Sajnos ezen már túl vagyok, sőt. A TV-t kibontottam, kicsit körbenéztem benne, látható sérülés nincs azon a környéken. Egy átcímkézett TDA4601-es van a tápegységben (telefonos segítséget kértem ismerős TV-szerelőtől, a baj, hogy ő 200km-re van innen), annak az áramkörében volt 2db 100uF-os elkó, azok kiszáradása okoz állítólag ilyen nemindulásos gondokat, ezeket kicseréltem, de továbbra is semmi:( A bejövő körön lévő diódák, nagyteljesítményű ellenállások, a biztosíték, a főkapcsoló mind jónak tűnik ellenállásmérős vizsgálat után, ha a hálózatba bedugom a készüléket, az egyenirányított nagyfesz megjelenik a nagy pufferelkón (érintésvédelmi okokból mást az áramkörökben egyelőre nem mertem mérni).
A BU508A-n így beépítve nem mindent tudtam megmérni, mert a BE körön van egy kis értékű (100ohm körüli) ellenállás, de mondjuk a CE oldal mérés szerint jó, és a BE sem zárlatos. Nem tudom,. érdemes-e kitermelni a kapcsolótranyót esetleg az IC-t, ehhez már ilyenekben tapasztaltabb ember kellene. Esetleg ha tudtok ilyet javasolni (XXI. ker előnyben), akkor azt szívesen veszem.
Természetesen ne feledkezzünk meg a halálgagyi fôkapcsoló ellenôrzésérôl, befújásáról, esetleg cseréjérôl.
kb 600 Ft ért kaphatók ilyenek, én is cseréltem már ilyet.
"Én az indítókörben valamilyen alkatrészöregedésre gondolok, pl. elkó kiszáradása,"
Én is erre gondolnék! Igaz TV-ben nincs ilyen tapasztalatom, de számítógépeknél ez gyakori probléma, amikor az alaplapon a proci tápkörében lévő elkók kiszáradnak, és/vagy a tápegységben lévők.
Itt kicsit OFF, de megkérdem, hátha tudtok segíteni:
Van nekem egy Samsung CK5026Z TV-m, ami már korábban, sok hónappal ezelőtt csinált olyat, hogy teljes kikapcsolás (főkapcsolóval) után nem akart elindulni. Akkor nagy kínlódás árán sikerült csak visszakapcsolni. Azóta ment folyamatosan, távirányítóval standby-ba és vissza ment hibátlanul a dolog, főkapcsolóhoz nem nyúltam. Sajnos a múlt héten az anyósom valamiért kikapcsolta a főkapcsolóval. Azóta nem lehet visszakapcsolni, teljesen néma.
Kérdéseim: volt-e már valakinek hasonló tapasztalata, mi okozhat ilyen hibát, esetleg honnan lehetne szerezni kapcsolási rajzot a készülékhez?
(Én az indítókörben valamilyen alkatrészöregedésre gondolok, pl. elkó kiszáradása, mivel a korábbi probléma esetén is, amikor egyszer sikerült beröffenteni, utána már ment gond nélkül, de persze "vakon" nem akarok nyúlkálni egy TV-ben.)
A CP 830F-et a Tőled származó doksi NYÁK-rajzából szedtem, és megtaláltam ezt a sasszit a Daewoo DTH-29U7 típusú gépében, valamint a NEC PF28WT100 típusú gépében (hogy hogynem ez utóbbit ia a Daewoo oldalain). A sassziban levő IC-k sokkal többet tudnak, mint amennyit az én gépem használ belőlük, csak valami általam nem látható paraméterezéssel letiltották, vagy egyszerűen a panelt vezérlő IC prgramja buta és nem használja. Pl. a NEC TV tud zoomot meg állóképet, amit az enyém is tudhatna, de ennyi pénzért nem jár... Valószínű a vezérlő IC cseréje egy nagyobb tudású, ugyanezt a sasszit használó TV vezérlőjére megokosítaná a gépem, mi több az OSD-je sem takarná le a videóét...
A videónál lehet, hogy bele tudnék menni a szervízmódba, de a beállításhoz kell egy mérőkazetta (a típust megadja a JVC doksi), ami nekem nincs. Ezzel a kazettával magát állítja be a magnó, nem lehet kézzel állítgatni. Szal ha valakine lenne ilyenje, én csak odatolnám neki a magnómat egy beállítás erejéig.
