Ne is törőggyél velem, - mással és másról szólt a vitám, - nevezetesen arról hogy mennyiben voltak a hozzászólások a topicnyitáshoz kapcsolhatók.
Akiket kicsit bántottam, - régi versenyzők, szoktak ők is nekem adni ezerrel...
Edzettek vagyunk...
:O)))
Jó.
Apukám 56-ban a Tartály és Tárolóberendezések gyárában dolgozott, - a Műjégpályán dolgoztak október 23.-án, és onnan nézték, amint a tömeg ledönti a Sztálin szobrot.
Amikor elindult hazafelé, akkor egy katonatisztet látott, aki igyekezett volna elkerülni a tömeget, - feltehetőleg hazafelé tartott, - de az emberek körülvették, és bíztatták, - tartson velük a rádióhoz. Mivel vonakodott, kapott két pofont, majd két markos alak feldobta egy teherautó platójára, ésd a tömeg kórusban skandálta: Velünk van a honvédség, velünk van a honvédség.
Később apám többször felelevenítette ezt az esetet, - mint annak példáját, hogy az embert soxor akarata ellenére is elsodorhatják az események.
A gyárnak az igazgatója abban az időben a Fock Jenő testvére volt, - egy nagyon puritán és roppant szigorú ember. A forradalom napjaiban is mindennap bejárt a gyárba, és próbálta megszervezni a termelést. Minden nap géppisztolyos forradalmár kísérte be a gyárba és a munka végén haza, - az emberek megbecsülték a bátorságát és a következetességét. Régi munkásmozgalmi ember, - kommunista volt. Apám ezt is felidézte néha, - azzal, hogy a rendes embert megbecsülik, - még kiélezett helyzetekben is.
Egyszer sétáltam vele a városban, - ez még 56 előtt volt, és a Bajcsy-Zsilinszky - Andrássy út sarkán a lámpánál állt két ávós. Apám lehajolt hozzám és megsúgta: Ezek az ávósok. Sokáig nem értettem, miért kellett ezt súgni...
:O)))
Mi bajod van velem, nem bántottam senkit, de te nagyon okos lehetsz, ha így egy-kettőre le tudsz osztani itt mindenkit. Tetszik neked, hogy valaki azt írja: nincs Isten. Ugyanakkor úgy viselkedsz mintha te lennél a mindenható. Mindenkinél jobban tudsz dolgokat, kioktatásban te vagy a sztár.
Gondolom te is azok közé tartozol akiknek a többiek szerint bocsánatot kellene kérnie.
Üdv. Lassúüveg
Micsoda, te nagyonbuta?
Ne ezen sértődj meg, hanem azon törd azt az okos fejed, hogy megértsd:
Ha nincs mondanivalód, akkor nem kell itten átmenni költőbe. Olvasgasd el magad, - rájössz, milyen szerencsétlen vagy!
:O)))
Csak azért, mert kedvellek, és nehezen viselem, hogy ebben az állapotodban boldogulj meg majdanán nagysokára:
9. Almalé hülye hazudozása, - eszméletlen, - miért gondolja, hogy ez itt elmegy?
8. Egy eltévedt szerepjátékos beharangozója.
7. Malacka elmeséli, hogy ő már akkor okos volt, amikor mi még csak...
6. Az érző szív: Majd +bocsájtok, ha levágtalak a kötélről Szekeres!
5. Egy igazi demokrata tervei a genetikailag gennyes fekély SZDSZ-el, a megbékélés jegyében.
4. Bimbóárpi anamnézisének kivonata.
3. Ja.
2 .!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1. Végre egy profi: A zsidók bezzeg gyűlölködhetnek!
Ha nekik szabad, akkor nekünk is!
Ha valamelyiket vitatni tudod, - gratulálok!
A 10. az én hozzászólásom volt, - az se éppen a témát taglalta.
Hány % végül is?
:O))))
Én szépen, szótagolva elóvastam 2Pu. És első hozzászólásoddal bezárólag mindössze három volt (veled együtt), aki nem a témára reagált. Egy volt még aki sztorizott, s amit nem tartok hitelesnek.
