Pénteken megnéztem a Bolha a fülbe című darabot. SzT csak a második felvonásban lép színpadra - de még milyen jelenetben..., érdemes rá várni. Tömény komédia, felhőtlen kikapcsolódás.
Volt egy jelenet, amiben SzT odadobja a zakóját a főszereplőnek, "Vedd fel!" kíséretében. A dobás azonban túl nagyra, pontatlanra sikerült és a ruhadarab a nézőknél landolt a színpad előtt. Ekkor SzT hihetetlen nyugalommal hozzátette: "Kérd vissza tőlük!". A közönség visítva nevetni és tapsolni kezdett a helyzetmegoldáson, és SzT is elnevette magát. :)
(...és végre gazdagabb lettem egy autogrammmal és két közös fotóval. Miután volt szerencsém vele pár szót váltani, korántsem annyit, amennyit szerettem volna, mert nagyon zavarban voltam, pedig nagyon nem kellett volna..., szóval valószínűleg ő a világ legkedvesebb, legközvetlenebb, legtermészetesebb színésze (amellett, hogy a legfantasztikusabb színész is a világon). Ő is ugyanolyan halandó ember, mint én, és őszintén örült a rajongásomnak. :) Én meg még azhiszem ma sem vagyok normális, hogy ő magához ölelt engem egy kép erejéig. :D)
„Szervét Tibi pedig amolyan Szervét Tibisen referált a nyílt próba lényegéről: igyekezni fognak, hogy olyan legyen, mint egy rendes próba, de igazából úgysem lesz olyan, mint egy rendes próba. Jelentős különbség, hogy ezúttal mi, nézők is jelen vagyunk, az ő feladatuk pedig elsősorban az, hogy minket szórakoztassanak, másodsorban pedig, hogy ők is jól érezzék magukat.”
„Szervét Tibor az első, akiről születésnapja apropóján megemlékeznék. A közönség szélesebb rétegeinek tudatába (akik kevesebbet járnak színházba) a Valami Amerika első és második részével fészkelte be magát. A film mindkét része nagyon jó lett, remek szórakozást nyújt. Mindenképp a megnézendő listára kell kerülnie minden tisztes magyar mozi-nézőnél a Magyar Vándornak is. Számomra bebizonyosodott, hogy igenis tudunk itthon jó (fogyasztható, minőségi) közönségfilmet gyártani. Persze, pénz is nagyon kell hozzá, de ahogyan már mások is bebizonyították, tehetséges emberek kevés pénzből is tudnak igazán jó filmet előállítani.
Volt már olyan darab, amit kifejezetten Szervét Tibor miatt néztem meg - és nem csalódtam. Azt kell, hogy mondjam, nekem még Sanyi szerepében is tetszett a Rém rendes család magyar verziójában.”
A Berger képet nekem sem sikerült megtalálnom a Klubrádiónál. (De hát nem ismerem jól a facebookot. Esetleg levették a bejegyzést, vagy csak egy (bár nagyon is hihető,) jól hangzó szöveg volt?) sos
Ha valaki megtalálja azt a facebook bejegyzést , amiről a műsorvezető a riport elején beszél, és linkené nekem, azt nagyon megköszönném. Én nem találtam, de nagyon kíváncsi lennék rá...
"Férfi. Mindörökre. Kortalanul. Most éppen ötven felett. Mi foglalkoztatja, mi zavarja, miben teljesedik ki, miben bizonytalan? Milyen a sármja, az öltözködése, a viselkedése, a kor-tudata? Akar-e fiatalabbnak látszani? Mit vár el magától, a világtól és a nőktől? Néz-e előre, és ha igen, meddig? A Nagy Generációban ma Szervét Tibor színész-rendezővel és Koltai Lajos rendező-operatőrrel beszélgetünk."
„A Színházak éjszakáján, március 31-én a Fővárosi Önkormányzat 13 színházában egész estés, sőt éjszakás programsorozattal várják a közönséget.
