Döbbenten állok poklok küszöbén.
Régi vágyálmok halnak el bennem.
Hideg ur az úr a világon, a lelken,
s tétova utak kanyarognak
lusta lábaink alatt.
A felhok sem rejtik a szörnyet.
Véres csöndben világra robbanó
bánatvirágok szirmait repíti a szél.
Dühöngo halál ejti ránk súlyos villámait.
Vétkeink zokognak, s könnyet permetez
ma a napfény, sírnak a csillagok is.
gyv
Döbbenten állok poklok küszöbén.
Régi vágyálmok el halnak bennem.
Hideg űr az úr a világon, a lelken,
s tétova utak kanyarognak
lusta lábaink alatt.
A felhők sem rejtik a szörnyet.
Véres csöndben világra robbanó
bánatvirágok szirmait repíti a szél.
Dühöngő halál ejti ránk súlyos villámait.
Vétkeink zokognak, s könnyet permetez
ma a napfény, sírnak a csillagok is.
gyv
enyvvel kezelt idő
hozzátapaszt a keretbe foglalt
képhez, hogy ki festette
nem tudjuk
ha megmondanák, szépen kimenne
a fejünkön ütött lyukon
keresztül:
"a fa, ami jézus alatt
elég k_e_r_e_sz_t_ü_l érezte magát,
egyszer csak megszólalt
és jézus mondta: még sosem
hallottam fát beszélni.
én sem- szólalt meg kánonban
a tenyereibe és
lábfejeibe ütött szegek
és a fa a következőt mondta:
'az úr fia tényleg hibázott. hová lenne hiba nélkül a világ. az öröklés múlbavesző útja rányomta a bélyeget, mert az úr is hibás, hogy fiát szarral öntözte'
könny gyűlt a csatornákba
és folytatta a fa:
'hová tetted, uram, az eszed? fiad alatt gyűjtöm csatornába a véred és nedved, hiába bitorlod a mindent, harccal gyúrod csak a jövőt, ami igazán sárból van. a lélek, úgy hiszem, az emberi kiváltság. irigyled a fájást és az utána jövő megnyugvást, a fáradságot, és az utána jövő pihenést, a sírást, és az utána jövő örömöt. saját fiad szájába adtad a szavakat, amiket kimondani nem mersz. én átlátok rajtad, ahogy fiadat egyre jobban átvilágítja a lemenő napod, mint a pergament, amit rámtűztek. ez van ráírva: aif netsi za. hazugság.'
és a fa sírt. és jézus is sírt. a szegek vért izzadtak. a föld nehezebb lett, és észrevétlenül letért a pályájáról, és eltűnt. és egyre többen sírtak, azokért, akik mások miatt sírtak. de a végén mindegyik jobban lett egy kicsit."
ezt láttam a képen, a keretben.
Nesze neked,hát kellett ez??!...avagy sose kezdj olyannak,akinek kedvenc állata a moslékosvödör
Háborúban voltam,érzem...
Testemet barbár kozák katonák kötötték ki...
Egy álnok,gignatikus sün ezt használta habszivacsszőnyegnek,s pár bukfencet vetett rajtam tüskés testével,miközben ezt dalolászta:
Papadontprícs...papadontprícs...én nő vagyok!
Ezután a yeti görgetett végig egy bádoghordóban a Mount Everest gerincén rövidnadrágban,s gigantikus strandpapucsában nagyokat kuncogva (s utána kakaóstekerccsel tömte meg gyomra vígasztalan mélységeit)
Mindez miért??? Mert féktelen ösztöneim terrorista borza arra kényszerített,hogy illúziók fellegébe repítsem elmém pillangóit
S olyannyira felrepültek,hogy igen fájdalmas volt,mikor utána egy békés,bamba rinocérosz pácélos hátára zuhantam
De mégis csodás volt a kilátás...míg elmém koncsonyás disznózsírpudingja fel nem fogta,hogy amit látok magam előtt,az nem a felhők végtelen gyapjas bikacsordája
Hanem egy tál véreshurka tejszínhabbal díszítve...
A kampókezű pulyka rémálmai...avagy,amit a békéről nem tudunk,és ebből a versből sosem fogunk megtudni
Egyetlen...ki édes testeddel védelmeztél vad páviánok támadásától,kik szívük szerint rózsaszín bőröndbe gyömöszölve piranháktól hemzsgő folyóba dobtak volna...
Vagy tőzsdeügynök,gyorséttermi manegerek,sportriporterek,esetleg jegyellenőrök,biztonsági emberek közé...
Tán szekrénybe zárva coutnrydalokat énekltek volna addig,míg az őrület határán el nem kezdtem volna barna kartondobozt imitálni
Te voltál,ki felemeltél,s nem volt tériszonyom,bár régen még a szőnyegre állva is szédültem
Te voltál,ki skótkockás lajhárból víg császárpingvinné változtattad életkedvem jegesmedvéjét
A Te válladra fektettem bánatom fehér bálnájának súlyát,s segíették cipelni,mert mint ismeretes,magam egy palotapincsi tömegének nyomását sem bírom
S fogtad magad,s ki tudja hová...tán Betlehembe utaztál,hogy egy répaföldön gazdálkodhass,s beletemesd multad aranyhörcsögeit...