Honnan gondolod, hogy Daewoo CP (?!) 830F a (keresendő) készüléknek is típusa?
És ha a Daewoo beszállítóként a JVC paraméterei szerinire "butította" le az Általad látott sasszét?!
A videóhoz: ha egy használt JVC távirányítót szétszedsz, szerintem az egyik kontaktus (kivezetés-pár) által be lehet menni szervíz módba (lásd SAA1250 szériájú Orion és Videoton TV-k szervízmódja)...
Azóta került hozzám ugyanonnan egy másik (S-VHS) videó rajz és az ugyanilyen ketyerét kér. Ha akad időm, megpróbálom megfejteni Neked a trükköt! Nos?
megint a JVC TV és videóról. Mikimaus fórumtárs hathatós segítségével mindkét készülék szervízkönyvének birtokába jutottam. Így derült ki, hogy a JVC TV sasszija DAEWOO (scram, minek vesz márkásat az ember?), mégpedig CP 830F típusú. Ha valakinek van leírása erről, zaklasson vele! Ez a sasszi sokkal többet tud, mint amennyit nekem a JVC megenged. Lehet, hogy még az OSD-t is lejjebb lehet tolni a képen...
A HR-J870EU videóm a kezdetektől fogva a piros színt barnásan játssza le (műsoros kazit és saját felvételt is). Eddig a régi TV-re fogtam rá, de az újon is barnás a piros. A szervízkönyv azt mondja, tegyek bele egy bizonyos beállító szalagot és váltsak ki egy szervízfunkciót (szervíz távirányítóval persze) és a gép beállítja magát. Meg tudja ezt tenni valaki?
A tisztítókazetta egy lehetőség. Akárhányszor beteheted, de ha tényleg elkoszolódott a fej, azt csak szétszedéssel lehet rendesen kitiszítani a fejek kézi tisztításával, vagy a tisztítókazettára belül adagolva a fej előtt az alkoholt. A fejek kézi tisztítása nem veszélytelen művelet, mivel tönkre is lehet tenni vele a fejeket. Viszont van olyan kosz, ami másképp nem jön le.
És a további koszolódás érdekében az elmúlt 1 hónapban ahsznált kazettákat a kuka felé el kellene juttatni, mivel ugyan csak az egyik okozta a nagy bajt, de a többire is át tud ragadni...
elkoszolódott megin a video, mikor múltkor tisztítottam, jó lett, de most nem akar megjavulni eléggé.. az van, hogy kép elment, most újra van - tisztítókazetta után -, de olyan szalagok, amik előtte mentek jól most ugrál a kép, a színek se oké, néhol átmegy fekete-fehérbe, és sokat remeg a kép. Mivel régi kazetták,nem tudom 100ra, hogy a videó ment-e tönkre vagy a kazetta az idők során, de úgy egészében nem jó.
Érdemes - szabad-e 2-3-4x is beletenni a tisztítókazettát, az javít vagy elkoptatja?
- A szalag a forgofej elott allando fix sebesseggel megy, a ket /na ezt most minek mondjak ;))/ tarcsan, meg ugye annak mertekeben, hogy mennyi szalag van rajta, kulonbozo sebesseggel. A szalag vastagsaga ugye adott /bar a 240-es mar vekonyabb, mint a 195 es alatta levok/ de a ket tarcsa eltero sebessegebol lehet szamolni, hogy mennyi szalag van az egyik oldalon, es mennyi a masikon, ebbol adodik, hogy mennyi osszesen, es hol tartunk. Rendkivul pongyolan fogalmazva kb ennyi a titok :)
-Mivel tudja a video a VPS-t, igy kenyszeruen van benne teletext-dekoder, igy, hogy honnan veszi a halalpontos idot, gondolom mar kitalaltad magad is ;)
Kb egy éve vásároltam egy Panasonic videót,NV-HV60 a tipusa.
Lenne hozzátok két kérdésem.
Az egyik az hogy van egy olyan funkciója ami kijelzi hogy felvételnél mennyi idő van még hátra a kazettán,HONNAN TUDJA hogy hány perces kazettát tettem bele??
A másik,azt még értem amikor átállitja magát téli-nyári időszámításra biztos a naptárában be van programozva.
De az órája amióta megvettem másodpercre pontos!
Tuti hogy után állítja magát,HONNAN VESZI a jelet??
