Félreérted. Kunce azt próbálta hangsúlyozni, hogy a "rendszer" nem változott meg. Tehát még mindig a "régi reflexek" működnek: Haver, iskolatárs, rokon bolgárok kapnak megbízásokat hozzáértők helyett (mint ahogy a fidesz szerint korábban).
Azzal ne védekezzen senki, hogy az előzőek is loptak, akkor én is lophatok.
(Hüjén is éreztem magam tavaly, hogy két szar közül, most melyiket válasszam?)
Tiszta őrület. Én akkor most felszólalok Orbán iskolái nevében, hogy államilag engedélyezett iskolákat pejoratív értelemben gyehonesztált Kuncze Gábor, a miniszterelnök onnani barátai, munkatársai miatt.
1. Többször megírtam, négy-öt éve nem voltam templomban, és nem fizetek egyházi adót.
2. Az állam valóban független Jézustól.? De mi van, ha valaki az ő nevével modjuk visszaélve, szétzilálja az ország ifjúságának egy részét? Függővé teszi?
Mihez van akkor jogunk?
3. "Azon elgondolkodtál már, hogy egy államnak Jézus nem jelenthet semmit? Államjogi értelemben Jézus nem is értelmezhető."- írod
Orbán nem Jézus társasága miatt szólta le Kuncze Gábort, aki barátai miatt rótta meg a miniszterelnököt. Hanem annak az SZDSZ "anyaszentegyházából" választott barátai miatt. Ami semmivel sem különb eset.
4. Én meg úgy érzem, mintha te éreznéd Német Sándor elképzeléseit csalhatatlannak.
1. "A Talmud csupán használati utasítása a Tórának..." tanultam egy másik topicban. "Nem úgy kell érteni..."
Más egyházról nem tudok.
A gyűlöletkeltés pedig, a lex Göncz óta különösen, törvénysértés. Ezt rosszul tudod.
2. A HGY. Jézust követi. Volnál szíves emlékeztetni, hogy hol áll az ő tanításai közt, valaki vesztéért imádkozni?
Érthetőbben: Mást épít és máshogy Német Sándor, mint ami az engedélyezési tervben van.
Orbánfóbiádból pedig, csak magad tudod magadat kigyógyítani.
3. Nem bűn a fetrengés, adjon hozzá az Isten hosszú életet.
4. Nem tudok a T.-i Egyh.-ban előírt 10%-adóról. Főleg nem teremtenek olyan hangulatot követőik között, hogy szégyeljék azt, ha egyszer-egyszer kevesebbet tudnak adni.
5. Nem, én a 15-20 éves korosztályra gondoltam. Szerintem félreérthetetlenül.
6. A Pápa a "golyóálló tütüjében" eddig még nem misézett. És Német Sándor nem a római püspök.
7. Hány öngyilkos lesz a Hitgyüliből, ha ők is két és fél milliárdnyian lesznek?
8. Te az első kérdésemre adott válaszod szerint, a zsidókat is elítéled.
Végül pedig, egyházakkal kapcsolatban inkább erkölcsről beszélnék. De mi van, ha valaki az ősi törvények felrúgására biztat. (Például a : tiszteld apádat és anyádat.)
Mihez van ekkor jogunk? Mert az állam nem dr. Orbán Viktor, hanem mi vagyunk.
a keresztények szertartásaiban is van bőven ami a kívülállókat hmm....megmosolyogtatja...
de hát nekik/nektek az a "szent" amit és ahogyan csináltok/csinálnak....
magánügy!!!
És lehetne más vallásokból is példákat idézni...de ez a topic nem erről szól..
van erre bőven sok másik.
Itt a lényeg(szerintem) az, hogy nem lehetnek(nének) egyenlőbbek az egyenlőknél, még akkor sem, ha a miniszterelnök maganéletében mélyen vallásos!!!
Az ATV közvetítéshez csak annyit, hogy (de a jómúltkor az MTV 1 -en is volt ott én is láttam Hack Pétert) adott-e lehetőséget a műsor a másik oldal véleményének megismerésére?
Mert az MTV 1-en nem!