De remélem kinőnek hamar,s belátod,mily ostobaság is ez...
Aljas!Megelőztél!...Bazzeg,ezek meg itt melóztatnak és nem hagynak nyugodtan veretes sorokat kiötleni,grrrrrr!!!!
Nem baj,azért később engedelmeddel én is kivesézem a témát.
arcbahullt haj alól
felnézünk, ki a ló-
fasz aki, lődözik
hiába, háború!
nyalom a véremre
ragadt kis mocskokat
látásom vakulás-
ig tartott, addig is
elvétem a lövést
direkte halatom
tisztítom a csövét
utolsó falatom
nyelem, mint a balta
nyele, tiszta száraz
letaglózva nyulak
feje által
lenézek a lentbe
halva meg a csendbe
azt hiszem, hogy vége
de aztán a végén
kiderül, hogy béke
van csak, és a csendet
az jelenti, nem más
például a halás
vagy lenni-akarás
pók mozog a falon
oda-oda nézek
minek teszem ,tudom
csak értelme nincsen
halottlátó lennék
ha tudnám, hogy mikor
nézzek oda gyorsan
kevéssel utána
hogy golyó beállt
egyenes pályára
elindulv' affelé
amitől a béke
beborul az utca
mellett mélyen fekvő
elég mély árokba
ahol már a sár
uralkodik régen
nem emlékszem mettől
meddig tart ez, végül
úgyis minden kiönt
de ott lesz majd a béke
pora és a magja
elvetül a fődbe
és leszarva sarjad
végül aztán leszedi
kisgyerek a magját
kilövi majd szomszéd
szemét, vagy az anyját
béke mag majd kikel
mint a napfelkelte
mindennap egy kicsit
kapunk majd reggel
aztán elfelejtjük
na, most folytathatnám, de szegény lovasi nem győz diktálni
Na jó, írok ide valamit mert unatkozok. Az a baj, hogy nagyon kispálos.
Ahogy elvettem a létrát az ido megállt velem
és újra újraélem az egész gyönyru életem. Ahogy álmodnak az órák úgy múlik a félelem és a régi kémény mögött az elveszett kincseket mind meglelem
Apró kis sztochasztikus lények táncolnak a fényben, és én táncolok velük, mert táncolni kell minden éjjel.
Még várnak az öveggolyók és újra pörögnek az öreg búgócsigák. Pipáznak a kertitörpék: Forog velem a padlás.
szeretném megosztani a ritkás olvasótáborral egy nagyon jó barátom kis zöngeményét. nekem tetszik, szerintem igen szép képeket használ, és alig érthető, viszont folyós eléggé. élvezzétek figyelve. a neve: jános. tényleg.
"A lélegzetem nem tart vissza az idegen élettől, magamba ránt és kitolja a kulcsokat az
elfelejtett, bezárt ajtók kilincsei felettben. Erőltetett ürességet látok az arcainkon, némán
masírozva a szilárdság bűvöletében ernyedve a szirmaidra. Elhajolva, megélénkülve a
legfontosabb fontos én hadd legyek, nekem ne értesd a világot a világ élettelenségétől kihűlt
arcodat az ereim tömjénezett falaiba mélyesztve! Kitöltheted a papírom üres lelkiségét,
átadhatod tintád szilárd folyósságát, éltethetsz , a masszív vizedbe hengergetve a lelkiségem
tetemtelenségét. Elhívnak életnek vagy csillagnak, elkiabálnak a fejed mellett és aztán felett,
ha belekeresel az utad visszaszorult fordultságára rájössz az egyenes értelmére magadba
vezetve. Segítenem kell lefogyasztani a vásárolhatok még futóverseny oszloposan épült
versenyzőinek. Hernyókból válunk vásárló férgekké, aztán szárnyát kerestetett pillangóként
találunk magunkra a szakadék mélyén, a mindenzennel megáldva és ujjá élesztve a tisztaság
álmunkat. Nem csak megmaradhatunk maguk felett ha megtaláljuk beajtók végtelenségének
deszkarésein át vezető saját világításunkat. Kezdjem azzal, hogy kicsinnyé lett dobozokat
nyitok magukba, mert az lesz az én irányom. Kerülsz, csak egyre beljebb és azt hiszed minél
gyorsabban nyitod annál inkább az visz majd csak be. De lelassul a roham és elállsz magad
rohanásától egy lapon belüli másik oldalra, mi marad ezután, a min túli mi! Egy csendes
kérdés csak: mi? Egyetlen gondolat, maga a kérdéssel azonossá lett léted egyidejűségével
közösen megszületett értelmezés! Te válsz magad céljává, egyenérték leszel az utolsó
godolatoddal. Egyetlen rezdülése leszel önön létezésed világmindentelenségének,
megbabonázva tisztulsz ki saját magad legapróbb részében. Íme a felismerésem együgyűsége:
Légy a magad gondolatává vagy tettévé és magad leszel a megélhető teljességed! Hatalmas
fehér papíron egy igazi csak Egy! Vezesse a kezem magam láthatósága, hiszékenysége, nem
tudásom, léttelen ismeretem keresztje ! Saját gyapotcsomóm legyek a testem földjén ülve a
vallja be, az jobb mindkettőnknek
hallja? ne velem szórakozzon
elmondja, amit akarunk
vagy csak azt mondja már, de most,
amit hallanunk kell
rosszul jár, ha hallgat
nem kéne elválasztania magát a
temetőbe járóktól, igaz?