Ti biztos tudtok válaszolni ezekre,előre is köszönöm.
De ami a bal oldali kedvencekben történik - az egy kész röhej!
És az, hogy az előzményeket "új ablakba" teszi - hát nem volt egy géniusz, aki ezt elgondolta.
No meg kíváncsi vagyok, hogy a kedvencekben szereplő relatíve sok 0:00-ás utolsó hozzászólást mutató link mikor javul meg (van köztül 2 éves "lejáratú is).
Majd akkor lesznek a megdöbbenések, amikor az eltűnt hozzászólásokat kezdik esetleg keresgélni...
És fogadok, hogy egy év múlva nem lesz ingyenes az Index fóruma ;-(
Üdv.
Robi
mm
Ps.: a görgetés a beíróablakon belül persze nem hat...
Ha hétfőtől esetleg mégsem tudnánk egymással kommunikálni - részemről előre is elbúcsúzom ;-D
A legjobbakat
Maus Róbert Péter
mikimaus
PS: a dolog nem rosszmájúságból fakad, hanem elolvasva az átmenetről szóló cikket, ez jutott eszembe. Remélem parttalan túlzás volt/lesz ez a részemről!
Mail-ben keress meg és írd le mi a konkrét panaszod a TV-vel!
Nem vagyok igazán szagértő (azaz nem javítom ezeket naponta!) és a típust sem ismerem, de biztos fogok tudni segíteni!
Az AH három fajta dekót adhat az előfizetéshez. Te döntöd el, melyiket kéred.
Kettő tuneres, távirányítós, az egyik monó, a másik NICAM sztereó, de csak R-L RCA kimeneten, az RF modulátora monó.
A harmadik típus úgynevezett alapsávi dekóder, saját tunerja nincs. A TV vagy videó tunerja által vett jelet kapja SCART-on és küldi vissza kikódolva. Az ilyen dekóval nem kell külön foglalkozni, eldughatod a készülékeid mögé, a TV vagy videó távvezérlőjét használod és ha a TV-d vagy videód sztereó, akkor sztereóhangod is lesz.
Az AH nem adja el a dekót, havi bérleti díja van. A NICAM hangos tuneres havi díja magasabb mint a monó készüléké. Ezért csak az választja, akinek tényleg ilyen kell. Az alapsávi viszont sztereó is, meg kényelmes is, ha a készülékedhez hozzá tudod csatlakoztatni (megfelelő SCART aljzatod van).
Az AH a DALVI rendszerét használja, bővebbet itt:http://www.dalvi.co.uk/index.php?page=content&language_id=1&content_id=1
Ez igen érdekes, mivel eddig 2 teljesen különböző helyen találkozam ezzel, és ott egyik helyen sem volt sztereó hang, a beltéri is csak monó volt, egyetlen RCA-n jött belőlük a hang. Ezek szerint különböző beltérikkel adják, és a kiváltságosoknak jár a NICAM modulálás.
Antenna Hungária, az igaz, de Antennamikró, leánykori nevén AM-Mikró. Itt elég sok adó jön NICAM hanggal. Szerintem az AH konvertálja NICAM-ra, és egyben szintillesztést is csinálhatna. Ahogy ítram: NatGeo és Minimax NICAM-hangja között több mint 20 dB eltérés van.
JVC guru nincs a láthatáron? A JVC hivatalos márkaszervize (Fény-hang kft...) kevesebbet tud a TV és a dekóder összekötéséről mint én.
Nem az AntennaHungária a hibás. A műsorszórásban azt kapod, amit a forrásoldalon beraknak. Az adott TVtársaság a ludas. A NICAM-nak ehhez semmi köze, az csak nagyon kevés adónál van, és csak a teljesen hagyományos földi analóg műsorszórásban értelmezett. Egyszerűen nevezzük hangnak. (NICAM földi adások: RTLKlub, TV2, M1, VS3, FixTV, másról nem tudok.) A kábelTVadók A2-t használnak a dróton, mivel német berendezéseik vannak.
Az M1 adása rettenetesen úgy néz ki, mintha egy szakaszon kompozit videojellé alakulna az adás...
..dehát... a topik címe VIDEÓMAGNÓ-MILYET? Nempedig PROFESSZIONÁLIS BROADCAST-RENDSZEREK KRITIKA-KLUBJA...vagy tévedek? Ugye nem én lógok ki a topikból a hülye ostoba home videó szinvonalammal?