Ha finoman is de jól megfigyelhető a kormányfelügyelte médiákban - és most már a parlamentben is! - az az "összehangolt támadás" melyet elsősorban (szerintem!) a katolikus egyház motivál a másik vallási közösségek és a nem vallásos állampolgárok ellen.
Ez itt a baj kedves igric!
Ebbe szállt be most nyilvánosan a parlamnetben Bánk Attila az FKGP-t kélpviselve és Orbán Viktor, a miniszterelnök is.
Na és.
Tőlem ezt is csinálhatja egy HGy-s és egy keresztény, egy zsidó, egy ateista, egy mohamedán, egy budhista.
Sokan csinálják is, hogy közelebb költöznek az iskolához, a munkahelyhez, stb...
Kedves Igric!
Ne is haragudj, de ebben a témában te nagyon sötét vagy!
És ha NS (vagy bárki) az tanítja, hogy ő jobban tudja hogy kell Jézust követni? Mit szólhatsz ellene?
Csak nem azt várod, hogy az állam államilag tegyen ez ellen? Ennyire nem tudod mi a demokrácia/ jogállam/ vallásszabadság/ lelkiismereti szabadság/ szólásszabadság?
Szavaidból teljesen látszik a katolikus felsőbbrendűségi és "mi vagyunk az igazi egyház" tudat.
Azon elgondolkodtál már, hogy egy államnak Jézus nem jelenthet semmit? Államjogi értelemben Jézus nem is értelmezhető.
Arra nem gondoltál, hogy az embernek joga van semmibe venni pl. a kat. egyház tanítását? Barátom te egy dolgot kérhetsz számon embertársaidtól: az állami törvényeket.
De sötét vagy (ebben)...
Nem mondtam én senkinek, hogy miben higyjen. Egy kivételével a történelmiek mind Jézust követik.
Német Sándor az, aki azt mondja:
- Eddig rosszul imádkoztatok, ahogy én tanítom így kell imádni az Istent. Én ismerem az igazi Jézusi tanítást.
Eddig nem is volna baj, de amit és ahogyan tanít, az valóban "destruktív" (idézet Skorpiótól). Én három közvetítést láttam az ATV-n egy-egy órában. hallgattam a "prédikációját", láttam a Szentlélek-megszállta kiválasztottakat (Hack Pétert is), a tömeghipnózist, a kifordult szemeket, a szalonzenekart kórussal, az őrző védőket.
Onnan szabadultak szerint, a főpap teljes lelki, szellemi és anyagi odaadást vár el híveitől. És ez már beleszólást igényel. Mert nem mindenki erős, mint te. Néhány szülő a kábítószerhez hasonlította a szekta hatását gyermekeire. Innen pedig ha valaki akar, segítenünk kell a szabaduláshoz neki.
Kedves Igric!
A történelmi egyházakat dícsérve felhoztál pár pontot, hogy azok milyen jók. Amiket írtál, abból több dolog derül ki: nem tudod, hogy mi a vallásszabadság, rosszul tájékozott vagy stb.
Nézzük csak:
"1. Van-e történelmi egyház, amelyik gyűlöletet tanít egy másik ellen?"
Van. De a gyűlölet nem törvénysértés, úgyhogy az állam ebbe ne szóljon bele.
"2. Van-e történelmi egyház, amelyikben valaki boldogulása (kivéve a gonoszt) ellen imádkoznak?"
Semmi köze senkinek, hogy ki miért imádkozik. Államilag, jogilag nem értelmezhető az "imádkozni" kifejezés. Ezért az állam nem ítélhet el senkit azért, hogy mi imádkozik. Ezért aztán ORBÁN VIKTOR mást nem tud tenni a neki nemtetszőkkel, csak suttyomban bökdösi őket (vigyorogva).
"3. Van-e történelmi egyház, amelyikben extázisban fetrengő emberek a követendő példa?"
Ó, és ha nincs? Bűn az ha valaki extázisban fetreng? Barátom, én is szoktam extázisban lenni. Veszélyes vagyok talán a társadalomra? Milyen szűklátókörű vagy! No és ide is leírhatnám amit az előző pontba: az állam ez alapján nem ítélhet el senkit (mármint, hogy extázisban van).
