miniszter aláírása, attól még pénz nélkül maradt volna az alapítvány, mert nem a muzeum kapta ám... egy alapítvány meg mért nem maradhatna pénz nélkül?
én meg nem hiszek senkinek, egyszerüen azt gondolom, hogy gusztustalan, ahogy pártos intézmények,meg egyházat izléstelenül komcsiznak és közben csurgó nyállal ordibálnak, hogy pénzet, pénzet.. én tudom, hogy ti a java(i)mat akarjátok, de én akkor sem adom:))ppp
Egy polgár úgy teszel mintha nem a TERVEZET alapján kötött volna Rocky szerzödést május 24-én, két nappal a Medgyessy kormány eskütétele elött Mariskával, erre mondta Petö, hogy megalapozatlan és mivel muzeumokban és közgyüjteményekben dolgozott, hát elhiszem neki, Áderéknek meg nem kellett volna elmenni karácsonyi bevásárlásra, hanem szavazni kellett volna összefogva Megyóval és akkor simán átmegy...
Nem olvastam. De nem is igen volt visszhangja.
Csak Petőről lehetett hallani, Medgyessyről, nomeg Görgey barátunkról. És persze a kontrázó S. Máriáról.
Hogy mennyi a sok? Ez relatív. Mindenki eldönti majd négy (bocsánat három) év múlva, hogy sok ilyen volt vagy sem.
Nekem ez még nem sok, összességében sem, az egész kormányt összeadva. Ettől még nem változott a véleményem róluk.
Szerintem egy ideig pozitív, de aztán egyszer csak könnyen átfordulhat negatívba ennek a megítélése, de biztos, hogy egyénenként (választónként) máskor.
Hogy Görgeynek hányszor kellett? Bevallom, nem tudom. Nem figyelem minden lépését és megnyilvánulását.
Egyszer mondjuk már Schmidt Máriát is fel akarta szólítani lemondásra, aztán szóltak neki, hogy Miniszter Úr, azt nem teheti meg.
Nekem?
Évente egyszer-kétszer biztos megváltoztatom valamilyen nagyobb dologban a döntésem.
Ez benne van a pakliban.
Persze nem olyanra gondolok, hogy mégse Coca-Colát vegyünk, hanem inkább Pepsi-t.
De azt nem felejtsük el, hogy én nem vagyok sem miniszter, sem egyéb közigazgatási ember.
Onnan támadták, a márciusban leadott egyetlen költségvetésük alapján, a december 28-án ijedtükben elkészült alapján nem lehetett és mit csináljanak, ha a költségvetésbe Megyó meg betetette az egész 330 milát? olvastad Seres cikkét az ÉS-ben?
Pedig résen voltak, annyi szép arcú fiatal lányt, akik összepisilték a bugyijukat a TF-en, meg a millnáris parkban, még nem láttam, irigy is vagyok:))
Lehet hogy tulságosan is résen voltak és csak azon?:)) lehet, hogy ráción is kellett volna?:)pp
A TH természetesen nem múzeum, hanem egy pártpolitikai intézmény. De olyan jól van álcázva, hogy legfeljebb megszorongatni lehetett volna anyagi oldalon.
De nem úgy mint Pető, hanem egy könyvelői tipusú érveléssel, szigorúan számsorok felvonultatásával, bemutatva, hogy egy ekkora intézménynek tipikusan mennyi pénz jár és arra még nagyvonalúan rátéve 10-20 %-ot.
Emellett támadni kellett volna, de nem politikusokkal, pláne nem érdekeltekkel, hanem muzeológiai szakmai oldalról.
Jó rendben, fel kell vállalni a politikát, de itt konkrétan mit kellene, vagy kellett volna Görgeynek felvállalni, mert eddig még konkrétumokig nemigen jutottál...
A felsoroltakból számomra egyedül Bárándy mutatott valami pozitívumot. A politikában fel kell vállalni a politikát. Az is lehet európai, nemcsak az arcuk.
Lehet, de olyan jó volt európeer arcokat látni a minisztériumok élén, mint Görgey, Bárándy, Csillag, Csepeli - jó ö államtitkár - bozótharcosok helyett, akkor akár itt is jöhetnek a Simicskák, ök látnak elöre mindent a sakktáblán, vagy legfeljebb lesöprik a sakkfigurákat és ujrairják a szabályokat, nekem nem kell Kiss Péter, meg Kóródi, meg a hasonló arcok... dehát... biztos neked van igazad...
Nem tudom, nekem szimpatikus, hiteles személynek tünik, a Huszti ügyben tanusított visszalépést is inkább pozitívan itélem meg mint negatívan, lehet én nem vagyok már az a harcos aktivista fiatal, aki azt mondja az erövel élni kell és a hibáink beismerése gyengeség, én inkább úgy gondolom, hogy emberi nagyság, képes erre is, de lehet tévedek, nem vagyok elég modern, nem látom be, hogy mindenkin mindenképpen át kell gázolni és ha egszer valamit kimondtam, akkor csak igazam lehet... lehet...