Nézd, kedves /naHaider,
- ha szépen lassan elolvasod, hogy mit is írt a topicgazda, - majd kiszórod azokat, akik nem az őáltala felvetett kérdésre válaszoltak, hanem elkezdtek mantrázni, akkor hidd el, a megmaradó tíz százalék engem fog visszaigazolni.
Jelzem, - tőlem idecsődülhet az egész jobboldali színtársulat, oszt itten nyalogathatja létező és képzelt sebeit egyaránt, - én csak a topicgazdát sajnálom, aki - az itten átlaghoz képest kiugróan magas színvonalon,- szép emberi érzéseit és kételyeit osztotta meg velünk, oszt némely majmok már megint lehúznak egy értelmes dolgot a saját békaseggeazégbolt színvonalukra.
Te meg véded őket, ugye...
Megérdemelnéd, hogy egész életedben csak az ő bölcsességeiket hallgasd...
:O)))
Hm. Az Ural II. korszakában még voltak Volgák. Ám Ural II-k nem voltak építőipari cégeknél.
Mire az épitőipari cégekhez számítógépek kerültek, addigra viszont nem voltak Volgák. És mire az olasz szakemberek jöhettek tapasztalatcserékre, addigra bőrkabátos emberek sem jártak éjszaka a lakásra azzal, hogy "érted jöttünk elvtárs, nem ellened".
Én őszintén bevallom nem értem. Legalábbis téged. Most téged nem ért meg tízből kilenc - ami logikus lenne - vagy a topikot ? Mert ahogy látom azt tízből kilenc érti, csak egy nem.
Vedd sorra a generációkat.
Aki 1900 táján született,megélt két háborút, egy nagy válságot és jutott neki kicsi Rákosiból.
Aki úgy 920 táján született nyomorgott kicsit a válságban, oszt elment katonának, végigélte Rákosit, aztán meg Kádárt.
Aki úgy 40 táján született, nem volt fényes gyrekekora, és a szocializmus akart belőle embertipust formálni.
Tán legelöbb 60-táján érdemes volt megszületni és mégis most tele vannak panasszal, mert nem igazán van becsülete a szabadságnak.
És aki úgy 80-tájá született az meg nem érti az életet.
Nem biztos, hogy neki a legjobb.
Teher alatt nő a pálma.
A hét végén még úgy gondoltam, hogy nyitok egy topikot: "Kell, vagy sem, és ha kell akkor miért nincs" címmel. Ezeket a sorokat olvasva elállok ettől. Gondolataim a következők:
Miközben az elmúlt napokban nézegettem a televíziós megemlékezéseket 1956-ról, felmerült bennem, hogy miért van az, hogy az országon belül még mindig munkálkodnak az indulatok, miért nincs megbékélés, hiszen jó tíz éve már, hogy a szocializmusnak nevezett téveszme megbukott.
Mint bemutatkozásomban jeleztem, én messziről jöttem, nem sokat tudok a helyi viszonyokról. Ahonnan származom, ott ez úgy történik, hogy aki vét mások ellen, vagy a törvények ellen, azt megbüntetik vagy a törvények által, vagy kiközösítéssel, megvetéssel illetik. Ha kellő idő eltelik, és már nem nagyon deríthető fel, hogy ki, pontosan mikor és hol, illetve mit vétett a másik ellen, akkor a még élő vétkesek, vagy utódaik, netán jogutódjaik elnézést, bocsánatot kérnek a múltban elkövetett bűnökért, és ez segíti a megbékélést.
Az eddig itt töltött pár hét alatti tájékozódásom arra enged következtetni, hogy ezen a szép helyen, ebben a szép országban ez mindeddig nem történt meg.
Annak érdekében, hogy minél jobban megismerhessem önként választott világom e kicsiny szegletének mindennapjait, kérdezem hát az itt jelenlévő bölcsektől:
Kell, vagy sem a bocsánatkérés a meghurcoltak, az áldozatok felé, és ha kell, miért nem történt meg még mindeddig?
A múltban történt helyzetek, szituációk megértéséhez, minden bonyolult helyzet kielemzéséhez bizony jól jönne itt is, mint volt hazámban, a lassúüveg. De erről majd később.