Ó, te szerencsétlen! És ennek a TV-nek te örülsz? Olvasd el a megelőző 5 beírást, és menten láthatod, vaksi szemed téveszmés örömérzeted felelőse, és a képcsővel rendelkező képdobozok kihalásra itélt fajának egyik korcs gyermekét lakásodba cipelvén, óriási hibát követtél el. És akkor még halk hangú, szándékosan lerontott, műholdról jövő jeleket is akarsz megjelemíteni ezen a készüléken?? Amelynek a sorfelbontása nem több 520 sornál? Minek, ember, minek? A VHS magnód meg csak 420 sort tud, ami egyszerűen elfogadhatatlan képminőséget ad, bármilyen dekóder-izének a képét rontod pocsékká vele.
Ha jót akarsz, visszaviszed azt a televízió izét, és örökre elfelejted a katódsugárcsöves, a kép széleken szétcsúszott, élvezhetetlen képű ládák birtoklását!
Egyiktek (Csaba) a home videó műfajában utazik (már bocs;-D), míg CiluHS műszaki munkához használja a rendszerét (és nem mozgóképek digizésérére!). Azért azt elárulom, hogy a készült felvételeket bedigizem. Épp minap beszéltem egy TV-ssel, aki szintén csatlakozott azon állításomhoz, hogy az átlag (<300eFt) miniDV-től az SVHS jobb... A kereskedelmi adók is még esetenként itt-ott megengedik maguknak az SVHS használatát, amit ugye bizonyos jelekből ki lehet szúrni (fullképes monitoron ugye pláne), de az átlagos felahsználó semmit nem vesz belőle észre.
A Control-Enter nem az outlook találmánya, hanem lekoppintották a PegazusMail-ról, hogy azokat az usereket is átszoktassák. Engem nagyon sikertelenül. A Pmail tán öregebb a Win1.0-nál is...
A Broadcast az tényleg katasztrófa. TV-ből digitálistan veszek fel, közbeiktatva TBC, AGC, videokorrektor,. Y rohangál mint állat (az AGC-vel próbálom konstans értéken tartani az arányokat, csak sajna a digikártyák a túlvezérlésre nagyon érzékenyek, így nem lehet korlátlanul játszani), néha a C is (TV2-nél volt egyidőben divat). A híradóknál a C majdnem "kiszakad", akkora a jelszint. A reklám az egyetlen, ahol normálisan adnak mindent. De a fényerő-kontraszt egyensúly rettenet. A digitális jelet még utólag is buherálni kell, hogy valami normális kerekedjen ki belőle. Pedig 90dB jelnyereség jön az antennából és a kábelből is egyaránt.
Az új digitális elektronikával megsegített tökéletesen sík képcsövű tévémnek rosszabb a képgeometriája, mint a lecserélt 20 éves magyar ITT-é. Igaz, az nem síkképcsöves és már bajban van a piros színnel...
TV műsor: hát ezért igazán nem kellett volna új TV-t venni - de van műsoros kazi, meg hómvideó kamerám is - jobb minőséggel, mint a Királyi Magyar Televízió reggeli műsora, bár csak miniDV...
Minőség: hát az nincs, talán a nagy ker tévék élő műsorában. Filmek gyatrák, királyi tévén még az élő műsor is...
Antennamikró: a NICAM hang annyi hangerő, ahány csatorna, NatGeo és Minimax között több mint 20 dB eltérés! Nem hiszem, hogy ne lehetne az adóoldalon beállítani, csak senkit sem érdekel... Az Antennamikró monopolhelyzetben van Budapest és környéke nagy részén, úgysem tudok mást nézni.
De most megint félig OFFolok: a hatvanas években börtönbe zárták volna azt az embert, aki parizer helyett olyan szójával, színezőanyaggal és kitudja mivel telített rózsaszín vackot akar eladni, amit ma árulnak parizer néven...
Urak, gazdája lettem egy 100 Hertzes 72 centis szupertévének (most vettem a médiamarktban)(sic). Van néhány zavaró tulajdonsága, amin segíteni kéne, és egy fontos dolgot nem tud(ok elérni), mégpedig azt, hogy az antennamikró dekódert használja (amit a videómagnóm tud). Ha tudtok olyan emberről, aki a JVC Tv-khez ért, leginkább az AV-29FH1SUG típushoz, osszátok meg velem ezt az információt!