"4. Van-e történelmi egyház, amelyik kötelező tizedet ír elő, egyházadóként, az ÖSSZES bevételéből a híveinek? És ebből sokmilliárdos sportcsarnok-templomot épít, néhány év Működés után. "
Hát még jó hogy van. Bár a "kötelező" alatt nem tudom mit értesz. De őnekik is kell élniük valamiből, úgyhogy a papok bizony elmondják a híveknek, hogy fizessenek. Ezt aztán lehet "előírásnak", meg "befolyásolásnak" nevezni. Egyszer egy katolikus lapban olyan kemény írást olvastam ezzel kapcsolatban...
Ja, és a kedves történelmi egyházaidnak jellemzője, hogy nem csak a hívektől veszik a pénzt, hanem a nem-hívektől is (állllamilag).
"5. Van-e történelmi egyház, amelyben a befolyásuk alá került fiatalokat elszakadásra biztatják családjuktól, ha azok nem követik őket?"
Ó, fiatalokat? Milyen fiatalokat? A 35 éves kisgyerekekre gondolsz? És mit értesz jogilag az alatt, hogy "elszakítják". Várom válaszod.
"6. Van-e történelmi egyház, ahol az istentiszteletek előtt-alatt, őrző védők szűrik és ellenőrzik a híveket?"
Pl. a pápának tök jó kis golyóálló tütüje van. Nem irigylem érte. Tök jó, olyan, mint egy nagy akvárium.
"7. Van-e történelmi egyház, ahol a befolyásuk alá került fiatalok szülei TV. műsorban keresnek támogatást és könyörögnek hetek óta nem látott csemetéjüknek, hogy jöjjenek vissza családjukhoz. Egyikük fiának váratlan öngyilkossága okán. "
Erre nem is válaszolok. Furcsa, hogy mikor a Peti bazilikában fejbelőtte az a férfi magát, a katolikus szakértő azt mondta, hogy "így akart közelebb kerülni Istenhez".
Amúgy azt tudod, hogy Mo vezető az öngyilkosságokban? És tudod, hogy az öngyilkosok nagy része milyen vallású? Tudod, az vallás, akik 4 millióan vannak Mo-on.
"8. Végül, van-e történelmi egyház, amelyikre jó szívvel tudsz gondolni, és nem bolsevik gyűlölettel? Vagy csak ezt az egy, mindenhonnan összeollózott szektát tartod érdemesnek követni? És miért?"
Jó szívvel (hogy őszinte legyek) egy történelmi egyházra se tudok gondolni. Legfeljebb a zsidókra. Na jó, a protestánsok se rosszak.
Tisztelt Igric!
Az adomanygyujtes mely szempontbol nezve tulzo?
Sajat penzevel mindenki azt tesz,amit ohajt nemde?
Ha akarom szeszre koltom,ha akarom szexre koltom,ledaralom,vagy odaadom pl. a HGY.-nek.
Amig az adomany onkentes alapon muxik,nics semmi baj.Ha meg kotelezo,ott kell hagyni az egeszet a francba.Felnott emberek,dontsenek!
Tisztelettel:misimisi
Kedves Előzékeny Géza!
Írtad:
"A történelmi egyházakat teljesen egyenlően kellene kezelni."
Elszóltad magad barátom!
HAHÓÓÓÓ MINDENKI FIGYELJEN!!!
ITT VAN! ELSZÓLTA MAGÁT!
T'od jogállamban kockázatos olyat írni, amire nincs bizonyíték. Én se írom le, hogy szerintem adócsaló vagy, piszkos áruló, több embert kinyírtál, csak nem tudom bizonyítani... Úgyhogy ne irogass össze-vissza mer' még valaki beperel. (FENYEGETÉS)
Csodák nincsenek, a szekta anyagi virágzása pedig csaláson kívül, csak azzal lenne magyarázható. Ennek járnak most utánna.
Igazad van, a Hitgyüli helyett Orbán mondhatott volna mondjuk Pisztrázst is. Hogy nem ezt tette lehet azért is, mert tud már valamit, ami Pisztázst is elhomályosítja.
Speaker!Ne a szavakon lovagolj,nem ismerem a pontos megjelolest a"szervezetekre",megprobaltam korulirni.
A 4 millio hogy jott ki?