Én is szivesen gondolkozom apáink generációjának életén. Eszembejutott, hogy ilyen topik már volt, "Ha Mici néni élne volt a címe
------------------------
Volt egy nagyon kedves ismerősöm, Cz. Lajosné Mici néni, aki Budatétényben lakott és családokhoz járt németet tanítani. A férjét 1951-ben vesztette el egy máig nem tisztázott balesetben. Figyelmeztették a családot, jobb ha nem érdeklődnek. A kisebbik fiát elvitte a fekete autó és soha többé nem láthatta. A hatvanas évek elején tudta meg, hogy felakasztották, de hogy hol és miért, továbbá hogy hova temették, azt soha nem mondta meg neki senki. A nagyobbik fia 1956-ban elhagyta az országot, mert félt, hogy öccse akkor még ismeretlen sorsára jut. Angliában telepedett le és nagyon készült haza. Mici néni is várta, hogy mikor ölelheti meg újból a rég nem látott fiát. De nem a fia jött, hanem egy távirat: fia egy kályhát javított, közben rosszul lett, eszméletét vesztette és ráesett a forró kályhára, ahol összeégett. Mici néni derűs volt és kiegyensúlyozott, elfogadta amit a sors neki rendelt. Soha nem panaszkodott. Szerettei elvesztését könnyek nélkül mesélte el, egyszer és nem többet. Bár egyszer kicsúszott a száján: "nagyon szerethet a Jóisten, hogy ilyen kemény hozzám". Már elmúlt nyolcvan, amikor egy kettős combnyaktörés miatt ágyba kényszerült. Akkor mondta: "egész életemben olyan jók hozzám az emberek". Majd szép csendben meghalt.
Mindez azért jutott az eszembe, mert épp ma született döntés, hogy fel kell deríteni az összes rejtélyes eltűnést, dokumentálatlan kivégzést és temetést és a hozzátartozók legalább egy kis erkölcsi elégtételt kaphatnak. Talán valami kárpótlás- félét is. Sokan lesznek, akik fájdalmukban talán újból gyűlölködnek is.
Mici néni biztos nem akarna közöttük lenni.
Akkor ezeket írtam:
-------------------
"..Szép történet, és ahogy Magyarorzágot ismerem, igaz is lehet. Én megértem Mici nénit — az Isten meg fogja jutalmazni. Viszont szeretném, ha a gyermekeim úgy nőnének fel, hogy hihetnék: ebben az országban jogegyenlőség van. --------------------
"..egy egész országot meddig lehet Mici néninek nézni"? --------------------
"..Ez a három millió Mici néni országa..
Elnézést, hogy idézek, ma is ez jutott az eszembe. De szüleim úgy éltek, mint akit itt leírtál.
A halkszavú megbocsájtók itt vannak. Itt vannak azok is akik bűneit kellene megbocsájtani. Itt vannak a hétköznapjainkban, az utcán, gyárak élén, ügyvédi irodákban, köszönik, jól érzik magukat. Eszükbe sem jut annyit mondani : bocsánat...
A halkszavú megbocsájtók pedig várnak, hogy megbocsájthassanak. Hiába várnak. Lassan, ők fognak bocsánatot kérni, az elrontott életükért, sokszor nyomorukért, börtönért, kínzásért, vagy csak az egyszerű mellőzöttségért. Vajon a régi bűnösök meg fognak-e bocsájtani?
Nézem a TV-ben Szekeres elvtársat Jászapátiban. Beszél 56-ról, a forradalomról. Holnap talán számonkér. Ismét. Ahogy korábban Veszprémben, Papp János elvtárs munkatársaként. Aki Belügyminiszter volt - akkor - és öngyilkos lett az 1990-es években.
Megbocsájtani az lehet - felejteni - azt viszont soha.
Mit gondolsz, hogyan lehet ezt a magyar-magyar megbékélést megkötni, amikor a vérszívó herék következö generációja, az apák után a fiúk újra itt vannak a nyakunkon, s ugyanúgy próbálnak fojtogatni minket az apjuk? Szerencsére már nincsenek itt a "testvéri" tankok, így legalább egy kis minimális esélyünk maradt, hogy a szélsöbalos mocsok következö generációjától saját eröböl megszabaduljunk. A megbékélés ideje akkor jön majd el, amikor ezektöl, az itt élök kiszipolyázását, nemzetük és hazájuk elárulását a génjeikben hordozó söpredéktöl meg tudunk szabadulni. Egy fontos lépés lesz 2002-ben, amikor az SZDSZ nevü gennyes fekélytöl meg fog szabadulni a hazai politikai közélet.