hja, hogy nem érti?
mondja, mit nem ért ezen?
ha a félés és a fájás mondatja majd az igazat- nekünk mindegy, mi abban hiszünk, amiben akarunk
hagyjon már a könyörgéssel!
viselkedjen ember módjára!
nézze, nekünk az igazság kell, a maga igaza
ha vállallja is a kínt
az igazság akkor sem változik meg számunkra
és ha kell, majd mi kerekítjük a hangzókat a szájába
érti, ugye?
mindenkinek jobb, ismerje el
tehát nem?
akkor kipuukantjuk az egyik szemgolyóját egy olyan
szerkezettel, ami átszakítja a szemgolyója külső burkát, majd belehatol, de úgy, hogy a kocsonyás rész nem tud elfolyni, mert a hőtől egyből eldurran
ezt egyikünk sem akarja, bár mi annyiból előnyösebb helyzetben vagyunk
hogy a ruhánk mosható
mi az, hogy nem tudja az igazat?
magának nincs igazsága?
hát nem érti?
lefejtjük a bőre 23%-át, amivel még lehet élni, ám nem kellemes
beépíthetünk egy kis tűt az achillesébe, ami minden lépésnél elviselhetetlen
fájdalmat fog okozni
a fogait mind kifúrjuk
és kap egy ludat is
egy másikat
hogy-hogy minek?
repülni
és a mezőkön elterülve majd látja, amint
a langymeleg szél elviszi a
sárkányt
de borzongatja majd, hogy az ujjához
van kötve egy kis madzaggal
a folyó halk morajlása
a madárdal
a friss tej és kiflivég
a finom, lerágott köröm, amint pöcög a fogad között
majd ha megmondja, hova lettek ezek
megtudja, mi az, ha nem kín van--
na, mit szóltok? jó, hogy elolvastátok? megérte? nem érzitek elfecsérelt időnek?
Jajj,annyi minden kavarog most bennem,muszáj kiöntenem (avagy egy vers,melyet csak a BEAVATOTTAK foghatnak fel,avagy válasz a Sorry Vagyok c. költeményre)
A múlt...mikor serrel,baracklekvárral szennyezett keze utánad nyúl a jelen végtelen ébresztőórákkal kikövezett mezejébe,s végigsimítja frissen mosott hajad (melyet septében serény fodrász karmai által kiegyenesítetnél,mert úgy nem lennél kitéve finn "más" férfiakhoz val(l)o rút hasonlítgatásnak)
S van úgy,hogy a melankólia grizzlymedvéje árasztja rád iszonyú sajtszagát,miközben azt dalolja:"ha énnéköm makkos stricikopogósom lenne"
Van úgy,hogy a szégyérzet tör rád GYÁSZKAKAS képében,s hogy bűnhődj meggondolatlan szavaid miatt a szemedbe repül,s napokig ott tollászkodva így beszél magáról:ugye mily szép madárka? (s nem vagy rá képes,hogy hentesbárddal nyakát szegd,s belső szerzeit banánturmixba aprítsd...pfúúújjj!)
Ámde van úgy is,hogy a vidámság törpepingvinje jön el a tegnapból rózsaszín úszógumival derekán,s azt csipogta:sósmogyoró,sósmogyoró... így emlékeztet rá mily mókásan is viselkedett Melvin (a férfi,ki néhanapján- miként tegnap este,s zordon sorsod hajnalán-birtokába vette elmédet,s ha úgy tartotta kedve,hős fémdalnokot,vagy épp zorall gengszterrappert imitált,ki nem sunázza a szerepjátékot)
Ejjj...de kiszakadt belőlem minden,mi lelkemet tonnás szőröshátú mangalicaként nyomta...
De most aztán tipli,uzsgyi!
(A költő köszönetet mond mindenkinek,ki segédkezett,hogy létrejöhessen eme remekmű,illetve elnézést kér ama érintettektől,akiket esetlegesen,tudatán kívül megbántott.Legközelebb vendégeim vagytok egy fröccsre,miközben meghallgatjuk Uhrin Benedek Nagyon Izgalmas Játék c. számát.)