A Radnóti Miklós Színházban sem feledkeznek meg a gyerekekről: lehet fűpogácsát enni vagy karaokezni Bárány Boldizsárral, később pedig a felnőttek ízelítőt kaphatnak Bálint András készülő, Úr és kutya című estjéből, Vámos Miklós ismét a Lehetetlenre vállalkozik,
miközben az előcsarnokban Kováts Adéltól sminkelési, dr. Szervét Tibortól jogi, életvezetési és ablaktisztítási tanácsok kérhetők, Gazsó György pedig bort kóstol és kóstoltat.
A Radnótiban adják át a magyar színházművészet külföldi népszerűsítéséért járó Hevesi Sándor-díjat is.”
Kívülről vagy belülről... Az Ivanovot 1995-96-ban két színház játszotta. Az egyikben Cs. Gy. Ivanovja sebzett oroszlánként rohangált föl-alá, időnként heves zokogás rázta a közönségnek hátat fordított vállait, rejtőzködő tekintete jelezte életének csődjét. A Pesti Színház Ivanovja, Szervét Tibor visszafogott, "belülről őrlődő" szövegmondásával nem szenvelgett az önsajnálatban, de árasztotta magából a meghasonlottságot, a kiégettséggel járó izzó szenvedést, amelyet roppant önuralommal viselt el. Őszinte csodálkozással kereste a választ, miért vált ilyen szűkké, értelmetlenné a világ és ezzel semmit érővé saját létezése. Ugyanakkor érzékeltetni tudta ifjúkori jelentékenységét és vonzerejét is, amely a fiatal lányt megragadta: lángoló ívben fonódott össze a tekintetük. Valódi konfliktusokat és valódi kapcsolatokat mutatott fel a színpadon. "Szervét Tibor jelentős és hiteles Ivanov. Sikerül neki, ami e szerep megoldásának kulcsa: jelenlétének intenzív belső feszültségével hatni." (A kritikák alapján.)
Wow, hollywoodi meghívás... ki tudna ennek ellenállni?
Az origo cikkírója azért mindenképpen dicséretet érdemel, mert a 4 külföldi tippje mellé 3 magyar jelöltet is felsorolt – és SzT-t sem hagyta ki :). Az viszont jellemző a felfogásukra, hogy SzT-ről írva a látszólag igazságos mondatkezdés után még mindig azt szajkózzák, amit hat éve srófolt az RTL.
A cikkíró nyugodtan hivatkozhatott volna Szervét Tibor egyénien, emlékezetesen remekbeszabott színházi alakításaira is.
Az is furcsa, hogy a cikkíró által összeválogatott több kép a gonoszságot kívülről, mint egy maszkot mutatja, - ez bizony elég alacsony mérce a castinghoz.
Nagyon is elképzelhető, hogy SzT a gonosz figuráját is élőn, mélyről, belülről mutatná meg, gondoljunk csak például az Apacsok félelmetesen kegyetlen tartótisztjére.
Éppen ezért én félteném is őt egy ilyen szereptől.
Egy cikk, amiben SzT ajánlják Hannibal Lecter szerepére egy NBC sorozatban... A kép jó, a szöveg gyalázatos. Amúgy támogatnám. Egy szexi pasi gonosznak még szexibb, mint hősszerelmesnek. (Anthony Hoppkinst is Hannibal óta imádom.)
Az előadás legelső megjelenése általában a fotóspróbán van, és hát ilyenkor még hiányozhat ez – az, elakadhat a szöveg, vagy netán leszakadhat a díszlet, újrakezdhetnek jelenetet (ilyenek nem a Radnótiban fordultak elő:)). Fotósként azonban csak fényeket és beállítási szögeket lát az ember a - sajnos - teljesen ismeretlen és váratlan helyzetekben. :(
A főpróbán azonban varázsütésre minden a helyére kerül és a kész előadás látható, ezt fogod látni 23-án. Ilyenkor friss, hamvas az egész, a színészek nagyon koncentrálnak, és csillogó szemmel figyelik a hatást. :)
Én is mindig igyekszem minél előbb megnézni az új előadást kíváncsian arra, hogy hogyan oldották meg, milyen egyéni színei lettek a darabnak, és ilyenkor nagyon drukkolok értük.