>Nézem a TV-t. Hallgatom az örök háborgókat, a >hetedíziglen vérbosszút, visszamenőleg igazságot >követelőket. Hol vannak a halk szavú tiszták, az >örök megbocsátók? Mikor kötjük meg a magyar->magyar békét végre, hogy az unokák nemzedéke kéz >a kézben vihessen koszorút az elmúltakra? Meddig >akarjuk egymást legyőzni, s a múltat végképp >eltörölni?
>A nyirkos őszi ködben csendben lebben a mécses >lángja, s nem felel. Te tudod a választ?
Nem,en nem tudom a valaszt.Es aki azt mondja,hogy
tudja,az hazudik.Egy becsapott generacio menni
keszul.Kozuluk mar sokan elmentek.Ez az Elet
torvenye.Mar regen nem dacolnak az Elettel,
Istennel,a Sorssal.Mar regen nem erdekli oket a
"fenyes szellok",mar regen nem akarjak megforgatni
az egesz vilagot,mar regen nem jarnak "rohammunkara",mar regen nem hiszik,hogy
"tied az Orszag,magadnak epited".Megtort,keseru
oregemberek lettek,akik rajottek,hogy az eletuk
kuzdelme hiabavalo volt.Hogy amiben hittek,az
el lett rabolva toluk,egy hazug alomvilagban eltek.Hogy a "dolgozo nep" neveben olyan emberek
vertek es szipolyoztak a dolgozo nepet,akiknek
a "dologhoz" es a munkahoz semmi kozuk sem volt.
Hogy hamis profetak paradicsomot igertek,de ez a
"paradicsom" csak nehany kivaltsagost illetett meg
akik nem birtak a proli es a parasztszagot.Hogy a
"peldakepunk,a Szovjetunio" egy hamis,patyomkin
orszag,ahol a nyomor es a terror nagyobb mint
nalunk.Es a legrosszabb,hogy ismeros szakik,igazi
becsuletes elvtarsak a "dolgozo Nep neveben"
hamis vadakkal,internalva,bebortonozve,felakasztva
lettek olyanok altal,akiket minden reggel Csajkaval es Volgaval vittek "dolgozni".Rettenetes
lehetett bevallani,hogy "ennel meg a Horthy rendszer is jobb volt".Mert ez igy tortent.
Es ezen a "rendszervaltas" csak rontott,amikor
lattak,hogy volt parttitkarok,TSz-elnokok,
vezerigazgatok,a Part (allitolag) huseges tagjai
marol-holnapra multimilliomos kapitalistak,
foldesurak lettek,iszonyu vagyonokat osszeharacsoltak,(ami eredetileg a Nep vagyona volt)aminek ok meg a toredekerol sem almodhattak,
de nem is akartak almodni.Beke poraikra,es ha a
sirjaikra nezunk,jusson eszunkbe,hogy egy becsapott nemzedekbol eleg volt!Mert ha nem tanulunk az o peldajukbol,unokaink ugyanezt
fogjak mondani a mi sirjaink felett.
'97 májusában ment el. Távozása elött egy héttel voltam nála utoljára. A kezelö orvosa szólt rám, mert utánam jött a lépcsö alá, kérek-e injekciót? Mondtam, nem, de nem tudok bejönni, szeretném úgy megörizni arcát, amilyen volt. Ekkor már 3 napja nem nézett föl. A doki megértette.
Egy hét múlva csörgött a telefon. Tudtam, már jó két órája ott ültem a készülék mellett. Két órával ezelött megállt a szíve...
Nem beszélt soha én meg csak egyszer kérdeztem. Kárpótlást a két év "paradocsomért" kapot, igaz én és egyik barátja intéztük el, Ö nem ment volna utána, de végül: "Fizessenek amíg még élek, aztán..."