Nem tudom merrefele laksz,majd egy parszor latogass el nehany templomba ,mondjuk videken,vasarnapi misere!
Rajtad,a papon kivul kb.15-20 idos holgyet fogsz latni.
- általános iskola és gimnázium,
- újság (hetilap)
- főiskola,
- hit és erkölcs kulturális alapítvány
- hites adakozók hálózata (karitatív szervezet)
- tábori lelkészi intézmények
stb.
És ezt, kedves speaker nem a TE pénzedből tartja fönn a HGy, hanem a SAJÁT tagjainak a pénzéből.
A te áldott katolikus papjaid éhenhalnának, ha nem lopnák el az ÉN pénzemet és nem abból miséznének
A mondat igy hangzott : ""Kedves Kuncze Gábor!Nem mindenki válogathatja a barátait az MSZMP KB-ából és a Hit Gyülekezetéből.Ennyit a barátokról!".
Namarmost mit akart Orban ezzel mondani ?:
Verzio 1 :"Az MSZMP es a HGY kedves aranyos emberekböl all, kar hogy nem lehetek közöttuk, örülhetsz, hogy ilyen jo tarsasagba keveredtel, Gaborom. A kerdesedre feltetlenul visszaterek."
Verzio 2 : Kuncze Ur, ön egy szemet mocskos kommunista nemzetronto politikai szervezetböl valogatja baratait, es ezenfelül ottvannak azok a agymoso szektas HGY-sek, azok sem lülönbek, de majd adok a pofajukra, maga pedig pont közejük valo. Azannyat ! A kerdeseivel meg elmehet a jo edes ..."
Pardon! A Waco-i tragédiára célozva ajánlom figyelmedbe a friss híreket, ti. hogy újabb vizsgálatot rendeltek el az ügyben, az FBI beismerte, hogy gyúlékony gázokat használtak... (lehet, hogy nem tömeges öngyilkosság, hanem tömeges kivégzés volt).
Jééé, a HIT-gyülinél 17 szervezeti egység van? Miért, végülis ez egy egyház, vagy politikai(?) nagyüzem?
Mit termelnek ezekben a szervezeti egységekben? Kis hit-gyüliseket, vagy valami mást?
Én nem tudok róla, hogy a katolikus egyháznak -adó szempontjából ellenőrizhető- különböző szervezeti egységei lennének, pedig a hívőik száma 4 millió.
Látom doktor, megint a kedvenc lovadon lovagolsz. Ráadásul nyereg, kengyel nélkül, és még fordítva is ülsz rajta. Emmiatt nem látod tán, ez a ló is dögön van.
Azt hittem megint más véleményével azonosulsz, de van két és fél sor sajátod is, az alján. Ehhez lennének kérdéseim:
1. Van-e történelmi egyház, amelyik gyűlöletet tanít egy másik ellen?
2. Van-e történelmi egyház, amelyikben valaki boldogulása (kivéve a gonoszt) ellen imádkoznak?
3. Van-e történelmi egyház, amelyikben extázisban fetrengő emberek a követendő példa?
4. Van-e történelmi egyház, amelyik kötelező tizedet ír elő, egyházadóként, az ÖSSZES bevételéből a híveinek? És ebből sokmilliárdos sportcsarnok-templomot épít, néhány év Működés után.
5. Van-e történelmi egyház, amelyben a befolyásuk alá került fiatalokat elszakadásra biztatják családjuktól, ha azok nem követik őket?
6. Van-e történelmi egyház, ahol az istentiszteletek előtt-alatt, őrző védők szűrik és ellenőrzik a híveket?
7. Van-e történelmi egyház, ahol a befolyásuk alá került fiatalok szülei TV. műsorban keresnek támogatást és könyörögnek hetek óta nem látott csemetéjüknek, hogy jöjjenek vissza családjukhoz. Egyikük fiának váratlan öngyilkossága okán.
8. Végül, van-e történelmi egyház, amelyikre jó szívvel tudsz gondolni, és nem bolsevik gyűlölettel? Vagy csak ezt az egy, mindenhonnan összeollózott szektát tartod érdemesnek követni? És miért?
Hát ezért kell másképen kezelni ezt a társaságot, mert engedélyt nem erre a tevékenységre kaptak.