Érdekesség (volt?) a Radnótiban, hogy a bemutató előadásra is lehet(ett?) jegyet venni az erkély 4-5. sorába. Ilyenkor az előtérben személyes jelenléttel fogadja az igazgató a meghívott vendégeket, valamint van egy kedves szokása a színháznak: a székekre – a darabbal kapcsolatos - kis meglepetéseket tesznek, például hajtogatott papírfigurát vagy a színlapot, ha mást nem.
Aztán persze később is jó megnézni az előadást, amikor már a gyakorlat elmélyíti, pontosítja a részletek árnyalatait.
És ha minden igaz, 23-án, bemutató előtt lesz szerencsém megnézni az előadást. Van valami amitől különleges egy ilyen bemutató előtti előadás? Még nem voltam ilyenen... Köszönöm, ha tudsz segíteni!
Szerednyei Béla nyilatkozata a TV2-n (videó: 04:25-től) a következő volt:
„Nálunk a színházban úgy működik a dolog, hogy egy ember egy évadban egy bemutatót kap, jelesül most éppen 1/3-at, merthogy három szereposztásban fogjuk játszani
Ide is hozom az infót, amit a ma reggeli Mokkában hallottam. A neten nem találtam semmi bizonyítékot, de nem kételkedem. :)
Szóval Szerednyei Béla elkotyogta, hogy a Madách következő bemutatójának, a Mary Poppins musicalnek a 3as szereposztású főszerepét ő és Szervét Tibi és még valak i(akinek a nevét elfelejtettem) játszák. Azthiszem szuper nyarunk lesz. :)
Szentül hiszem, hogy a szerepeknek önálló létezésük van, önálló lények. Megpróbálom magam minden lehető eszközzel alkalmassá tenni arra, hogy helyet, időt és személyiséget találjanak bennem. Ez nagyrészt gondolkodás, de legalább ugyanolyan mértékben engedés kérdése. Szerencsés esetben - ha sok munkát fektetek bele - teljesen át tudom engedni magamat a szerepnek. Szerencsétlen esetben meg - akármennyi munkát beleölhet az ember - nem ön létre semmi. Van, hogy csak át kell engednem magam a játékkedvnek.
Amikor egy nagy szereppel foglalkozom, egyszer csak minden arról szól: olvasmányélmények, filmek, zenék, arcok a buszon, minden. Próbálom a szerepre rímeltetni az élet összes pillanatát. Ezt Ruszt József annak idején gereblyézésnek hívta. El kell érni egy kiüresedett állapotot, hogy éber legyen a lélek. Vannak a napnak olyan pillanatai, amikor nem "esznek meg" a feladatok, nem foglalkozom semmivel, kissé távol kerülök mindentől.
Volt egy csodálatos élményem a Ványa bácsi negyvenkilencedik előadásán. Asztrovot játszottam. Egy pokolian rossz első felvonás után egyszer csak "megérkezett" Asztrov doktor, megkopogtatta a vállamat, megkért, hogy álljak kissé félre az útból, és elkezdett valami mást csinálni, mint korábban. Ironizált, személyes, keserű volt, és azokat a hőbörgéseket is kihagyta, amelyeket belepróbáltam a szerepbe. Hasonló élményeim voltak a IV. Henrikkel, vagy az Emberbarátban Philippel. Mostanában nagy változásokat élek át Higgins szerepében, amikor nem ragaszkodom a rögzült megoldásokhoz. Mindig van egyfajta szabadsága az adott pillanatnak, ami megfoghatatlan, megismételhetetlen.”