'56-ról soha nem beszélt, két barátja tünt el évekre, Öt nem háborgatták. Sosem szerette, ahol sokan vannak...
Az utolsó összefüggö mondata egy hónappal elmenetele elött mondta (percekig tartott), itt ég bennem:
"Miért nem mehet el Emberhez méltóan?"
Addig sem voltam nagy hívö, de azóta tudom:
Nincs Isten!
Mennyire fáj ezt leírni, és mégis, hogy elöször megtettem, évek óta, most tudok csak csöndben, görcs nélkül könnyezni.
nekünk ilyen édesapáink voltak. sokunknak van ilyen, s ég ilyenebb története. ezek az élhetelenek hátukon cipelték az országot.
a másik kérdés nehezebb. például a holokauszt túlélők, illetve az elhunytak rokonai sohasem bocsátanak meg, és senki sem hiányolja ezt esetükben.
ahhoz, hogy valami szervesen összeálljon, először a különbséget kell tudni artikulálni.
sok 56-os elítélt azt mondta, hogy oly szívesen megbocsátana. de amíg nincs kimondva, hogy kik, és mit követtek el, amíg tőlük önként csak egy ember (farkas vladimir, ráadásul nem is 56-os bűnei miatt) kért elnézést, hogyan bocsáthatnak meg, és kinek?
horn sem pufajkásoznák szerintem, ha egyszer legalább annyit mondott volna, hogy sajnálom. de soha nem mondta...
Már több mint egy éve, hogy elment. Úgy ahogy élt: csendben, hogy ne okozzon gondot vele senkinek. Arca szigora még felrémlik, hogyha dolgozom, szemüvegén megcsillan a fény.
Elment, mint annyian már abból a nemzedékből, akik elhitték a fényes szelek igézetét. Hogy övék az ország, hogy minden felépített ház, minden befejezett gondolat az utódok számára teremt egy új, szebb világot. Nem vette, nem vették észre, hogy a tiszta szándékot ellopják a gőgös akarnokok, hatalmat harácsolók, kisstílű svindlizők.
Keveset beszélt, inkább példával, magával tanított. Volt halk szava és volt hangos. Ellentmondást nem tűrő és szelíden kérlelő. De a dicsekvést, a hazug áltatást, a mellébeszédet nem viselte el.
Volt egy közös nagy titkunk, nem beszéltünk róla tán sosem. 1956 őszén a jó baráttal együtt az üzem, a falu élére emelte az előtte években megszerzett becsülés. Nem csináltak nagy, hősies dolgokat, nem lett belőlük fejezet a történelemkönyvben. Nem történt baj, pofon se csattant, az üzem is megmaradt egészben. Azt hitték elég, ha a herék hatalmát felváltja a becsület normája. Aztán elvitték a bőrkabátosok egy délelőtt, míg rémültem bújtam az egyenkonyha egyenkredence sarka mögött. Ő pár nap után jött haza, a jóbarát évek multával. Hosszú ideig hallgatta újra és újra elsötétített ablakok mögött a sustorgó rádióadót arcán a reménnyel, majd egyre csalódottabban zárta el. Tudta, hogy tudom, tán el is magyarázta volna, ha kérem, de nem kértem sosem.
Épített. Házat, bányát, utat és becsületet. Megtanult belül elrejtőzni. De az álca mögül, ha jól figyeltem, kikacsintott néha. Csak hogy tudjam, nem adta fel.
Egyszer felrémlett benne, hogy tán neki is járna valami az átéltekért. Nyugdíjemelés, kitüntetés? Aztán elrémült az örök könyöklők tolongásától, s visszatette az elsárgult papírt a többi közé. Jó helyen van az ott.
Nézem a TV-t. Hallgatom az örök háborgókat, a hetedíziglen vérbosszút, visszamenőleg igazságot követelőket. Hol vannak a halk szavú tiszták, az örök megbocsátók? Mikor kötjük meg a magyar-magyar békét végre, hogy az unokák nemzedéke kéz a kézben vihessen koszorút az elmúltakra? Meddig akarjuk egymást legyőzni, s a múltat végképp eltörölni?
A nyirkos őszi ködben csendben lebben a mécses lángja, s nem felel. Te tudod a választ?
